Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Október
2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - December
Dr. Sólyom László

A visszanyert emberi méltóság öröme

Tisztelt Nagygyűlés! Tisztelt Elnök Úr!*


Október 23-a nemzeti ünnepünk, minden magyar ünnepe.
Ünnepünk azonban egyetemes is; nemcsak nekünk, hanem más népek, és minden szabadságszerető ember számára ünnep.
1956-ban a magyarországi forradalom ugyanazt mondta ki, amit a szovjetrendszer igájában sínylődő összes európai nép kívánt. Szabadulást az embertelen diktatúrától, az orosz csapatok kivonulását, szólás- és sajtószabadságot, szabad, demokratikus választásokat.
Ezek a követelések, így, szinte szakszerűen felsorolva nem tudják visszaadni azt a határtalan felszabadulást, örömöt, azt a reményt, amely azt az október végét oly naggyá tette, hogy abból évszázadokig táplálkozhatunk. Mindennél hatalmasabb volt a végre visszanyert emberi méltóság öröme – s ezzel szemben nem számított semmilyen veszély, semmilyen túlerő, a halál sem. S az emberek magukra találása egybeesett a nemzet magára találásával: a nemzeti egység bizonyosságát érezte mindenki.
Azok, akik nem Magyarországon éltek, s nem vettek részt a forradalomban, ezt érezték meg. Magam is meglepődtem, a világot járva hány emberrel találkoztam az utóbbi években – köztük államfőkkel –, akik örömmel idézték fel akkori, gyermeki vagy fiatalkori lelkesedésüket.
Azoknak pedig, akik a szovjetrendszerben éltek, a magyar forradalom a reményt hozta el. Hátha itt is – Romániában, Szovjet-Ukrajnában vagy a balti köztársaságokban, Bulgáriában vagy Csehszlovákiában – történhet valami hasonló! Itt, Romániában a magyarok és magyarul értők a magyar rádióból azonnal és részletesen nyomon követhették az eseményeket; de a külföldi román rádióadásokból mindenki más is tájékozódhatott. Egy időben jelentek meg röplapok a Bolyai és a Babes egyetemeken; Bukarestben, Craiován és Brassóban is szervezkedtek az egyetemisták. A diákok fogalmazták meg legvilágosabban a politikai követeléseket is. De sokan viseltek fekete szalagot, említették prédikációban a magyar forradalmat. Nemcsak Erdélyben, a Kárpátokon túl is megjelentek a röplapok. Az emberek szabadabban beszéltek. Voltak kisdiákok, akik nekivágtak a magyar határnak, hogy segítsenek a felkelőknek.
Hogy milyen széles volt a nemzetközi szolidaritás a magyar forradalommal a szovjet blokkban is, csak a rendszerváltások után kezdett ismertté válni. Ezt meghatottan és köszönettel vesszük tudomásul. Hiszen nagy kockázatot vállalt mindenki, és sokan hoztak súlyos áldozatot. Öröm számunkra, hogy ezt a szolidaritást viszonozhattuk Romániának az 1989-es forradalom idején. Ezzel az érzéssel, a viszonzás és a közös cél érzésével indult útra segítséggel a teherautók sokasága Magyarországból Romániába. S ismét jó érzéssel tölt el a kölcsönösség és szolidaritás mai megnyilvánulása, Basescu elnök úr részvétele nemzeti ünnepünkön.
Milyen szomorú, hogy az ötvenhatos forradalom hatását a kommunista országokban ma a megtorlás nagyságából mérhetjük le a legkézzelfoghatóbban. Romániában 1956-tól 1965-ig tartottak az ötvenhattal összefüggő perek. A Romania Libera 2006. december 22-i számának melléklete 1460 elítélt nevét tette közzé, köztük 94-en románok. Az „1956 Erdélyben – Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965” című könyv több mint ezer magyar elítélt adatait tartalmazza. 61 esetben csoportok ellen folyt az eljárás. A könyv az ötvenhatos magyar forradalommal összefüggésbe hozott román csoportok adatait is közli, 1956-58-ban 17 csoport büntetőpere folyt le, és további 21 román diákot is elítéltek.
