Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - Május
Vida Gábor

A pisztráng

(Zöld karcolat Szabó Róbert Csabának)


Turisták csinálták a bajt, hogy volna valami nagyobb tó a völgyön fölfelé, hoztak magukkal horgászbotot, meg csónakot gumiból, műcsalit és sátrat, ahogy az kiránduláshoz illik, nehogy azt hinné valaki, hogy amtőrök és kezdők. Persze mindenki azt hitte, mi mást hihetett volna? A térkép, amit a kocsmában mutattak, hamis volt... Vagyis a falu meg a völgy és az egész vidék helyén egy akkora tó kéklett a térképen, amilyet errefelé senki nem tudott, akart meg nem is mert sosem elképzelni. Ekkora tó nincs is, csak Tenger meg Balaton lehet ekkora, de az régen és messze, nekünk arra nem futja. A turisták álltak a kocsmában, egyik asztaltól a másikig lépegettek, hogy akkor merre is kell hajnalban elindulni, hogy a tó meg a víz és a halak? Az emberek bizalmatlanok voltak és gunyorosak, milyen is lehet a kocsmatöltelék, ha valaki térképet tesz az orra elé, mely szerint a falu, ahol ő maga és az ősei tizenkét nemzedékre visszamenőleg éltek, haltak és harcoltak a hazáért, szóval hogy az a falu, ahol most éppen vagyunk, és ahol a turisták két vodka után a térképet mutatják, egyszerűen nem létezik, hanem az egész helyén meg helyett egy kék tó.
A turisták persze, amint jöttek, el is mentek, az nekik a dolguk, de a gondolat, amit a rossz térkép hozott, már soha többé nem megy el. Gheza Job tiszteletes (neve természetesen elírás), aki vasárnap tíz kornyikáló öregasszonynak beszél a porszagú templomban, kiprédikálja, hogy történni fog valami emberiség elleni merénylet, de nem csak a tíz öregasszonynak mondja el, hanem valakinek még, aki jelentést ír egyik héten arról, amit a templomban hall, viszont a másik héten Jób Géza ír jelentést arról, hogy aki jelentést írt, az volt-e, és írhatott-e? Tudnak egymásról vagy sejtik legalább, tíz öregasszony között nehéz elvegyülni, de soha nem szembesülnek egymással, ez majd az utókor dolga lesz, csináljon valamit ő is.
A szekuritáté emberei hiába keresték a turistákat, akik révén kiszivárgott, hogy a falu helyére gyűjtőtavat gondolt egy elvtárs. Végül is a térképészek hibája, húsz évvel korábban rajzolták meg, de a szintvonalak gyakorlatilag nem változnak, az erdőt letermelik vagy ki-, azután visszanő, a szikla az szikla, és hát egy igazi völgyzáró gát mindig hasznos lehet: megvédi az embereket az árvíztől, ha a falu fölött építik; ráveszi a falusiakat, hogy jobb helyre költözzenek, ha a település alatt építik, és akkor még a vízerővel fejlesztett elektromos energia hasznáról nem is beszéltünk. Pedig erről kellett volna, mert a mérnök úr, egyébként nagy pártolója a vidéknek, elmondta a falugyűlésen, hogy a tó alján egy sziklába vájt alagutat fognak nyitni, mely a turbinákat hajtaná oly rettenetes erővel, hogy abból az emberiség haladása meg a vidék felcseperedése az évszázados nyomorúságból... A mérnök úr azt mondta, amit egy tisztességes, komoly mérnöknek mondania kell, viszont a pap azt szónokolta vasárnap a tíz öregasszonynak, amit a jóbfalvi tiszteletesnek mindig is mondania kell...
Nem ez a munkám, ezért nem kapok fizetést, az Úr sem fog megjutalmazni. Nagy U-val mondta az Úristent, ahogy az illik, aztán el is engedték, nem tudni, kapott-e néhány lapos, vastag pofont, ezzel soha nem dicsekedett. Másik völgybe kellene gátat építeni, mondta egy következő istentiszteleten a tíz öregasszonynak, akik elhaló tüdővel és rekedten énekelték a Te benned bíztunk-ot. A másik völgy, ahol nincs falu, meg nincs semmi, ott kellene vízerőtelep, mondta a jóbfalvi, onnan kellene azon a sziklába vájt alagúton átvezetni a vizet, hogy a turbinákot – így mondta, o-val – hatalamasan robajló erővel hajtsa meg, és az elektromosság összes törvénye meg előnye, melyeknek az Úristen sosem volt ellenök és nem is lesz.... Mégis csak egy falu van itt, uraim, hát nem gondolják?
