Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2007 - December
Ferenczes István

Kenéz Ferenc laudációja

'Ültünk Kenézzel a romániai írószövetség tengerparti vendégháza mögött, a Csiresika nevezetű becsületsüllyesztő tereszán, és ittuk az orosz vodkát. Mert még volt. A pult alatt. Gyönyörű nyár volt, a tenger türkízkék, az enyhén lekopott vendégházban kitűnő a kaja. Szóval nagyon jól éreztük magunkat. Ezt a Csiresikának is köszönhettük, ahová asszonyaink nem kis bosszúságára talán a kellettnél is többször kilógtunk. Rá se hederítettünk a híres szomszédra,a háromszáz méterrel arébb nyaraló Kárpátok Géniuszára. Szidtuk ugyan a rendszert, de jobbára nagyokat röhögtünk, anekdotáztunk, költészetről, irodalomról, könyvterveinkről, kínlódásainkról, alkotói gyötrelmeinkről beszélgettünk, arról, hogy miként kellene ezt vagy azt megírni. Hogy aztán ezekből mi valósul meg, melyik kiadó gyúrja le a cenzúra torkán, egyáltalán lesz-e valamiből könyv, és hogy ezért talán majd pénzt is kaphatunk, egyáltalán nem érdekelt. Ez az attitűd jellemezte, azt hiszem, egész nemzedékünket, kolozsvári diákéveinket, indulásunkat az irodalomnak nevezett valami kies berkei felé. Igen, fontosabb volt az írás, az alkotás maga, mint a belőle való megélhetés, vagy az érvényesülés délibábos lehetősége. Egy-egy verssorról, töredékről, öteletről, félnapokig el tudtunk vitatkozni a hatvanas évek Kolozsvárjának azóta régen alámerült helyszínein. Kenéz, Csiki Laci, Vári Attila, vagyis a második Forrás-nemzedék sorendi végénlévői gyötörtük egymást szétrajzásunk előtt egy kávé, féldeci rum ( 80 bani volt) mellett félnapokon át. Meglehet, életünknek ezek voltak a legfelhőtlenebbnek tűnő pillanatai. De a Csiresika sem volt egy utolső hely a nyolcvanas években. Kenéz Feri akkor már túl volt az Egy holland ősz hátterében című versén, azt hiszem, már hollandiai útján is túl volt, tudtuk, hogy hollandul akar megtanulni, én az észt nyelvről ábrándoztam, s észre sem vettük, hogy az évek szálltak, mint a percek. Nem tudom, hogy Kenéz tud-e hollandusul, nem ellenőríztem le a Csiresika teraszán, ahol fel sem merült, szóba se került az, ami pár év múlva megtörtént : megjött a hír, hogy Kenézék is kitelepednek az anyaországba. Bevallom, engemet enyhén letaglózott ez a hír, hisz talán őt számítottam a leghűségesebbek közül valóknak, akinek elemi élettere volt Kolozsvár és Erdély. Hogy azután mi történt, nem tudom, azaz csak annyi ismeretem van, amennyit a Vers és környéke cimű Kenéz-művekből megtudhatunk.
Tudom, hogy Kenéz Ferit szószerint is elnyelte a pesti éjszaka. A Duna Tévé éjszakása lett, a reggeli hírek, adások előkészítője, szerkesztője. Egy ilyen munkakör mellett az egyre gyarapodó család, a nagyapa szerep mellett nem tudom mire juthatott még idő. Talán túlzás azt állítani, hogy Kenéz Ferenc eltűnt az irodalmi küztudatból, de azt bizton állíthatjuk, hogy a magyarországi irodalmi közélet (ha van egyáltalán ilyen) alig vett róla tudomást. És ez nem föltétlenül az ő hibája, nemcsak rajta múlott ez, nem őt minősíti. Sőt! Elég csak annyit említeni, hogy a Duna Tévé, ahol a tavalyi nyugdíjazásáig dolgozott, egyetlen versét sem adta le, játszotta be. (Lásd a Vers és környéke Székelyföldben megjelent részleteit. )
Pedig a Nagyszalontán született Kenéz Ferenc nem akármilyen batyuval érkezett Budapestre. Ha nem lett volna Trianon, Pestre való kitelepedését is tekinthetnénk egy olyan lépésnek, mint a nagy előd, Arany János felköltözését a margitszigeti tölgyfák alá. Arany János Toldival vonult fel Budapestre. De Kenéz Feri sem vitt akármit. Akár egész életműnek is lehetene tekinteni az itthon, Erdélyben asztalra tett művei összeségét. Itt kénytelen vagyok a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon adatait használni, amelyben Balogh Edgár így ír Kenéz indulásáról, az 1968-ban megjelent Fekete hanglemezek című Forrás-kötetéról: „Ez a kedves, gyerekes Kenéz Ferenc Arany János félig még folklóros, félig már televíziós Nagyszalontájából startolt, de a hajdúivadék már nem nemzeti eposzt keres, hanem a végső és örök szabadulást az embertelenségek árnyként rámaradt emlékeitúl”. Itt akár ellent is lehetne mondani Balogh Edgárnak, hisz dehogynem kísértette Kenéz az eposzt, elegendő, ha csak a három nagy poémát tartalmazó „XYZ” címú kötetére gondolni, amelyet, akár az eposz kísértésének is gondolhatnánk, csak ezeken a hosszú verseken másként tapad a haj, másként beszél a költői alany. Az „XYZ” mellett csak még néhányat sorolok fel versesköteteiből: 1970: „Ólomtánc”, 1975: „Az átvilágított földgömb”, 1978: „Vigyázállásból fejállásba” és itt van gyönyörű gyermekverskötete, az „Esőben könnyen rámtaláltok” is, amelyet még a hírhedtnek mondható svéd gyermekvers-divat előtt tett az asztalunkra, a világ összes romániai gyermekének az asztalára. De Kenéz mint újságíró sem alkotott talmit. Két nagysikerű, nagyon őszinte riportkötete, a „Kérdezzünk tovább !” és az „Én munkás vagyok, Te munkás vagy, Ő munkás”, azt is bizonyították, hogy a diktatúra évei alatt is lehetett nemet mondani, igazat írni, nem volt kötelező méterszámra gyártani a vívmányriportokat, a dicshimnuszokat. Röviden summázva ennyi, és ez nem kevés, amit magával vitt Budapestre, ahol „Csak a költők maradnak ott a fürészpor közepén”.
Kedves barátom, kedves Kenéz Feri! Tudom már a rólad született anekdotikából, hogy kitelepedésetek előtt nem sokkal, könyveid illusztrátorával, Árkossy Istvánnal, egy esti borozgatás közben megtettétek azt a malőrt, hogy konyhakéssel belekarcoltátok neveteket politúros íróasztalodba, amelyről szinte biztos volt, hogy nem vihetitek magatokkal. Igen, egészen biztos vagyok benne, hogy akkor – Király Lacit idézem – a költő égő íróasztala valóban égett és vérzett. Talán azért, mert konyhakéssel végeztétek a mészárosmunkát. Hát ezért van itt ez a székely bicska. Ez gyorsabban, kevesebb traumával tudja átszúrni a költők égő íróasztalát. Nem kellene több hozzá, csak egy-két adag orosz vodka.
Legjobb lesz azonban, ha jófajta mangalicaszalonnák elfogyasztására veszed igénybe. Fogadd szeretettel a Székelyföld gárdájától ezt a szerény ajándékot.'


.: tartalomjegyzék