Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Augusztus
Szekeres Tibor

Sani

Aztán elengedtük egymás kezét, mármint én meg a Néphadsereg. Nem tudom ugyan, mi köze van egymáshoz a népnek meg a hadseregnek, hacsak az nem, hogy ott sok csúnya pofájú, kiabáló és trágár természetű népek vannak, és gyakori az Úr teljesen fölösleges emlegetése, ami súlyos bűn a szent iratok szerént, s ez miatt az Ő igazságos, büntető keze ránehezedett azon intézményre… Most erre iszom… Hogy az átok bételjesedjék a lehető legtökéletesebb mértékben. Na ’gézség, pfffö, mindeddig nem tudtam, hogy a Metaxának szappan íze van, ha nem hozod most ezt, ezen fontos információ híján hülyén halok meg. Szóval átdobbantam a taccsvonalon, mint akkoriban mondani szokták, de semmi aréna meg felhajtás, simán jelentkeztem egy csoportos útra, valami jégtánc fesztiválra, jó mi, én meg a jégtánc, aztán valahol Németországban elmentem pössenteni és közösültem visszajönni. Úgy tele lett a tököm ezzel az itteni gennyes bandával, hogy azt már kimondani is nehéz. Meg aztán nem volt itt semmim, meg nem is nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy legyen valamim valaha is a jó kis Kádár bácsi alatt. No de nem is erről akarok beszélni, mert csak felhergelem magamat, aztán minek, nem igaz. Szóval kinn vagyok a nagy szabadságban, ennem meg nincs mit. Az a pár márka, amit sikerült otthon nagy nehezen összeverbuválni, percek alatt elfogyott. Csak tátottam a számat, milyen árak vannak, na a fizetések is olyanok voltak, csakhogy nekem nem volt fizetésem, honnan a fenéből lett volna. Aztán összefutottam a müncheni Magyar Kocsmában a Sanival, így mondta a nevét, és az kiokosított, hogy hová kell menjek jelentkezni, hogy regisztráljanak, meg kapjak egy kis segélyt, míg el nem helyezkedek, meg ilyenek… Nagyon hálás voltam érte, mert ahogy észrevettem, odakinn sajnos nem nagyon jellemző a magyarok valami nagy összefogása, sok volt kinn a szemét ember, tisztelet a kivételnek. Sajnos a Magyar Kocsmában is német árak voltak, úgyhogy eleinte mindig a Sani fizetett, már tiszta égés volt… Mondom is neki egyszer, hogy így meg úgy… Rá se ránts, aszongya. Gyere el velem ma éjszaka, egy kicsit segíteni, azt el vagyunk intézve, még egy kis pénzt is kereshetsz… Mokány, fekete székely gyerek volt, jó kötésű, gyors pillantású. Megyek, hogyne mennék, ez a legkevesebb. Beültünk a kocsijába, egy eléggé új Audiba, mondja a Sani, vezessek én, nézek rá, tényleg komolyan gondolja, na jó, mondom, vezetek. Megyünk, erre fordulj, arra fordulj, itt állj meg, egy mellékutca volt, nem messze egy benzinkút fényei rezegtek. Ne állítsd le a motort, mondja, mert nem valami jó az önindító, mindjárt jövök, csak valami dolgom van itt… Tényleg jött is pár perc múlva, futva, hóna alatt valami csomagféle. Igyekezzünk most már, lihegi, mert sürgős innen eltűnni. Láttam jól, hogy valami zűr van, beleléptem hát a gázba rendesen. Sani elnevette magát, szép és erős ragadozó fogai szinte világítottak a műszerlámpák alig fényében, ez az, barátom, így kell ezt csinálni, látszik, hogy keményfaszú magyar gyerek vagy… és megint nevetett. Kimentem egy forgalmas útra, beigazodtam a fegyelmezetten menetelő német autók közé. Sani az ölébe vette a csomagját, és azt hittem, mindjárt az árokba