Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - November
2018 - Október
2018 - Szeptember
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - Március
Fekete Vince

Cincogósi Elemér (verses mese)


(Részlet)

ELSŐ CIN

Melyben hősünk nagy ínségben tengeti életét, de kezébe veszi sorsát, világgá indul, végül pedig egy kamrában köt ki.

„Én pedig az embereket
Nem hagyhatom, mert ezeket
Kell énnékem dézmálnom.”
(Cs. V. M.)

Messze, hol a vén templomkulcs
csak nagy ritkán csikorog,
s alusszák már rég az álmuk
mindenféle ikonok,
kicsiny falu paplakában,
hová a zaj el nem ér,
hűs padlásnak szegletében
élt egyszer egy pelegér.

Minthogy ő a keresztségben
semmi nevet nem kapott,
és név nélkül tengni-lengni
kellemetlen állapot,
úgy gondolta, nevet választ,
egy ráillő, takarost:
– Legyek Pál! Vagy legyek Péter!
Na de rögvest, hamarost!
Nem lehetek halálomig
– így a szegény kisegér –
ágrólszakadt, név nélküli,
vagyis ilyen misegér.
S felütött egy régi könyvet,
egy megsárgult csíziót,
a Rágcsálók fejezetnél,
ahol a cím Cini volt.
És mint akit váratlanul
nagy örömnek szele ér,
rábökött az új nevére:
Cincogósi Elemér.
Nosza, zsupsz a keresztvízbe,
háromszor is, s még neki.
– Most aztán már nem mondhatják,
vagyok én is valaki!.


Aztán évre évek jöttek,
teltek hetek, hónapok,
hívek fogytán elhelyezték
a paplakból a papot.
Így került a sekrestyébe,
hol mihaszna kacatok
csak, könyvek voltak, s fapadok.
– Én akkor is maradok!

Itt éldegélt, nagy ínségben,
mint Fő Templom Egere,
toldott-foldott bundájánál
nem volt immár egyebe.
Régebb bizony sajtot rágott,
s volt a papnál kenyere,
bora is volt, s fél ostyákot
küldött egyszeribe le.
Csakhogy, tudjuk, minden véges,
s finom étkek, sajthegyek
lassan el-, s kimaradoztak
a templomba átjövet,
s ami néha szottyant, esett,
felélte egykettőre,
s hét szegény év következett
a hét bő esztendőre.

(Nagy Úr a Has, rossz cimbora,
csak sanyargat, s nem tágít,
csak a kaja nyugtatja meg,
és nem a lárifárik.
Fejed lelóg, kedved komor,
nehéz a szű, s a lábad,
s ha ez kevés, reád küldi
a Magasságos Lázat.
És az egész szerkezet, mi
te tetszettél lenni,
csak köhög, fúj és akarna,
de csak nem tud már menni...)

– Hej, miféle változások
követhetik még egymást,
nem ülhetek tétlen én sem,
nem nyomhatom a padlást,
üres szentély egerének
lenni mégsem jó dolog,
mikor kong a templom tornya,
és a gyomor is korog.

Ekképp kesereg magában
Cincogósi Elemér,
fél bundáját adta volna
egy szalonna szeletér’.
Lelki szemei előtt lát
sok óriás sajtlukat,
s finom tejecskével telve
feneketlen mély kutat.

– Ostyamorzsát, kérges stólát
nem rágok én, nem bizony,
ezt a dohos templomszagot
tovább, tudom, nem birom,
szolgáltam hőn, becsülettel
eddig házat meg papot,
ministráltam, s mise közben
rágcsáltam a Szózatot.
Nem kell többé rózsafüzér,
s nem forgatok Bibliát,
úgy döntöttem itt, ma, kedden:
eddig volt és nincs tovább.
Templomajtó sarkánál a
főjáraton, főlukon,
– isten veled, régi otthon! –
én ma innen távozom.

