Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Február
Czakó Gábor

Rövidprózák

HOVATARTOZÁS

Éva nénivel telefonálgatott olykor Szőke adjunktus – őszinte tiszteletből és szeretetből. Roppant nagyra becsülte ugyanis a tudós hölgyet műveltségéért, szellemességéért, meg azért is, mert Éva néni az édesanyja káprázatos, bő két évszázad világát bemutató babagyűjteményét átengedte Sz. városának, hogy állandó kiállítást rendezzen belőle az emberek okulására, és a város idegenforgalmának növelésére.
Egy alkalommal megkérdezte tőle, hogy ha már amúgy is számítógépen ír, ugyan vajon miért nem lép föl a világhálóra, hogy leveleit ne kelljen nyomtatni, borítékolni, fölbélyegezni?
– Nincs rá pénzem – szólt a felelet – sajnos, teljesen kimerültek a tartalékaim.
– Hogyhogy?
– Sokan szeretnének kiforgatni a gyűjteményből. Tudományosan is, meg mindenképpen. Most éppen kiéheztetéssel próbálkoznak. Egyszerűen nem fizet a Múzeum. Úgy állapodtunk meg, hogy kapok bizonyos százalékot az eladott belépőjegyekből, ám az idei forgalom után egy maravédit sem küldtek, pedig már októbert írunk.
– Nem vették volna meg a gyűjteményt, Éva néném?
– Dehogynem! Annakidején tolongtak a vevők. Multimilliomos lehetnék!
– És?
– Nem állhatom a multimilliomosokat. Nem ismerek közöttük egy Széchenyit sem. Semmi kedvem közéjük tartozni.

ISKOLAMESE

Kassai Laci hazaszakadt Svájcból, egy bő hétre a régi-idegenből, amíg a fogát megcsináltatta. Ez alatt szakított egy kis időt Szépasszony meglátogatására, mivel honvágyát a gyomrán keresztül érzete. Szépasszony társaságában a töpörtyűs pogácsa enyhítette ezt a keserves érzést. Nem potyára lakmározott, mesélt.
– A pecsenyesütőnél támaszkodva eszegettem a sült hurkát-kolbászt és nézegettem a piaci sürgést-forgást. Az asztalokon friss zöldhagyma hegyek, paprika, paradicsom, gyümölcsök. Szóval idilli környezetben élvezgettem a magyaros ízeket, mikor mellettem megszólalt egy reszelős hang: Ricsi, ha nem fogod be a pofád, beléd rúgok! Mire egy gyerekhang következett: Adjál pénzt rágóra, adjál pénzt rágóra, adjál pénzt rágóra! – akár egy imamalom.
– Odanéztem: a szomszéd pultnál evegető fiatalember sült kolbász színű arcából kivillanó aranyfogak bevilágították a csarnokot: Ricsi, a k-anyád, ha nem fogod be a pofád, menten beviszlek az iskolába!
– Ennek lett is foganatja, Ricsi azonnal sírva fakadt, és apukája nyugodtan falatozhatott tovább az iskola nevelő hatásának védelmében.

KORDON ÁR

– Hogy van Moskovszky Éva néni? – kérdezte Szarka fia László, aki kissé átfagyva érkezett Szépasszony szalonjába szokott esti időtöltéséből, a Kossuth-téri tüntetésből, hol is harsány „monnyon le!” kiáltásokat hallatott két teljes órán keresztül, miközben erősen rázta a szabadon választott országgyűlés épületét ölelő demokratikus vasrácsot.
– Sajnos nem tudott eljönni közénk, de egyenesen neked küldött egy történetet – szólt Szőke adjunktus, a tudós hölgy jó barátja.
– Akkor igyunk drága nénénk egészségére! – emelte rizlinges poharát Szarka fia László, mivel állampolgári jogainak hangos gyakorlása erősen kiszárította a torkát.
Szőke adjunktus belekezdett.
– György Lajos hannoveri választófejedelmet 1714-ben I. György néven Anglia, Skócia és Írország királyává koronázták. Sohasem érezte magát otthon Londonban. Egyrészt honvágy gyötörte, másrészt erősen zavarta, hogy lakhelye, a St. James palota parkján a londoniak keresztülmászkáltak. Ezen változtatni akart. Megbízta kedvenc miniszterét, Lord Robert Walpole-t, hogy készíttessen költségtervezetet arról, hogy mibe kerülne egy vasrács, amely elzárná a palota kertjét a járókelők elől.
– Felség – válaszolta a miniszter –, máris tudom a választ. Mindössze három koronába kerülne a kordon: az írbe, a skótba és az angolba.