hajtok, mikor megláttam, mit csinál. A reklámszatyor tele volt papírpénzzel, öt, tíz, meg húszmárkással, felbukkant egy-egy ötvenmárkás arca is, ezeket kezdte számlálgatni, rendezgetni. Sani, a kurva anyádat, kiáltottam, te kiraboltad azt a benzinkutat! Áááá, mit idegeskedsz, ti anyaországi magyarok olyan ideges természetűek vagytok. Csak elkértem, kértem egy kis adományt, a Sanit támogató alapítvány részére. Rövid fontolgatás után úgy döntöttek, annyira szimpatikus ez a …öööö… karitatív cél, hogy ideadtak minden pénzt, ami csak volt ott… némiképp segítettem a döntésben ezzel a… azzal előhúzott egy akkora stukkert, amekkorát még életemben nem láttam. Te hülye állat, ordítottam, ha elkapnak, veled ülök vagy tíz évet, senki a világon nem veszi be, hogy nem tudtam, mire készülsz… Nem hát, gyújtott rá Sani fenséges nyugalommal, …és …elkaptak? Agyonváglak, jelentettem ki. Mit gondolsz, miért vezetsz te? Egyszerre nem lehet vezetni, meg engem ütni, de megcsinálni sem tudom egyedül, nem tudom, miért, de nem, mire meg tudsz állni, megnyugszol, mindenki így volt vele eddig… Most már benne vagy, haver, könyékig, ha pofázol, velem jössz a sittre te is… Szóval neked ez egy olyan társasjáték? Sani mélyre szívta a füstöt, csak aki szimpatikus, azzal játszom. Igaza volt, mire találtam egy parkolót, lement a gőz, főleg hogy Sani mindjárt a kezembe nyomott egy jó köteg dohányt, ettől még a legmérgesebb ember is jámborabb lesz, lehetett már rutinja a dologban rendesen. Sani, Sani, a faszom legyen a sírba eresztő köteled, miért csináltad ezt velem, kérdeztem inkább már panaszosan. Megmérettél és helyes mérték szerént valónak találtattál, kántálta, akár csak a gabonával púpozott és megrázott mérőedény és az óborral csordultig való pintes veder, amúgy meg mi az apád faszát akarsz, most kerestél öt perc alatt vagy háromezer márkát… gyere, igyunk valamit, úgy látom, rád fér… Beültünk egy kis bárba a közelben, ott minden utcában van, ezeknek rengeteg a pénzük, mert tényleg minden kutyaólnál van valami méregdrága csehó, és egyik sem üres. Viszkit rendeltünk, duplát, ott egyébként az nem olyan nagy szám, mint nálunk. Hozták is egyből, szépen díszített pohárban, csinosan, németesen. Mellette a jég, citromkarika, minden ahogy kell. Ezt nagyon csíptem ott. Sani egy hajtásra leküldte, és már intette is az ujjával a következő párost, aztán rám nézett nagy, sötét szemeivel. Szemöldökét mintha szénnel rajzolta volna fel. Mint aki észrevesz valakit, valakit, aki mellette termett, valahogyan odakerült. Azt hiszem, ismeretségünk történetében először, a szemembe mélyedt.
Tudod, hogy te vagy az első, akitől tényleg megijedtem egy kissé a kocsiban, te nem vagy egy senki, nem törődsz vele, mi lesz, megteszed, tetszel nekem, mert én is ilyen vagyok, benned is van erő, lehet, hogy több, mint bennem, pedig ott Romániában sok erő kell, hogy megélj, ott nehéz, de hát mit tudtok ti anyaországiak erről? Na itt az új adag, igyunk egyet, kettő lesz belőle! Nem furcsa, hogy ülünk egy jó kis német bárban, és a gőgös germán kiszolgál, ahelyett hogy mi pucolnánk a cipőjét? Mert szerintük ez úgy volna jól, szerintem meg így, ahogy most van. Na és kinek lett igaza? A Sani bácsinak! Körülnézett az üres bárban, mintha attól tartana, meghallja valaki.
