Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - Június
Szálinger Balázs

A százegyedik év (lírai pamflet)

– részletek –

L. Cs.-nak, aki még hitte,
de nekem már nem ajánlotta


(KÁRTYAVÁR SEM ÉPÜLT)


Újrákos vezetője már tizenhét
Éve egy bizonyos Dióss, hatalmas
Műveltségű jogász, akit szokás lett
Megválasztani, bármelyik színében
Indult éppen a nélküle erőtlen
Városházi erőknek. Azt kegyelte
Mindig is, ki alázatot, s rajongva
Mutatott, eszerint karolt föl egy-egy
Pártot, s tette a hű alattvalókat
Gazdaggá, ha tarolt az új szövetség.

Nem élt meg soha elv, se párt mögötte,
S így győzött! Akivel kezet fogott, a
Győztes oldalon érte fény, ha ébredt,
S jó pénzért kiheverte, hogy csak ólban
Tartott disznaja egy bolond lovagnak.

Mint egy vár ura, kardozik Dióss az
Üvegszál meg a síküveg korában,
Népszerű, hisz a nép szívére érez,
Makacs, színpadias, pogány keresztény,
Ki jól tudja: reménytelen vidék ez,
S Újrákos sosevolt nemesi múltját
Hiszi benne, a vágyait betölti,
S ő győz, míg operettszerű a kampány.
Nem jár Pestre, de majd (így ő) bevárja;
Minden reggel a kispiacra sétál
Parolázni, s a városházi portán
Az üres kosarat, köszön, s leadja.

Tiszta hős: soha egy forint nem érte
Férgesen zsebeit, sosem lopott még;
S tragikus: nagy az udvaroncok éhe,
S az ő dolga a szájakat betömni.
Itt egy új dunaparti lakás emennek,
Papírozva, amott szerény ajánlás
Egy újrákosi gyár felé – s azonnal
Kiegészül a frakció, a hangos
Városházi ülésterem szavazni
Kezd, s amit sem a nép, sem egy lehasznált
Demokrácia nem tud: ő megoldja.

Előkép is akad: Szakály, a bűnrossz
Dalköltő, aki jobb jogász, de legjobb
Polgármestere volt az új polisznak
Még száz éve, s a városi cím a műve.
Dióss itt avat, ott avat gyümölcsfát
Emlékének, a verseit betéve
Tudja, s évtizedes legenda is kelt
Róluk. Merthogy a mindig épp legyőzött,
Ellenzéki sorokban azt beszélik,
Rejt egy ritka fotót Dióss fiókja:
Ő áll rajta a nagyszerű Szakályként
Díszmagyarban, a jól tömött bajusszal,
Sámsonnal s Delilával oldalán, és
Egymást nézi a két remek komondor.

Négyszer négy sikeres körét lefutva
Ismerték ki Diósst a pártok, és az
Ötödik szavazás előtt magára
Maradt ő, kit a győzelem marasztal –
S nem a munka, hiszen halott tizenhat
Év volt mind: ezer évelő virágágy
S százhatvan koszorú selyemszalagja
Mondta csak, hogy a régi rend letűnt már:
Két méterre a föld fölé nem ért el
Kőműves keze; kártyavár sem épült.

Dióss így egyedül csapott a kampány
Közepébe, de véderőt toborzott:
Zászlajának alatta gyászmagyarként
Gyülekeztek a sorscsapott, levágott
Fülű, sánta fiúk, szedett-vedettek,
Morgók és szuszogók; kicsik, de annál
Hangosabbak. Az élükön Dióssnak
Kipróbált vigyorú, ravasz cselédje,
Kótha állt, aki úgy tapint lyukakra
A törvény szövetén, akár az ördög.

Az újrákosiaknak új szavakra
Volt szükségük – az új erő megadta.
Lokálpatrióta. Ez állt a címer
Osztatlan mezején: a legzsiványabb
Válasz minden olyan nehéz esetre,
Amihez nem adott tudást az Isten.

