Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - Január
Lajos Katalin

Nemzetkép és frazeológia*

A frazeológia olyan területe a nyelvnek, mely stilisztikai és értékhordozó-közvetítő funkciójánál fogva várhatóan az egyes népcsoportok önmagukról és másokról kialakult tudását – hiedelmeit – sztereotípiáit is tartalmazza, megfogalmazza. E sztereotípiák olyan „nemzetkarakterológiáknak” szolgálnak alapul, melyek a kulturális hagyományozódás útján generációkon át élnek és működnek, „biztos” kiindulópontot szolgáltatva a saját és más nemzetek jellemzésére, a konkrét eseményeknek e karakterológia alapján történő megítélésére. A sztereotipikus látásmód társulhat – és nagymértékben társul is – etnocentrikus látásmóddal, melyben a saját csoport az értékskála pozitív pólusán foglal helyet, a másik csoport pedig a negatív póluson. Ezeknek a látásmódoknak, értékeknek, értelmezéseknek, sztereotípiáknak a vizsgálata par excellence a szociológia, a szociálpszichológia, a társadalomtudományok körébe tartozik, mind eszközeit, módszereit, mind pedig elméleteit tekintve ez az a tudományterület, amelyik a legmegfelelőbben tudja feltárni a jelenségkör társadalmi vetületeit. A nemzetkarakterológiák és sztereotípiakutatás rövid történeti összefoglalását, valamint magyarokra vonatkozó empirikus kutatásainak összegzését Hunyadi György: A nemzeti identitás és a sztereotípiák görbe tükre című tanulmányából tekintettem át. (Hunyadi http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=1997-10-ta-Hunyadi-Nemzeti)
Ez a tanulmány olyan kutatásokat idéz, melyben a szerzők különböző nemzetek egyetemistákból álló csoportjait kérdezték meg a saját és más nemzetekre vonatkozó értékeléseiről. Ezek között szerepeltek nyugat-európai és kelet-európai csoportok, az értékelendő csoportok között pedig a magyarok és románok is szerepeltek. A spanyolok, belgák, szlovének és szlovákok magyarságképén kívül a szerző külön kutatásban tér ki a románok más nemzetekről alkotott képére, valamint a románok és magyarok egymásról kialakított imázsára. Ez utóbbi, 1994-es vizsgálatban a román megkérdezetteknek a magyarokról általában és nem a kisebbségi sorban élő magyarokról kellett nyilatkozniuk. A kutatás konklúzióinak összefoglalása itt most nincs lehetőség.
A román–magyar etnocentrikus látásmód témakörben folyó szociológiai kutatásokra Csepeli György: Nemzetek egymás tükrében című tanulmánya is példa. Ebben az írásban egy 1997-ben 717 román és 1090 romániai magyar válaszadóból álló minta interjúinak, kérdőíveinek elemzése nyomán fogalmaz meg a szerző konklúziókat a magyar, illetve román etnocentrizmusról, arról a képről, melyet e két csoport forgalmaz saját magáról és a másikról, azokról a sztereotípiákról, melyeket elfogadnak vagy elutasítanak az egyes csoportok tagjai, és többek között azt állapítja meg, hogy az etnocentrizmus fordítottan arányos az iskolázottság mértékével. Következtetései közül egyet idézek: „...jelentős különbség figyelhető meg az erdélyi magyarok és románok között saját maguk, egymás, valamint a külföldön élő magyarok és románok sztereotipizálásának tekintetében. A románokkal összehasonlítva, a magyarok kevésbé korrektek, és inkább hajlanak a saját csoportjukkal szembeni elfogultságra. A saját csoporttal való azonosulás abból a közös sorsból eredezik, amely a román állampolgárság és a magyar nemzetiség párhuzamos megéléséből fakad. A románok ezzel szemben kritikusabbnak és korrektebbnek tűnnek, ami saját maguk és erdélyi, illetve azon kívüli csoportok sztereotipizálását illeti. A többségi lét megtapasztalása minden bizonnyal hozzájárul a románok nagylelkűbb csoportközi megjelenítéséhez. A kisebbségi lét valószínűleg éppen az ellenkező hatást éri el a magyarok körében.” (Csepeli 1999)
