Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Június
Dr. Zalahegyi Zoltán

Dávid Ferenc pere

BEVEZETÉS

 

Nekünk, magyaroknak, úgy gondolom, nemcsak tudnunk illik, hanem büszkének is kell lennünk arra, amit 450 évvel ezelőtt megvalósítottunk a lelkiismereti és vallásszabadság terén. Ezzel a dolgozatommal röviden emléket kívánok állítani az 1568. januári tordai országgyűlés eredményének, majd ennek későbbi, szomorú következményeként, Dávid Ferenc prédikátor istenkáromlás alapján való elítéltetésének és halálának. Ez a vallásüldözés egy új keresztény egyházi formáció, az unitárius egyház megalapításához és megerősödéséhez vezetett.

Mielőtt belekezdenék a téma tárgyalásába, röviden jelzem, hogy ez a mű mintegy periratszerűen, jogászi szemszögből és kronólógiai sorrendben kívánja rekonstruálni a per előzményeit és lefolyását, egy hiteles önéletírás alapján.

 

I. TÖRTÉNETI HÁTTÉR

 

I. 1. Világtörténelmi nézőpontból

 

Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni ezt a „büntetőügyet”, fontos röviden ismertetni a 16. századi Erdély politikai, társadalmi és kulturális helyzetét. Ugyanis a nemrégiben 500 éves évfordulóját ünneplő, 1517. október 31-én

Luther általWittenbergben elindított reformáció nemcsak a németországi területekre volt hatással, hanem – mint majd látni fogjuk – Erdélyben isúj eszméknek és gondolatoknak adott szabadságot, így vált világméretűvé a kereszténység megújhodása. Ezek az új tanítások, eszmék rendkívül gyorsan (hit)vitákat szültek ebben a kis fejdelemségben is.

A nézetkülönbségek alapvető oka az volt, hogy „…a vallás és a tudomány, amelyek az emberi tudatlanság eloszlatását tűzték ki célul, látszólag egymásnak ellentmondó és összeegyeztethetetlen irányba haladtak fejlődésük folyamán…”1 Tehát a kérdés az volt, hogy a tudomány és a hit mennyiben békíthető ki egymással. Az elsődleges forrása ebben a korban ennek eldöntésére a biblia volt.

Ez vonzotta az idegen reformátorokat egész Európából, így péládul Blandratát, Stancarót meg Socinust, az olasz szabadgondolkodókat és azok követőit, akikről még lesz szó alább. Hittételek ügyében nem a kor képzett szakemberei döntöttek, hanem a politikai vezetők, elsősorban az erdélyi fejedelem.

A feszültségek további eszkalálódását nagymértékben elősegítette az a politikai helyzet, amelybe Erdély a 16. század hetedik évtizedében került. Ugyanis a Báthoriak, felhasználva fejedelmi pozíciójukat, az ellenreformáció legnagyobb harcosait, a jezsuitákat támogatták.

 

I. 2. A vallási megújulás történelmi következményei Erdélyben az 1560–1570-es években

 

1568. január 6–13. között a tordai országgyűlés – az újkori történelemben először – foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot.2

Ezt a rendkívül fontos eseményt híres történészünk, Benda Kálmán így értékelte: „A vallásszabadságért vívott harc az emberi jogokért folytatott sok évszázados küzdelem egyik fontos fejezete volt. (…) A tordai országgyűlés négy vallás – a katolikus, evangélikus, református és unitárius – szabadságát és egyenjogúságát mondta ki. Tegyük hozzá: elsőnek a világon… Államvallás nincs, az uralkodói hatalom fölötte áll az egyházinak, de nincs joga közöttük bármilyen szempontból különbséget tenni. Nem érvényesül a területi elv sem: bármely városban vagy faluban több felekezet élhet együtt, a földesúr nem avatkozhat bele jobbágyai vallási hovatartozásába, a törvény szerint mindenki maga döntheti el, melyik vallást követi…”3

Erre emlékezve és ennek az eszmének a jegyében 2018. február 20-án országgyűlésünk a „…450 évvel ezelőtti törvény kihirdetésének napját – január 13-át – a vallásszabadság napjává” nyilvánította.4

Nyugat-Európában ez a korszak a vallásháborúk időszaka volt, de Erdély különleges kivételként ekkoriban a felekezeti béke földjeként létezett. A vallási türelem kapcsán kimondhatjuk, hogy ez a kis fejedelemség már akkor példát mutatott a világnak. Ez a szabadság csak a bevett felekezetnek számító négy keresztény vallásra: a katolikus, református, evangélikus és unitárius hitre vonatkozott, mely utóbbiról szólunk majd alább.

