Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2008 - December
Patkó Éva

„Tengeri úszóversenyt rendeznek a halak. Elsőnek a cápa ér be, a reményhal meg utoljára.” (Láng Zsolt: Játék a kriptában)

Ez lett a kedvenc viccem, mióta találkoztam a Télikert c. drámával. A darabban csak a vicc első része hangzik el, a többit nem tudja meg az olvasó. De kitalálhatja, ha van hozzá kedve. Mert van egy szereplő, aki mindig elkezd egy viccet, de sohasem fejezi be, mert félbeszakítják, mert nem tudja a befejezést, vagy, mert kezdődik a kilencedik jelenet – mint a cápa esetében...
LZS az író, aki női vagy férfibőrbe bújik és eljátszadozik szereplőivel, történeteikkel. A kötetcímben szereplő játék megnevezés nagymértékben meghatározza LZS drámáit. Minden darab végén ennek a játéknak az íze kerekedik felül, olyan derű, mely túlmutat drámán és drámaiságon.
Játék a kriptában – a színész eljátssza, hogy nem színészként túrja az orrát*
Télikert (házi játék) – a díszletet átitató valóságszag*
LZS e két drámája első olvasásra hagyományos felépítésű, történetet és monológokba sűrített hosszabb lélegzetvételű személyes élményeket sorakoztat fel. Ezekben a lírai részekben novellaszálak is fellelhetők (pl. a földet evő Titkárnő esetében), ezáltal pedig a modern drámákhoz tartoznak LZS darabjai. Ha nem is lehet mindegyik szereplőt egy novellabelivel párosítani, a monológok hangvétele kedvesen ismerős.
Ezekben a darabokban a konfliktus nem nyilvánvaló, nem konkrét, és itt térnek el határozottan a hagyományos drámától. Létezik egy, a térhez kötött alaphelyzet, mely a normalitásból való kimozdulás oka, és amely mindvégig a háttérben marad, mintegy láthatatlanul szítva a cselekmény előmozdulását. A kriptában a szereplők egy kísértet arcát, vagy retinára égett képet látnak, mely végigkíséri őket egy virtuális történelmi térben, a Télikert esetében pedig, a láthatatlan idegenek okozzák az egyre szűkebb térbe való menekülést. A drámák a térrel manipulálnak. Egy láthatatlan elem mindkét esetben a tér megváltoz(tat)ását eredményezi. Létezik egy többismeretlenes twinpeaks, mely egyszerre ijesztő és komikus: a sötétben megjelenik egy arc, amit mindenki másmilyennek lát, kiváncsiságot és borzongást váltva ki; a házban megjelennek az idegenek, akik sorra foglalják el a földszintet, majd a padlást, lebontják a százéves kandallót, és mégis mindvégig ismeretlenek maradnak.
A szereplők szószerint egyszercsak hétköznapi életükből kiszakítva egy kriptában, vagy egy galambdúcban találják magukat, ahol haotikus létezésük lassan átváltozik egy vígan elvannak-állapotba, hogy ismét a szerzőt idézzem. A normalitásból való elszakadás több értelemben új teret generál: konkrét teret (kripta, padlás, galambdúc), virtuális teret (magyar történelem, Noé bárkája) és a szavak terét. Ez utóbbi old fel minden addigi konfliktust, teljesen nyitottá téve így a drámák történetének befejezését. Szavak terének az egymás után felsorakozó képeket nevezem, melyek egy abszurd világot teremtenek meg, semmi kézzelfoghatót, de annál erősebb vizualitást:
LÁNY (kibújik) Lemegy a nap...
FIÚ (kinéz egy másik lyukon) Mi csillog ott?
LÁNY A hárs ágain a fény.
FIÚ Mintha csillagok volnának.
LÁNY Integet nekünk, nézzétek!
APA Nem emlékszem erre a fára.
ANYA Baj van az emlékezeteddel, mondtam.
APA Mikor mondtad?
ANYA Most is mondom.
LÁNY Vajon mennyit ért belőlünk ez a fa?
APA (ismét kidugja a fejét) Jó estét, hársfa szomszéd! Hahó!
ELNÖK (ő is kint van) Nem vagyunk hárstalanok!
ANYA (kibújik) Magasabban vagyunk a napnál!
ELNÖK Bagoly szagolj! Szagolj bagoly! (Télikert, harmadik felvonás)

