Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
2019 - Július
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Augusztus
Balázs Lajos

Cérna és tű

A paraszti világ szerelmi eposza –

„Mert kemény a szerelem, mint a koporsó

és erős, mint nagy vizek sodrása”

(Énekek éneke)

MIRőL SZÓL?

Már a cím is sejteti, hogy ez a könyv nem az irodalomtörténet által számon tartott eposzok családjából való: nem hősi történetről szól, noha nem hiányzik belőle a hősiesség. Nem különleges adottságokkal rendelkező hősök, történelmi, politikai, nemzeti események, háborúk, szerelmek stb. hosszas, egyszemélyes „megéneklése”, hanem az örök emberi érzés és vágy – a szerelem és nemiség – egyszemélyes, egyéni, ám mégis közösségi elbeszélése a kisgyermekkortól az élet alkonyáig.

A mesélő térben és időben is a legősibb emberi tapasztalati tudás és élettapasztalat őrzőinek titokzatos, intim, Ady szavaival „életes életébe” vezet. Azokéba, akik évszázadokon át benne és általa éltek, fennmaradtak. Abba a világba vezet, melynek eseményeit nemcsak a létért való gürcölés, de őserejű (elemi) szenvedélyek is vezérelnek: a mértéktelen szerelem és közöny, öröm és szerelmi átok, nemi vágy és élménye, gyűlölet, ármánykodás, önzés és harag, düh, mágikus rontó praktikák, indulatok, megcsináltatások, bosszú, perverz cselekedetek stb. Egyszóval mindenről szól, ami az emberi közösségekben, ez esetben a paraszti társadalomban nyíltan vagy titokban megesett vagy megtörténhet az emberrel.

Túlzás nélkül hőstettnek nevezem azt a rendszert, amit (látszatra) egyetlen faluközösség kimunkált olyan módon a maga számára, hogy általa kézben tarthassa tagjainak szelíd, szelídebb, máskor vad szenvedélyeit, hogy lelki szeizmográf gyanánt számon tartsa és tükrözze a szerelem mikor finom rezdüléseit, mikor viharos, érdekből is fakadó, indulatos kilengéseit, de olyanképpen, hogy örök és általános emberi legyen.

Tudományos munkám (talán egyedi) konvertálására Füzi László1 egyik értelmezése késztetett. Az Amikor az ember nincs es ezen a világon című hatalmas, hétszáz oldalas Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson alcímet viselő monográfiámat elolvasta, így írt a könyvről: „…a paraszti világ szerelmi eposzának lapjai tárulnak fel előttünk. Az így megmutatkozó, vallomásokból, apró megszólalásokból vagy éppen nagy monológokból összeálló nagyeposznak vannak általánosítható, a parasztság egészére vonatkoztatható és jellegzetesen székelyföldi vagy éppenséggel csíkszentdomokosi vonásai.”

Meglátása azóta sem hagy nyugton. Egyrészt azért, mert a nagy monográfiámba beépülő, rejtőzködő eposz realitása bizonyítási kényszerré lett olyan értelemben, hogy a paraszti szerelem csaknem minden szegmentuma rendre-rendre előtérbe (prim plan, filmes nyelven) került azáltal, hogy az élethelyzetek, nemek, korok, státuszok egymásból kinövő, egymást erősítő-gyengítő elemei úgy sorakoztak, mint a zongora, egész és fél, magas és mély hangot megütő fehér és fekete billentyűi, úgy gomolyodtak, mint a le-, illetve feltekert fonal szálai. Másrészt pedig azért, mert a három nagy sorsforduló kultúrájának, szokásvilágának vertikális kutatása után már nem tudom sem annyira lineárisnak, sem annyira kereknek, gömbölyűnek látni ezt a világot, amilyennek sokáig látta, látja a néprajz, illetve a folklorisztika. A 2100-nál is több kérdésemmel, melyekkel éveken át a néprajztudomány igényével, a magam meglátásaimmal, módszeremmel faggattam csíkszentdomokosi adatközlőimet, a felszínre hozott válaszok többszörösével szembesültem. Ezeket raktam át, raktam össze botorka eposzba, melynek vezérgondolata immár a test és vágy bonyolult küzdelme, viaskodása a paraszti társadalom emberének lelkében, értelmében,testi bizsergésében.

Példaképem a Kalevala, „a finnek nagy nemzeti eposza”2, „a finnek népeposza”3, „a finn nép ősköltészetének összefoglalása”4 volt, amit Lönnrot Illés5 az évtizedekig gyűjtött folklórelemekből állított össze. „A folklorisztika szokásjoga alapján – a különböző helyeken és különböző énekesektől hallott történeteket szerkesztette egybe. (…) A Kalevala folklór eredetű alkotás. Számtalan archaikus szokás, hiedelem mellett a népélet jeles alkalmairól is képet kap az olvasó. Ilmarinen lakodalmának leírásában ráismerhetünk a magyar folklór bizonyos elemeire is”6. Szerb Antal azt is vallja a Kalevaláról, hogy „csakugyan népi termék, a népi eredetű irodalom leghatalmasabb és legkiválóbb alkotása”7.