Másrészt viszont az új gyülekezeteken belül ellentmondások és feszültségek jelentkeztek, és például ezek ingatták meg az unitárius Dávid Ferenc egyházvezetői helyzetét. Ez volt az előzménye annak a pernek, mely nemcsak tanításait ítélte el, hanem „szinte” életétől is megfosztotta. Ez az írás ennek a pernek a tárgyalásáról és értékeléséről szól. Előzetesen annyit érdemes megjegyezni, hogy a maga is unitárussá lett János Zsigmond erdélyi fejedelemsége idején, az 1571. január 6–14. között megtartott országgyűlés a kialakult és befogadott vallások védelméről és a kriminális vallások5 kiűzéséről hozott határozatot. Majd a hitújítással szemben az ezt követő országgyűlések további szigorításként innováció-ellenes határozatokat hoztak, sőt ún. „innovációs

perekre” is sor került.

Másrészt az 1570-es évek egyre inkább a katolicizmus újabb kori megerősödéséről szólnak, ugyanis: „…Báthori István trónralépésével azonban a hatalmi helyzet megváltozott, mert az ellenreformáció szelei Erdélybe is eljutottak, majd az 1576-ban fejedelmi székbe került Báthori Kristóf az új irányzat meggyőződéses és aktív támogatója volt…”6

 

I. 3. A büntetőper (ideológiai) előzményeiről

 

Ezen (belső) viták eredményeként a szentháromságtagadók között heves vita alakult ki Krisztus imádása tekintetében. Két csoport állt szemben egymással. Az egyik a Serveto és Socinus krisztológiáját vallók (az adoramus elvben hivők) Blandrata György vezetésével, míg a másik a Krisztus imádását tagadók (non adoramus), akiknek Dávid Ferenc volt a vezetője.

Így Dávid Ferenc – betartva a törvényes kereteket – már 1578 márciusában zsinatot tartott Tordán 322 lelkész részvételével, ahol a zsinat több hitelvi kérdés megtárgyalása mellett elfogadta az ún. communis profetia elvét, azaz „…a zsinatilag meg nem állapított hittételekről szabadon lehet vitatkozni…”7 A valóságban ez a zsinati határozat csak reakció volt az innováció-ellenes törvényre, és további lehetőséget biztosított a további hitvitáknak – s így a vallásszabadság számára is. Ezalatt a másik oldal az 1578 áprilisában Kolozsváron tartott országgyűlésen ismét felújította az innovációs törvényt, sőt külön bizottságot létesített a rendelkezések ellenőrzésére.

A megoldás érdekében Blandrata meghívott egy másik teológus professzort, Faustus Socinust, hogy békés megbeszéléseken tisztázzák a felmerült hitelvi kérdéseket. Socinus 1578 novemberében érkezett Kolozsvárra, és Dávid Ferenc vendége volt 1579 márciusáig, amikor is a magyar prédikátort őrizetbe vétették. Ennek a vendégeskedésnek azonban speciális céljai voltak, ugyanis „…Socinus Faustust saját költségén Dávid házánál szállásolta el, utasításul adván, hogy minden módot és alkalmat használjon fel a superintendens megtérítésére; egyben vállalkozása sorsáról őt időközönként tudósítsa…8 Blandratának e cselekedeteiről a legkülönbözőbb vélemények olvashatók az utókor íróinál, s majdnem valamennyi egyezik abban, hogy a fejedelmi orvos titkos kémül használta fel az idegent.

