Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Február
Magyar Csaba

Rövidprózák

NOMEN EST OMEN

Esteledett. Dzsihád a tér bal sarkán, egy törött támlájú padon ücsörgött. Már vagy fél órája folyamatosan, szapora mozdulatokkal szotyolázott.
A járókelőket szemlézve arra a gondolatra jutott, amint az utolsó maggal is végez, leüt valakit. Kemény balhorga volt, ha csípőből is belefordult, ahogy régebben a trénerétől tanulta. Nagy fogást azért nem remélt az akciótól, hiszen a környéket messzire kerülték a konszolidáltabb polgárok. Inkább csak szórakozni akart, meg összeszedni az italra és a cigire valót.
A pad előtti félméteres sávot lassan ellepték a szétrágott, üres napraforgóhéjak. Dzsihád öt nagyobb és nyolc kisebb kupacon pillantott végig. Különös módon mindig is vonzódott a számokhoz, a köztük húzódó rejtett összefüggésekhez. Kilenc éves sem volt még, amikor egy biciklizár feltörése közben kiszámolta, meddig tartana az összes lehetséges kombinációt végigpróbálni. S habár tanulni egyáltalán nem szeretett, matematikából, egyedül az intézetből, mindig jelest kapott. Tanárai szerint kifejezetten tehetséges volt, több évvel a korosztálya előtt járt. A fiú még pofozkodott is a képességei miatt, nem tűrte, hogy a többiek gúnyolódjanak vele. A nevét is az állandó verekedései miatt akasztották rá, valaki azt mondta, arabul harcost jelent.
Dzsihád kiköpte az utolsó héjat, majd szórakozottan ismét a szotyolakupacokra meredt.
„Fibonacci-számok”, gondolta, aztán a szürkületben közeledő, elfogadható öltözetű férfi láttán felhúzta bal kezére a boxert.


A JÖVŐ FÉNYEI

– Nem fogok marionett-figuraként sodródni az élet tengerén – jelentette ki Kevin határozottan.
– Ó, édesem – búgta Mari.
– Királycsávó akarok lenni! Kevin1 rendszámú fekete terepjáróval fogok tépni a városban. Még a zebrán sem lassítok.
– Szeretem, ahogy gondolkodsz – bújt hozzá Mari, és magához szorította a fiú homlokát. – Én sem fogok itt megpenészedni. Pornózással egy nap alatt megkeresek annyit, mint a mostani fizetésem. Sztár leszek. Mindenki meg fog ismerni az utcán. Itt jön Sandra Whitehorse, mondják majd. Nézd, milyen feszes a mellem!
– Te szexőrült! – ragadta meg Kevin a lány fekete sörényét.
– Jaj, most nem lehet! – ijedt meg Mari. – Tízre hoznak egy újabb ruhaszállítmányt a turkálóba.
– Nekem is sietnem kell, kihűl a pizza.
– Kikísérlek – mondta a lány. Felhevülten csókolták meg egymást a fiú robogója mellett.
A jövő fényei lobogtak szemükben.


MADÁRFÜTTY

– Nem tudok aludni ettől a ricsajtól! – fordult Varró István hajnalban a feleségéhez.
– Én nem hallok semmit – motyogta az asszony álmosan.
Az epilepsziája miatt három éve leszázalékolt darukezelő egy darabig forgolódott, ám nem sokáig bírta.
– Megnézem, honnan jön ez az átkozott madárfütty.
A hallgatag férfi alapvetően békés természetű volt, többnyire felesége társaságában otthon tartózkodott. Mivel az olvasástól megfájdult a feje, a beszéd pedig untatta, ha csak tehette, folytatásos sorozatokat vagy tudományos-fantasztikus filmeket nézett, bár ez utóbbiak Varrónét mindig felidegesítették.
A hajnali csivitelés azonban kihozta a béketűrésből a darukezelőt. Csupán egy sebtében felrántott melegítőalsóban és egy trikóban indult el otthonról.
Felesége kora délután kezdte keresni, és miután estig sem lelt rá, értesítette a rendőrséget. Hiába bizonygatta, hogy férje sohasem maradt ki, a diszpécser felvilágosította, a hivatalos kutatás megindításáig néhány napot várnia kell.
– Nagyon aggódom Pistáért – mondta Varróné a sógorának másnap reggel, aki a rokonság mozgósítható tagjaival ismételten az eltűnt darukezelő keresésére indult.
Délutánra váratlanul szerencsével jártak. Varró István a lakásától másfél kilométernyire, egy lezárt gyártelep húsz méter magas ipari kéményén gubbasztott.
– Jó itt fent – mondta a mentésére kirendelt tűzoltóknak.
– A madárfütty már megszűnt – nézett körül –, de én maradnék még egy kicsit.


