Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Május
Juhász Róbert

Versek

EVOLÚCIÓ

 

Korábban is meséltél az állatkertről.

Lenyűgözött az ezüsthátú gorilla vadsága.

Álltál rendületlenül, hátra sem léptél, mikor

az teljes erejéből

 

a plexibe öklözött. Bíztál a saját

áttetszőségedben. Rajzoltál volna a

párába, mit a felületre fújtatott, de ahhoz

át kellett volna lépned alig

 

látható határaidat. Pedáns voltál.

Aznap, mikor végleg elköltöztem,

épp a házat igazítottad egy ferdén lógó

 

fotóhoz, melyen két emberszabású

a távolba réved. Emlékszem, a kép elé

dupla üveget kértél a keretesnél.

 

IRDALÁS

 

Utáltad a halat.

Nem az zavart, hogy láttad a lavórt a terasz alatt

kifosztott bordakosarakkal, felül úszóhólyagokkal,

alul pikkelyekkel, középen a lágyan ringó belső

értékekkel.

 

Azt mondtad, érzed az iszapot, a békaszőlő ízét a

szádban, ahogy apró szemcsékben csikorog fogaidon

a származás.

 

Megkavartam a mélyrózsaszín vizet, kezem nyomán

örvényben rendeződött a fehérje. Pillanatra jósolni

lehetett volna belőle, akár a kávézaccból.

 

Az áramlásban gyökeret vert a hínár és bár hajlott a

sodrással, mert maradni. Viharban, egy műanyag

edényben, szálkákkal a manduláiban.

 

RETÚRJEGY

 

Elaludtam a buszon. Idegen városban ébredtem.

Féltem kinyitni szemem. Szűk résen át figyeltem,

ahogy a poharak alján összesűrűsödik,

megvastagodik az anyag. Csalóka lencseként állnak

meg saját lábukon.

 

A parfüméria kirakata előtt izzadtan állt egy férfi, ha

bármelyik illatos permetet magára fújta volna, tüneti

kezelésként keveredett volna bőrén a fülledt délután

a kellemes hatású molekulákkal.

 

Az elsuhanó házakhoz mindennap betér az

enyészet. Nem tolakodó, alig visz magával valamit,

szinte észre sem venni. Szinte.

 

Ahogy a lépcsők kopnak jártunkban, vásik a cipő,

fényesedik az anyag, és a vigasz, hogy talán a

pusztulás is belénk fárad egy keveset.

 

Megpróbálok újra aludni. A ruhámban elhoztam

magammal az ételszagot, talpamon a tópart fövenyét

redőmintába préselve. Leesik majd rólam, ahol

eléggé megszárad.

 

Szemhéjam vásznán belül úsznak a kutyafejű felhők,

miknek tekintete a Hold. Maguknak vonyítanak, s ez

kitart, míg a sofőr felébreszt a végállomáson.

 

FÖDÉM ALATT

 

Egy állat él padlásomon. Bőre alatt kihalt fajok lüktetnek. Csak

a gipszkarton választ el tőle. Tudunk egymásról. Kettévágtuk a

világot.

 

Terepasztalon élek idelent. Gondosan rendezték körém a

díszletet. Megszólalásig élethű minden. Az első megszólalásig.

 

Napok pukkadnak ki arcomon, légbuborékos védőfólia az

adventi naptár. Némelyik egész nagyot szól, de nem óv meg

ütközéseinktől.

 

ő csak éjjel járkál. Körme karistolja a közénk dermedt

torlaszokat. Napközben egy orrszarvú lefűrészelt tülkét kenegeti

pillanatragasztóval. Nehezen érti, hogy azt a pillanatot nem

lehet már megragasztani.

 

A plafon lassan ázik át, a modellvasút dombjain vonatkürtbe

botlik, s a síneken esik hanyatt a felismerés.

 

Élünk.

 

Ha most felnyitnám neki a tetőt, mint egy konzervdobozt,

émelyegne a szabadságtól. A fogság biztonság. Tartósít.

 

Régóta vonszolom a képet, melyen vadul dulakodok egy távoli

rokonnal, amiért figyelmetlenül rálépett a maketten az egyetlen

alagútra, s az beszakadt lába alatt.

 

A mennyezet még tart, de hamarosan összeeresztenek minket.

 

HANGTALAN

 

Lefolynak a hegyről az utak. A parányi főtéren összegyűlik az aszfalt.

Megkeményedik, hogy tarthassa lépéseinket.

Ez nem igazi hegy. Földrajzilag domb csupán. Ha nincs nagyobb,

ezzel is be lehet érni. Nyugat felől, mikor jöttem, láttam az Alpok

nyúlványait.

Szürkés koszos komondorként lapítottak. Nem láttak rendesen a

ködszőrtől, csak a szagunkat.

Meg a kertét a főtértől nem is messze. Meg hátul a ház mögött a

láncokra akasztott, felfeszített boronáét. Ráfűzte magát a kúszórózsa,

békésen le már nem jön onnan.

Mire a völgyben, egy mellcsizmában a folyóba ereszkedtem, minden

oldalról rám tapasztotta magát a sodródó némaság.

Ebbe a vízbe bemenni és innen kilépni sem könnyű.

 




.: tartalomjegyzék