S Dióss úgy aratott sikert, hogy az már
Csoda: egymaga több igent behajtott,
Mint a két dögunalmas új kihívó:
Jobbról Barcs, fiatal fiú, szerényebb
Kvalitású akárkinél, ki indult –
S balról Rajnainé, a rég kiugrott
Tanárnő, kihívó, nagyétkű nőstény,
Akit egy bajuszos tanügyminiszter
Nádpálcája ütött-gyötört jelöltté.

Dióss nem hülye, tudta jól: nehéz lesz
Így megnyerni a majd következő, a
Hatodik szavazást – hiszen gulyája
Épphogycsak bekerült alá a listán,
S két nagy tömbje között a testületnek
Úgy hűlnek ki az új királycsinálók,
Mint lábvíz, ami, jóllehet, királyi.

Mert a testületé a jog: a döntés
Joga, s annyi esik Dióss kezére,
Hogy saját hivatalt teremt magának,
S végrehajtja, mit asztalán talál.
Az
Rémisztette, hogy elhasal húsz évnél,
S nem fog többet a nagy Szakály nehéztölgy
Hátterében időzni, mint Vitányi
Tanácselnök, az abszolút rekorder.


(NÉPÉNÉL NYUGATIBB KIRÁLY)

Új mandátuma éjjelén Dióss mint
Népénél nyugatibb király, elunta
Ünneplőit.
Az elkövetkezőkön
Fárasztotta eszét, s bizony belátta,
Hogy az ott kaviározó, az asztal
Tetején palotást vető csapattal
Semmi dolga azon felül, hogy intéz
Háromszázezer egyszerű forintot
És meghagyja hitük: királycsinálók.

Kótha más. Neki ára van: legyen egy-
Millió a tanácsadás havonta,
Már hétfőn papírozzuk – így haladt és
Számolt egyre Dióss, s elért magáig.

Rágyújtott szivarára, mely szívatlan
Égett végig. A füstben ült a győztes
Polgármester az asztalon köszöntő
Csizmás senkik erős szagát beszívva,
És sajnálva magát meredt magára.

Másnap délben a testület fölállt, és
Egyhangún szavazott a két helyettes
Személyéről – a két nagyobb erőnek
Vezetői, a lomha Barcs s a dinnye-
Mellű Rajnainé kapott bizalmat
S fogta közre Diósst a tölgykatedrán.

Polgármesteri megnyitó, szokásjog.
Üdvözölte az újakat, s az elmúlt
Ciklus érdemeit spirálfüzetből
Fölsorolta; a régiek nagyívű
Álmait fölidézte, majd beszédét,
Úgy látszott, befejezte, mert leült. De
Visszahúzta a mikrofont magához…
S fölállt.
Frissnek, erősnek és szabadnak
Tűnt, mint régen, igen, talán ’90
Körül, és levezette, hogy jövőre
Lesz százéves a kút helyén fölépült
Városháza, s elődeink hitét csak
Úgy hisszük, ha a centenáriumra
Vele szemben egy új is áll.
Kihúzta
Magát. Látta, hogy újra ő irányít,
Mert ő ad nevet, ő: saját ügyének,
És ki nem szavaz erre, azt levágják.

Csönd támadt az ülésteremben, ujjal
Is könnyen kitapintható vesződés
A fejekben ezernyi forgatókönyv
Között, és a hatásszünet felénél
Dióss tudta, hogy elveszett.
Fölállva
Tapsolták meg az ötletet, rajongott
Jegyző s képviselő – s bizony tekintet
Nélkül arra, hogy épp melyik sorokban
Kapott gombot.
A falfehér Dióssra
Köhögőroham ült, s amíg a rúzsos
Fogú Rajnainé vízért szalasztott,
A hátát veregette Barcs.
Azonnal
Szavazásra bocsájtva, és a vége
Egyhangú, fölemelt kezű, igenlő
Ünneplés, amiből Dióss kivonta
Magát kényszeredett, tanult mosollyal –
Na de másnap a médiát bejárta
Mint szerény mosoly.
Mert hiszen kiváló
Hír volt ez, mikor egyre-másra szidták
Országszerte a megrekedt, irányát
Vesztett Nagy-Budapest zajos dugóit,
Élhetetlen, ügyetlen és jövőtlen
Mindennapjait – ám Dióss ügyét most
Helytörténeti tálalással adták,
Mivel rég, amikor fölállt az első
Városháza: pimasz, s kivált világos
Jele volt, hogy az új s erős közösség
Önálló közigazgatást akar.
Tehát ha
Újrákos darukat növeszt, s alattuk
Városháza alapja nő ki, az csak
Üzenet lehet… és: beláthatatlan,
Mit lép erre a többi, jól kiépült
Iparú kerület, melyek magukban
Életképesek… Új idők határán… –
Így gondolta tovább s tovább a sajtó.