BEZZEG A MAI FIATALOK!

Szépasszony születésnapján, melyet amúgy rendesen számoztak, nyíltan, női hiúság nélkül, Miklós, a vasutas és műgyűjtő mesélt egy bizonyos gyermekparadicsomról, melyben a saját ivadékai is virgonckodtak. A születésnap számát csak azért sem írom ide, hanem inkább visszatérek a történethez. Nos, a gyermekek oly módon játszottak, hogy pokrócokkal letakarták az asztalokat a nagy szobában, alábújtak, és e sötét kuckókban nagyokat éltek. Főztek, iskoláztak, kórházasdiztak, s egyebeket is tettek. A fölnőttek egy kicsit aggódtak is: eldugtak gyufát, gyertyát, villamos hosszabbítót, nehogy valami baj legyen.
Történt, hogy a hat éves Peti és Jolánka kiment a másik szobában vendégeskedő szülőkhöz, s jelentették, hogy Zoli és Virzsínia a két hokedlivel megemelt nagyszőnyeg alatt szexel.
Szexel? Kérdezte Virzsinke anyukája. Azt ti honnan tudjátok?
A gyerekek összenéztek. Jolánka, a határozottabb válaszolt: Mi már túl vagyunk rajta!

MAMA

– Mama, a mi kedves Mamánk bekerült az ápolási osztályra – kezdte történetét Szépasszony, azon a különös november tizedikén, amikor vígan virágzott a cickafark és érett fügét is lehetett találni a fán – és mi tagadás igen lehervadt.
– Ki nem hervadt volna el az ő helyében? – kérdezte Szőlősgazda a rizlingjébe merengve.
– Az első időben csak feküdt, és össze-vissza beszélt – folytatta a háziasszony. – Utána szökni próbált, majd valahogy megszerette a helyet. Amennyire csak lehet egy járókerettel, sürgött-forgott a kórteremben, vizet vitt betegtársainak, etette őket, és izgalmas történeteket mesélt nekik csudálatos látogatóiról.
– Ahogy az amnéziásokkal lenni szokott, képzelete benépesítette a kórtermet számára kedves alakokkal – vette át a szót Rezesorrú Drámaíró, a lélek mérnöke.
– Valahogy úgy – bólintott Szépasszony, s folytatta a történetet. – Tegnap jártam bent a mamánál. Remek kedélyállapotban fogadott, boldogan eszegette a rántott húst, az uborkát, s mélyen a szemembe nézve megkérdezte: Mondd meg nekem, aranyom, hol vagyok én? A János Kórház ápolási osztályán. Na ne bolondozz! Bekapott pár falatot, élvezettel megrágta, lenyelte, ivott rá egy kis almalevet, majd újra megkérdezte: hol vagyok? Ugyanazt válaszoltam neki.
Elmosolyodott, tekintetét az égre emelte: Azt az egyet add meg nekem, Uram, hogy ne legyek olyan rögeszmés, mint ez a szegény asszony!