Az nem derült ki sosem, hogy mit gondoltak, mert nem is volt fontos ezen a vidéken, hogy az emberek mit. Nagyobbak voltak az erők, hogysem azt bárki el tudná gondolni. Ezt viszont nem a jóbfalvi pap mondta, ez egészen biztos, ez ma is így van. Tíz öregasszony, egy pap, egy falu, azok nem ember, az nem jelent semmit. Valami effélét mondott a mérnök, mikor erről konzultált, mert annak most már semmi értelme és haszna, hogy rossz a számítás, és a vízhozam aránya a gátmagassághoz vagy a reckír, így modta: reckír, mert az mindig van az efféle beruházásokban, szóval a rizikó a várható nyereséghez képest egészen kicsi. Jó lesz, nem fog semmi rossz történni, ezt akarta mondani a mérnök úr, de mire idáig jutott, a templomban a tíz öregasszony mellett ott szorongott az egész falu, ilyen akkor volt utoljára, mikor egy admirális vendégszerepelt a vidéken. Minden lesz, az volt a konklúzió, minden, amit eddig soha nem képzeltünk, öröm, bőség, kaja, pia meg nők is. Falu az nem lesz többet, ezt mindenki tudta, de nem mondta hangosan, még a jóbfalvi pap sem, mert mire kellene még az?
Van persze ezekben a papokban huncutság elég, ezt a szekus mondta, mikor egy délelőtt a parókia kapuján belépett, és túl nagy volt a kutya. Nem akarta lelőni, megvárta hát a papot. Úgy értesült, pisztrángászni van, engedélyt váltott ki a múlt héten, van ideje ráérni, csak vasárnap dolgozik, meg ha temetni kell. De a pap nem akart megérkezni, vagyis nálánál magasabb erő igazította a meg nem érkezését, nincs ehhez a szekus tisznek affinitása, bár sokat tud a magasabb erőkről és szempontokról, az idő nem neki dolgozott akkor éppen. Meg nem is a papnak. Mert mi az, hogy Jóbfalva? Nincs ilyen magyar település, csak elírás lehet, mint a bolond pap neve.
Bolondok ezek a pisztrángok, mondta Gháza tiszteletes, aki nem tudja, hogy Jóbfalva még csak lesz, elég volna egy rossz lépés, óvatlan mozdulat, vipera, medve, eltévedt golyó, nem is lenne soha, vagy csak attól volna igazán. Viszont ezek a pisztrángok! Te jó ég, blinkerezhet napestig az ember fia, sehol semmi, hegyi patak van csak, húsz kilométer testvérek meg ellenségek között, fölfelé, valahol a végén a havas, tetejében az obligát csoda, ilyen is csak itt, szent és szűz, még egy jó szö betűs szó kellene, harmadikul, de azt nem mondhatja, hogy biztonságos, mert nem az – nem divat akkor az angol. A szekus várhat a kapu előtt, úgyis a kocsmába fog menni, a kutya be is engedné már, ki van tanítva, nem szabad a gátról ugatni, tudja tíz öregasszony, a jelentő és a nemzetközi közvélemény. Nincs gát, nincs falu, nincs baj.
