Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Március
Mărcuțiu-Rácz Dóra

„Azt játsszák, hogy köztük se kutya, se ember, se embernek kutyája”

Serestély Zalán: Az állomás három kutyái1

 

Az állomás három kutyái érzékeny teremtés, különös gyengédséggel és jártassággal szimatolja ki akár a legapróbb részleteket is. Félénk lény, nem veti egyből senki ölébe magát, még a sokadik megszólításra sem. Ahhoz bizalom kell. Nagyszerű megfigyelő, víziójában nincs semmi sallang, izzadtságszagú eufemizmus vagy hatásvadász grotesztétika.

Az állomás három kutyái nem fajtiszta, pedigrés próza – nem is kell annak lennie. A szöveg rugalmassága és filozofikus vetületei egy rendkívül erős esszéisztikus jelleget feltételeznek, ugyanakkor az elbeszélés stílusa önmagában annyira formabontó, hogy talán nem is elbeszélés igazán. A prózanyelv megteremti a maga belső ritmusát és szinesztetikus szövegközegét, a cselekményközpontúság alárendeltje lesz a gördülékeny gondolatiságnak, a múlt–jelen–jövő dinamikája kiegészül a „mocsárszagú és engesztelhetetlen” kutyák mindennapjaival.

Maguk a kutyák sem egyszerű, allegorizált emberi sorsszimbólumok: ők csupán önmagukat reprezentálják.

Az állomás három kutyái nem csupán falkavezérei múltját ismeri – szüntelen reflektál saját tapasztalataira: a mélyből előásott történelmi kontextus akkor indul igazán bomlásnak, amikor napvilágra kerül. Nem csak a kommunizmus közhelyeinek lerágott csontjaival számol fel, és nem csak erdélyi perspektívából – a történelmi terror egyetemesen megtapasztalható élménnyé válik, nyoma sincs nacionalista vagy egyéb indíttatású elfogultságnak. Nincsenek konkrétumok vagy axiómaszerű, egzakt megállapítások; csupasz megmondás helyett szubtilisen sejtet és sugall.

Az állomás három kutyái jól ismeri azt a non humán dimenziót, amelyből építkezik. Bántották elegen és eleget ahhoz, hogy a bizonytalanságon kívül ne bízzon már semmiben. Érzékelés-fragmentumokból alakul ki a megtapasztalás miliője: szag- és ízmintákból, tapintásból és színekből (eb perspektíva esetén leginkább barnákból és kékekből, elvégre nem erőltethetünk kutyaszembe emberi színeket). Elbeszéltjei ártatlanok és ártalmatlanok: neveik is plasztikusak, akárcsak ragaszkodásuk. Repülő kövek elől menekülnek, ugyanakkor rendületlen kitartással keresik az élet nyomait mindenben, ami orruk elé kerül – még magukban a kövekben is, amelyekkel megdobálják őket. Éheznek, szomjaznak –, és nem csupán húst vagy vizet.

Az állomás három kutyái finom humorral és fanyar (ön)iróniával viszonyul mindenhez, ami világához tartozik. Az első fejezet (Álmodni ma) bemutatja az említett kutyákat azon vonatkozásukban, amelyben elsődlegesen elképzeljük őket: csapzott kóbor ebekként. Portréjuk hiteles, nyers, az ismétlődő tőmondatok sémajátékát váratlan beékelések billentik ki: „Hárman vannak. Az egyik sánta, a másik kettő barna.”

A kötetlen, villanásszerű asszociációsorokban még az első olvasásra abszurd megállapítások is értelmet nyernek („ők teszik láthatóvá a levegőt”), ezek mellett a szövegszerkezet megtalálja a komikus kiszólásokat a kutya-logika egyszerűségében vagy természetességében, így az állomás szagtérképének „megfejtése” is kalandos dedukciós játékká válik: „Vannak köpések, melyekben két ember szaga van. [...] Ilyenkor nem értik, melyikük köpött, úgy képzelik, két feje van, bár ilyet még sosem láttak. Idegesek.” Az állomás három kutyáiban az eb-perspektíva ugyanolyan konzisztens, mint Maya Gãinaº vagy Apostolu János története.

Az első fejezet után megint csak feltűnnek a kutyák A felhők gyökerei című elbeszélésben: cselekvéseik és viszonyaik humanizált formában mutatkoznak meg, ugyanis az állatszemszögtől elvárt kölyökkor helyett a szöveg gyerekkorra hivatkozik („Gyerekként féltette a konyhapárkányról alázuhanó galambokat”). Az emberi-állati szempont csak helyenként különválasztható: nem lehet élesen széttagolni azok tapasztalatait, épp ezért nem is lehet pontosan megállapítani, kiknek a története ez: hívjuk csak őket ártatlan vétkeseknek.