Dióss nagy hiúsága jóllakottan
Felfűtötte a nagy Szakály szobáját,
Sámsonra s Delilára mézes álmot
Mért. És persze nyilatkozat, szereplés,
Interjú meg a kispiac dicsérő
Pillantásai…
Főleg egy Hahóthy
Nevű ifjú, kiszállt jogász találta
El kérdéseivel (határozott, de
Nyitott, jól idomítható fiú), s az
Interjúban az új vezér, a Város-
Építő lebegett a főszöveg fölé nyílt
Kék, újrákosi égen.
Ám eszével
Jól fölmérte az ügy komoly veszélyét:
Barcsot s Rajnainét hívatta pár nap
Késéssel, de azok csak egy rövidke
Választ küldtek az ingerült Dióssnak,
Halasztást javasolva, egy hetet vagy
Többet, mindenesetre hogy nyugodjon
Meg Dióss, s hogy az út közös lesz és szép,
S hogy az ő kvalitása biztosíték
A sikerre, de most időre lenne
Szükség... Mire Dióss gyanút fogott, és
Lenyargalt a helyettesekhez.
Első
Célja Rajnainé előszobája
Volt, hol Rajnai állt, a taxicégét
Városházi vonalra átjelentő
Jóorrú iparos – ki arra vesz fel
Százezret, hogy az asszonyát a munka
Oltárára segíti reggelente.

Állt középen a férj, a bal kezében
Friss kávé, s hetyegett a két gyakornok
Titkárnővel.
Akár egy éhes állat,
Úgy rontott be Dióss, s a kis közönség
Szétugrott. Lesütött tekintetével
Maradt Rajnai vicce csattanóján
Lógva: mondja, ne mondja – ám Dióss nem
Hagyott erre időt, hamar kidobta,
Így indult meg a tárgyaló felé, s a
Lányok tiltakozása ellenére
Benyitott.
Leesett az álla: öt-hat
Ember ült a nagyasztalon hatalmas
Vastagságú kupacba szerveződött
Papírok körül. Épp vadul vitáztak
Valamin – karikás szemek, kihúzott
Ingek s félredobott ruhák mutatták:
Órák óta az ügy fölé merednek.

Ott volt Rajnainé, akin, mivel nő,
Fönnmaradt a ruhája, így a pára
Kiült egy kicsi csíkban, épp a melle
Közt – ott volt a majomfejű, hatalmas
Testű Barcs, de a többi ismeretlen,
Könyvelőszerű férfi. Meglepődtek.

Úgy érezte Dióss magát, akár egy
Szindikátus előtt, amely kimondhat
Bármit, és neki az parancs. Lefoszlott
Minden udvarias bűbáj: világos
Helyzet ez – s eszerint Dióss csak egyet
Kérdezett egyenest szemükbe nézve.
„Mennyi.”
„Kétmilliárd talán, s megállunk” –
Mondta Barcs.
„Unió?”
„Felét.”
„De ahhoz
Mennyi kell, hogy ez itt papír maradjon?” –
Így Dióss, s nyomatékul elsöpörte
Az egész kupacot.
De most akár egy
Angyal, Rajnainé suhant az izzó
Polgármester elé:
„Te bölcs vezér vagy,
Hagyd a közkatonáknak azt, amit csak
Ők tudnak – sose félj: tiéd a mennyek-
Nek országa.”
De Barcs tovább ragozta
Kegyetlen mosolyával: „És ha bármi
Aláírnivaló lesz, azt tudatjuk.”