Hasonlóképpen munkálkodtam magam is azzal a különbséggel, hogy egyetlen nagy székely-magyar faluközösség több mint 300 adatközlő tudását kutattam, vizsgáltam, faggattam a születés, házasság, halál, nemiség hagyományos kultúrája felől, mintegy 50 esztendőn át.8 Az összegyűlt hatalmas tapasztalati tudásból, világszemléletből, hitből, cselekvési mintákból „teremtettem” egyetlen személyt, aki koránál, értelmi-szellemi, érzelmi képességénél, adottságánál fogva kívülről is, belülről is mindent hall, lát, tud, mindenre emlékezik. Így alakult ki életbölcsességének okán, eszmei határoktól függetlenül egy (születési helyénél fogva) csíkszentdomokosi eposzi hős prototípusa szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Az eposzokról tudott sok hasonlóság ellenére nem állítom, hogy jelen művem egyértelműen eposz, de azt sem, hogy tőle idegen. Ezért a szerelem és erotika különálló egyéni és közösségi történeteit, történéseit egyetlen reprezentatív személy tudása és szemlélete gyanánt összegeztem, és őt, Róza nénit ruháztam fel velük, biztattam arra, hogy meséljen el mindent, egyedül. Kutatói tapasztalatom indokolja, hogy az eposz elbeszélője, hőse nő legyen. Ha férfi lenne a narrátor, sokkal szegényebb, sivárabb lenne az eposz létés tényértéke, szellemi állománya, súlya. Benne, Rózában egyesült, állt össze egy nagy tanú és jellem, általa tükröződik a falu társadalmi, erkölcsi, vallási, népjogi, gazdasági folyamata, arculata életkorról életkorra. Nélküle hézagos lenne az örökös férfi-nő viszony egyetemes, de sajátos paraszti palettája, a paraszti szerelem és erotika testi-földiégi lélek centrikus aránya.

A szerelem és erotika történései – eseménygazdag történetsor – a közösségi mozgások, nyüzsgések szövetében eposzi arányok képében állnak össze, élő, nyers nyelvezettel elbeszélve.

Az én eposzom a tudományos és kevésbé tudományos általánosítók és általánosításokhoz képest példatár: a kész, olykor naturalista tények variánsait beszéli el, a folklóralkotások egyik jellemzőjét – a variálódást – jeleníti meg, és nyújthat – szándékom szerint – alapot egy valós paraszti világszemlélet hitelesebb megrajzolásához. Erre a lépésre, mint említem, több évtizedes kutatómunkám késztetett és jogosított fel. Hitemben megerősített az a tény, hogy a hitelesített eposzokat sem egyetlen gyűjtő alkotta, hanem egyetlen ember, aki összeszedte egy-egy történés, személyiség, jellem mozaikköveit, és freskót teremtett arról, amiről a legtöbbet tudott és érdemesnek tartotta megmenteni az elkallódástól az utókor számára. Ez a példa is serkentett tehát arra, hogy összetereljem egy karakteres faluközösség szerelmi, nemi kultúrájának végtelen, teljességében talán soha el nem érhető megnyilvánulásainak elemeit, és a 21. század első évtizedének vége felé összerakjam általam átformált „eposszá” mindazt, amit 1972-től ez ideig megismerhettem az emberi lét, egy közösségi lét látható és láthatatlan valóságáról. Arról a kultúráról, amit a folklóralkotások másik két jellemzője – a közösségi és hagyományozódás – éltetett az örök idő, a folyton változó idő mélységeiből és felszínéről.

Az általam összeállított eposz alapproblémája az emberi lét értelme, az élet folytonosságának tudatos és ösztönös megélési vágya, izgalma, titka. Az is, hogy mindezekből ki mit él meg, mit tapasztal az egyén, mit oszt meg másokkal, hogy közösségi élménnyé, tapasztalattá és tudássá álljon össze. Hogyan, milyen módon és mikor alakulnak ki érzelmi világának összetevői? Milyen és mekkora részaránnyal bír a nemiség kialakulásában az egyéni és közösségi, a tudatos és ösztönös késztetés? Eme kérdésekre az élet dolgainak látható, megtapasztalható, aztán láthatatlan valóságának teljesebb, de sohasem teljes megismerése, megértése hajtott-vonzott valami nyugtalanító belső kényszer gyanánt.

