Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - Szeptember
Kiss László

A bevásárlás, amely rosszul végződött

Az alábbi történetet egy naplóban olvastam. A naplóíró fiú távoli rokonom volt, és negyvenéves korában öngyilkos lett. Az édesanyja nemrég halt meg, és ezután kerültek hozzám a fia naplói. Hosszú ideig nem jutottam hozzá, hogy beléjük pillantsak. A napokban végre hozzákezdtem az olvasáshoz. Meglepett az írás közvetlensége és egyszerűsége. A harmadik füzetben pedig ráakadtam azokra az érdekes följegyzésekre, amelyeket kissé rövidítve és az interpunkció némi változtatásával itt közlök.
Boldog új év, fasza. És tényleg nem tudom, megbocsátom-e valaha Dávidnak ezt a nagyon durva ziccert. Miska bátyó, te jóisten! Hogy a görcs álljon a lehugyozott lábikrádba, ki alaposan belekevertél minket a zaccba.
Pedig mióta vártam, hogy lépjünk! Hogy bezsebeljem azokat a jófajta cuccokat! Dávid régóta mondogatta már, hogy a bácskai melegítőalsónak nincs párja a világon. Nem állok hadilábon a melegítőalsókkal, de bácskaim még sosem volt. Jó, lehet, hogy ugrifülesség, vagy, ahogy apám fogalmazott a múltkori levelében, meggondolatlan mitugrászság volt az egész kirándulás, de basszus, annyira égtem a vágytól.
Dávid úgy emlegette ezt a Bácskát, mint az aranytermő Kánaánt, a tejjel-mézzel folyó Eldorádót. Dávid, ha megindul benne a műveltség, nagyon szépeket tud mondani.
Én, marha.
Már az gyanús lehetett volna, hogy a szomszéd faluban működött egy ilyen nevű diszkó, mondtuk is, hogy megyünk az El Dorado-ba, és nevetve mellporozgattuk egymást. Ma már biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló út várható buktatóit, a bizonytalanságunkat lepleztük így. Vagyis ő, én csak égtem a vágytól. Ha tudom, inkább soha.
Pedig minden olyan szépen indult.
Szilveszter előtt egy nappal csörgött rám Dávid, hogy okés a dolog, és hogy másnap találka a kútnál. Emlékszem, verőfényes délelőtt volt, hófoltok, trombitával hadonászó gyerekek az ABC előtt, az orromban még most is érzem a sült gesztenye semmi mással össze nem téveszthető illatát, pedig utálom. 380 forintért adták fél kilóját.
Amikor láttam, hogy Dávid hív, arra gondoltam, nem veszem fel, nekem ne hadováljon a hülyeségéről, hogy új témát írt, és baromi jól szól a láda, meg hogy azonnal menjek, leszakítja a fejem a G-dúr, amit lefog. Most már elmondhatom: herótot kaptam a zenekarától. A zenekar egy tagból állt. Három év alatt nem tudott szerezni magának egy rendes dobost vagy billentyűst, de papíron már megvolt a karrier. Ha kocsmázni mentünk, másfél órát késtünk, mert indulás előtt meg kellett hallgatni, mit ügyködött össze aznap. Egészen belefeledkezett a gitározásba. Néha arra ébredtem az ágyán, hogy ész nélkül tépi a húrokat, és hajnali három óra van. Különös gyerek ez a Dávid.
Rendicsek, mondtam, és visszatoltam a bevásárlókocsit a helyére. Miután kinyomtam a telefont, tvisztelni kezdtem az autó mellett. Nem tudom, miért, valahogy mindig ez van – megkergülten táncolni kezdek, ha öröm ér. Van egy nyaralónk a Mátrában, évente egyszer kijárunk, júniusban, kiporolni a szőnyeget, belakni egy hónapra a házat. A szomszédok eleinte furcsán néztek, hogy ahányszor megérkezünk, rögtön táncolni kezdek. De aztán megszokták. Tánc után kifújom magam a lócán, és kezdődhet a takarítás.
Ott leszek, haver!
Teljesen felpörgetett a dolog, enni se bírtam aznap. Kérdezte Juli, mi az ördög bújt belém, aztán együtt örültünk. Könnyű volna azt mondanom, hogy fölzabáltam, de őszintén megmondva, cigányútra ment a férfiasságom, aludni se bírtam. Juli egész éjjel vihogott, mint akit ráspolyoznak, de ez olyan megbocsátó nevetés volt, nem éreztem benne a megalázást. Örültünk, ez az igazság. Szükség volt már némi beruházásra, kellett a suska, tovább akartam passzolni a szajrét. Szóval a lényeg, hogy minden összejött, és nagy bizniszt szimatoltam a dologban.
Meg hát: soha jobb alkalmat. Reggel indulás, délre tele a csomagtartó, három körül itthon felmarkoljuk a virsliket meg a pezsgőt, Julival összekapjuk magunkat, éjfélkor Dávid elgitározza a Himnuszt, kicsit énekelünk, aztán mindenki mehet a dolgára. Vagy ha úgy adódik, buli, mindegy.
Különös gyerek ez a Dávid, szeretem. Egy időben az volt a heppje, hogy hazafelé tartva az italozásból, idős embereket ijesztgetett az utcán. Elbújt az első fa mögé, és ha arra biciklizett egy idős ember, előugrott, és hörgött rá. Ezen mindig nevettem, de ha jobban belegondolok, nem olyan vicces. Idős embereket ijesztgetni az utcán. Délután, az oké. De reggel?
A város határában álló benzinkút parkolójában vettek föl. Már akkor többen petárdát durrogtattak a környéken.