HAJSZOCI

– Személy szerint őszintén tisztelem Asszonyom és a tisztelt társaság erőfeszítéseit, melyekkel a szocializmus természetét igyekeztek föltárni – kezdte Gyuri úr, az ezermester ügyvéd. – Éppen ezért nem cáfolni akarok, csupán kiegészíteni.
– Parancsoljon – szólt Szépasszony, egyszerre kínálván a szót a szezámmagos pogácsával.
– Nos, az idő tájt, amikor a demokratikus terrorizmus még a teknővájó cigányokat is kátéeszekbe akarta tömöríteni…
– Ki is csavarta a kezükből a kapacsot, több nemzedékre előre – vetette közbe Szőlősgazda, a vidéki élet ismerője.
– Sajnos, így esett – bólintott az ezermester Gyuri, s folytatta. – Nos, amire a cigányok nem voltak hajlandók, abba a magyar iparosok beletörődtek. Zalaegerszegen, az én szülővárosomban is megalakult – többek között – a Fodrász ktsz. Elnöke egy bizonyos G. elvtárs lett, aki rangja ellenére is az élet üterén akarta tartani kezét, ezért nem engedte el sem az ollót, sem a borotvát. Nem mehettem már Kolep bácsihoz nyiratkozni, akihez előtte jártam. A központi üzletben annak a martaléka lettem, akihez a sors vetett.
– Naná, hogy G. elvtársé! – szólt Rezesorrú Drámaíró, az írói fogások ismerője.
– Nananá! Ismerte el a mesélő. Leültem az imént bevillantott G. elvtárs székébe, s elkezdtem sorolni, hogy milyen frizurát szeretnék: itt rövidebbet, ott hosszabbat. G. elvtárs félbeszakított: – Fiatalember, immár örökre elmúltak az idők, amikor maga itten parancsolgathatott!

ÖNVÉDELEM

Szépasszony barátnője, Nagyanyó, amúgy fiatalos és roppant eleven hölgyemény, igen bizalmas viszonyt ápolt Elekkel, az unokájával, aki éppen a középső csoportot látogatta a Búzakék Óvodában. Nos, Nagyanyó nyitotta meg a gyermekszex-tagozat ülését.
– Mindig arra neveltem a gyerekeimet, meg most az unokáimat, hogy soha ne hazudjanak, mert a hazugság mindent megöl maga körül.
– Még a verset is – jegyezte meg Rezesorrú Drámaíró.
Nagyanyó bólintott, s folytatta.
– Nos, hozom haza az oviból Eleket, aki rám sem néz, komoran mered maga elé, még Elekecske-gombocskát sem volt hajlandó játszani, amíg öltöztettem. Megyünk, mendegélünk, végre egyszer megszólal: – Nagyanyó, hazudtam. – Ejnye – mondom én. – Persze, nem tudom, hogy hazugság-e, vagy csak védekezés. – Micsoda, kisfiam? Önvédelemből szabad hazudni? – Zavarba jöttem, s a jézusi taktikával visszakérdeztem? – Meséld, mi történt. – Henriett hívott a vécébe, de én azt mondtam, hogy nem megyek. Ez nem hazugság. – Megállt, fölnézett rám a nagy, barna szemével, és erősen szorította a kezem. – Azt hazudtam neki, hogy herpeszem van. – És nincsen? – Nincsen. –Miért ne mehetnél herpesszel a vécébe? – Mert ott szokott csókolózni az egész óvoda. És én nem akartam csókolózni Henriettel.

TEHÉNTÉVÉ

Levente bácsi Szépasszonynak igen távoli rokonaként született Háromszék Z. nevű falujában, ott is élte le életét, s onnan jött el a fővárosba, világot látni. Legnagyobb csodálkozására Szépasszony házában sehol nem talált tévét, ahol a Szerelmes Viperák 128. folytatását megtekinthette volna. Még nálánál is jobban gyötrődött felesége, Emese néni, aki aludni sem tudott.
– Megmondom neked őszintén aranyoskám, akkor is, ha megsértődsz, hogy én odahaza elképzelni sem tudtam, hogy teneked még egy vacak tévére sem telik.
– Éppenséggel… – mosolygott Szépasszony.
– Éppenséggel futná, s mégsincsen! – Levente bácsi is csodálkozott erőst.
– Akkor miért nem vettél?
– Mert úgysem nézném.
– A Szerelemes Viperákat sem?
– Akkor mit csinálsz esténként? Neked tehened sincs, amit fejned kéne.
– Elvagyok. Olvasgatok, s ha jönnek a barátaim, sütök valamit, és beszélgetek velük.
– Hogy te milyen régimódi vagy, eszem a lelkedet! Amikor mi tavasszal fölfogadtuk a tehénpásztort, kikötöttük, hogy este fél nyolc előtt nem hajthatja haza a marhákat, mert az egész falu a Szerelmes Viperákat nézi, s szegény párák csak bőgnének, mert nyolc előtt senki sem ér rá megfejni őket.


.: tartalomjegyzék