Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Július
Ungvári László Zsolt

Kettős kapocs az emlékezés időtlenségében

AZ IDEGENSÉG MÉRLEGÉN

 

A kórház ablakában a vékony fény

kék foltjaival melegszik az idő,

ülünk ketten, kábulatban,

a közös teremben a fehér asztalnál,

köröttünk szűnik a szótlanság nyugalmat hozón,

lehalkított létben beszélgető

betegek a társaink;

fáradt arcomra tekintesz,

kintről befúj a hószagú szellő,

fázó arcod világít a kelő napban.

 

Egyedül vagy – szólítalak meg,

s szűnik magányunk a mondatok röptével,

diót adok neked,

suhan a légben két lélek világnyi gömbje,

találkozik, de nem lépsz be különvilágom ajtaján,

idegenek vagyunk még

az idő tengelyén.

 

Az ablakban a gesztenyefák

kék röptű gerléit nézed;

az utcán a lét célgömbjét figyelő járókelők;

itt nyugalom lakozik,

percekig feledjük a betegség

súlyos kopogású lépteit;

átrendeződött kórtermekhez

és vetélt sorsokhoz térünk meg évek óta már.

 

Így kezdődik el az időtlen történet,

kettőnké,

irány a döbbenetté változó létben,

lényünk sokszorozza;

megszületett már a kettős kapocs –

egyetlen kincsünk.

 

ÁTVÁLTOZOTT JÖVő

 

A kórház kertjében ébredő tücsökcirpelés,

zsongásban ülünk a hangyákkal

zizegő fűben,

eldőlünk, nevetve nézünk az égre,

vásznán apró felhődarabok változó

ábrájú sorakozója,

s füledben szünetjel nélküli

márciusi zengés.

 

Tomporod ívén nyugszik tenyerem,

fürtjeid szagolom,

izzik szeplőtlen bőröd a fényben,

telt combjaid fogom, s pihés melled.

 

Elköltözött a szomorúság,

a kórterem jeges fényű kockája,

szerelem világítja át létünk;

cserebogarak repülnek így a fény felé,

az éneklő idő körhintáján ülünk,

a lélek jövőidejű repülésében,

a találkozás közös lebegésében.

 

Ébred fehér párában az igyekvő város,

feledve éji csöndjét;

a kórház választóajtaja végleg nyitva –

a szabadulás órája elérkezett,

sétálunk a hársakkal integető utcákon,

a közeledés perceiben a sétányon rigó

füttye hív,

rejtélybe búvik a látás,

míg test és lélek izzik a gondolatban.

 

Házadig kísérlek a hosszú,

imbolygó gesztenyesoron,

fehér szirmokkal havaz az út,

búcsúzunk –

távolodás nincs az átváltozott időben,

míg éjszakáink érintetlen magányában alszunk el,

a hold labdáját figyelvén

a szélben ingó fehér függöny mögül,

hiányban álmodjuk a közös,

várakozó éjszakát a szédítő találkozásig.

 

MEZTELEN LÉLEGZETVÉTEL

 

Éjjeli lámpámat eloltom,

elsötétül csöndességben a szobám,

fehér párnámra hajtod a fejed,

kinn az éj csillagrendszere világít,

mezítelenre vetkőzünk ajzottan,

villan farod gömbje a holdfényben,

és melleid szabályos,

lélegzetedben lebegő fehér dombjai.

 

Végtelen utazásnak tűnik ez az első,

közös éj,

hosszú izgalomban eltelt napok

várakozása után,

két lélek láza találkozik;

szád íze, akár a vérpiros alma,

telt tomporod feszes íve lázba hoz,

combjaidon fut kezem ágyékodig,

duzzad szemérmünk,

elérünk végül a kéj végpontjáig,

leheletünk kihagyó ritmusában fekszünk,

míg csillapul a láz.

 

Elérkezik a nyugalom órája,

a tisztaság fehér lepedője izzik,

fejemhez hajlik a tied,

tekinteted békét hozó fényével.

 

Az ablakon túl a közelgő álom

puha szárnyrebbenése,

vigasztal,

hogy együttlétünket nem bánthatja

senki már;

figyelem mezítlen farod

arányos, kerek holdjait a homályban,

barna mellbimbóid duzzadtak még,

fejünk összeér,

fecskékké leszünk közös szótlanságban.




.: tartalomjegyzék