Dávid azonban fenntartotta újszerű hittételeit, így a hitvita úgy folytatódott, hogy 1579. február 28-án a tordai zsinat elutasította a Dávid Ferenc ellen felhozott innovációs vádat. Ennek következtében Blandrata újítás címén majd vádat emel a fejedelemnél Dávid Ferenc ellen. Ennek eredményeként eltiltották a lelkészi szolgálattól, őrizet alá helyezték és „…az 1579. április 26-ára meghirdetett tordai országgyűlésre már mint vádlottat idézték meg…9

 

II. DÁVID FERENC BÜNTETőPERE

 

Erről a perről a leghitelesebb tájékoztatást és bizonyítékokat Leleszi Jánosnak, a Báthoriak által Erdélybe befogadott jezsuiták vezetőjének a perről levél formában Rómába küldött jelentése adja. E mű címe: Documenta Romana Historiae Societatis Jesu in regnis olim corona Hungarica unitis. Így ez a Kolozsmonostoron 1579. június 9-én keletkezett irat valójában egy önvallomás és önéletírás is arról, hogy ő mit tett ebben a perben.10

Ezt a megállapítást Bodor András abban is megerősíti, hogy „…új fényt vet a per indokaira, és fellebbenti a fátylat a kulisszák mögötti tárgyalásokról…”, ugyanis a bíró pozíciójában lévő fejedelemnek nemcsak „az a szándéka, miként lehetne a reformáció legszélsőségesebb, ezért a legveszedelmesebb ágát visszaszorítani...”, hanem az is, hogy „a szemben álló két fél lényegében eszköz, akik elfogultságukban észre sem veszik, hogy bizonyos célok érdekében tudatosan irányított bábok csupán…11

Magáról a perről pedig ugyanezen szerző a következő összegzést adja: „…A gyulafehérvári országgyűlés e jelentés tükrében már nem hitvita, hanem életbevágó, előre megrendezett politikai per, amelyen már a tárgyalás előtt megvan a döntés, és a vádlott kivételével talán mindenki csupán előre betanult szerepét játssza…”12 Összefoglalásként azt mondhatjuk, a mai jogi fogalmakkal élve, ez egy koncepciós per volt, amelynek lényegét a jog szakirodalom így fogalmazza meg: „…a vád olyan politikai értékelésen alapul, amely a perben nem tehető vitássá…”13

Érdemes még megjegyeznünk, hogy „…egészen leleplező erejű a fejedelemnek a per módozatára vonatkozó írásbeli közlése…”14 Ez mindennél jobban bizonyítja a per megrendezett jellegét. Először kezdődött a jogalap megteremtésével és a egyháztagok megosztásával, majd folytatódott a házi őrizettel és lelkészi hivatása gyakorlásának korlátozásával. Ezt követte a vagyonvesztés, majd a vád alá helyezés és ítélet, végül az elítélt halálával fejeződött be az eljárás.

 

II. 1. A koncepciós per előkészületei

 

Leleszi jelentésének 1. pontja szerint már a tordai rendi országgyűlésen, az 1579. év húsvét utáni első és második hetében megkezdődtek a per előkészületei. A jezsuita szerzetes már a perelőkészítési szakaszban előre meghatározott célként, minden kétséget kizáróan, Dávid Ferenc prédikátori bűnösségét akarta tűzön-vízen át bebizonyítani.

Jelentése első soraiban leírja, hogy a „Fejedelem (…) az összes világi és egyházi bírák tanácsának kikérésével intézkedjék ez ügyben, s ez alatt Dávid Ferencet őrizet alatt tartsák…”15 Erre azért volt szükség, mert a köznép és a városi plebejus réteg között voltak követői a kiemelkedő magyar reformátornak, de még az erdélyi nemesség körében is.

Így a jezsuita pap igazi ellenreformátorként először arról próbálta meggyőzni a fejedelmet, hogy az unitarizmus létezésének jogalapját is szüntesse meg, mert voltak, akik „törvénybe akarták iktatni az ország nevében az eretnekség elfogadását, de intézkedtem, hogy ha csak egyetlen katolikus lenne is jelen, az azonnal tiltakozzék…”16

Másrészt Dávid ellen voltak az erdélyi állam jelentős részét kitevő erdélyi szászok, akik lutheránusokként is erősen haragudtak Dávid Ferencre. Ennélfogva mihelyt egyetlen katolikus tiltakozni kezdett, azok követték őket.

