Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - Március
Molnár Vilmos

Mese a szerencséről

Volt egyszer három szerencsétlen. De annyira szerencsétlenek voltak, hogy még rendes nevük sem volt. Ha szó esett róluk, az emberek csak úgy emlegették őket: az egyik, a másik, meg ez itt. Rajtuk is maradt ez az elnevezés, mindenki csak így ismerte őket: Egyik, Másik, Megezitt.
Egyik is, Másik is szeleburdi, hebrencs fickó volt, talán ezért nem sikerült nekik soha semmi, bármibe fogtak is bele. De lehet, hogy csak nem volt szerencséjük. Ami Megezittet illeti, ő bele sem fogott semmibe, csak heverészett jólesően egész nap. Ha enni hívták, akkor sem ment rögtön, még ha éhes volt is. Szólt, hogy heverészik még egy kicsit, míg a zöldség, a hús, s a laska jól kinyújtóznak a lében. Elnyújtózkodva szerette magát is meg mindent.
Mit gondoltak, mit nem, egy napon Egyik és Másik elindultak szerencsét próbálni. Vitték magukkal Megezittet is, hadd ne heverésszen olyan jólesően tovább. Mentek, mendegéltek, úton-útfélen, nádakon és ereken, árkon-bokron át, ahogy mesebeli szerencsevadászokhoz illik. Ám hiába telt-múlt az idő, nem sikerült megcsinálniuk a szerencséjüket. Bármi adódott, ők csak szerencsétlenkedtek tovább.
Akkor eszükbe jutott: vajon nem attól ilyen szerencsétlenek-e, mert nem hoznak szerencsét egymásra? Talán jobb lenne, ha elválnának útjaik, és mindenikük külön próbálná meg kikaparni a maga szerencséjét. Nekifogtak hát várakozni, hátha adódik valami jel, amelynek irányába ki-ki elindulhat kaparni.
Lassan besötétedett és Egyik megpillantott az ég alján egy fényes csillagot. Nosza, felugrott iziben, nehogy Másik és Megezitt megelőzzék, és elrikkantotta magát:
– Ez lesz az én szerencsecsillagom, ezt fogom követni, s mához egy évre nevet szerzek magamnak. Egy év múlva találkozunk ugyanitt.
Azzal batyuját vállára vetve, elindult szaporán abba az irányba, melyet a csillag mutatott neki. S csak ment, csak ment, egyenesen előre a csillag után, s már eltűnt a láthatár peremén, de még akkor is egyre csak ment. Csillag után sokat kell menni előre.
Lassan kivilágosodott és Másik megpillantott a mezőn egy ide-oda futkosó malackát. Nosza, felugrott azonmód ő is, nehogy Megezitt megelőzze, és elrikkantotta magát:
– Ez lesz az én szerencsemalacom, ezt fogom követni, s mához egy évre nevet szerzek magamnak. Egy év múlva találkozunk ugyanitt.
Azzal batyuját vállára vetve, elindult szaporán a cikkcakkban futkosó malacka után. S csak rohangált erre, csak futkosott arra, míg el nem tűnt ő is a láthatár peremén, s még azután is jódarabig. Malac után sokat kell összevissza futkosni.
Megezitt azon vette észre magát, hogy egyedül maradt. Jólesően elnyújtózott egy fa tövében, s hozzálátott elmélázni a láthatár pereméről. Van mit mélázni az efféle peremről. Hogy hát tulajdonképpen el lehet-e érni, vagy nem lehet elérni? Nyilván el lehet érni, ha egyszer simán el lehet tűnni mögötte. De az eltűnt mégis úgy látja, hogy fikarcnyit sem került közelebb hozzá. Ravasz dolog egy ilyen láthatár perem! Nem szerencsés foglalkozni vele. Megezitt azontúl nem is foglalkozott.
Időközben megéhezett, de szerencsétlenségére útközben valahol elhagyta hamuban sült pogácsáját. Hiába nézelődött élelem után, csak holmi üres halkonzerveket látott imitt-amott. Hányódott belőlük néhány a környéken, valaki előzőleg beleszemetelt a mesébe. De még az üres halkonzervekkel is hatalmas pechje volt: csak paradicsomos üres halkonzervek voltak, nem olajosak! Pedig mindenki tudja: egy üres olajos halkonzerv szinte felér egy teli paradicsomossal.
Megezitt maga elé vette az egyik üres konzervdobozt, és szórakozottan kalapálni kezdte egy kővel. Valamivel el kellett terelje figyelmét az éhségéről, meg unta is magát. Ütötte jobbról, püfölte balról, döngette felülről, megállás nélkül kopácsolta három napon át. A konzervdoboz hol betojpadt, hol kiguvadt, hol összement, hol szétesett. Végül teljesen átalakult, egészen kivetkőzött magából. Úgy nézett ki mint egy görbe, vagyis kajla, szóval csálé propeller.