Az igazi jóbfalviak napi járásra laknak fent egy elhagyott fűrésztelepen, nem dolgoznak semmit, inkább gyűjtögetnek, afféle gyülevész népek, létezik erre megfelelőbb szó, és nincs róluk egész pontos statisztika. Elmondták a papnak, hogy a hegyen túlról jöttek, a sztyeppéről, nem álmodtak az asszonyok sasmadárral vagy disznóval, egy medvét láttak csak, a sajátjukat, amelyik táncolni szokott, meg is tették a gyerekek számait a lutrin errefelé minden lottóárusnál, mert a medve, ha álomban látja valaki, szerencsét jelent, de nem jött ki semmi; szarvast meg bölényt sem láttak, nem vadásznak ők, csak halásznak, ahogy lehet; nem vezette tűzoszlop vagy füst őket, a colonel mutatott egy térképet, hogy van ott egy hatalmas tó meg üresedésnek indult falu a partján, üdülőtelep, kertek, szőlő, minden, amit a sztyeppei ember szeret, menjenek oda letelepedni, ha nem akarnak a világ végezetéig kóborolni... Ők igazából nem tudják, mondta a szószóló, nekik aztán semmit nem jelent a csali meg a falu, a pap, a gát, a szeku és a nemzetközi vélemény, nekik iskolájuk kevés van, és ha volna is, mivégre? De tudják, nincs ilyen település, hogy Jóbfalva, nem lehet ezt elégszer hangsúlyozni, ahogy a hal sem étel, a pisztráng pedig nem hal. Pisztrang, ékezet nélkül, mint aki fölfelé úszik, különben a medvének kell, nem ló, hogy fűvel beérje.
Azért nem érkezett meg a tiszteletes a horgászatból, mert tulajdonképpen missziós úton volt: tegyetek tanítványokká minden népeket. Hiába várta a szekus két napig. A tiszteletes meg kellett nyugatassa a fenti embereket, hogy nem késték le a világvégét, persze most csalódottak, mehetnek másfelé üresedő falut keresni, tavat és pálmafákat meg pisztrángot a medvéjüknek. Nem kell aggodalmaskodniuk, itt fent a havason, a tó helyén ez nem szokás, fölösleges attól tartani, hogy lemaradnak valamilyen fontos eseményről, nem fordulhat elő, hogy a világ vége úgy jön és megy el, hogy észre sem veszik. Nélkülünk ez nem történhet meg, mondja a tiszteletes újdonsült választott népének, csak mi tudjuk megcsinálni, nélkülünk nem lesz tó, nem üresedik falu, nem épül gát és nem lesz vége semmilyen világnak, nélkülünk nem fordul fel pisztráng a patakban, nélkülünk és a karbid nélkül...
A jóbfalviak tényleg elhitték, hogy jön a világvége, hogy ebben a hosszú és csendes völgyben, ahol egész nap fel-alá kóborolhat a tiszteletes, árva pisztrángot nem fog soha, gázolhat és blinkerezhet kedvére, hisz lent várja a szekus, aki szintén ráér, nem siet, szóval ebben a völgyben lesz majd egy tó, száz öl mély és ezer meg ezer öl széles és hosszú, alatta fák és füvek és halak meg minden, egész kis világ, kellene hát valamit ellene csinálni, mondta a tiszteletes, de ma már nem világos, hogy ezt azon az első napon mondta-e, mikor megtudta, hogy a hal nem étel, a pisztráng viszont nem hal, vagy később, amikor megint ugyanezt hallotta, de megvárta a szekus a parókia előtt, hisz csak annyit akart mondani, hogy erről most nem kellene túl sokat beszélni...
A szekus jellemre olyan, mint a jóbfalviak: lesz még egyszer élet a világban, csak nem győzi kivárni – ez ma már vég és konklúzió –, vállon veregeti a papot, aki fellármázta a világot, hogy most itt valami gonosz dolog fog lenni, Isten sajnos megint nem néz ide vagy oda, a mi szemünkre van szükség. Így születik Jóbfalva: egy rettenetes nagy pisztráng lapul a kő alatt, amit Gheza Job tiszteletes nem fog horogra kapni soha, de tudja, hogy ott van, és a köréje sereglő emberek is tudják, mert az tartja a hátán a világot. A hal nem étel, viszont jön a világnak vége, néhány év múlva ebben a völgyben, ezen szikla mellett, mi, én, te, mutatja a lelkész, a lélekész vagy lélekász, mindegy már, senkik nem mondhatjuk el ugyanazt, nem lesz völgy, nem lesz bizony, szikláról meg ne is beszéljünk. Hal vagy pisztráng? Erre építem fel az én házamat.
A szekus kénytelen végül elvinni a papot. Hiába neki, hogy nincs még Jóbfalva, nem ismer ilyet magyar térkép, se pedig a nemzeteköz. Tökön rúgják meg gyomorszájon, nem verik le a veséjét egészen, mintha tudnák, hogy minden ütéssel Jóbfalvát építik csupán. Nem szabad a hülye magyar pap belehaljon, alapvető szempont ez, nem kell mártír, nem kell duma a rádióban, úgyse lehet fogni fent a havason. A szikla alatt van az igazság, ahol először fog pisztrangot, így, ékezet nélkül, tudják a köréje sereglő emberek, hogy ott van a nagy állat, bent a kő alatt, nem kap műlégyre, nem hülye, meg kell azt fogni kézzel.