Emiatt az országgyűlésen a magyar reformátor érdekében a követői semmit sem tudtak elérni, így a terhelt idézése és házi őrizetbe vétele az alábbiak szerint történt: „Ennélfogva az a határozat hozatott, mely szerint június elsejére hívjanak össze országgyűlést Gyulafehérvárra, arra Dávid Ferencet tizenkét papjával együtt idézzék meg; (…) Dávidot húsz darabontra bízták, azzal a meghagyással, hogy mindenkit tartsanak távol a vele való találkozástól. Így erős őrizet alatt Kolozsvárra küldték saját házába…”17

Leleszi jelentésének 2. és 3. pontja világossá teszi, hogy a fejedelem – mind elméleti és teológiai, mind gyakorlati síkon – csak saját hatalmának megerősítése végett erőltette ezt a pert. Leleszi János azt is leírja, hogy amikor ő még Tordán volt: „Nagyságos Fejedelem magához hívatott és mintegy hat órát vagy még ennél is több ideig mindenről elbeszélgettünk egymással. Átadta nekem D. Ferenc téziseit azzal, hogy azokat a Szentírásból vett helyekkel röviden cáfoljam meg…”18

Koncepciós perről volt szó a bírói pozícióban lévő fejedelem érdeke miatt is. A fő (hit)elvi kérdés látszólag ez volt: „Ki kételkedhetnék abban, hogy Krisztust imádni kell? Ki ne tudná, hogy ő az örök élet adója?” Ezzel szemben a fejedelem számára a valóságos kérdés ez: „…ha most támadna egy megátalkodott rebellis, aki azt kezdené állítani, hogy Nagyságodnak engedelmeskedni nem kell, és elpártolásra hívná fel az országot?”19 – mely kérdéssel kitűnően érvelt a jezsuita hitharcos.

A jelentés azt is hűen bizonyítja, hogy a fejedelem ezt a célt, vagyis az engedelmességet a fejedelemnek, az ellenreformációt támogató törekvéseivel kívánta elérni. Példa rá a kolozsvári Farkas utcai templom katolikusoknak való visszaadása – ami ezen vallási közösség központi vagyonát képezte –, ez az alábbiak szerint történt: „…A tanács a templomot még aznap át is adta. Mindent megtisztítottunk, időleges használatra faoltárt építettünk, a szobrokat és a festményeket, amelyekről valamiképpen megtudtuk, hogy a polgároknál vannak, bírói felhatalmazással felhajhásztuk és elhoztuk. (…) A kelyhet és vele együtt a legértékesebb papi ornátusokat a Nagyságos Fejedelem adta…”20 Ez a törvénytelen esemény 1579-ben a húsvét utáni harmadik vasárnapon befejeződött, ami ugyancsak a per koncepciós voltát mutatja. Ugyanis nemhogy az ítélet, hanem még a tárgyalás előtt – mai jogi szakkifejezésekkel élve – az akkori államhatalom törvénytelen elkobzást és kisajátítást hajtott végre az unitárius gyülekezet kárára.

A jelentés 4. pontja is híven tükrözi a per fent említett jellegét, hiszen ebben a perben: „Fejedelem írásba foglalva elküldte hozzám a per egész sorrendjét, éppen ezt a lapot, melyet ideiktatva láthattok; ebből világosan kivehető a per egész indoklása és lefolytatása.”21 Ez megint csak kimeríti a jogi terminológia koncepciós per fogalmát, mert ez a per is „…csak külsőségeiben tekinthető büntetőeljárásnak, ténylegesen a jog mellőzésével tisztán politikai célokat szolgál, ami a perbeli érvelésen is jól látható.”22

Ezt a jelentés 5. pontja is alátámasztja. Először is azzal, hogy a fejedelem meghagyása alapján meghívottaknak június elsején reggel hét órakor kellett összegyűlniük a fejedelem nagytermében, Gyulafehérvárott. Nem véletlenül nem Kolozsvár a helyszín, ahol Dávid Ferenc tevékenykedett és lakott híveivel együtt, hanem az elfogult bírói pozícióban lévő fejedelemi székhely. Másrészt a fejedelem Dávid Ferencet azon a jogcímen idézi meg, hogy az egyházközségek hitújítónak mondják. Harmadrészt a per koncepciós voltát az előre előkészített bizonyítási eljárás is alátámasztja. A jogi szakirodalom szerint: „Olyan büntetőper (vagy annak külsőségeit követő állami aktus), amely a vádhatóság és a bíróság jogellenes együttműködésével koholt, hamis vagy hamisított bizonyítékok (bizonyítás, bizonyítás tárgya) alapján állapítja meg súlyos politikai (államellenes) bűncselekmény elkövetését a vádlott (terhelt) terhére…”23