A szociálpszichológiai irányultságú vizsgálatok román példája a Ioana Paul, Mirela Tudoran és Luiza Chilaru szerzőhármasnak a 2005-ben megjelent Etnobarométer-felmérések alapján készült tanulmánya abban a tanulmánykötetben, melyet az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja (EDRC) adott ki (Paul – Tudoran –Chilaru 2005). Következtetéseiket a 2002-es barométer adataira alapozzák, és megállapítják, hogy „a román megkérdezettek 40-60%-a saját csoportját vendégszeretőknek, szorgalmasnak és rendesnek, becsületesnek látta. A magyarokat a román megkérdezettek 19-30%-a látta összetartóknak, szorgalmasaknak, civilizáltaknak, de ugyanakkor gőgöseknek és önzőknek. A magyarok a románokat rendeseknek, vallásosaknak és szívélyeseknek látták. Végül a magyar csoport 37-45%-ának véleménye: a magyar szorgalmas, vendégszerető és rendes, becsületes. (A megkérdezetteknek megadott listából kellett választaniuk pozitív-negatív értékpárok közül.) A kutatók hipotézise a következő: a román-magyar kapcsolatról eltér a kiegyensúlyozott, illetve etnocentrikus beállítottságú csoportok véleménye. A különbség az értékválasztás mértékében áll. A kiegyensúlyozott csoport nagyjából ugyanazokat a pozitív értékeket körülbelül ugyanolyan mértékben vetíti rá a másik etnikumra is, míg az etnocentrikus csoport a saját etnikuma kapcsán jellemzően legalább kettővel több pozitív tulajdonságot nevez meg, mint mikor a másik csoportról van szó.” (Paul – Tudoran – Chilaru 2005)
Az etnocentrizmus és sztereotípiák művészi megnyilvánulásait, nyelvi lecsapódását természetesen az irodalomtudomány és nyelvészet eszközeivel is fel lehet és kell tárni, de minden esetben szem előtt kell tartani a jelenség társadalmi, kulturálisan hagyományozott jellegét és a fogalmak társadalomtudományi eredetét.
Hogyan nyilvánul meg a téma a frazeológia területén, és mit értek azon, hogy ezek a sztereotípiák alkalmasak arra, hogy segítségükkel a konkrét eseményeket értelmezzék az egyes csoportok beszélői? Kiindulópontomat a frazeológiai szótárak képezték, és vizsgálatuk alapján arra a következtetésre jutottam, hogy azok a frazémák, melyek expliciten tartalmazzák a saját vagy másik nemzetről kialakított képet, rendkívül kis létszámúak. A magyar frazeológiában a főnévi alaptagú állandó szószerkezetek között ilyeneket találtam: magyar virtus, magyar narancs, eredeti román demokrácia, német pontosság. O. Nagy Gábor közmondásszótárában a szólások között a „négy-öt magyar összehajol”, magyar anya szülte (derék, bátor ember), vakulj magyar! (valaki csak látszatból, a figyelem elterelése végett tesz valamit) egységeket találtam. Ugyanitt a következő közmondások olvashatók: A magyar embernek vásár után jön meg az esze / Okos a magyar a harc után. A magyar hamar aláír, lassan fizet. A magyar, ha szépen kérik, az ingét is odaadja. A magyarnak elég egy horkantás. A magyar a nyelve hegyén hordja a szívét. Magyar szájból a német szó is magyarul esik. Ha magyar kenyeret eszel, becsüld a magyart. Keresztbe nézik a magyart. Könnyű a magyart lóra ültetni, de nehéz leszállítani. Magyar ember hallgat, mikor eszik. Magyarnak a kutyája sem örömest veretteti magát. Nehezen felejti el a magyar a bosszút. Nem kell a magyarnak pardon. Nem kell a magyarnak tolmács. Rettegni, félni nem tud a magyar. Ritka magyar adta nélkül. Sírva vigad a magyar. (O. Nagy 1999) T. Litovkina Anna jelenkori frazémákat magába foglaló, a magyar sajtó nyelvére támaszkodó szótárában a következőket találjuk ennél a címszónál: Ha két magyar együtt van, háromfelé húz. Sírva vigad a magyar. Magyarország nem volt, hanem lesz (szállóige). (T. Litovkina 2005)
E szótárak nem tartalmazzák sem a román, sem az oláh címszót, úgy tűnik, a magyar frazeológiának nem kiemelt témája a románságról forgalmazott kép, bár a tótról, zsidóról, a róluk kialakult képről van explicit frazeológiai egység. A valószínűleg az egész nyelvterületen elterjedt szóláshasonlat, az Otthagyta, mint Szent Pál az oláhokat nem szerepel e szótárakban, de nem is hordoz etnikai jellegű információt. Az erdélyi magyar köznyelvben viszont ismertek olyan állandó szerkezetek, melyek a románság megítélésére vonatkoznak, ezek egy része románból kölcsönvett elem. Például az eredeti román demokrácia 1989 után elterjedt szerkezet, a „democraţie originală” románban is pejoratív, önkritikus kifejezés átvétele, azt mondhatnánk, hogy szinonimája a magyar narancs önkritikus kifejezésnek, mindkettő arra vonatkozik, hogy az adott nép máshol működő struktúrákat csak a felszínen vesz át, üres formaként, azt olyan tartalommal telíti, amilyen neki kézenfekvő. Ugyanígy a puliszka nem robban közmondás a román mămăliga nu explodează fordítása, mindkettő azt a sztereotípiát forgalmazza, hogy a román békés nemzet, nem egykönnyen lehet lázadásra bírni. Az 1989-es forradalmi események kapcsán mindkét részről gyakran hangzott el az a megjegyzés, hogy lám, robbant a puliszka, valamint az is, hogy Temesvár, a temesvári református hívek nélkül nem lett volna forradalom, hisz a puliszka nem robban.