Így ülnek fent a jóbfalviak a havas aljában, és várják a bolond papot, aki elmondja tíz öregasszonynak, hogy Te benned... majd összenéz a két másikkal, akik közül az egyik jelent, és akiről majd jeleneteni kell, hogy ott volt-e vasárnap. Késő délután veszi a botokat, az orsókat és a horgászkönyvet, elindul felfelé, nem tudja, nem is gondol bele, hogy mi lesz, a hal nem étel ezen a vidéken. A jóbfalviak úgy várják a nagy szikla mellett, mint az Istent. Valami nagyon rossz dolog készül, ő az egyetlen ember, aki tehet ellene. Pedig a szekus megmondta, inkább ne tegyen tanítványokká minden népeket, melyekhez semmi köze.
És itt, ezen az elbeszélői ponton megáll Gheza Job tiszteletes, hogy akkor ő most mi? Mellette vagy ellene? Nem gondol azzal, hogy lesz boldog, kövér és intelligens utókor. Tudja, hogy az utókor hülye, vagy ha nem, akkor hálátlan. Rossz lóra tesz: frászt az utókornak! Így mondta egy költő, a pap stílusosan ismétli, tudja a hangsúlyozást. Gumicsizma, esőkabát, hálózsák, bambusz és blinker meg a horgászkönyv, örökre elhagyja a falut, a tíz öregasszonyt, a Te bennedet, a készülő világvégét, amit csak ő tudna megállítani, és azokat is elhagyja, akik jelenteni fogják, hogy elment...
A jóbfalviak a másság összes jellemzőjét magukon hordják, nem egyszerűen viselik, hanem erősen és hangsúlyosan érzik, meg éreztetik, hogy van rajtuk ilyen, mintha turistákat vagy az utókort várnák, hogy fedezze fel őket. Ahogy a nagy pisztrángot is tudják a szikla alatt, bár nem látta senki még. Két morzsa karbid felhozná, de nekik erre nem futja, karbid csak a lámpába, mikor este összegyűlnek. Ezt szereti a pap, amikor ülnek a romladozó deszkaházban és várnak, mintha valamire vagy valakire, talán a két morzsányira, hogy felhozza. Prédikálni kellene most, eljön a világnak vége és leomolnak Babilon falai vagy Jerikó, de nekik mindegy, tudnak várni még, ezt gondolja. Hozott-e, kérdezte izgatottan az egyik várakozó, de aztán nem firtatta. És a pap arra gondolt, hogy ha lemegy a faluba, majd hoz, meg arra is gondolt, hogy nem fog túl hamar lemenni. Pedig az építkezésen lehet kérni vagy lopni, senki nem állna útjába, talán egyik-másik szekus, az se komolyan. Ám ha nincs karbid, akkor nincs, ezek az emberek nem azt várják, ha beleszórja vízbe az ember, szépen sistereg, mint egy próféta vagy annak a szavai. Felcihelődnek aztán, és elmennek vissza, oda, ahonnan jöttek, mielőtt a víz elérné a táborukat, hátha lesz majd üresedő falu másutt, biztosan lesz.
Mérhetetlenül sok év telik ezután el, a szekus nyugdíjba megy, a mérnök nyugdíjba megy, a világ jó irányba változik, bár nem látni a végét, mert egyre késik, a papra nem emlékszik senki, nem lett mártír, érsek vagy király, eltűnt a völgyet áztató víz alatt. És a jóbfalviak egy embernyi nagy pisztrángról mesélnek majd az antropológusnak, aki felfedezi őket a gát melletti elpusztult faluban. Mesélik, hogy az a nagy hal olykor leúszik a gáthoz, mintha csak a turbinák zsilipkamráját keresné, ami sosem készült el, felbukik csalódottan, levegőt vesz, és elmerül, mielőtt a turisták észrevennék. Aki azt a halat kifogja, vagy akit az a hal megfog, még a világ sorsát is megfordíthatja.


.: tartalomjegyzék