Ez a jelentés egyértelműen leírja, hogy a vádlók előre meghatározott személyek „…és ott bizonyos, arra kijelölt személy meg fogja kérdezni tőle, vajon szerzője-e annak a hittételnek, mely állítólag eltér korábbi tanításaitól…”24

A két lehetséges opcióra (igen/nem), illetve tagadó válaszokra is előre felkészült a fejedelem, ugyanis a jelentés 4. pontja alapján: „Ha D. Ferenc e tényt tagadná, akkor tanúk és iratok által rá fogják ezt bizonyítani...”25 Ezek a személyek pedig azok közül kerültek ki, akik megosztott hívei voltak az unitarizmusnak. Az 5. pont szerint: „Ha azonban azt mondaná, hogy ez a valóság, és makacsul igyekezne ezt

megvédeni, akkor Blandrata doktor, annak az egyháznak a seniora, amelynek D. Ferenc a superintendense volt, és e felekezetnek többi papja, valamint a többi erdélyi meg magyarországi egyházközség be fogja bizonyítani az írások alapján és élőszóban, hogy Dávid Ferencnek ez a hittétele nemcsak új, hanem istenkáromló is.”26

Az ítélet jogi alátámasztására előre felkészülve, a 6. pontban azt is kifejti a jezsuita szerzetes, hogy: „Minthogy azonban ebben a tárgyban már volt egyszer kiadva nyilvános tiltó rendelet, nehogy valaki a vallás dolgában az egyházba valami újat bevezessen, ezért e kérdésben utólagos disputára szükség nincsen, hanem mindenekelőtt annak a vallásnak tudorai fejtik ki, hogyan kell vélekedni D. Ferencről…”27

Ennek a néhány pontnak a bemutatása is jelzi, hogy mennyire előre megtervezett tárgyaláselőkészítés, tárgyalás és bizonyításfelvétel alapján történt minden – koncepciós per volt az egész ügy.

II. 2. A tárgyalás valódi lefolyása

 

A tárgyalás valódi jellegét közvetetten az is mutatja, hogy „…bevezették D. Ferencet, mocskosan, porlepetten, remegve…”28, tehát nagy valószínűséggel fizikai erőszakot is alkalmazhattak vele szemben.

A fejedelem válaszadásra szólította fel, vajon ő-e a szerzője azoknak az újításoknak, amelyeket mindenfelé terjesztenek? Nyomban ezután Blandrata Dávid írásaiból és mondásaiból előadta az istenkáromlásokat, amelyeknek a lényege a következő: „…Krisztust semmiképpen sem kell imádni, senkinek semmilyen segítséget nyújtani nem képes stb. Amikor azt kérdezték tőle, vajon hirdette-e ezeket, először azt felelte, hogy ő Tordán ezeket nem prédikálta. Mégis később, amikor a sok kérdezéssel ezt rábizonyították, beismerte, hogy ez volt az ő véleménye, ezt tanította és kész megvédeni. Mihelyt azonban a Fejedelem újítással kezdte vádolni….”29, megváltozott Dávid Ferenc magatartása, mert itt már végképp nyilvánvalóvá vált számára a per végkimenetele.

Ezt követően a vádlott kérésére a tárgyalást elnapolták az alábbiak szerint: „…könyörögve még egy nap engedélyezését kérte számára, hogy pontosabban válaszolhasson és felkészüljön annak bizonyítására, hogy ő

mindig, kezdettől fogva, ugyanazt tanította…”30 Másrészt ez azt is bizonyítja, hogy Dávid Ferenc a vádat pontosan csak a tárgyaláson ismerhette meg. Ezt az elnapolást a fejedelem csak azért engedélyezte, „…nehogy azt mondhassa, nem az igazság törvényével, hanem erőszakkal ítélték el. Így aznap az országgyűlés véget ért…”31

A következő nap, 1579. június 2-án, reggel „…hét órakor megjelent D. Ferenc, és azt akarta bebizonyítani, ő mindig azt tanította, hogy Krisztust nem kell imádni, és tőle semmi segítséget nem kell kérni. És azt bizonygatta műveiből, hogy nincs semmi más, csak az Atyaisten, az egyetlen és imádandó Isten…”32, mely gondolat később az unitarizmus alapjává lett.