(HAHÓTHY SZÓVIVŐ NYARAL)

………………………………
Egy halvány utalás a presszióra,
Kért ebéd, üzenet, de egy erősebb
Biccentés folyosókon: ennyi jel sem
Volt, amit panamás kacérkodásnak
Lehet hinni – Hahóthy nyugtalan volt,
Ő sem tudta, miért, talán azért, mert
Másnak tudta a pártokat.
De nem baj,
Azt gondolta: talán elég nekik már
A nektár, amit eddig átcsapoltak
A sajátba.
Örült: hisz így a munka
Is zavartalanabb, s a várt kísértés
Nélkül könnyű tükörbe nézni is. Félt:
Megenyhülne a pressziók alatt, de
Várta is, hogy e félelem mutassa
Meg tárgyát – a kíváncsisága és jól
Etetett hiúsága azt lehelte
A fülébe: az élvezet maradt el
Így, s értéktelenebb a posztja, hogyha
Nem akarja kilóra megfizetni
Senki azt, hogy előnyösen bíráljon
El egy-egy beadott ajánlatot. De
Semmi.
Sőt: a tavasz javát úgy
Élte meg, hogy a nagy Diósst se látta
Két-három sietős tenyérszorítást
Leszámítva – a kapcsolat csupán pár
Üzenet s telefonhívás, de több nem
Volt közöttük, a fő irány pedig nem
Volt több, minthogy: igen, csináld tovább. A
Polgármester az évre mért szabadság
Egészét a tavaszra kérte: egymást
Így Hahóthyval éppen elkerülték.
Hiszen ő meg a júniust akarta
Nyaralásra, a rég ígért körútra
Szánni, s jóval előtte már lefoglalt
Egy bálványosi házat.
Úgy pakolt az
Asszony, mintha örökkön ezt tanulta
Volna, s járt is a folytonos bezártság
Után az, hogy utazhat – és Hahóthy
Is éppen befejezte, majd leadta
Májusvégre az összes átpecsételt
Szerződést, kijelentkezett, s Dióssnak
Is üzent, hogy a nagyfogú Juditnál
Megtalálja lefűzve, sorba rakva
A nagy művet.
Az út a nagy gödörtől
Indult, melybe Hahóthyné meredten
Nézett, hallgatagon. Talán először
Volt Újrákoson életében, és nem
Így képzelte a gödröt – azt, amellyel
Már tél óta csatázik egy-uráért.

Debrecen fele mentek – új a sztráda,
És a cégautóval azt ki kellett
Próbálni. S mikor épp az útlevéllel
Bíbelődtek, a nagy Dióss hívatta
Föl, hogy jó utat és időt kívánjon,
S hogy megkapta, mit ott hagyott Hahóthy,
Már átnézte: remek, remek, s maradj, míg
Jólesik.
Telefon kikapcs – az asszony
Ennyit szólt, de parancsszagú eréllyel,
S már Bálványoson éjszakáztak aznap.

………………………………………

A gyermek nehezen viselte, hogy csak
Beszíjazva feküdhetett a bébi-
Ülésben, s noha meg-megálltak olykor
A benzinkutakon, kicsit legyöngült,
S az első napokat kiságya mellett
Kellett tölteni.
Ám amint erőre
Kapott, mentek a hegyre megkeresni
Azt a pár rohadó fenyőmedencét,
Amiket tavaly is nagyon sirattak.
Élvezték a piros s a sárga, barna
Vizeket, s alig egy hetet rajongtak
A forrásaiért a hegynek.
Arra ébred-
Tek: kíváncsiak ők a várra is, mely
Nem veszélytelen hely. A rég utolsó
Pogányvár vala az, s a megmaradt fal
Egy nagyhangú vezér ma is kísértő
Emlékműve. A hegytetőn fehérlő
Rom tövében a gödröket belakták
A kígyók, kupacokban élnek ott, hogy
Ki-kijárjanak éjjel – és az arra
Vetődőket a csizma védi.
Persze
A gyermekkel a hegyre menni még így
Sem szabad, s egyedül fogott az útnak
Hahóthynk.
A fenyőszagú magaslat-
Ról belátta a nagyszerű vidéket,
Csupasz ágakat és követ dobált a
Kígyók vermeibe. S mikor megunta
A játékot, a völgybe kiáltozott, vagy
Bontogatta a várromot gyerekként.
Visszament a veremhez, ám a kígyók
Tekergő kupacában egy botot se
Látott!
Mintha talán az ágak is mind
Kígyókká nemesültek és sziszegve
Néztek volna a fény felé – vagy éppen
Az történt, hogy az összeset megették?