A paraszti társadalomban az erotika egy különös spirituális szubsztancia, egyszerre taktika és stratégia: a megélt lankadatlan nemi vágy és esemény vég nélküli el- és kibeszélése az a „tűzrevaló”, aminek eszmei és lelki dimenziójára egyik adatközlőm világított rá: „Annyit nem imádkozunk, s egyeb dolgainkról sem beszélünk annyit, mint erről” – mondotta. Ez a vallomás fejti meg számomra a titkát a nemiségről, szerelemről megfogalmazott tapasztalati, elméleti (!) és gyakorlati tudás gazdagságának. Eme szóbeli tudás folytonos kibeszélése, követése, mérlegelése, az egyéni és közösségi, nemritkán ellentmondásos tapasztalatok ütköztetése vezetett rá arra a felismerésre, hogy a teljes fogalomkört, a nemiség írott, akadémiai tudása mellett, illetve már előtte, óriási „népi klinikai tudásnak” tekintsem. Mert nyílt, közvetlen, egymást érdeklő és foglalkoztató, vagyis közönymentes közösségi „intézmény”. Nem a közvetlen egyénre utaló eredmény a vezérelve, hanem a közösségi érdek érvényesülése. Ez a könyv a születéstől a halálig mindent behálózó, mindenhol jelen levő szerelem és nemiség szóbeli története. A paraszti élet mélységeinek, magasságainak, harmóniájának véget nem érő, de folyton újrakezdődő ellentmondásainak végigjárása.

Szakmai hitem, éthoszom szerint a Cérna és tű folklór fogantatású alkotás: hagyományos szokások, régi és új erkölcsök ütközése, érdekek, indulatok, érzelmek, életszemléletek, csalódások, kiábrándulások stb. sodródása, elbeszélve.9 A többnyire első, de harmadik személyben is elmondott erotikus történések kivétel nélkül tényszerűek, semmi sem fikció és nem belebeszélés. Megérlelődött bennem az emberi, sajátosan a paraszti lét egy egészen különös törvényszerűsége, amit a mechanika egyik fontos találmányában láttam, de soha nem gondoltam arra, hogy nemi referencia/analógia is rejtőzhet, rejtőzik benne. Kutatói munkám torlódó tapasztalatával eljutottam a centrifugális és centripetális, vagyis egy központtól távolodó, központhoz közelítő metafizikai erő gondolatához, képzetéhez. Ennek az erőnek mechanikai valóságát gyermekkoromban ismertem meg cséplések idején, amikor bámultam, de nem értettem, hogy a tüzes kazán tetején milyen funkciója lehet annak a két golyónak, melyek egy függőleges tengely körül két karcsú karra illesztve keringenek, mikor nagyobb kört írva, magasabbra emelkedvén, mikor lennebb ereszkedve, és mintha rájuk hallgattak volna a hatalmas lendkerekek, mint valami szófogadók, gyorsabban lassabban forogtak. Gépész édesapám magyarázatából annyit megértettem, hogy ezek összejátszanak: a gőzkazánban keletkezett gőz nyomása, a feszültség, a cséplőgép megterhelése. Az a két golyó a vele együtt dolgozó karral parancsol a nagy gépnek és fordítva. Hagyták, hogy dolgozzon a gép, lendüljön, pazarolja, de csak mértékkel az energiát, lökje ki magából a gőzt, máskor pedig lassan, erőlködve-pöfögve, lassúbb fordulattal forogjanak lendkerekei, de csak módjával. Aztán rájöttem, iskola nélkül is, hogy ezt csinálja a gőzmozdony is. Hogy mi köze ennek a fizikai-mechanikai törvénynek az erotikához, a szexhez? Ez egy ártatlan gyűjtés alkalmával világosodott meg bennem. Amikor azt kérdeztem az egyik adatközlőmtől, hogy az öregek hallgatóznak-e, amikor az új házasok a szomszéd szobában a mézes hetüket élik, azt válaszolta: „Há hogyne. Hallgassuk, hogy mennek-e a fiatalok Gyergyóba. Ha ütemesen dohogtak, mint a mozdonyok fel Garadoson, Marosfő felé, s az ágy es éppe úgy recseg, örvendtünk, hogy jó úton vannak, haladnak. Ugye, Gyergyó felé meredek a pálya, a két mozdony erősen húz, kapaszkodik, ütemesen dohog, aztán Marosfő tájékán lelassulnak. Csak lihegnek, szuszognak.” Fedő-takaró beszédbe csomagolt, aztán megfejtett remek metafora, amihez hasonlót kutatásaim során számtalanszor találtam.10

És a parasztemberrel/az emberben mi történik szeretkezés előtt, közben és utána? Mi szabályozza, mi hevíti, mi lendíti, aztán mi fogja vissza, mi csillapítja indulatait? Válaszom: a szerelem, testi vágy és erőnlét, az erotika, a vallási, társadalmi, biológiai, életkori stb. normák, szabályok összejátszása. Másképpen szólva, itt is „a két golyó” effektusát látom: a belső és külső erők harmóniáját, aztán zavarát, titokzatos erejét, ösztönszerű, olykor irracionális indulatok heves összecsapását, emelkedő, ereszkedő lüktetését.