Uccu neki, hagyott hátra
templomot meg iskolát,
nekiindult, keressen egy
gazdag portát, új hazát,
ahol tán egy kamarában
bőségesen ellehet,
sajtot rághat, szalonnákat,
s minden egyéb étkeket.
Szedte lábát, szedte egyre
mind a négyet ízibe,
tágas szállás, teli konyha
forogott a fejibe’.
Hogyha száz lába lett volna,
az se lett volna elég:
– Este tízig megtalálom,
s lesz bendőmben eleség.


Úgy is lett, hogy négy erdőn túl,
s innen három kis házon,
meglátott egy fehér tanyát
túl a léces deszkákon.
Tyúk kárált ott, tehén bőgött,
kecskegida viháncolt,
tehénből meg borjúcskából
azt se tudja, hány táncolt,
gyöngytyúk, pulyka, liba, réce,
bárányka meg komondor,
szopós malac anyja csecsén,
s külön rekesz kanostul.

Éhes is volt, szomjas is volt,
nem elmélkedett sokat,
rágott hát a kerítésen
át egy piciny kis lyukat,
épp akkorát, melyen átfért,
sovány teste átjutott.
– Pá szegénység, pá koplalás,
pá sekrestyék, templomok!
Ahol ilyen gazdaság van,
lesz – szavamra – kamra is,
s a kamrában eleség lesz,
sok magocska, drága tincs.
De csak lassan, pici lábam,
óvatoskán jó eszem,
Bodri is van, cirmos is tán,
s még ki tudja, mi leszen,
milyen veszély fenyegethet
egy ily árva egeret,
bendőt tömni nyugalomban,
ez ma itt a feladat.

Átvágott az ágyásokon,
aztán át egy füvesen,
hol a fákon almák lógtak,
s körték, szilvák vegyesen.
Félhomály volt, gyenge szellő
birizgálta homlokát,
s hű de mennyi csodás illat
érkezett az orron át.

– Félre szagok, félre illat,
félre finom estebéd!
A gazdasszony kavargatja,
áramlik is szerteszét.
Finom étkek párállanak
a házban, az asztalon.
De nekem csak egy a cél ma:
a szagokat itt hagyom,
s itt, a fal alatt berágok,
pont a hátsó oldalon,
piciny ablak, azt hiszem, hogy
pont a kamrát furdalom...
Ne legyek én Cincogósi,
ha nem itt lesz szállásom,
csak az a fő… fő a bendő,
s a többit majd meglátom.

Éjfél elmúlt, talán kettő,
az is lehet, félhárom,
amikor a pelegerünk
megjelent egy pléhkádon.
Szaglászott és nézelődött:
– Egérfáját, hol vagyok?
Alighanem ez egy fürdő,
s azok ottan a csapok.
Hű a rezes mindenségit,
hogy szaglásom ily ramaty,
de amíg még bírom szusszal,
átrágom a közfalat,
s remélem, hogy reggel hétre,
de legalább félhatra,
rátalálok a hombárra,
s benne sok-sok falatra.

Fáradt is volt, éhes is volt
Cincogósi Elemér,
mit gondoltok, vajon szegény
a hombárhoz odaért?
Nem csak oda, de még túl is
kábé három hüvelykkel,
egy polcra fúrt ki, mely tele
volt sok üres üveggel.
– Nem jó jel ez, nem jó ómen,
hogy egyre csak tévedek,
pelegerek Fennvalója
segítsél meg engemet!

És hogy ezt a fohászt mondá,
mint az égből a villám,
belecsapott egy sugallat:
– Mi van fennebb, nocsak, lám?
Máris kúszott, kapaszkodott
egy göcsös fán felfelé,
és amit várt, amit remélt,
na mit szóltok, meglelé?
Volt ott minden, ami csak kell,
s szájnak, szemnek ingere,
feredezni puha korpa,
kukorica, lóhere,
nagy szalonnák lógtak fentről,
finom füstölt kolbászok,
egér orral, korgó gyom’ral
incselkedő sonkákok.
Finom liszt is zsákoslag állt,
hogy ne mondjak egyebet,
volt abból vagy tizenkettő,
s gabonából is lehet.



.: tartalomjegyzék