Tavaly februári hivatalos látogatásom megrendítő eseménye volt az egykori ötvenhatos elítéltekkel találkozás Bukarestben és Kolozsvárott. Hány életet és családot törtek ketté, milyen súlyos ítéleteket szabott ki a rettegő hatalom szinte semmiért! Hihetetlen, de igaz: 20 halálos ítélet és összesen 14 000 évnyi börtön! Örülök, hogy akkor a magyar állami kitüntetések átadásával tudtam kifejezni hálánkat és nagyrabecsülésünket magyar és román ötvenhatosoknak, s ezt fogom tenni a nagygyűlés után is. Már akkor kértem Basescu elnök urat, hogy a román állam rehabilitálja és kárpótolja az ötvenhatos forradalommal kapcsolatban elítélteket. Mivel ez még késik, megismétlem kérésemet. Az idő múlik, s egyre kevesebben vehetnek elégtételt a földi igazságszolgáltatástól. Ama másik könyvben azonban örökre fel van jegyezve dicsőséges nevük.
A forradalomnak már kitörésének pillanatától halottai voltak, s számuk a harcokban, a civilekre adott sortüzekben, majd a megtorlásokban csak növekedett. Túlságosan közel van, sőt egybeesik a boldogság a gyásszal. Ezért szeretném most ismét felidézni az októberi forradalom pozitív oldalát, kincsét, nagy ajándékát: a nemzeti egységet. Ez olyan örökség, amely megkerülhetetlen, ha ’56 mai tanulságairól és folytatásáról beszélünk.
Amikor a szabadság lehetősége megcsillan, mindig rendezni akarják a nemzetiségi viszonyokat is. Történelmi tanulság ez a 19. századból, de így volt 1956-ban, és például a prágai tavasz idején is. Romániában 1956 nyarán már nyilvánosságot kapott a tiltakozás a főleg a Magyar Autonóm Tartományon kívüli magyarság visszaszorítását célzó, diszkriminatív intézkedések ellen. Szeptembertől kezdve különféle intézkedésekkel próbálták kifogni a szelet a vitorlából. A forradalom után azonban a hivatalos propaganda nemcsak ellenforradalomnak, fasiszta-horthysta terrornak állította be a magyarországi eseményeket, hanem a kapitalista rend visszaállítása mellett Erdély visszakövetelésének teljesen alaptalan vádját is bevitte a köztudatba. A „magyar veszélyre” való hivatkozás azóta is az antidemokratikus gondolkodás sajátja. Másrészt az is beigazolódott, hogy a nemzetiségi problémák megoldására csakis szabad és demokratikus államban van lehetőség. Ez a viszony egyben a szabadság és demokrácia fontos minőségi mutatója is egy adott államban.
1956-ban a nemzet egysége egy nagy, közös, történelmi tettben nyilvánult meg. A forradalom melletti kiállását a nemzet a határon kívül élő része vérével és sokak szabadságának feláldozásával pecsételte meg. Ezzel lett része ’56 csodálatos egységének.
1989-ben és azóta egy újabb, forradalmi változást élünk meg, amely sok tekintetben beteljesítette ’56 követeléseit. Újabban hozzájárult ehhez államaink új viszonya az Európai Unióban való közösség révén, továbbá nemzetközi kötelezettségvállalások alapján és a globalizáció viszonyai között. Ebben a helyzetben ismét magunkra kell találnunk; tisztázni kell helyzetünket, elveinket, viszonyainkat a magyar nemzetrészek közt, ezek viszonyát államukhoz és a magyar államhoz is.