AZ IDEÁLIS JELÖLT

A felvételi elbeszélgetés során a dinamikus, teljesítményorientált, eredménycentrikus, magabiztos, kiváló kommunikációs és tárgyalási készségű, valamint jelentős kapcsolati tőkével rendelkező ideális jelöltről kiderült, hogy kedves, jóhumorú, másokat tisztelő, szerény és becsületes fiatalember.
Nem is vették fel.


A HATALOM ÖRÖME

A lány saját tökéletessége tudatában lépett ki az épületből. Aranyszőke tincseit hátul összefogta, hiszen két edzést is végigcsinált a Sasokkal, akiknek a hírét retikülről retikülre adták. Más a felénél kidőlt volna, ő azonban hetente négyszer járt hozzájuk. Keményen megdolgozott hibátlan alakjáért, amit a könnyű, nyári ruha csak még jobban kiemelt.
Emma teljes bizonyossággal érezte, mindent lehet, és még csak akarni sem kell olyan nagyon. Az utcát átszelve megnyomta a távirányító gombját. A túloldalon parkoló fekete terepjáró kétszer, barátságosan villantott. A lány a munkahelyére, a stúdióba indult, ahol a neves műsorvezető partnereként mindig jókor nevetett a poénokon, és néha már kérdezhetett is.
Alig ült be az autóba, amikor megszólalt a telefonja. Barátja hívta Londonból. A tervezettnél egy nappal hamarabb tud hazarepülni, és még egy jó hírt is közölt, sikerült úgy alakítania a naptárát, hogy mégiscsak beleférjen a régóta tervezett utazás Mauritiusra.
Emma boldog volt, kedvenc dalát dúdolgatva kanyarodott ki az utcából. Lanyha volt a forgalom, a légkondicionáló duruzsolása mellett és a fényre sötétedő ablakon át úgy tűnt, mintha még mindig bóbiskolna a város.
Húsz perc sem telt el, mire behajtott a néptelen parkolóházba. Akár egy kísértetkastély, gondolta Emma, tele autókkal, de sehol egy ember. Végül a harmadikon talált helyet. Épphogy sikerült bemanőverezni a széles terepjárót. Kiszállás előtt a lány még egy pillantást vetett magára a tükörben, majd az aznapi műsorba meghívott vendégekre gondolt.
Ahogy a lépcsőházhoz ért, hirtelen furcsa szorongás fogta el. Elhessentette a gondolatot és kitárta az ajtót. Hatalmas, tompa ütést érzett a tarkóján. Elsötétedett előtte a világ. Az aranyszőke lány a lépcsőfordulóban, a poros kövön feküdt. Kihunyó szembogarában egy tagbaszakadt alak körvonalai sejlettek. A baljós férfi lassan felemelte a kezét.
Hogy a családjától, saját magától, és úgy általában az élettől meggyötört író rosszkedvét némileg enyhítse, egyetlen tollvonással végzett áldozatával.


A DÉLI LEJTŐ

Tisztelt Temetőgondnokság!

Hargitai István, hatvankét éves tűzoltó vagyok. Megtakarítások híján pályázom a kiírásukban meghirdetett két sír egyikére. Tisztában vagyok azzal, hogy lassan megtelnek a temetők, így különösen nagy értéke van a még szabad helyeknek.
Talán foglalkozásomból is adódik irtózásom a hamvasztástól, ezért óriási könnyebbség lenne számomra a tudat, hogy egyszer az Önök nagymúltú intézményében hantolnak el. Néhány napja jártam is arrafelé, és habár mindkét meghirdetett sírhely a temető egy félreeső, nyugalmas zugában található, habitusomhoz mégis jobban illik a déli fekvésű parcella.
Pályázatomat alaposan átgondoltam, és biztosíthatom Önöket, messzemenőkig megfelelek a kiírásukban megszabott feltételeknek.
Halálom esetén ugyanis nem várható, hogy rokonaim gyakori látogatásukkal zavarnák a temető csendjét, hiszen anyagi lehetőségeink mindössze egyetlen gyermek vállalását engedték, ráadásul politikai nézetkülönbségeink miatt az utóbbi egy-két évben lányommal is elhidegültünk egymástól. Más okok miatt, feleségemmel mindez már régebben megtörtént.
Egészségem is megrendült, a párizsi és a mozgáshiány alaposan elhasználták a szervezetem, ennélfogva nem kell rám sokáig várakozniuk, mivel valószínűleg nem érem meg az átlagos életkort.
Habár korábban nem mindig vált hasznomra, holtomban kifejezetten előnyösnek mondható alacsony termetem és vékony testalkatom, optimális térkihasználást biztosítva intézményüknek. Amúgyis megszoktam már a szűkre szabott helyet a lakótelepen.
Esetemben attól sem kell tartaniuk, hogy valamely fennmaradt adósság vagy elintézetlen ügy miatt esetlegesen visszajárnék majd kísérteni a másvilágról, hiszen egyrészt az ilyesmiben nem hiszek, másrészt pedig mindenféle szélsőségtől mentesen éltem, munkámon kívül egyetlen szenvedélyem a tűzoltókat munka közben ábrázoló képeslapok gyűjtése. Családomban senki sem osztja ezirányú érdeklődésemet, ezért ha nekem ítélik a megpályázott sírhelyet, aranyfogaimmal együtt a temetőre hagyományozom a mintegy háromszáz ritkán fellelhető darabból álló gyűjteményemet. Ugyanígy Önökre ruházom a 40 éves pályafutásom legizgalmasabb eseményeit megörökítő naplóm kiadásának jogait, a belőle származó bevételekkel együtt.