A vád úgy folytatódott, hogy „Blandrata ezzel szemben társaival együtt azt állította, hogy a vita nem arról folyik, vajon az Atyát imádni kell-e, hanem arról, vajon tanította-e, hogy Krisztust nem kell imádni…”33 Ez azt mutatja, hogy a korábban azonos hitelven lévő olasz prédikátor most már kvázi vádlóként lép fel saját gyülekezetvezetője ellen.

Így a bizonyítási eljárás a tanúk szóbeli megnyiltkozásai alapján a következőképpen történt az ellenreformátor leírása szerint: „…Miután a teremből kivezették, a Fejedelem mindenkit felkért, hogy mondjon véleményt e három kérdésben: Először: magukévá tették-e valaha is D. Ferencnek ezt a nézetét és tanát? Másodszor: vajon ez a tan új-e? Harmadszor: vajon istenkáromlás-e?

Elsőnek Blandrata és hívei fejtették ki véleményüket külön-külön. Mindannyian azt bizonygatták, hogy ők ebben a kérdésben nem értettek egyet D. Ferenccel. Továbbá azt állították, hogy nem is hallottak róla, és hogy ez az egész keresztény vallást felforgatja…” Itt két problémát kell tisztázni. Elsősorban azt, hogy Blandrata hogyan állíthatta ezt teológiai gyakorlattal? Másrészt pedig ugyanezen személy a fentiek szerint egyszerre (hamis)tanú és vádló is. Socinus Faustus 1595-ben keletkezett De Jesu Christi invocatione disputacio című művéből kiderül, hogy: „…Blandrata szerint kötelező Krisztus imádása. Ezért Socinust nem léptették fel a gyulafehérvári perben, hanem Blandrata volt a fővádló…”34

Ezt követően a megrendezett bizonyítási eljárás részeként, tanúként a következő vallomást tette a hiteles leírások szerint: „…Először a doktor állt fel, és ilyenféle esküt tett: Én, Blandrata György, vallomást teszek a

mindenható Isten és az ő fia, az Úr Jézus Krisztus előtt, a szent angyalok és Isten választottjai előtt, hogy semmiben sem voltam Dávid Ferencnek ezen a véleményén, sem részese, sem tudója annak nem voltam, és állítom, hogy ez új, és ezenfelül Istennek és az ő fiának iszonyatos káromlása….”35

A tanúk második vonalaként „…a kálvinista és a lutheránus papok következtek, akik ugyanazt hajtogatták, amit Blandrata...”36

Végül mintegy a tanúk harmadik és negyedik vonalaként: „…Azután a D. Ferenc pártjához tartozó nemesekre került a sor, ezeknek állhatatlansága és pálfordulása egyenesen elképesztőnek látszott. Először ugyanis mesterük, D. Ferenc ellenében azt állították, hogy ők sohasem hallották tőle ezt a tanítást. Kezdetben nem merték istenkáromlásnak nevezni, azután mégis, ha későn is, annak mondották. Negyediknek az ország előkelőire került sor, közülük azok, akik a Fejedelemtől balra ültek, mind elítélték. Ezután mi következtünk. Azok, akik az én két oldalomon ültek, szintén elítélték…”37

Végül a jezsuita hitharcos leírása alapján a fejedelem – a semlegesnek látszó bíró – véleménye, „amely megegyezett az enyémmel, ez volt: hiszünk az Atyaistenben, Jézus Krisztusban, az ő Fiában és a Szentlélekben, a lényegében egy, személyében három Istenben. Ennélfogva Dávid Ferencnek ezt a nézetét mi is újnak és istenkáromlónak tartjuk…”38

Tehát az elítélés jogi alapja az volt, hogy hitújítóként és így istenkáromlás bűntettének elkövetéséért ítélték el Dávid Ferencet.