És Hahóthy, amit lehet, bizonnyal
Megsejtett – de az alkony is fenyítőn
Derengett: lerohant a kis faházhoz.

Maradék nyaralásuk egy pokol lett:
Kedvetlen borozott a nagy terasznak
Hűsében, felesége elkerülte;
Ha jött: jött, hogy a párja rossz borához
Kicsit több vizet öntsön, és továbbment
Szótlanul. Gyerekére rá se nézett,
A házból ki se jött nagyon Hahóthy,
És sokszor matatott telefonja gombján:
Kapcsolgatta, de térerőt nem észlelt.

Indult volna. De föl se merte hozni,
Eleget veszekedtek – és a béke
Jár a jó feleségnek, így kivált, hogy
Most se kötött bele.
S letelt a hosszú
Szabadság, autóba ültek, és amint el-
Érték Nagylakot, elsimult Hahóthy
Minden ránca: a várrom és a rosszkedv
Feledésbe merült, hiszen lezárt ügy:
Egy átkos nyaralás fakulni kezdő,
Rossz emléke, egyéb nem.
És a tévé
Épp újrákosi képeket sugárzott,
Amikor hazaértek. Állt Dióss egy
Riadt kínai kiskereskedő előtt a
Piacon, s kiabált: magyar hazában
Vörösmarty Mihálytól illik egy nagy
Verset tudni.
Hahóthy föl sem eszmélt,
Felesége kacagva mondta: látom,
Holnap munka van.
Az, felelt a férje.

Másnap a benti asztalára dobta
Táskáját, s kinyitotta az ablakot, hogy
A nehéz levegő kiszökjön. Átvett
Minden jött levelet, de nem találta
Azt, amit keresett, a brüsszelit.
S hogy
Elfeledje megint, ahhoz elég volt
Egy kört tenni a házban, és az elmúlt
Másfél hónapot emlegetni: portás,
Titkárnő, a sofőrfiú örömmel
Számoltak be a nyári holtszezonról,
Mely Dióssnak esélyt adott, hogy újra
Megmutassa magát…
Az aktuális
Vörösmarty-ügyet nagyobb előzte
Meg: Dióss, ahogy ő fogalmazott, ki-
Tiltott egy nehezebb fejű, diákos
Csínyeknél komolyabbakat megejtő
Nagyfiút a köziskolákból. Ehhez
Persze annyi jogot se mért kezébe
Törvény, mint jegyet adni.
És Hahóthy
Mégse volt dühös – úgyis elsimítja
Majd a pulpitusáról, és Dióss meg
Ilyen: így szerette meg őt, s magában
Is, lefojtva, talán ilyen vad ösztönt
Érzett.
Így, üresen, kísértetes volt
A ház, hűvös, erős falú kaszárnyát
Érzett benne, dohos, sötét vidéki
Börtönt, templomot – ám amelynek
Egy zugában az ősi elv, akár egy
Bársonnyal letakart, penészes oltár,
Egy gyűszűnyi hit egy nagyobb jövőben:
Meglapul valahol, s a régi cél, hogy
Városháza legyen: nem unt magára,
Számot tart a ma megszületőkkel úgy mint
Méltóbb szolgai karral.
Ej, de furcsa,
Hogy pont én leszek az, ki ezt a régi,
Naiv, hangulatos homályt kisöpröm
Az új házból: a régi falak közé már
Neonfényt vezetek be, itt üveglift
Surrog halkan egész nap, ott a falba
Képernyő kerül, itt ez, ott az – egy, csak
Egy dolog marad el, s az épp a lélek.

És Hahóthy unatkozott. A sajtót
Is félszívvel etette, helyrerakta
Dióss ostobaságait, de már csak
Amúgy szakszerűen, s a július mint
Egy álmatlan, erőszakos, s az ágyba
Láncoló fura éj, úgy elviharzott.


.: tartalomjegyzék