Elmondok neked valamit, mert megfojt, most már egy kenyéren vagyunk pajtás, ha beköpsz, kinyírlak, lehet, hogy felnyomlak én is, vagy ezzel az ágyúval, apukám, ez egy negyvenötös Colt automata, ha fél méterrel melléd lövök, még akkor is letépi a kezed, látnád csak, milyen készségessé válik a sok fasz, ha ez bele ásít a pofájába… nézik a sok állat amcsi ökörséget, ott mindenki ilyenekkel rohangál, meg durrogtat, látta már ezeket mindenki, attól szarják mindjárt össze magukat, marhaság, a valóságban csak falbontásra meg riogatásra jó, először is van vagy másfél kiló színvas meg ólom, ha öt percig tartani kell, izomlázat kapok utána, ha meg akar az ember ölni valakit, nem kell ahhoz ilyen légkalapács, bőven elég ahhoz egy jó bicska, még csak túl nagy se kell legyen… volt nekem egy ilyen bicskám otthon, de hát mindenkinek volt ott a zsebében, aki kinőtt a gyerekségből, az egész természetes volt, aztán ha mondjuk előkerült a kocsmában, akkor egy pár évig üres maradt a helye az illetőnek, ha más el nem foglalta… én csak egyszer vettem elő a kocsmában, egy szarházi surmó azzal dicsekedett, hogy megdugta a húgomat, annak olyan szerencséje volt, mintha lottón nyert volna, mert be voltam állítva nagyon, pedig akkor még, olyan húszévesen, bírtam az italt kegyetlenül, nem találtam a hasába, nem fordítottam ki a belét, ahogy akartam, elcsúszhatott a bordáján, összeesett mindjárt, azt hittem, vége, máig sem tudom, megjátszotta magát, vagy sem, másnap hallottam, hogy megmaradt, kutya baja sincs, elmentem a boltba, megvártam az anyját, megmondtam neki, eltakarodjon a fia a faluból, mert legközelebb már nem leszek részeg, és megkeresem, ha addig élek is, el is ment az a fiú, másnap az első busszal, amivel a munkások mennek, okosan csinálta, mert aludtam még, tudta, hogy én hétre járok a szövetkezetbe, ő meg elment a félötös busszal, ügyes gyerek volt, szarházi geci, de ügyes, ahogy összeesett, meg ahogy elment, ügyes volt, életrevaló, nem sokra rá, mondom a húgomnak, hallod-e, Eszter, Esztikém, miféle jövőd van neked itten, meg miféle nekem, csak a nyomorúság, meg a hazugság, besúgó a szomszéd, spicli a kocsmáros, szekus még talán saját öreganyám is, ha véletlen egyet pöksz, hárman írnak jelentést arról, meg csak a nyomor, mire jutunk mi itten, semmire, belefulladhatok a cujkába, de miféle élet az, idehallgass, van énnékem egy barátom, jó cimborám, együtt jártunk iskolába, és nemrég találkoztam vele, a határőrségnél szolgált, az kitanított, kitanított arra, hogyan kell a határon átmenni, azt mondják, nem csak mondják, biztosan tudom, ott jó élet van, ennél jobb biztosan, élet van ott, gyere menjünk, ne törődjünk semmivel, menjünk el mi ketten abba a jobb világba, Eszter, Esztikém, azt mondja erre a húgom, legyen ahogyan akarod Sani, mindig tudtad, mit csinálsz, hogy csinálod, legyen meg hát, ahogyan akarod, jól van, mondom, már mindent előkészítettem, mert tudtam, hogy velem tartasz, össze van csomagolva a gumicsónak, minden, jó pénzt adtam érte, majd kinn megkeressük gyorsan, ne félj semmit, elmondta nekem a barátom, hogyan mennek a járőrök a parton, ne félj, nem lesz semmi baj, megvárjuk a sűrűben míg elmegy a járőr, akkor van még legalább fél óránk, de lehet, hogy egy egész, mindegy, mert öt perc kell, hogy ezzel a jó kis pumpával felfújjuk a csónakot, holnap ködös éjszaka lesz, azt mondja a rádió, ha már kinn vagyunk a folyón, eltűnünk a ködben egy perc alatt, menjünk holnap éjszaka, azt mondja erre az Eszter, rendben van, holnap megyünk, elindultunk, nem volt messze a határ, vagy harminc