Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Június
2019 - Május
2019 - április
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - április
Czegő Zoltán

Versek

 

VAD IMA

 

Csak teljen ez a nap még ez a drága

Tudjam korább se halhattam volna hiába

Jön Átok-ima Elvadult ima

Az utolsó mindennapom

Ha már minden megfordult mindenhatón

 

Mindenható a födémen s alapban

Könyörögjetek előtte s alattam

Legyek én az első és utolsó mennybe menendő

Halottak immár nincsenek

Se koszorú se csókos könnyes áhítat-kendő

Meg- ki- beszabadult gonoszé a hála

Csak teljen el ez a nap

Ne könyörögtem volna hiába

 

Hiába tettem volna mindent ami

Igen ma mindent be kell vallani

Lesz hozzá erőm s időm remélem

Nem gyötör se vágy se szemérem

Lehet kihalt a gyávaság is végre

Legyen erőm holnap esküdni

Elhitványult életem szent nevére.

 

*

Egy széken lakom

Még nem villamos

Figyelnek már az ablakon

Hátha most

Védekezés híján

Vágom körmömet

Nem lesz itt semmi felhajtás körmenet

Akkor se ha árad az emberek vetése

Azon a széken meg egy priccsen

Tán mégse

 

*

 

Hátha most e mai fagyban jégben

Éppen ma a mozdulást elérnem

A hallgatás teljes halogatás immár

Nem lenni igyekszem A félelemtár

Az undor nőtt bennem nagyra nem gyűlölet

A tehetetlenség rágja öklömet

 

Meg a kórság

Hitványoktól hallani a szót

Mindenki megérdemli a sorsát

Tehát nem lennék egyedi eset –

Felügyelők szájába tömjem versemet –

 

Avagy tömtem volna

Már

Annak idején

Ökör ural mindent

A flékenes féltekén

 

*

 

Volt bőven hogy épp választanom –

Magam mellett alszom üres asztalon

Saját csuklómon dagadó csendben

Itt jövök rá bizonyosan

Nem mindennapi ítélet

Követelt engem

 

*

 

Vad ima e lét Hozzá még bozót se jut

Elhúz fölülem óvatag a Tejút

Sose tejútnyi vaginára vágyni –

Költöző madárral élni se akármi

Megfáradt madarak fölül

Most megy el a nap

A hitványság nyeregben ül

Versekből tüzeket gyújtanak

 

HARAGOS HARANGOK

 

Föl-fölvonít a szenvedő vad, farkas, gepárd.

Élni kell, enni! Kiharapni a részt legalább.

A gyanú már nem fog, de nem is etet.

Fájóbb itt barátot lelni, mint ellenségeket.

 

Duna, Szamos, Kraszna, két Küküllő.

Vizük s az idő mentén minden merülő.

Koszlott a tél, nem karácsonyos a parton.

Merülök csendjébe. Tán végre elalszom…

 

Most megvadult harangok: bing-ba-bing-ba!

Idegen szemetel vénséges templomainkba!

Bőgnek megalázott, haragos harangok.

Nyüszítő csend, várak, amerre kanyargok.

 

Vihar van. Vezérek s gyávák félsze nyugtat.

„Urunk, adj békét megőrült harangjuknak!”

 

Ökölbe szorul a Kárpátokban minden.

Ha kinek van mersze, kiáltson, segítsen!

 

Eltelt az ideje hallgatag harangnak.

A lélek hazajár. És ha fáj, csak ballag.

Átfogni még tudok egy csodás országot,

amelyet ébresztve s altatva bejárok.

 

ERDő, MEZő

 

Nem is kérdezem,

hanem firtatom.

Ezt a földi szakramentumot

ha én itt hagyom,

milyen értelme lesz a sok keresésnek?

 

Kérdésemre béna némaság felel.

A szótlanság nem ütközik semmivel.

 

Ahol a béna némaságot meg lehet fizetni,

a Biblia, Arany Összes, Platón –

varrottas falvédőn egy-egy poros cetli.

 

*

 

Belőlem nem indulhatott ilyen erővel.

Megkínozva mindent mindenütt.

Akkor miért lep meg ennyire?

Vesztesünk a felelőtlenünk.

 

*

 

A vihar megsimogatta az ágat.

A ragyogó testű gyertyán elfeküdt.

Hát mégis jobb lenne halni éjszaka.

Óvni a derék erdőt is néma sötétben,

ahol az élet halni se tétlen.

 

Elheverni a gyertyánfa testével.

Már se öled, se térded.

Ennyi vagy,

ennyi lennél,

ki a létedért egyszer

már egy hangyát is megöltél.

Erőd velem szusszanásnyira, ha futja.

Szomjad nem oltja Maros, Gangesz, Brahmaputra

Fekszem. Gyertyánfa rönk az erdő ölében.

Még csak most tudom,

mi az egyedül és mi is a vétlen.

 

*

 

Mi lesz belőle, ha már nem leszek.

És ha ő nincs,

mi lett volna belőlem.

A bizalom végesre homályosul,

ha már maga a föld is tetőtlen.

Lehet, szívesebben dől,

kit egy őrült vihar megingat.

Igazam szúvas.

Ma adj örömet még fájdalmaimnak.

*

Megsápadt már a nyár, a nád.

Hol az, ki omolna eléd, alád?

Most kell értelmét keresned mindeneknek.

Azért voltál, legyen kit óvnod, etetned,

maradna élve, állva.

Itt dől el, ki mennyit adott önmagára.

 

Simulj a ledöndült gyertyánfa árnyékába.

Ott kezdődik az egyik végtelen.

Fölvadul s elrohan testből a jaj,

a fő elem.

*

Kiterítve ég alá a völgy, a szabadba.

Innen fölfelé hull az őszi kikerics.

Már magad vagy erdőn, mezőn.

őszi tarlóra vetett,

hétszázéves kápolnakilincs.




.: tartalomjegyzék