Úgy tűnik tehát, hogy a másikról kialakított sztereotípiák gyakran egybeesnek a minősített csoport önmagáról alkotott képével, csak a tulajdonság értékelőjele nem mindig azonos. A békesség például egy pozitív tulajdonság a keresztény értékrend és általában az egymás mellett élés szempontjából, ez a másik csoport részéről (szociológiai terminussal az outgroup részéről) minősülhet tehetetlenségnek; a büszkeség mint pozitív tulajdonság a másik oldalról gőgnek látszik, a megelégedettség, természetközeli életmód lustaságnak tűnhet attól függően, hogy milyen a saját értékrend, melynek mentén a negatív és pozitív emberi tulajdonságok elrendeződnek. Ezek a sztereotípiák nem minden esetben fogalmazódnak meg frazeológiai egységek formájában. Előfordul, hogy a saját csoportnak a másik csoportról kialakult sztereotípiája nem fogalmazódik meg frazeológiai egység formájában, míg ugyanez a tulajdonság a másik csoportnak önmagáról kialakított képével kapcsolatban frazémában ölt testet. Az idézett szociológiai felmérések tanúsága szerint a magyarok románokról kialakított képében fontos helyet foglal el az a sztereotípia, hogy a románok lusták, de az előbb idézett frazeológiai egység ezen jelentéselemén kívül nincs olyan frazéma, mely ezt a gondolatot fogalmazná meg. Ezzel szemben létezik román közmondás, mely önkritikus hangon ugyanezt mondja: Ce uşor se face, românului mult îi place. (A forrás a média nyelve, a frazeológiai szótárban nem találtam meg ezt az egységet.)
Ugyancsak a szociológiai felmérések állítják, hogy a románoknak a magyarokról kialakult képében fontos helyet foglal el az, hogy a magyar gőgös nemzet. A korábban idézett magyar közmondások azt bizonyítják, hogy a büszkeséget nemzeti sajátosságnak ismeri el a magyar is, és ez kontextustól függően minősül pozitív vagy negatív vonásnak. (Magyarnak a kutyája sem örömest veretteti magát. Nehezen felejti el a magyar a bosszút. Nem kell a magyarnak pardon. Nem kell a magyarnak tolmács.)
A hallgatás mint érték, a szószátyárság kerülése mindkét nyelv frazeológiájában megjelenik, a magyarban általános bölcsességként, etnikai konnotációk nélkül, (Hallgatni arany, Sok beszéd szegénység), a románban etnikai jellegzetességként: Românul tace şi face. (A román frazeológiai szótárban a román címszónál talált egységek a következők: Românul cât trăieşte, tot creşte. Românul nu piere. Românul ştie multe a suferi, dar nu uită. Românul e născut poet.) Érdekes vizsgálat lenne összevetni a két nyelv frazeológiájából kirajzolódó értékrendet, a közös és eltérő vonásokat, bár nem tartom valószínűnek, hogy ezek magyarázatában az egyetemes emberi gondolkodás és a közös európai kultúrkör létén kívül radikálisabb következtetésre lehetne jutni. Ez azonban egy, a konferencia témájától eltérő kutatás tárgya kellene, hogy legyen.
A szűk értelemben vett frazeológiai egységek (szóláshasonlatok, szólások, közmondások) értékítéleteik szempontjából kiegyensúlyozottak, általában a pejoratív vagy negatív jelentésű egységek a másik csoport önértékelésével is egybeesnek, csak ellenkező előjellel. Elsősorban a tág értelemben vett frazeológiai egységek, a kollokációk között találunk olyanokat, melyek a másikat elutasító jelentéseket tartalmaznak, ezek sem nagyszámúak: büdös román (oláh), ungur împuţit.
