Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Március
Tamás Kincső

Lila hajtű

Tanul és tanul. Két hónap a vizsgáig. Nem dohányzik. Kíván. Finomat, ehetőt, ihatót. Nem cigarettát. Hogy a városban eszébe se jusson a cigaretta, kávé helyett teát rendel. Jázminos zöld teát hoz a pincér. Az augusztusi kánikulában a jázminos tea váratlan élménnyel lepi meg. Keserű-fanyar, karakteresen aromás ízvilága elönti forrósággal, rögtön kiveri a víz. Ahogy az izzadtság illan, bőre hűl, egyre jobban érzi magát a nyárban. Gabriela fantáziája rájátszik a történésre: érzi, ahogy pórusain keresztül távoznak a mérgek. Szakmai ártalom. Az izzadság összetétele a vizeletéhez hasonló. „Meglehet, délután jázmint izzadok” – mosolyog.

István és a fiú a tengeren. ő idén kimenti magát, tanul. Közelebb áll a valósághoz, hogy nincs kedvére az utazás.

Kényelmes sétára fogja hazafelé. A Kisvirág utcában teabolt. A kirakatra mindig csak odapillantott, most lenyomja a kilincset. Jázminos teát keres. Van. Csakhogy olyan áron, amitől majdnem hanyatt vágódik. Vietnámi tea, kézzel szedett, sencha, azaz első szüret, ez a legdrágább, a legjobb, dicséri a boltos fiú a portékát. Háromszor is lehet forrázni, mondja. Látszik, hogy ért hozzá.

Gabriela száz gramm teát vásárol, amit az eladó fiú háromszorosan rétegezett, belül fehér, viaszos tapintású, kívül piros színű papírtasakba tölt a mérleg lapátjáról. Közben hümmög. Nem a pénztárca aggasztja, hanem a következő hónapok. Amennyiben a vizsgája sikerül és felveszik az endokrinológiára, harmadannyit keres majd, mint István cégénél. A jázminos sencha olcsóbb mulatság a cigarettánál, de mi lesz, ha az orvosi fizetésből nem telik rá?

A boxer csaholva szalad elé. Szokatlanul üres a ház, István autója napok óta nem áll az udvaron, kisarjadt helyén a gyep. A boxer is furcsállja a csendet. Gabriela ráérősen simogatja a vaskos kutyafejet, döngeti az oldalát. A kutya azért van, hogy örüljön a hazatérő gazdájának. És Dorka örül. Addig örül, amíg csupa nyál a nő cipője.

Gabriela eldobja a lerágott kérgű botot, Dorka nem rest a kánikulában magasan szökellve utánaeredni. Amíg a boxer fordul egyet, Gabriela a konyhába oson, gondosan becsukja az ajtót. Ha valamit igazán utál, az a házban döngő légy.

A teát félrerakja. Fél szemmel sandít rá, de megállja, nem bontja ki a piros csomagot. Jutalom. Előbb tanulok két-három órát, mondogatja.

Minimum. És tanul. Élvezi a csendet, csak a kutya vakkant néha. „Hetven fokos vízzel forrázzuk. Ha a vizet előbb felforraljuk, három percet kell hűlnie” – olvassa a tasak hátsó oldalán. A szekrény mélyén szép teakiöntő, fél literes, finom, kínai porcelán, bambusznyelű fémszűrő benne. Esküvői ajándék. De István akkor iszik teát, ha beteg, Istvánka még akkor se. Öblíti, törölgeti a finom holmit, élvezi a készülődés minden mozzanatát. Hőmérőt dug a vízbe. Nyolcvan fokos. A csap alá tartja a vízforralót, csorrintás hideget enged belé. Kora reggeltől sehol egy felhő az égen. Tálcára rakja a fehér, csőrös kiöntőt, öblös teáscsészét. A gardróbban vetkőzik, ne kelljen később a ruhákat helyre rakni. Fürdőlepedőt csavar magára, melle közé szorosan begyűri a sarkát. A kert legbelső végébe indul, ahol a magas deszkakerítésen áthajlik a szomszéd öreg almafája.