Miután beszálltam, Dávid gyöngéden figyelmeztette Miska bátyót, hogy visszafelé nem kell tennie semmit, süppedjen az ülésbe, és hagyja, hogy a jugó határőrök békésen nézegessék a fotóját az igazolványban. Nem tudtam, mire vélni a dolgot, hülyén vigyorogtam, mint akinek köze van az ő családi életükhöz, és itten akkor most én is nyugtatok, mert jogom van csendre inteni a nagybátyját. Azt tudtam, mert Dávid sokat mesélt róla, hogy Miska bátyó nem egyszerű fazon. Komolyan mondom, első ránézésre úgy tűnt, kötélből vannak az idegei. Egészen befészkelte magát a hátsó bokszba, úgy oda volt szíjazva, hogy azt kellett hinni, ítéletnapig se fogjuk kioldani. Egyszer egy csehszlovákiai szpartakiád vagy micsoda éjszakáján túróban kellett borogatni, nehogy meghaljon, mert rányitott Havliceknéra, a panziós feleségére. Dávid korábban lelkemre kötötte, fel ne hozzam a sztorit Miska bátyó előtt, mert fennáll a veszély, hogy idegösszeroppanást kap az öreg, annyira megviselték a történtek, amikor egy regimentnyi feldühödött cseh kulák kis híján átgázolt rajta, pedig Miska bátyó ártatlan volt, mint a ma született öleb. Szaladtak a halálra rémült szlávok, Miska bátyó meg óbégatott, és orvosért kiabált, és sápadtan böködött a szoba irányába, ahol Havlicekné haldokolt: szétvetette a nagy húsos lábait, és kéjesen rángatózott. De amikor a parasztok a szobába rontottak, elhűlve látták, hogy a szétvetett nagy húsos lábak közül egyszer csak előmászik Havlicek, a madárcsontú tulajdonos, és anyaszült meztelen néz rájuk, és annyira meg van lepve, hogy eszébe sem jut fölkapni a nadrágszárát: állt egymással szemben Havlicek, a tulajdonos és a tizenöt kulák, aztán mindenki Miska bátyó felé fordult, aki abban a pillanatban eszméletlenül zuhant a földre, és csak miután kigyomlálták a túróból, kezdett mentegetőzni, hogy ő bizony isten azt hitte, hogy az az asszony meghal, miközben életet ad, vagy ő nem is tudja, vajúdik. Ezen mindig jókat röhögtünk, de őszintén bevallva, sajnáltam Miska bátyót. Hogy önhibáján kívül keveredett ilyen helyzetbe.
A Dávid elbeszélései nyomán kialakult képen jelentősen módosított, hogy a hátsó üléshez ragasztott Miska bátyó emberesen megszorította a kezem, és olyan határozottan vágta az arcomba a nevét, hogy jobbnak láttam egész úton meg sem mukkanni.
Dávid úgy fogalmazna, flottul ment minden. Miska bátyó ugyan eleinte csodálkozott, minek harmincöt mackó, ha egyszerre úgyis csak egyet hordunk, és cipőből se kényelmes négyet húzni a lábra, de a hagymás csevapcsicsa lehűtötte a lelkében ébredező kételyeket.
Kellemesen sütött a nap odaát, cirógatta a kopaszodó fejem. Dávid egész idő alatt morgott, mert neki az ilyen ünnepek, hogy karácsony meg szilveszter, legyenek zimankósak, de mondtam, hogy illett volna már levetkőznie ezt a romantikus természetét, hogy gyönyörködik a hóban, meg hogy a vasúti sín korlátjának dőlve álmodozik a zenekar jövőjéről, fogadja el, hogy ez van, hogy nem lehet rajta változtatni, ha egyszer süt a nap, akkor süt, ha meg esik, akkor esik, és ha karácsonykor meg szilveszterkor süt, akkor akkor süt, tökre fölösleges ezen fennakadni, a picsába kell ezen így felhúznia magát. Kicsit bepörkölődtem, igaz. Miska bátyó karcosan kuncogott, Dávid meg vigyorogva paskolta a fejem búbját. De aztán ment minden flottul.
Mielőtt felpakoltunk, bevágtam egy óriási bureket, zsíros lett tőle a szám széle. Amikor az utolsó falatokat tömtem a számba, Miska bátyó épp az autó mellett vizelt. Az orromat megcsapta a szúrós húgyszag. Pontosan ugyanezt éreztem, amikor kiszállítottak és a falhoz állítottak bennünket.
A határátkelőtől nem messze Dávid, gondolom, a tuti biztonság kedvéért, hátrakacsintott Miska bátyóra, aki a beavatottak huncutságával biccentett. A Ford segge kis híján leért a földre. Julira gondoltam, meg a boldogságunkra. Arra, hogy fasza lesz.
Így, utólag visszagondolva, feltűnhetett volna, hogy közeledtünkre egyre több határőr verődött össze a fülkék környékén, meg hogy a sorban, amelybe begördültünk, gyanúsan kevesen álltak. Vagy a fene se tudja, az ember néha összevissza gondol mindent.
Abban a pillanatban, ahogy a határőr odahajolt a leengedett ablakhoz, Miska bátyó váratlanul előre vágódott, és vidáman kiintett neki, azt kurjantva, csak itt voltunk, Aradon.
Amikor kiszálltunk, húgyszag volt, keserű, elviselhetetlen húgyszag.

E ponton vége szakad az idevonatkozó feljegyzéseknek. A naplóíró, kit az a szerencsétlenség ért, hogy résztvevője lett ennek a borzalmas eseménynek, nem beszél róla többet. [N.] Dávid ismert alakja a helyi éjszakai életnek. A naplóíró apja mint hentes, nyugalomban van, [F.] Miska bátyó sorsáról pedig annyi ismeretes, hogy a szociális otthon kegyelemkenyerén él.


.: tartalomjegyzék