A sztereotípiákat és az agresszív, intoleráns magatartást sokkal inkább forgalmazza a vicc, e másik kis terjedelmű folklórműfaj. Közmondás-mesélési alkalom nem létezik, a közmondást mindig a beszédhelyzet hívja elő, de az alkalmas beszédhelyzetben sem biztos, hogy elhangzik a frazeológiai egység. Viccmondási alkalmak viszont szép számban vannak, ezért úgy gondolom, hogy ez a műfaj sokkal több információt árul el a két csoport énképéről és másikról kialakított képéről, valamint a másik csoporthoz fűződő „sztereotipizált” viszonyáról – a vicchez mint műfajhoz tartozó túlzást is beleszámítva. A román és magyar internetes viccoldalakat böngészve fedeztem fel, hogy a román vicclapokon a cigány, skót, oltyán, erdélyi román (ardelean) és zsidó-viccek mellett külön kategóriát képviselnek a magyar-viccek. Humoruk forrását illetően ezek – néhány ritka kivételtől eltekintve – két alapvető csoportba oszthatók: az agresszív, idegengyűlöletet kifejező viccek (a humor forrása itt a verbális agresszió felszabadító ereje, szelepként szolgál az előbb említett érzések levezetésére), valamint a nyelvi humorra és egyéb sztereotípiákra alapuló viccek (pl. a magyar nem tud megtanulni románul, így mulatságos helyzetek adódnak. A magyarnak önmagával kapcsolatban is van ilyen jellegű értékelése, gondoljunk a Magyar szájból a német szó is magyarul hangzik közmondásra.). A magyar vicclapokban szereplő román-viccek (itt is találtam ilyen kategóriát) egy része azonos a román viccvariánsokkal, esetleg azokak fordított tükrei, más része pedig a Ceauşescu-korhoz kötődik. Ez a témakör azonban, bármennyire érdekesnek is tűnik, nem tartozik dolgozatom témájához.
Zárásul hadd idézzem Sadoveanu Baltagul című regényének első, sokat idézett oldalát. Az ebben megfogalmazott nemzetkarakterológia nyilvánvalóan egyszerűsítő jellege ellenére román és magyar olvasókból egyaránt kiváltja az egyetértést mind a – szociológiai terminussal élve - ingroup, mind az outgroup tekintetében: „A chemat pe ungur cu degetul şi i-a ales, din câte avea pe lângă sine, jucării: Iaca, dumitale îţi dau boftori şi pinteni şi răşină să-ţi faci sfârcuri la mustăţi; să fii fudul şi să-ţi placă petrecerile cu soţii. (…) La urmă au venit şi muntenii ş-au ngenunchiat la scaunul Împărăţiei. Domnul Dumnezeu s-a uitat la ei cu milă:
– Dar voi, năcăjiţilor, de ce aţi întârziat?
Am întârziat, Prea slăvite, căci suntem cu oile şi cu asinii. Umblăm domol. ; suim poteci oable şi coborâm prăpăstii. Aşa ostenim zi şi noapte, tăcem, şi dau zvon numai tălăncile. Iar aşezările nevestelor şi pruncilor ne sunt la locuri strâmte între stânci de piatră. Asupra noastră fulgeră, trăsneşte şi bat puhoaiele. Am dori stăpâniri largi, câmpuri cu holde şi ape line.
– Apoi aţi venit cei din urmă, zice Domnul cu părere de rău. Dragi îmi sunteţi, dar n-am ce vă face. Rămâneţi cu ce aveţi. Nu vă mai pot da într-adaos decât o inimă uşoară ca să vă bucuraţi cu al vostru. Să vă pară toate bune; să vie la voi cel cu cetera; şi cel cu băutura; şi s-aveţi muieri frumoase şi iubeţe.” (Sadoveanu 1996: 6–8.)


BIBLIOGRÁFIA
Bădescu – Gabriel – Kivu – Mircea – Robotin – Monica (ed.) 2005. Barometrul relaţiilor etnice 1994-2002. O perspectivă asupra climatului interetnic din România. Cluj, EDRC.
Csepeli György 1999. Nemzetek egymás tükrében. Kisebbségkutatás 8. évfolyam. 2. szám / http://www.disputa.ro/cgi.bin/disputa/ultimatebb.cgi?/topic/3/87/6.html
Hunyadi György: A nemzeti identitás és a sztereotípiák görbe tükre http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=1997-10-ta-Hunyadi-Nemzeti
Paul, Ioana – Tudoran, Mirela – Chilaru, Luiza 2005. In: Bădescu, Gabriel, Kivu, Mircea, Robotin, Monica (ed.) 2005.
O.Nagy Gábor 1999. Magyar szólások és közmondások. Budapest, Talentum. Budapest
Sadoveanu, M. 1960. Baltagul. A balta. Bucureşti, Editura de stat pentru literatură şi artă.
T. Litovkina Anna 2005. Magyar közmondástár. Budapest, Tinta Kiadó.
Victor Duţă: Dicţionar de aforisme, expresii, maxime, proverbe şi zicători. Bucureşti, Editura Lucman.

* Lajos Katalin, Anca Andriescu, Bíró Béla és Szonda Szabolcs Scripta Mundi rovatunkban olvasható tanulmányai a Románok a magyar – magyarok a román irodalomban című imágológiai konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatai (Sapientia – EMTE, Csíkszereda, 2007. április 28.). (A szerk.)


.: tartalomjegyzék