A kutyaólat, a kerti grillt alacsony paraván választja el. A paraván mögött zöld napozóágy. Lerakja a tálcát a teával, a napolajat sietősen keni el a bőrén. Most tűz legerősebben a nap. Hanyatt dől a vásznon. Behunyt szemmel arra gondol, van ötlete, hogyan ne unja a fekvést. Szétfeszíti a combját, lábfejét felhúzza, amíg összeér a két sarka, lábujjai. Mint egy rombusz. Ha kint zaj van, annál jobb. Legjobb tudni, hogy aki odakint zajong, nem jöhet be, nem lepheti meg. A nap melegen süt a lába közé. Minden nap végigszalad magán a borotvával. Rutin, hozzátartozik a minden karbantartott négyzetcentiméter-elvhez.

Maszturbálni úgy jó, ha a látvány adott mellé. Napsütésben csillogó mézszínű bőr és ívelt idomok. Két hete nem dohányzik, negyvennyolcról ötvenre ugrott a súlya. Végre gömbölyödik, nyugtázza elégedetten.

István megjegyezte utazás előtt, hogy egyre jobban néz ki. A combhajlatban jelentkeznek az első fényes izzadságcseppek.

A nedvességet egyenletesen szétkeni csípőtájon, elkeveri a zsíros krémmel, amit nem szívott még be a bőr. Borotvált nagyajkakat simogatni jó. Jobb középső ujj a csiklót körbejárja. Lassú mozdulattal a szájához emeli, megnyálazza, vissza. Határozottan, lassan, egyenletesen. Az elején erősebben, ébredjenek az idegvégződések. Hiába, na, ezt csak ő tudja. Egy fiú jut eszébe, egy gyapjas fiúfejre szívesen gondol. Egy volt csak? A többi belefeledkezett. Ebbe is. Az elragadtatott, féktelen szenvedélyt érezni, nem azt, hogy itt most az örömszerzés az egyetlen cél. Pedig ennyi járna. Legalább. Ehhez figyelni kellene, persze. De nem a pinára. Csak a női kéz finom mozdulataira a hajban. Beletúr, megragad, közelebb húz, vagy homloktájon finoman lök. Csak a fejbőrrel kellene érezni. Egy ügyes kéz a fejbőrön, a hajhagymákon keresztül üzen. „Egy ügyes férfifej kellene hozzá, ami érez” – gondolja a nő. „A nyelv nem kell ügyes legyen és nincs, de egyáltalán nincs mit keresnie a hüvelyben. Összevissza barangolni, azt tudnak mind. És azon kapja magát, hogy összevonja a szemöldökét. Csak a csiklóval kellene játszani, körbe, puhán és finoman. Olyan ez, mint a farok, éppen olyan, cseppet sem más” – morog az orvos, aki odabent lakik.

„Csak kicsi. Ha kicsi, akkor nem szopni kell, hanem simogatni. Figyelni, hogy szereti-e. A pina nem koldus, mint a kutya, hogy mindig kell és minél több, annál jobb. Nem kell hozzá kegyesnek lenni, adakozónak és bőkezűnek. Nem kell beletúrni minden zegzugába. A férfiakat mindig elragadja a hév, még nyalás közben is. S még van képük előjátéknak nevezni! Bassza meg” – morog Gabriela és annál is jobban élvezi, hogy nem bújik senki a lába közé, hogy orális élvezetekkel elégítse ki magát.

Órája napozik már. Huszadik, harmincadik orgazmusnál tart. Hasra kéne feküdni, hogy a háta is barnuljon. Hasra fekszik. Lüktet. Vissza.

Hanyatt fekve telik el még fél óra. Száz? Százhúsz? Minek számolni. Amíg nem elég, a csikló nem engedi el a fürge középső ujjat. Próbálkozik még néhányszor a hasra fekvéssel, amíg végre maradhat. Fél arca a párnán, karját feje alá fonja. Teste elnehezedik, mégsem nyomja a napozóágy. Tíz centiméterrel a föld felett lebeg. Alatta az augusztusi, gondosan locsolt gyep és apró fehér százszorszépek. A zöld szövetű napozóágy, rajta a törülköző, megszűnik létezni. Érzi a szelet, ahogy talpától felsimogat a nyakáig, hátát csiklandozza. Madarak csicseregnek az öreg almafán, a kerítésen. Nem kapja föl a fejét semmire. Süllyed, merül az álmok felé. Melegszik a háta, rajta a nap most bepótolja a százhúsz orgazmust.