A harmadik nap estéjén a láthatár peremén egyik irányból nagy porfelleg tűnt fel és gyorsan közeledett. Mikor odaért Megezitthez, kiderült, hogy egy hatlovas hintó, és Egyik ül benne nyusztprémes mentében. Egyik elmesélte Megezittnek, hogy már nem Egyiknek hívják, hanem Báró Ezmegaz Őméltóságának. Nevet szerzett magának, nem is akármilyent. Azt el sem tudja mondani, mi mindenen ment keresztül, amíg ezt elérte, de a három nap elég volt rá, a mesében három nap egy év.
Akkor a láthatár peremén egy másik irányból ismét nagy porfelleg tűnt fel és az is gyorsan közeledett. Mikor odaért Megezitthez, kiderült, hogy egy hathengeres limuzin, és Másik ül benne frakkban és cilinderben. Másik is elmesélte Megezittnek, hogy már nem Másiknak hívják, hanem Tekintetes Azmegez Főinspektor Úrnak, nevet szerzett magának, nem is akármilyent. Azt el sem tudja mondani, mi mindenen ment keresztül, míg ezt elérte, de a három napból kitelt, a mesében három nap egy év, ugyebár.
Megezitt mérgében elhajította a propeller alakúra kikalapált üres konzervdobozt, hogy az csak amúgy pergett-forgott röptében. Erősen felindult azon, hogy neki csak három nap volt a három nap, nem pedig egy év. Hát mihez lehet kezdeni három nap alatt, ha az ember még ki sem heverészte magát rendesen? Úgylehet, szerencsétlenségére épp a világfa alá heveredett le elnyújtózni, ott másképp telik az idő mint máshol. Néha még normálisan is.
Hát akkor – uramfia! – a semmiből váratlanul megjelent egy piros elefánt és az ormányával elkapta a pergő-forgó konzervdobozt. Majd pedig szigorúan rászólt Megezittre:
– Ne szemetelj fiam, Jakab! – mondta intőleg a piros elefánt Megezittnek.
– Jakab az öreganyád! – mondta dühösen Megezitt a piros elefántnak.
Hát akkor – uramfia! – az ármányos ormányos hirtelen átváltozott egy orra helyén fémprotézist viselő hibbant vénasszonnyá.
– Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottad az öreganyámat – mondta a vénasszony.
Nehéz volt elhinni, hogy még neki is van öreganyja.
– Hoppá! – rikkantott ekkor Megezitt – szerencsém lett!
Ilyent nem mondtak még neki és róla! Hogy szerencséje van! Ez nem semmi, ez egyszer nem, hej!
– Jakab fiam – mondta a vénasszony figyelmeztetőleg –, ha nem vetted volna észre, nevet kaptál.
– Hogyhogy? – kérdezte Megezitt kérdezőleg.
– Úgy, hogy – válaszolt a vénasszony válaszolólag – szerencsédre elneveztelek Jakabnak. Kalapáltad azt az üres konzervdobozt eleget. Ki-ki a maga szerencséjének kovácsa. Igaz, csak hideg megmunkálás volt. De akkor is! S még tudnod kell azt is, kedves Jakab, hogy forgott immár eleget a propeller. A szerencse forgandó. A francba is, nem akarlak közhelyekkel traktálni!
– De hát a Báró, de hát az Inspektor – vetette közbe Megezitt, illetve Jakab – ők nem kovácsoltak semmit. Esetleg csak kapartak. Mégis, micsoda nevük lett.
– Ugyan – mondta a vénasszony –, az egyikkel ez van, a másikkal az van. Egyik így, másik úgy. Tudja mindenki, tudod te is. Nem igazi az ő nevük.
Jakab akkor nevetni kezdett. Hogy mennyire egyik maradt Egyik, hogy mennyire másik maradt Másik! Nehéz nem derülni ezen.
Jakab aztán egy darabig csak örvendezett befelé, magának. A vénasszony hideg arccal, unott képpel csak nézett kifelé, magából.
– S akkor még mi van? – kérdezte később Jakab, csak úgy, a társalgás kedvéért.
– Mi hogy lenne? – kérdezett vissza a vénasszony eltűnőben, homályosan, a társalgás berekesztésének kedvéért.
Már nem volt kinek mondja Jakab, pedig megmondta volna bátran, hogy tud ő is olyanokat mint: ki-ki a maga szerencséjének kovácsa, meg hogy a szerencse forgandó. Itt van ni: ha nyújtózni kell, akkor világfa; ha Tadeusz, akkor Koszcsiuszko.



.: tartalomjegyzék