Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - április
2019 - Március
2019 - Február
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Február
Jenei Gyula

Isteni műhiba 1.

rendkívüli eseményre készülök. az időpont még

kérdéses, de a dolog elkerülhetetlennek látszik,

s húsz éven belül valószínűleg megtörténik.

 

de még nem tudni, pontosan hogyan. talán egy meteoritbecsapódás

okozza. a hullócsillagok a légkörbe érve

többnyire elégnek, némelyek viszont hatalmas krátereket

ütnek távoli földrészeken. előfordulhat, hogy közvetlenül

mellettünk vagy belénk vágódik be egy kisebb meteorit,

amely csak mint borsószem vagy ágyúgolyó, akkora.

akár a koponyába is fúródhat. vagy egy műholdrészlet,

irányíthatatlan drón, kontinentális rakéta véletlen

darabja. miközben sétálok. vagy heverek a napon: nyár,

strandidő, sietősen közelgő öregség, majdnem tökéletes

uv-védelem, s egy ilyen vacak egyszer csak leszakítja

a lábam. kórház, csonkolás. nyomom az ágyat,

s újragondolom az összes vitámat istennel. vagy

-ről. a műtétkor, illetőleg az után kórházi fertőzést

kapok: genny, sebláz, zavaros látomások. csak néha

visszasettenkedő tudat. olyankor már nem akarok túlélni.

és isten is úgy gondolja:

többé ne legyek.

 

lehetne afféle közönséges betegség, amelybe a penicillinek

korában nem muszáj belehalni, de addigra kifejlődnek

a gyógyszereknek ellenálló baktériumtörzsek, s mint

kétszáz éve, olyan kilátástalanná válik egy tüdő- és

mellhártyagyulladás. kitartó köhögés, makacs láz zabálja

sejtenként az életerőt, étvágytalan napok aszalnak.

megfeketedik a száj, a nyelv, elhagynak kedv s remények.

a sírás is elhagy. majd a hozzátartozók

sírnak helyettem.

 

a tüdőgyulladás mellé szélütést kaphatnék, ha sokat

dohányoznék, zsírosakat ennék, s magas vérnyomással

vacakolnék. a lábamban keletkezne egy vérrög, aztán

az valahogy továbbterjedne a testben. borzalmasan

kínlódnék, de az eszem és beszélőkém megőrződne.

tudnám, hogy az ágyból már nem kelek fel soha.

a kilátásokhoz képest azért viszonylag derűsen csevegnék

az orvosommal vagy a fiaimmal, hisz nem félnék

a haláltól, mert hinnék az isteni gondviselésben. vagy

éppen nem hinnék, de tudnám, hogy hamarosan

vége lesz ennek az egésznek, s a túlvilág

sem bonyolítja a képletet.

 

lázálmomban mindenfélét összehordanék, ami agyam

rémmozijában pereg, elfecsegném a titkaimat, ha lenne

kinek. vagy egyedül feküdnék a szobában, kórteremben,

s amikor mégsem, a jelenlévő gondozók, rokonok

nem tudnák felfejteni egyre artikulálatlanabb szavaim

jelentését. összerakni meg végképp nem. ahogy haladnék

még mélyebbre utolsó éjszakámba, mind terhesebbnek

érezném a maradék létezést. de ez akkor számomra

már elgondolhatatlan lenne, s végképp

hiábavaló.

 

lehetne délután, felhős, borongós, szeles, amikor

valami elhagyatott, külső városi utcán, a folyóhoz közel,

többször is hasba szúrna egy idegen nyelven hadováló,

szakállas, szőke huligán. nem érteném, mit szövegel,

nem tudnám, hogy a pénzem kell neki, vagy csak

szórakozik. még élnék, amikor a vízbe lökne, de nem lenne

időm végiggondolni semmit. a folyó piszkos prizmája

darabokra törné a borongós őszi fényt. keresnének, de

a holttestem sem találnák meg, vagy nem tudnák

azonosítani. a barátaim azt gondolnák, hogy egy isten háta

mögötti öregotthonba emigráltam, mert beszéltem nekik

korábban ilyet.

 

megsűrűsödne a vérem, jobban, mint amikor a laborban

sötéten csorgott bele a kémcsőbe, s a nővér azt magyarázta,

az éhgyomri vérkép nem azt jelenti, hogy vizet sem szabad

inni. szóval lassan megsűrűdne a vérem, aztán évek múlva

valami gyors agyi katasztrófába zuhannék, s egy váratlan

délelőttöt vagy egy kilátástalan estét ebben az ájulásban

töltenék. vajon érzékelnék-e valamit: fájdalmat, kórtermi

nyüzsgést? s látnék-e fényes alagutat? s ha visszatérnék,

mint más kómából visszatérők, vajon többé én sem

félnék a haláltól? ezt nem fogom megtudni, mert

nem térek vissza: se félni, se nem félni. az orvos pedig

rögzíti a kórlapon a dátumot, talán

az órát és a percet is.

 

lehetne vizesedés. keringési nyavalyák, ödémás lábak,

pangó tüdőerek. ahogy gyűlne a víz szívem körül, úgy

fogyna a levegő. mocsaras fuldoklás, köhögés. minden

megnőne körülöttem, s lennék egyre erőtlenebb gyerek.

a végén úgyis mind megfulladunk.

 

történnek mulasztások, orvosi tévedések. de

mind csak következmény lesz. következménye

egy jóvátehetetlen isteni műhibának.




.: tartalomjegyzék