Tisztelt Temetőgondnokság! Egész életemben elvágyódtam innen a betonkockák közül valami szebb, derűsebb vidékre. Ezért kérem, méltányolják pályázatomat, ennyi év után úgy érzem, mégiscsak jár nekem némi verőfény a déli lejtőn.


EGY VÁMPÍR DÉLUTÁNJA

Fél négy felé Kiss Jenőné idegesen pislogott az órájára. Bal felső szemfoga is igencsak viszketett. Amint véletlenül a szomszédos íróasztalnál dolgozó gyakornok hamvas és ránctalan nyakára esett a pillantása, alig bírt elfojtani egy mohó kis sikolyt.
– Majdcsak kibírom valahogy – mormolta. Kis szünetet tartva átszaladt a parti büfébe és lélekcsillapítónak bedobott két Bloody Maryt. Nagyon utálta a lángosos felől áradó fokhagymaszagot, de tehetetlen volt ellene.
– Lesz ez még jobb is – győzködte magát elbizonytalanodva.
Kicsit szédelgett az alkoholtól, de méginkább az elvonási tünetektől, hiszen szervezete majd egy hete nem jutott friss vérhez. Régóta próbált megszabadulni káros szenvedélyétől, ám rendszerint csak napokig bírta. Előfordult, hogy kínjában már rögtön nyitás után ott kotorászott a szupermarket hűtőpultjában, valami szaftosabb marhahúsdarab után kutatva.
Az embervért azonban semmi nem pótolhatta. Micsoda szenvedélyek szabadultak el benne az első korty után! Ó, azok a vad éjszakai tivornyák, azok a denevérbőrben elkövetett kicsapongások! Kiss Jenőné szája már a gondolattól is felhúzódott az ínyére, elővillantva viszkető szemfogát.
Élete meghatározó élménye a Véradónál delíriumban eltöltött nyolc esztendő volt. Újra és újra, szinte naponta lejátszotta maga előtt azt a szerencsétlen, sorsfordító jelenetet. Csak épp kortyintani akart egyet a frissen levett nullás vérből. Hogy is nem vette észre a laborban megpihenő igazgatót? Majd jött az AIDS-veszély, az örökös rettegés. Hányszor és hányszor megfogadta, elég volt. Aztán ahogy a tó fölött felszikráztak a csillagok és éjfélt ütött az óra, ismét érezte a különös lódulást, a könnyű szárnyak lebbenését. De a holdtölte volt az igazi, az élet lüktetett a torkában, mikor vérfarkas képében rótta a parti fövenyt.
A mámortól félig még bódultan Kiss Jenőné ismét a hivatalban találta magát. A gyakornokra nézett, és még zárás előtt kivetett egy új adónemet.


A LEJÁRT SZAVATOSSÁGÚ EMBER

A megtermett, piros kabátos ember elhagyatottan ült a hajnali hóesésben. Csak bámult maga elé azzal sem törődve, hogy a hópelyhek lassan ráfagynak a szakállára. Nem volt már fiatal, biztosan látott keményebb teleket is.
Abban az évben ez volt az első havazás, az autók nyári gumijukkal össze-vissza csúszkáltak a lefagyott úttesten. Épphogy ébredezett a város, sorra gyúltak ki az ablakok. A piros kabátos ember értetlenül pásztázta végig ezeket a zúzmarás és feltűnően üres ablaktáblákat, akárha keresne valamit. Szemében talán valamiféle meglepetés, talán némi csalódottság tükröződött. De az biztos, hogy nem volt jókedvű.
Igen, sokat olvasott a megváltozott világról, ám az évek során olyan sok dolga akadt, hogy nemigen maradt ideje a töprengésre. Most azonban egyetlen éjszaka alatt rádöbbent, igazat írtak az elemzők, a világ végérvényesen átalakult, ő pedig megrekedt a régiben. Órák óta ült a hidegben szinte kővé meredve, a motyóját tartalmazó teli zsákot maga mellé ejtve. Mégcsak sejtelme sem volt, mitévő lesz ezentúl.
– Lejárt a szavatosságom – gondolta kissé elkeseredve. – Ki hitte volna, hogy velem ez megtörténhet?
Aztán egyszerre megvonta a vállát, pattintott egyet az ujjaival, és mielőtt az első fénysugár földet ért volna, eltűnt szánján a felhők között.