 

II. 3. Az ítélet alapjául szolgáló istenkáromlás bűncselekménye és maga az ítélet

 

Először nézzük meg ennek a bűncselekménynek a történeti hátterét. A káromkodás, istenkáromlás mint bűncselekmény az ország három részre szakadása körüli időkben jelent meg. Mezey Barna kitűnő jogtörténészünk azt mondja ezzel kapcsolatban: „...a mohácsi vész előtti időszakban (…) törvényi rendelkezés erről nem született, a peranyagokban e bűncselekmény nem bukkan fel. (…) Az első rendelkezést az 1566/23. törvénycikkben leljük (néhány esztendőnyire tehát a Habsburg Magyarország diétájának végzésétől), e rövid articulus azonban csupán a lélek és az Isten teremtményeinek szidalmazásáról szól.39

Másrészt a fentebb leírt dolgozatom egészét alátámasztja a következő idézet ugyanattól a szerzőtől: „Az erdélyi fejedelemség országgyűlései jóval bővebben foglalkoztak e tényállással. Legkevesebb kilenc diéta rendelkezett a káromkodás bűncselekményéről, melyet később a Rákóczi-szabadságharc joganyaga is beillesztett a törvénykönyveibe...”40

Ilyen előzmények után vezették elő Dávid Ferencet, hogy meghallgassa az ítéletet. Kendi Sándor kancellár az országgyűlés nevében a következő ítéletet hirdette ki: „A Nagyságos fejedelem az egész ügyet megértette, hogy te agyad tanácsát követve, az egyház beleegyezése nélkül ezen istentagadó, kárhozatos és hallatlan káromlásra vetemedtél s az ország törvényei ellenére újításokat tettél; ő Nagysága azért téged érdemed szerint megbüntetve például állít, hogy az másokat is hasonló őrült újításoktól visszarettentsen. További határozatig pedig őrizet alatt fogsz tartatni.”41 Így ettől a pillanattól az unitárius prédikátor jogi értelemben a fejedelem foglyává vált.

Ezt követően a tárgyalást másodszor is elnapolták, ugyanis „…azt kezdték kérni, hogy válaszolás végett biztosítsanak számára még egy napot. Vonakodás nélkül engedélyezték.”42

A harmadik nap, „…miután összegyűltünk, az ügy hamar véget ért. (…) Ugyanis mindannyian takarodót fújtak, egyetlenegy ember, D. Ferenc vejének a kivételével, akit, minthogy akkor makacsabbul kiállott, bilincsbe is vertek. Igaz, később ő is elpártolt D. Ferenctől.”43 Így hát az utolsó tanítványa is elpártolt a magyar reformátortól, és egyedül maradt, akárcsak Péter, amikor megtagadta Jézust.

 

III. DÁVID FERENC PERÉNEK UTÓHATÁSAI

 

Végezetül arról kell szólni, mi történt az elítélttel, és a pernek milyen utóhatásai voltak. Egyrészt a szakirodalomban sincs megegyezés a halál időpontját illetően, de az biztosra vehető, hogy a dévai vár börtönében a fejedelem foglyaként halt meg. Erre vonatkozóan legvalószínűbb az 1579. november 15-i44 dátum. Az sem tisztázott, hogy Dávid Ferenc (1520–1579) miben hunyt el, csak annyi bizonyos, hogy már előrehaladott kora miatt is beteg volt, ugyanis már az eljárás „…közben kór gyötré. Fel van jegyezve, hogy kólikája ez időtt nagy fájdalommal kínzá. Talán a közeli halál sejtelme is segített edzeni lelkierejét, ha már a testi erő kezdi elhagyni.”45

Kolozsvári hívei a Kolozsvár Városi Jegyzőkönyv alapján a fejedelemnél szabadon engedésére tettek kísérletet, eredménytelenül.46 Ez is mutatja, hogy a fő cél: az unitárius vallási felekezet felszámolása nem valósult meg, az tovább létezett, és ma is aktívan létező törvényes egyház47. Dávid Ferenc neve örökre beíródott a világtörténelembe, a vádlók neve pedig feledésbe merült. De él, jelen van az eszme, hogy „a vallásszabadság minden szabadság alapja.”48 Hosszú távon ezért aratott győzelmet a Dávid Ferenc vezette unitarizmus.

1Sun Myunk Moon: Az isteni alapelv kifejtése. Budapest, 1999, Egyesítő Egyház, 8.