Az állomás három kutyái megszimatolná a csillagokat is, ha tehetné. A kutyák mindig játszanak valamit vagy valamilyen szerepet, így az elbeszélő szöveg stílusa is igazodik hozzájuk: „Azt játsszák, hogy köztük se kutya, se ember, se embernek kutyája”. Az állomás három kutyái most azt játssza, hogy a tizenkilencedik században írta a jámbor Pavel atya, majd saját magát olvassa, írja és adja tovább, illetve saját magáról nyilatkozik – értelemszerűen saját magának. Valóságosdit játszik, rutinosan. Szövegvilágába szervesen beleépül Foucault, Italo Calvino, Kafka, maga a szerző (például a Férgek és nemzetek című esszé révén) és még sokan mások. Az irodalom nyelvi korlátjairól formált kép is legalább annyira sokszínű, mint a történelmi vagy az állatkoncepció – A Hársfasor árnyai című fejezetben épp egyfajta örkényi cinizmus kíséretében jelenik meg: „Az ember azt olvas, amit szeret, de nem írhatja azt, amit szeretne, csak azt, amire képes.”

Az állomás három kutyái elővigyázatosan hegyezi fülét, figyelmesen őrzi a gesztusokat és az emberi kapcsolathálókat. Nem külső eseményeket jelenít meg, inkább a belső történéseket helyezi előtérbe épp azáltal, hogy nagyon keveset tudunk mindkettőről: a szereplők lelki folyamatai a múlt és a jelen rezonanciájából rajzolódnak ki, a teljes képet azonban csak az olvasó láthatja. A szövegjátéknak legfőbb metszéspontjai az utolsó fejezetek: a Gyógyíró – Idegen című részletben feltűnnek a korábbi szereplők, ugyanakkor az írás teremtő-gyógyító ereje szembekerül a valódi világ destruktivitásával és mulandóságával a házrombolás során. Minderről csupán másodkézből szerzünk tudomást, a „mester” szavainak kissé neurotikus közvetítése által. A töredékesség is fontos szervezőelem, így sokszor „hiányzik” egy elbeszélés utolsó leütése vagy épp „a kilenc árulás” utolsó darabja.

Az állomás három kutyái alaposan megfontolja minden lépését, még a saját interjúját is. A kötet lezáró fejezete, a „Persze, persze – perszéztek a perszekútorok” egy (feltehetően) fiktív interjú „fennmaradt” része, amely valamilyen informatikai mirákulum során átöröklődik a 22. századba. A fiktív interjúrészlet egyfajta retrospektív visszatekintés a korábbi fejezetekre, ugyanakkor új kontextusba helyezi a korábban olvasottakat és azoknak (megint csak feltételezhető) hátterét, így a korruptnak tűnő adatokból kihámozható a szerzői szándék és egyfajta írói ars poetica, illetve egy markáns társadalmi-ökokritikai állásfoglalás (például annak kapcsán, hogy az állatok számára még Csernobil is „élhetőbb” az emberlakta övezeteknél). A korábbi részletekhez hasonlóan az interjú is ironikusan reflektál magára az írás aktusára is: „De írok, és úgy tűnik, hogy Ön ettől szenved. Hogy szánalmasan alulfizetik, hogy folyton beleremeg a szemhéja, mert éjjel is fennmarad dolgozni, hogy kifizethesse az e havi törlesztő részletét, »nyelvi tartalmakat« termel, miközben tudja, hogy túltermelés van.” A kérdéssor végére érve azonban az olvasó gyanakodni kezd: talán az interjú csupán ürügy, kitérő a perszekútorok elől: megkerül valamit, ami az egybemosódott szimbólumok rengetegénél sokkal fontosabb.

Az állomás három kutyái nem vétett, nem is véthet el semmit. Könnyed költőiséggel ragadja meg nem csak a saját és a múlt elnyomásának korrajzát, hanem az emberi és non humán világ hierarchikus viszonyát is. Rengeteg problémát felvet, újabb és újabb gödröket ás a felszínen. Mint bármely más négylábú, ő is fokozott figyelmet követel: annyiféleképpen igyekszik kommunikálni a körülötte lévőkkel, hogy nem is lehet csupán olvasni. Az állomás három kutyáit érezni kell, látni, megszimatolni és csatlakozni játékához, ne kergetőzzék egyedül saját farka körül.

1Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár (FISZ, Budapest), 2017.




.: tartalomjegyzék