Szükség lenne rá, hogy jogászi precizitással kifejtsem, mit jelent, hogy a magyar nemzet mint kulturális nemzet egységet alkot: hogy azonos nyelv, történelmi tudat, azonos kultúra és a magyar identitás által összetartott közösség vagyunk. Hogy a kulturális nemzet egysége nem áll ellentétben azzal, hogy a magyar nemzet különböző politikai nemzetekbe integrálódva él, különböző államok lojális állampolgára. Hogy a nemzetközi jog milyen jogokat ad a kisebbségeknek, és milyen lehetőségeket ad Magyarország, mint úgynevezett anyaország számára, hogy a szomszédos országokban élő magyarságot támogassa. Hogy ugyanakkor a magyarságnak ma a Kárpát-medencében több központja van, s e nemzetrészeknek – mint a romániai is – hogyan kell fennmaradásához teljes társadalmat alkotnia és önállóan politizálnia. Hogyan kellene mégis minden nemzetrészünknek együttműködnie, mindnyájunk érdekében.
Ez a megemlékezés nem alkalmas mindennek a kifejtésére. De ahogy az 1956-os forradalomból sem a száraz tények, vagy a tudományos elemzések teremtik meg a nemzeti ünnepet, hanem a befogadás és átélés, úgy most beszéljen közös ünneplésünk maga magáért. Szeretném, ha látogatásom a Székelyföldön azt az üzenetet hordozná, hogy a hazaszeretet az egész magyar nemzetet felöleli.
Ismerjük az erdélyi népesség változásait a történelem folyamán. A Székelyföld azonban több mint ezer évig megőrizte népe egységét nyelvében és kultúrájában, és remélem, sőt kívánom, hogy az a jövőben is megbontatlan maradjon. Ez előtt kívánok szeretettel és nagyrabecsüléssel tisztelegni látogatásommal.
Örülök, hogy Basescu elnök úr velünk együtt ünnepli a magyar forradalom napját. Ez azt jelenti, Románia államfője megérti, milyen érték a román állam számára a magyar nemzet itt élő részeinek megmaradása és fejlődése. Reméljük, hogy a román politikai osztály egyre nagyobb része is fogékony lesz erre.
Én szeretem egykor közös hazánk egészét, és szeretem azt is, hogy a Magyar Köztársaságon belül más nemzetek megalkotják és élik a saját világukat. Azt is örömmel veszem, ha Romániából a gyulai gimnáziumba járatják a gyereket. Hiszen akkor ez egy jó iskola! Bizony kár, hogy eltűnt Magyarország egyes részeiről a sváb, vagy a hazatelepítések miatt a szlovák világ. Kár, hogy elmentek Erdélyből a szászok! A magyarok azonban itt fognak maradni, mind a másfél millióan, és adja Isten, hogy sokasodjanak.
A Székelyföldet – és más országok hasonló tömb-magyar vidékeit – ugyan óvja a nemzetközi jog tilalma az etnikai arányok megváltoztatásától. De ez nem elég. Kell hozzá az itteni magyarság gazdasági, politikai és kulturális ereje is. Szükséges másrészt mindannak az előnynek a belátása román részről, amelyet az itteni magyarság gazdaságilag, kulturálisan, továbbá politikai aktivitásával és politikai kultúrájával Romániának jelent. Ha a Székelyföld történelmi egység, és ma is az, méltánylandó az az igénye, hogy gazdasági fejlődéséhez olyan igazgatási keretet nyerjen el, amely ehhez a létező egységhez, és annak fejlődési igényeihez igazodik. A Székelyföld egységes fejlesztési régióvá minősítéséről van szó, amelyet előnyösnek, igazságosnak és támogatandónak tartok.
Ünnepre jöttünk, közös ünnepre. Amikor most fejet hajtunk1956 hősei előtt, azt kívánom, hogy az akkor rövid időre visszanyert és megtapasztalt emberi méltóság és szabadság maradjon velünk, vezesse lépteinket.


(*Sólyom László köztársasági elnök beszéde 2008. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján hangzott el Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél tartott ünnepi megemlékezésen.)


.: tartalomjegyzék