Azonban nem csak az erotikáról, szerelemről szól ez az eposz. Sodrásával magával hozza a mindennapi élet foglalatosságait, a falu egészének differenciált rétegződését, ki mivel foglalkozik, milyen társadalmi rangja, megbecsültsége van; az egyén vallásos életét, az egyházhoz, hitélethez, iskolához, hagyományos viselkedési, erkölcsi normákhoz való viszonyulását, devianciáját, a hagyományos és rendtartó értékrend lazulását. És mindezt azért, mert a paraszti társadalom, a székely-magyar kivételesen – ezt elfogultság nélkül, néprajzkutatói pályám tapasztalata alapján állítom – a világ legpragmatikusabb társadalma: sem a vallás, sem az erkölcs, sem a szerelem nem öncélú, nem csak magáért való tényező az életében. Kutatásaim nyomán alakult ki ama élményem, hogy a paraszti lét egészében egy különös tradukció: az életvitel egészen természetes dolgaiban benne rejlik az erotika, a szerelem, a szerelemből pedig nem hiányzik az élet pragmatizmusa.

A paraszti szerelem semmilyen értelemben nem vegytiszta állapot, hanem életmód. Egyszerre van benne az Élet, a Munka, a Halál: három, nem ritkán zsarnoki „nagyhatalom”. Egyiknek sem lehet ellentmondani. Ebből az eposzból az is kiolvasható – mint a paraszti szerelem és erotika sajátossága –, hogy a szerelmi együttlétben, ennek megvalósulásában mennyire meghatározó szerepe van a környezetnek is, az erotika házon kívüli terének/tereinek, melyek a titkosítás ellenére mégis közismertek. A tiltott és titkos szerelem térfolklórjának nevezném ezt a kitalált/feltalált műfajt. Az is tanulságos, hogy intézményi szempontból a nemi felvilágosításban, nevelésben legkevesebbet a család, iskola, vallásos nevelés játszik a generációk közt áramló tapasztalati (lehallgatott, ellesett) tudással szemben.

A könyv nem szájbarágó tételeket hirdet a szerelem, az erotika valamilyen vonatkozásáról. Nem tanít, mint a tankönyvek, ismeretterjesztő kiadványok, hanem egy egészen bonyolult élet szövevényét tárja fel, szövevényt, melyben a szálak hol egymás mellett, hol összesodródva viszik egymást, viszik a teljes életet a tapasztalati tudás és tudásélmény törvénye szerint. A paraszti szerelem maga a paraszti lét semmi máséval össze nem téveszthető lét monumentális freskója. Benne öröm, bánat, szenvedés, sírás és kacagás, durvaság, kegyetlenség, gyöngéd simogatás – szóval az ember testi-lelki-értelmi valóságának majd minden húrja, rezdülése megtalálható. Ennek az eposznak nincs egységes cselekménye11, mert csupa cselekmény, nincsenek néven nevezhető hősei, mivel a falu csaknem minden embere szereplő, illetve elképzelhető hőse. Ezért és innen a kérdés.

1Lapok a szerelem eposzából. Bárka, 2010. 1. sz. Békéscsaba

2 Páskándi Géza: Előszó. In Kalevala. Fordította Nagy Kálmán. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972. 5–6.

3Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető, Budapest, 1994. 171.

4 Nagy Kálmánné: Jegyzetek. In Kalevala. Fordította Nagy Kálmán. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972. 541–549.

5Elias Lönnrot

6N. Horváth Béla: Kalevala. In 44 híres eposz. Móra Könyvkiadó, 1994. 432–433.

7Szerb A.: i. m.

8 Lásd Balázs Lajos: Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson. II. kiadás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013; Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson. II. kiadás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2014; Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson. II. kiadás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2015; Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. II. kiadás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010.

9 Szemléletes néprajzi összehasonlításra lenyűgöző példa Ilmarinen lakodalma, kiemelten a tizennyolcadik-huszonegyedik ének aprólékos szokásleírása. (Lásd Nagy Kálmán 1972. 180–231.)

10Bővebben lásd Balázs Lajos 2010. 663–679.

11Vö. Román József: Eposzok könyve. Gondolat, Budapest, 1963.




.: tartalomjegyzék