EGYSZER FENT, EGYSZER LENT

Lajos bácsi a negyediken elemében volt. Éjjel kettő körül járt, odaát a keleti parton esteledett. Arrafelé ilyenkor szoktak az asztalhoz ülni.
A Víg utcai bérházat az éjszakai csend uralta, csak Sarlóséktól, a másodikról szűrődtek fel a kései ordibálás foszlányai. A körúton zörögve húzott bele egy villamos.
A nyugdíjas matematikatanár szinte tudomást sem vett minderről, épp a nyerési valószínűségeket elemző programnak vitte be az aktuális leosztást. Mackónadrágot és a szürke kabala-mellényét viselte, melyet még a feleségétől kapott. Egy pillanatra az asszony fekete keretes képére nézett, majd a bal oldali monitorhoz fordulva 50 dollárral emelte a tétet. Az egyik balek azonnal be is dobta a lapot.
Lajos bácsi két éve tűnt fel a virtuális asztalok mellett, hogy hetente 3-4 alkalommal megszabadítson pár száz dollártól néhány lelkes amatőrt. Eleinte a magányérzete csökkentéséért játszott, később a nyugdíjkiegészítésért, miután pedig ráébredt a tehetségére, lányainak kezdett lakásra gyűjteni. Ha megkésve is, jóvá akarta tenni, hogy egy tanár gyerekeiként kellett felnőniük.
Lajos bácsi nem volt mohó, annak idején elég volt szétnézni a füstlepte tanáriban, hogy számot vessen az esélyeivel, melyek az utóbbi időben váratlanul nagyot javultak. S habár a régi fizetése tízszeresét is megkereste, hideg fejjel játszott, kerülve a magához hasonló profikat. A hírnév vajmi keveset jelentett neki, sokkal kevesebbet, mint a genfi bankszámlája. Ezért saját korlátai ismeretében Lajos bácsi a kockázatot minimalizálva, az egyenletes bevételre összpontosított. „Ki tudja, mennyi van még hátra?” – gondolta. Ha időnként veszített is, nem esett pánikba, messzemenőkig bízott a statisztikai törvényekben.
A házban mégcsak nem is sejtették, hogy a halkszavú, szemüveges tanárt a Kárpáti Kondorként tartják számon az online póker bennfentesei.
Lajos bácsinak remekül ment a játék, aznap a lapjárás is kedvezőbb volt az átlagosnál. Négy körül szállt ki, 350 dollárt kaszálva. Miközben összehajtogatta a gyapjúmellényt, arra gondolt, milyen furcsa, ahogy egyes tárgyak túlélik a gazdájukat. Átült a hintaszékbe egy kicsit rádiót hallgatni, és hamarosan elszunnyadt.
Fél kilenc körül ébredt. Kidörgölte az álmot a szeméből, majd elindult friss briósért. A lift megint nem működött, ezért kénytelen volt a lépcsőkön lecsoszogni.
Az első és a második emelet közötti fordulóban akadt össze a termetes Sarlóssal, aki frottírköpenyben kaptatott fel a ház aljában üzemeltetett kilós ruhaboltjából. Nyitás előtt mindig ellenőrizte az árut, nem bízott a feleségében. Így is rengeteget dühöngött, és amióta a Bérkocsis utcai új kínai üzlet megritkította a vevőkörét, hetente többször is Sarlóstól visszhangzott a ház belső udvara.
– Ne beszélj! – üvöltözött ilyenkor a feleségével, de megesett, hogy csak úgy általában szidalmazta a ferdeszemű kommunistákat. A jobb időket megélt használtruha-kereskedő azért próbált adni a látszatra, a ház előtt még mindig egy hatéves BMW-vel parkolt.
Amint meglátta a fújtató Sarlóst, a lefelé igyekvő nyugdíjas matematikatanár igyekezett szorosan a falhoz húzódva elsurranni mellette. Ám a nagydarab ruhaboltos nem hagyta ki a ziccert. Már amúgyis feldühödött az előző napi bevétel láttán.
– Mi van, tata – veregette vállon az öreget –, leugrik a csarnokba egy kis farhátért? Ha marad még, hozzon már pár darabot a kutyámnak is!
Lajos bácsi pontosan tudta, a ruhakereskedő sohasem tartott állatot.
– Egyszer fent, egyszer lent – dünnyögte alig hallhatóan, majd a vigyorgó Sarlós mellett eloldalazva számolgatni kezdte magában a negyedévi nyereségét.


.: tartalomjegyzék