Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Július
Ungvári László Zsolt

Versek

BECSÖNGET A LÉLEK

Elnézem e lassú, konok havazást,
tűnődő, mint a kihűlt gyerekkor.
Hallgatom, hogy suhog, a sást.
Dagerrotípia egy sose látott korból.
Ha gyerek hal, szül a felnőtt.
Aranyló álmot, messze derengőt.
Nem értünk van csak ez: mindenért.
Bizonyítja e szárnytalan nemzedék.
Hallgat a nyír, a nyár, szellő suhan.
Röpítnek Évák boldog-pirosan.
Visszaszól, becsönget a lélek.
Kételyek halnak, láthatók a fények.
Ezüst, bölcs angyal, nos, hova tűntél?
Megfoghatatlan ködöket szültél.
Sose halunk meg – mondja az apám.
S lyukas télikabátban viszi a szán.
Fönn cinkehang, gyémánt hó odalenn.
Élet, ne hagyj el szolgaként sohasem.
A nemlét sarja úgyis csak rám irigy,
az idő szó nélkül hagy és rámpirít.
Fehér magányban fogan fekete sors.
Orrod alá törik, tüsszent a bors.
Visszatérés nincs oda, ahol már voltál.
Pedig nem öltél, hazudtál, loptál.
Csak szólalj fel. Ameddig fölér az ének.
Süket füleknek dallhat ma a költő.
S többet adni, mint kell – megváltó vétek.
Hát koroghat vers, nőhet a bendő.


KÖLTÖZKÖDÉS

Egy könyvtár figyel évek óta némán,
költöznek a szavak, besüvít a hideg.
Felmászunk a láthatatlan létrán,
reszket a kéz, gyanús a szívideg.
Ki mindent behordott hűségesen,
az hallgat ma, kapukulcsra zárva,
nem tűnődik versen, bénult életen,
csak ül, féltő kézre, intésre várva.
Holdak íja, neonok kékje nem űzi.
S ami nem feledhető, ott áll asztalán.
Nem kell lepkeszárnyat inglyukába tűzni,
csak áll, mint folyóban a kő, tél után.
Indul valahová, hol szebb létet talál,
ha van ilyen, sok lépcsőforduló mögött,
csak érte szól a húr, dallama száll,
csikorgó kapuk, kaszárnyák között.
Tudja, hogy e világon semmi se földi,
csak a hétköznap, a sohase múló.
Az ünnepet kalappal köszönti,
nem haragszik rá rontott sors, se hulló
emlékdoboz, mely aranyban, rejtve tán.
Kincsét nem dobja el, nem is őrzi.
Érte van a gyönge árnyalat mögötti
szín, a lengő körhinta, a szárnyas délután.


.: tartalomjegyzék