Azt ami lehetetlennek tűnik, a filmben könnyebben elfogadjuk, mint a színházban. Ilyen szempontból (is) provokatívak LZS drámái, mert olyan történeteket tárnak elénk, melyek előfordulása valószínűtlen a mindennapi életben. Dehát a színházban nem is ez a lényeg...
LZS úgy tűnik néhol szereti szereplőit, néhol kifejezetten nevet rajtuk, piszkálgatja őket, ahogy az ember teszi azon társaival, akiket nem akar a beletörődés, a rutin útjain látni. A kihívást a szereplők tudomásul veszik, nem mindig örülnek neki... de nincs mit tenni, muszáj a szerző kénye-kedve szerint cselekedni. LZS tisztában van azzal, hogy a mai színház rendezőközpontú, ezért ugyanúgy provokálja a rendezőt is. Sokat bíz a majdani alkotókra, nem ad egyértelmű válaszokat és megoldásokat, az értelmezés tág terét biztosítva ezáltal. Néhány ismerős helyszínből, tárgyból kiindulva ismeretlenbe viszi el szereplőit, akik az olvasókkal együtt fedezik fel az új tereket, helyzeteket (galambdúcot, csonttengert, rögtönzött vécéket stb.) E kalandok folytán, a házi- és kriptajátékok szereplői kimondják fájdalmaikat, az évek során elfojtott szorongásaikat, e vallomások pedig kis ideig nyugalmat teremtenek. Külön be kellene minden szereplőt mutatni, hisz mindenikük múltja és álmai különlegesek, mintha egy valóságshow-ba válogatták volna össze a legkülönfélébb embereket, de kettőre mindenképp ki szeretnék térni, mert kulcsfigurák, és mert úgy tűnik, nekik nincs is múltjuk, csupán jelenük. A Játék a kriptában Ilonka bácsija folyton alszik, és nem tűnik fontos szereplőnek, de ő maga tulajdonképpen olyan, mint a darab: fordítottan működik. (Amikor a kriptában sötét van, a néző számára akkor van világosság és fordítva, Ilonka bácsi pedig folyékonyan beszél ha alszik és dadog ha ébren van.) Éva, a Télikert titokzatos szereplője a többiek szerint egyszerűen őrült. Ő nemcsak a házak falain tud átlátni, hanem élesen belelát az emberek lelkébe, legbelsőbb érzelmeiket verbalizálja. Titkokat, szorongásokat fed fel, anélkül, hogy engedélyt kérne rá, ő minden szereplő hús-vér alteregója.
A darabcímek melletti mondatok nem fejtik meg a darabot, még csak nem is visznek közelebb hozzá, de erőteljesen jelzik azt a varázslatos világot, melyet LZS drámái megteremtenek.

Rúkmadár (mesejáték) – közvetítés egy meséből*
A darab szerkezete: mese, a szereplői: mesebeli alakok, a történet: kortárs mese. A kötetben elsőként szereplő mesejáték tulajdonképpen egy meserészlet, érezhetően egy tágabb világból ragadta ki LZS. Az egyszervoltholnemvolt már régen elkezdődött, majd csak ezután következik az első leírt mondat.
“SÁNDOR: Nem így, nem így! Tedd szét a lábad!”
Még mielőtt bárki is félregondolna, egy szumómérközés kellős közepébe csöppen az olvasó. A csodával határos történetek ugyanilyen meglepően követik egymást az oldalakon, mint ahogyan azt az első mondatok tették. A Rúkmadárról pedig egyszercsak kiderül, hogy micsoda fajzat: egy mesebeli tamagocsi, aki mindnyájunk zsebében ott lapul.

*A címek melletti „meghatározások” Láng Zsolt mondatai.

2008. február


.: tartalomjegyzék