Nem alvás ez, valami köztes állapot, ahol a képek folyamként áramlanak a fejében. Visszanyúlni, a logika fonalán gyöngyöt fűzni belőlük lehetetlen. Megfoghatatlanok, de élvezhetőek. A sodrásból időnként fel lehet jönni, felhozni egy értelmes mondatot, mint igazgyöngyöt. Jó lenne valamit megjegyezni, amivel a holnapot folytatni lehet. Valami kiindulópontot reggelre. Ne ugyaninnen startolni, hogy három hónap a vizsgáig, ha sikerül, mi lesz, ha nem sikerül, mi lesz.

A fiúk, ha megérkeznek, hogyan tovább. Mit tesz, ha Istvánnak hiányzott, és kedve kerekedik bedugni a fejét a lába közé a szokásos arroganciával. Nincs kedve a férjéhez. Füvet kell nyírni ma, jut eszébe, és locsolni. Rég nem esett.

Vége a nyugalomnak, szíve gyorsabban dobog, innen nincs visszaút. Nem halogat. Összekapja pihent testét, lábát papucsba bújtatja, meztelenül lép be a hátsó ajtón. A párna és a törülköző kint szárad, csuromvizes az izzadságtól. Hány óra lehet? A napozóágyra most ér a paraván árnyéka. Nincs bűntudata a kellemesen eltöltött idő miatt.

A délután fényei a ház padlóját is bearanyozzák. Gabriela jókedvűen sepreget, mert látszik minden porszem, fűszál, behordott kutyaszőr.

Elkapja a felmosót, végighúzza a padlón, csempén. Gyorsan szárad. „A kamillát holnap vetem el” – gondolja. Most zuhany. Meztelenül áll a nagy, fürdőszobai tükör elé, körbeforog, úgy vizsgálja, eleget barnult-e s mennyire egyenletesen.

Tekintete a vetetlen ágyra esik. Akarva, akaratlanul egy kellemetlen reggel jut eszébe, amikor Istvánnal hajba kaptak az ágyvetés miatt. A férfi vetetlen szereti a hálószobai ágyat, „bármikor kedvem támad egy kis hentergésre, tudjalak bedobni az ágyba” – érvelt. Az igazság az, hogy miután gyerekkorában egy nap kiderült, hogy már elég nagy az ágyvetéshez, azt követően minden reggel István feladata volt bevetni az összes ágyakat. „Én nem tudok nyugodtan zuhanyozni, ha a feltúrt ágyat látom!” – dacolt a dacoló férjjel Gabriela. „Nem-e?” – kérdezett vissza gúnyos hangsúllyal a férfi.

De most István nincs itthon. „Azt csinálok, amit akarok” – gondolja a nő és a suhogó ágytakarót az eligazított paplanra teríti. Nászajándékul kapták István perzsa származású barátjától. A takaró vastag, de könnyű, anyaga műselyem, a minták nagy négyzetekben váltakoznak, uralkodó színei a fényes mélybordó és az arany. „Szép!” – szemléli elégedetten az összhatást.

A tükör előtt kosár, benne mindenféle női holmi. Elkapja az első rúzst, ami a kezébe akad. Nagy tükör, benne az egész fürdőszoba. Rózsaszín rúzzsal a közepére felírja szép, írott betűkkel:

Te vagy a legjobb nő a világon!

Igen. Ezzel induljon minden reggel. Amíg a fiúk haza nem érnek. Még hat nap egyedül. „Anyám, de jó!” Mielőtt a zuhany alá lép, megszagolja meztelen karját, vállát. A napszag mellett új illat. Talán napolaj. Talán vietnámi jázmin.




.: tartalomjegyzék