kilométer, ameddig lehetett és biztonságos volt, addig mentünk az öreg tragacs Dáciával, aztán betettem a bokrok közé, betakartam ágakkal, ne lássák meg egy darabig, aztán meg már azt csinálnak vele, amit akarnak, lesz nekem különb autóm, mit érdekel, mentünk gyalog aztán befelé, füleltünk erősen, meg meresztgettük a szemünket, de semmi gond, már hallottuk a folyó fecsegését, éreztük a víz aromáját, mikor lebújtunk, figyeltünk, elment egy őrjárat, két katona, beszélgetve, cigarettázva, mintha csak sétálnának, mondom ekkor, most vagy soha Eszter, ezek elmentek, van fél óránk legalább, ne várjunk az éjszakára, menjünk át most gyorsan a folyón, s annyi, rajta, mondja erre az Eszti, kifutunk a partra, fújjuk fel nagy sietve a csónakot, kész is lettünk egy-kettőre, már ereszteném a vízre, mikor kiáltás harsan, fel a kezekkel, hát a két katona áll ott, a fegyverük miránk fogva, azt hittem, most énrám szalad az ég, és ott mindjárt helyben nyel el a veres pokol, aztán eszembe jutott persze, hogy mondotta az én barátom és figyelmeztetett, hogy mindig várjuk meg míg visszafelé is elmegy a járőr, mert egy helyen megfordulnak s visszajőnek, de abban a nagy izgalomban, hát mit csináljak, kiment abból a hülye fejemből, mi volt aztán, hová-hová, kérdi az egyik, a szőke vigyorogva, csónakázni a szép kislánnyal, mondja a másik szintén vigyorogva, az olyan sötétképű legény volt, szegény húgom csak elmosolyodott erre nagy keservesen, tetszett a fiúknak, láttam rajtuk, csorog a nyáluk, hogyne csorgott volna, olyan szép lány volt az én húgom, az én Esztikém, hogy annál szebbet festeni sem lehet, hosszú, álomszőke haja volt, a szeme, mint a fiatal őzé, és olyan formás, kedves… még csak tizenhat éves volt, de már büszke, erős keblei voltak, akár egy filmszínésznő, az is lehetett volna, leereszti egyszer csak a szőke gyerek a fegyvert és azt mondja, idefigyeljetek, tudjátok biztosan, hogy mostan igen nagy bajban vagytok, mi titeket bekísérünk az őrsre, már ott verést kaptok, de az a legkevesebb, mert a sok év börtön csak azután jön, elszárad ott a húgod, mert úgy látom, hogy a húgod, hasonlíttok, csak te fekete vagy, mint egy cigány, ő meg olyan szőke, mint amilyenről a katonák álmodozni szoktak, de a tömlöcben levágják ám a szép haját, megritkul a foga, ráncos lesz a bőre, mire onnan kikerül, nagy kár lenne érte, mert vak, aki nem látja, milyen szép, hát alkut ajánlok, mi lenne az, kérdem mogorván, mert sejtettem, miről van szó, a húgommal akarnak elszórakozni, cserében átengednek a határon, látom, érted, mondja a szőke, én leszek az első, mert én találtam ki, ránézek Eszterre, látom, csak sír csendesen, hej, az úristenit, gondolom magamban, szűz még ez a kislány, az Eszter, az én Esztikém, és ez a két barom itt előttem fogja dugni, és ennek az egésznek az én mulyaságom s figyelmetlenségem az oka, hej, ha akkor elég erőm van, hogy tulajdon kezemmel fojtsam meg magam, bizony megteszem, olyan volt, mintha álmodnék, egészen olyan, engem félreállítottak, a fekete vigyázott rám, a másik, a szőke odamegy az Esztihez, leszedi a ruhát róla, ledönti a fűbe, széthúzza a lábát, csak a fehér seggét láttam a szőke gyereknek, ahogy mozog, ahogyan dugja, az Eszti csak jajgat meg sír, a másik nem figyelt rám, a szórakozó társát figyelte nagy vidáman, várta, hogy sorra kerüljön, akkor benyúltam a zsebembe és megfogtam a bicskát, megforgattam a fekete hasában, valami sós és csípős, vad élvezettel, tudod, azóta nem félek a haláltól, mióta öltem, olyan csodálkozva nézett rám, mintha azt kérdezné, hát ez meg mi, összegörnyedt