Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Március
2019 - Február
2019 - Január
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Január
Mărcuțiu-Rácz Dóra

Versek

egy rosszhírű park utcáin

 

egyszer úgy szeretnék végigmenni

egy rosszhírű park utcáin,

hogy nem gondolok a legrosszabbra,

és arra sem, mit gondoljak akkor helyette.

ne keressek fényfoltokat a betonon,

se biztonsági őröket, térfigyelő kamerákat vagy

olyan férfiakat, akiket a sötétben is könnyű meglátni,

és akik nővel vagy kutyával sétálnak.

ne magamtól várjak magyarázatokat

rosszul feltett kérdésekre, és

ne azért igyak vizet, hogy utána

jól artikuláltan tudjak kiabálni,

ha kell.

azért szorongassam a lakáskulcsomat,

mert már majdnem otthon vagyok,

nem azért, mert hegyes a vége és

ezt olvastam egyszer

egy cikkben az erőszakról.

ne töröljem le a rúzsom,

ha nem kell,

azért járjak futócipőben, mert kényelmes és

ne az legyen a legerősebb önvédelmi fegyverem,

hogy épp megjött,

és így senki sem akarna.

egyszer úgy szeretnék hazaérni, hogy közben

azért hívjam fel anyámat telefonon,

mert valóban hiányzott a hangja –

nem azért, mert

szégyellem bevallani magunknak, hogy

még mindig

félek a sötétben.

 

nem megoldás

 

amikor a moldvai szobatársam arról mesél,

hogy tegnap éjjel megvert egy embert,

elsőre nem akarok semmire se gondolni,

másodjára mégis arra gondolok, hogy megőrült.

miközben azt meséli, hogy eltörte a férfi állkapcsát,

elsőre nem akarom elítélni, másodjára mégis

az jut eszembe, hogy én sosem mernék

megérinteni egy idegent,

akkor sem, ha velem is megtörtént már.

tipikus,

egy férfi megfogta a szórakozóhelyen,

de megbasználak, de megbaszta volna, de megbaszta,

ahogy a földre terült az ütéstől

és mindene csupa vér lett.

a szobatársam még mindig mesél,

arról, miket kiabált neki, amikor magassarkúban rugdosta az arcát,

hogy elege van ebből,

hogy még mindig csak ennyinek nézik,

még itt, a telibebaszott kultúrkolozsváron is.

a biztonsági őr nevetett, meséli a szobatársam,

aztán finoman kikísérte a szórakozóhelyről,

óvatosan, nehogy rosszul érjen hozzá.

elsőre nem, de másodjára arra gondolok, milyen jól

jött volna nekem is, ha letörhetném az idegen kezeket,

ha szétgyurmáznám az összes macsómaszkot, ha rajtuk

nevetnének,

amikor jelentenek.

és végre én élvezném

az érintkezést a hússal,

ami valaha az arcuk volt.

elsőre félek a moldvai szobatársamtól, nehogy engem is,

de ő nőt soha, ez nem így működik;

másodjára megkérném, tanítson meg mindenre,

amit ő is tud, hogy soha többé ne féljek egyedül,

végül magamtól rémülök meg, de magamtól a legjobban.

 

nevetünk mindketten, ez vicces kis történet volt,

a szobatársam jéggel borogatja a kezét és törött körmét,

arra gondolhat, hogy a rohadék biztos

belátott a combjai közé, miközben rugdosta,

de nem mondja ki hangosan, és amikor mégis megkérem,

hogy tanítson meg mindenre, amire őt tanították,

csak legyint, hogy az agresszió nem megoldás,

és visszaveszi műbőr miniszoknyáját.

elsőre nem akarok semmire se gondolni,

de másodjára mégiscsak arra gondolok,

hogy az sem megoldás, ha elmeséli,

mit viselt aznap, amikor megfogták.




.: tartalomjegyzék