Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - Július
Zsidó Ferenc

Szávai bárkája (Szávai Géza: Aletta bárkája)

Úgy vélem, Szávai Géza jó irányba matat/mutat az új regényével. Rátalált ismét egy egzotikus témára, s azt ki is aknázta becsülettel (no, azért az olvasónak is hagyott aknáznivalót). Úgy vélem, hogy a Szávai-életműnek azon darabjai a legsikerültebbek, amelyek ilyen vagy olyan értelemben egzotikusak, amikor a szerző egy számára is idegen (?), ismeretlen (?) világba kalauzolja az olvasót. Ilyenkor jobban ki tud bontakozni, szabadabban, könnyedebben ír, amikor „otthonos” téma kapcsán nyilatkozik meg, úgy érzem, túlságosan megköti gyökere, „szávaigézasága”.
Én ilyen egzotikusnak vélem a Séta gramofonzenére, az Utóvéd, a Ki látott minket meztelenül és a már-már elfeledett Progéria című könyveit, ezek mellé sorolnám a mostanit, a Szávai-termés legjavaként (ezért a címért szerintem a Séta gramofonzenére című regénnyel száll ringbe).
A XVII. századi Japánba kalauzol minket Szávai: kereskedők, hittérítők hajóján érkezik az egyik Japán szigetre a holland gyereklány, Aletta. A forrongó vallásháborúk időszaka ez: a protestáns hollandok és a katolikus spanyolok egymással harcba szállva próbálják meg keresztény hitre téríteni a japánokat, akik végül megelégelik a dolgot, és kiirtják az összes keresztényt. Alettának „szerencséje” van: Kodzsima Miki, a japánok hadura ágyasává teszi. Idővel egymásba szeretnek, de ez végül Kodzsima vesztét is jelenti: mivel gyermekeket is nemzett a keresztény asszonynak, kegyvesztetté vált. Gyerekeit megpróbálja biztonságba helyezni, majd megöli Alettát és öngyilkos lesz.
A narráció két szálon fut: az egyik Aletta egyes szám első személyű élménybeszélése, a másik a Kodzsima életét tanulmányozó japán történész-kutatók retrospektív, tisztázó szándékú, egyes szám harmadik személyű elbeszélése.
Kérdezhetnénk, honnan „szed elő” székely-magyar író ilyen témát? Egyfajta választ maga Szávai ad, az ajánlással: „Fiatalon – Amerikában – elhunyt dédnagyanyám, Török Dánielné szül. Simazaki Juko (1887 – 1915) emlékének”. Ez a mondat némi családi vonatkozást enged sejtetni, ezzel meg is elégedhetünk. Lényeg az, hogy itt van egy különlegességében izgató könyv, mely „olvasóbarát”, és ezt elsősorban pozitív értelemben mondom: populáris, de nem hatásvadász.
Szávai az eseményeket a lassan nővé érő Aletta ösztönvilágán keresztül közelíti meg: Aletta nem igazán érti, mi folyik körülötte Kyushu szigetén, miért ellenségek a spanyolok, miért tűnik fel egyre több japán katona a holland telepesek városkájában, mit jelent az, hogy a keresztény templomot le kell rombolniuk (a parancs szerint saját kezűleg), ő csak érez, csak sejtelmei vannak. Azt sem tudja, hogy Kodzsima Miki miért hagyja életben, de sejti, hogy amelyik nap „meghágja”, aznap biztonságban van az élete.
Hangsúlyozom tehát, Szávai az ösztönök rajzát adja, sorjáznak a naturalista jelenetek, Kodzsima is ösztönlény, aki kezdetben elutasítást vált ki az olvasóból perverznek is mondható „hobbija” miatt (kutyákat és macskákat, macskákat és tigriseket próbál keresztezni), de később mindinkább emberi arcot ölt. Azáltal, hogy megszereti Alettát. Viszonyuk alakulása finom rajzú: ahogy a „meghágásból” önfeledt egymásra lelés lesz, úgy mélyül a kapcsolatuk, végül Aletta titokban – míg a férfi alszik – megkereszteli Kodzsimát, abban a hitben, hogy ha az felébredne, nem haragudna meg. Eredeti a testiség ábrázolása: az olvasó érdeklődését először a perverz vonások keltik fel: Aletta nem mondható női szépségnek, nagydarab, hurkás combú fehérnéppé érik, akinek Kodzsima csak a köldökéig ér. De ahogy a férfi kezdi megszeretni ezt a nagydarab, vörös-szőke testet, úgy válik a perverzió meghitt, érzelmekben tobzódó kapcsolattá. A szex összehozta, a szerelem összetartja őket, a könyv viszont nem válik „csöpögőssé” a végére sem, a már felvázolt kettős szerelmi halál ellenére sem, mert Szávai jó érzékkel dob be egy-egy alantas jelenetet, olvasói fintort kiváltó jelzőt, maga Aletta pedig, erős érzelmei ellenére, nem érzelgős fajta, sem beszéde, sem gondolatvilága, sem tettei nem erre vallanak. Inkább tenyeres-talpas parasztmenyecskének tűnik, aki szereti az életet, a férfit, aki magáévá tette, és japán (titokban megkeresztelt) gyermekeit. Számomra – férfiolvasó számára – úgy tűnik, hiteles a figurája. A zárójelenet kissé „erős”, de lélektanilag előkészített, tehát elfogadható, és ami lényeges: „megmenti” a regényt az ellaposodástól: Kodzsima, miután megölte Alettát, s mielőtt magával is végezne, nagyot rúg az asszony fenekébe – korábban többször esik szó róla, hogy mennyire kívánta megrúgni ezt a nagy, ringó feneket, de nem akart fájdalmat okozni asszonyának. Halála után már nem kellett ettől tartania…
Eredeti, jól megírt könyv ez, az események kifundáltabbak, a cselekmény fordulatosabb, mint a többi Szávai-könyvben, de talán nem is ez a lényeg, hanem a hangulat. Ötvöződik a fennkölt az alantassal (ne feledjük el: Aletta egy erőteljesen keresztény érzelmű nő), az ösztönvilág az elmélkedés gondolati világával (Alettát kislány kora óta foglalkoztatja a halál, meg is írja saját sírversét, japán nyelven, holland betűkkel).
Egyetlen problémám van a könyvvel: a japán kutató(k) elmélkedései néhol túl modorosak, körülményeskedők (itt előbukkan a teoretizáló hajlamú Szávai), a mű egészében mégis lényegi szerepük van: stilisztikailag, szerkezeti elemként is fontosak, tagolják a művet, késleltető mozzanatként tételeződnek, ugyanakkor az eseménysor „megkoronázását” is ezek adják: így valósul meg a szerzői mindentudás elve, így szerzünk tudomást a szerelmespár halálának körülményeiről, és gyermekeik további léte/nemléte köré font mitológiáról.
Szávai jó könyvet tett le az asztalra. Misztikumában és az ösztönvilág rajzában talán Marquez Száz év magányához, elmélkedős egzotikumában Hesse Üveggyöngyjátékjához hasonlítanám. De a miheztartás végül is nem fontos, egy ilyen önfeledt könyvet jobb preszuppozíciók nélkül olvasni.

(Szávai Géza: Aletta bárkája. Budapest, 2006, Pont Kiadó)


.: tartalomjegyzék