szép lassan a katona, mikor hasba döftem, mint mikor aludni kíván a gyermek, még háromszor vágtam a hátába a bicsakot, hogy biztos legyek a dolgomban, olyan furcsa lett minden, valahogyan lelassultak a dolgok, a madarak egyszerre elhallgattak, csak a szívem dohogott, mint egy nehéz mozdony, a másik nem vett észre semmit, el volt foglalva a húgommal, mögé léptem, elkaptam szőke, csapzott haját, tiszta erőből hátrarántottam a fejét, és elvágtam a torkát, azzal a mozdulattal, amivel a malacnak szoktuk, ha malachús kell, éppúgy hörgött ő is, mint a malac, nem vagyunk mi se mások, malacok és disznók, éppúgy hörgünk meg csapkodunk, mint a kismalac, ha elvágják a torkát, ez így van, láttam, aztán ledobtam a húgomról azt a rohadékot, hogy a bokrok alján hörögjön és haldokoljon tovább, és ott feküdt előttem az én gyönyörű húgom, Eszter, az én Esztikém, soha nem láttam még meztelenül sem, hogy láttam volna, nem hogy így, szélesen széttárt lába közt szőkén őrjítő punciját szétnyílva, zilált gyönyörűségében, meggyalázott és megtört szentségében elkótyavetyélt szüzességének, könnyei könnyű párájában zúgó szembogár, mint mennydörgés tava, úgy esett rám, tébolyult voltam, mondom, a malachörgésű katonától, a rettegéstől és a dühtől, és rávetettem magam, és megragadtam és átöleltem az én egyetlen igazi és örök szerelmemet, akit kijelöltek nekem már parttalan időkkel és végetlen korszakokkal ezelőtt, és csak mentem felé, létek során gázolva át, az ádáz idő szélviharának feszülve, míg ugyanaz anya méhében nem találkozott utunk, és ő átölelt, és magához húzott, és dédelgetett és ringatott, mint egy babát, és megcsókolt, de az nem testvéri csók volt, nyelvének nyála, mint a méz íze volt, és kiabáltunk és sírtunk ott a parton, a sáros és véres fűben, a két haldokló katona mellett ölelkezve és szerelmeskedve, mindenféle módon, ami csak eszünkbe jutott, a végső izgalom és halálos veszély íjának húrját az elélvezés szakító remegéséig megfeszítve, eddig a tüzes gejzírig, mi dermesztő mégis, mint a jégsötét pokol, a kárhozat helye, hol soha nincsen fény, a két nyomorult suhanc mellett, akikkel úgy tettem, mint a régi inkák, akik ellenségeik szívét tépték ki, áldozatul borzasztó isteneiknek, hogy mégis felkéljen a Nap…………………………………….. ……………………………(csend)…………..……………………..……………………… Aztán? Nem volt semmi. Azt csináltam, amit bárki tett volna. A hullákat bedobtam a vízbe, a halaknak. Rájuk kötöttem a fegyvert, hogy az, meg a többi felszerelés lenn tartsa őket, míg a halak, meg a rákok meg nem zabálják őket, le nem tisztítják fehérre a csontjaikat. Így jártak. Ez volt nékik megírva, nem lehetett másképpen. Biztos azt gondolták a feletteseik, hogy fogták magukat, és átmentek a határon, aztán se kép, se hang. Mert nem értesültem, hogy lett volna nyomozás vagy ilyesmi. Nem az első eset, hogy összebeszéltek a katonák, s együtt megléptek. Nem nagyon szeretik az ilyesmit szellőztetni, nehogy a példa ragadós legyen… A húgommal, hogy az Esztivel mi lett? Hát mi lett volna? Férjhez ment, ahogy kell. Egy olyan rendes német ürgéhez. Rendes német lakásban lakik, rendes német autóval jár, rendes német… Van már két rendes német gyereke, akik még a pelenkába is szögleteset fostak… Én meg elmentem főiskolára, pár évet le is nyomtam, mert támogattak nagyon, tényleg rendesek voltak, segítettek volna, hogy rendes német mérnök legyek… De mint láthatod, nem lettem rendes… német. Már a Sani vezetett, leszegett fejjel, megvetőn bámult előre, a szembe jövő autók reflektorai ostorként csapkodták fekete arcát.


.: tartalomjegyzék