Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Május
Bartha György

Két évforduló

I. (1849. jan. 8– 9.)

A véndiáktalálkozó záróbankettjét ezúttal a kőközi menedékházban tartják... A busz kifordul az alacsony kapun a „Tanárok utcájába”, megkerüli az L alaprajzú iskolaépületet, megteszi az épület déli homlokzata és a vártemplom magas fala közti rövid országút-szakaszt, és nyugati irányba halad tovább Felenyed felé. A várfalon ugyanaz a római számmal felvésett évszám: 1849., diákkorunkban erre a látványra nyílt kilátás minden reggel a szemközti internátusi emeletes ágyas hálószobánk ablakából. Amely számnak az „értelmét” annak idején nem volt ildomos tudni. Nem emlékszem, hogy négy esztendő alatt egyetlen tanárunk is szólt volna arról, hogy az 1849 januárjában, az Axente Sever „hadai” által felkoncolt nagyenyedi magyar polgárok

holttesteinek a várfal előtti (a ’48-as időkben várárok vette körül a vártemplomot) közös sírját jelöli a római szám.

Családi szájhagyomány fűződik a szomorú történelmi eseményhez, ezért az „oral history”-t ideírom: A magyarlapádi származású, apai nagyanyám mesélte, ő a nagyanyjától hallotta, aki azokban a vészterhes években Nagyenyeden szolgált. Az urak tudomást szereztek a vidéken folyó dúlásokról, ezért fegyveresen összegyülekeztek egy-egy nagyobb udvarháznál, amelyet a gyilkoló-fosztogató-lázadók elől – úgy gondolták

– védeni tudnak. Az utcára néző konyhában a személyzet – köztük szolgálóleány ükanyám is – sütésre készülve éppen a kenyértésztát „szaggatta ki” a fehérített kendervászonnal leterített, hosszú, X-lábú asztalokon, mialatt odabent az ebédlői nagyszobában folyt a dínomdánom. „Sejhaj, sose halunk meg!”. „Egyszerre csak fejszével tokostól bevágják az utcára néző ablakokat, és vérszomjas, hosszúinges, nagykucsmás alakok, jórészt kiegyenesített kaszákkal, lándzsákkal, fejszékkel felfegyverkezve kezdenek beugrálni, végigrohannak az asztalokon, csak úgy nyúlik a bocskoruk után a jó kenyértészta. Minket – mesélte ükanyám – nem bántottak, azt hihették, hogy közéjük tartozunk (valóban, voltak közöttünk, szolgálóleányok között, román »fáták« is), csak akik nagyon visítottak, azokat csapták szájba úgy, hogy azonnal eleredt az orruk vére, azokat pedig, akik menekülni próbáltak, egy-egy farbarúgás visszapenderítette a konyha padlójára, aztán betörtek az urakhoz, akik még egy puskát sem süthettek el, leöldösték valamennyit, mint a disznót. Asszonyok, gyermekek, akiknek sikerült kimenekülniük a kertbe, szőlősbe, erdőkbe, ott fagytak meg a dermesztő hidegben.”

Így mesélte nagyanyám az ükanyám által megélt tragikus eseményeket. Később utánanéztem. Csak röviden: Nagyenyed Szent Bertalan-éjszakájára 1849. január 8-áról 9-ére virradó éjszaka került sor, az öldöklések, rablások még 17-én is folytatódtak, a negyed várossal együtt leégett a Bethlen Gábor fejedelem alapította iskola, a fölbecsülhetetlen szellemi értékeket őrző könyvtár. Hozzávetőleges becslések 800–1000 közé teszik a leölt áldozatok számát, körülbelül ugyanennyien fagytak meg a húszfokos hidegben azok közül, akik az erdőkben, kertekben kerestek menedéket. Elgondolkodtató dolgok ezek!

„A harcot, amelyet őseink vívtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.” – Figyelmeztet a költő.

 

II. (1919. jan. 27.)

MINDEN LEHETSÉGES

 

a délutáni gyorssal vártuk adyt a csucsai

állomáson valamennyi késést jeleztek nem

jön mondtam bizonyára nem fog megjönni

mondotta h. a jelzett idő rég letelt és

mégsem akart befutni az a fránya

gyorsvonat ekkor hirtelen támadt szélvihar

zudította a völgy fölé a környező erdők

dércsípte lombját úgyhogy beborult

elsötétült körülöttünk minden és észre sem

vettük mikor és hogyan érkezett meg

egyszerre csak ott állt előttünk a szerelvény

néhány sietős utas a peronon csak az ő

fáradt léptei sehol menjünk mondtam és

ekkor h. hirtelen megragadta a karom nézd

súlyos barna színűre lakkozott ládát

emeltek le a poggyászkocsiról oromzatán

és sarkain végigfutó faragott fekete

virágkehelydísz levett kalappal álltunk és

döbbenten a hervadásszagú furcsa

lombzivatarban szólni kellene a

harangozónak mondotta h. csak úgy

magának és az utolsó kocsi lépcsőjén állva

még láttuk ahogyan alásüllyed mint

megolvadt óriás jéghasáb a torony most

már minden lehetséges mondotta h.

minden lehetséges

 

NYÁR

 

A folyót szerettem s kóbor partjait

ár ellenében úszni

a kifulladásig

 

az a nyár

halott madár

a tenyeremen

csőrében bíbor idő-csepp

nyitott szemében

se félelem se harag.




.: tartalomjegyzék