2 Részlet az 1568. január 6–13. között megtartott tordai országgyűlés ide vonatkozó határozatából: „…Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem, penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka…”

3Benda Kálmán: Az 1568. évi tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság – elhangzott 1993. március 20-án Tordán, az erdélyi vallásszabadságot kinyilvánító 1568-as tordai országgyűlés 425. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség tudományos ülésszakán. In Erdélyi Múzeum, 56. kötet, 1994. 3–4. füzet.

4 http://www.parlament.hu/-/a-vallasszabadsag-napjava-nyilvanitotta-az-orszaggyules- januar-13-at, 2018. nov. 30.

5 Az 1568-as tordai vallásszabadságot meghirdető törvény csak a már említett négy vallás híveinek adott igazi szabad vallásgyakorlást, így létrehozva a bevett vallások rendszerét és jogi fogalmát. Tűrt vallásként ugyan még elfogadták a görögkeleti egyházat a korabeli Erdélyben, de minden további egyház működését – hitújítás/ innováció jogcímén – büntetendőnek, tehát kriminális vallásnak tekintették.

6 Bodor András: Dávid Ferenc emlékezete. In Keresztény Magvető, 1979. (85. évf.) 4. sz. 233.

7 Vári Albert: Dávid Ferenc nyomain. In Keresztény Magvető, 1940. (72. évf.) 6. füz. 240.

8 Dr. Borbély István: Dávid Ferenc és kora. In Keresztény Magvető, 1912. (47. évf.) 1. füz. 20–35., 30.

9 Bodor András: Dávid Ferenc emlékezete. In Keresztény Magvető, 1979. (85. évf.) 4. sz. 233.

10 Tartalmában majd látni fogjuk, nem véletlenül ez a leghitelesebb mű erről a perről. Rómából csak 1965-ben került elő a II. 353–357. jelzéssel. (Szerző megjegyzése)

11 Bodor András: Újabb adatok egy négyszázéves perről. In Korunk, 1968, (27. évf.) 8. sz. 1208–1216., 1211.

12Bodor András: i. m. 1211.

13Lamm Vanda (főszerk.): Jogi lexikon. Budapest, 2009, Complex, 393–394.

14Bodor András: i. m. 1212.

15Uo.

16Uo.

17Uo.

18Uo., 1213.

19Bodor András: i. m. 1213.

20Uo.

21Uo., 1214.

22Lamm Vanda (főszerk.): i. m. 393–394.

23Lamm Vanda (főszerk.): i. m. 393–394.

24Bodor András: i. m. 1214.

25Uo.

26Uo.

27Uo.

28Uo. 1215.

29Uo.

30Uo.

31Uo.

32Uo.

33Uo.

34 Botár Imre: Újabb adatok Dávid Ferenc életéhez. In Irodalomtörténeti Közlemények, 1955. (59. évf.) 3. sz. 337–338., 338.

35 Bod Péter: Tragoedia Francisci Davidis. In Korunk, 1979. (38. évf.) 10. sz. 777–782., 781.

36Bodor András: i. m. 1216.

37Uo.

38Uo.

39 Mezey Barna: A káromkodás (blaszfémia) a XVII–XVIII. század büntetőjog szabályaiban. In Jogtörténeti Szemle, 1986. ( I. évf.) 1. szám, 56–63., 56–57.

40Mezey Barna: i. m. 57.

41 Erdő János: Mikor halt meg Dávid Ferenc? In Keresztény Magvető, 1988. (94. évf.) 4. sz. 223–230., 224.

42Bodor András: i. m. 1216.

43Uo.

44Erdő János: i. m. 224.

45Dr. Borbély István: i. m. 30.

46XLI. Szemelvények Kolozsvár város 1579. évi közgyűlései jegyzőkönyvéből. Dávid Ferenc letartóztatására vonatkozó határozatok Kolozsvár 1579-iki jegyzőkönyvéből. In Keresztény Magvető, 1879. (14. évf.) 2. füz. 106.

47 2011. évi CCVI. törvényhez melléklet: A bevett egyházak: 12. Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete (Magyarországi Unitárius Egyház)

48 Sun Myung Moon: Békeszerető világpolgárként. Budapest, 2010, Egyesítő Egyház, 191.




.: tartalomjegyzék