Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Augusztus
Murádin Jenő

Márton Ferenc "Gátkötők"-jének szecessziós vizsgálata

A szülőföldön, Csíkban ébresztgetik most a közel hetven éve elhunyt festő, Márton Ferenc emlékét. Mint a klasszikus triász tagjaként, Nagy István és Nagy Imre után, az ő alkotói hagyatéka is föltárul végre. Az augusztusi Csíki Napokra, tervek szerint, elkészül a róla szóló monográfia, és emlékkiállítás is fölidézi a Csíkszentgyörgyön született és Budapesten elhunyt székely festőművész emlékét.
Lexikoni szócikkek Márton Ferenc (1884–1940) munkásságában festői, rajzolói szobrászi hagyatékát egyaránt számon tartják, kiemelve olyan nagy lélegzetű vállalkozásait, mint a szegedi Fogadalmi Templom homlokzati mozaikjai és belső falképei, valamint a gyöngyösi római katolikus templom kompozíciós ábrázolásai. Annak az összművészeti alkotásnak (Gesamtkunst) a szelleme állt közel egyféleképpen hozzá, amit még a gödöllői művészcsoport hirdetett meg, ám ezt a szülőföld felől nézve a mindenhez értő székely találékonyságra lehetett egyszerűbben lefordítani.
Mint sok más alkotónk a 19–20. század fordulóján, ő is valamilyen „nagy mű”, méretre impozáns alkotás fölmutatásával próbált magának egy csapásra utat nyitni, az ismeretlenségből a felszínre törni. Történelmi kompozícióival Thorma János esete a legszemléletesebb példa erre. Márton Ferencnél a Gátkötők és nyomban utána az Erdőirtás Csíkországban című kompozíciós mű volt hivatva e feladatot betölteni.
A Gátkötők képe ( pontos címén Gátkötő csíki székelyek), melyet 1912-ben a Műcsarnokban, majd rögtön utána Münchenben mutattak be, témáját és ihletforrását tekintve, visszavezet a szülőföldre.
Márton Ferenc apja vízimolnár volt a népes faluban, Csíkszentgyörgyön. Fia, a gyermekkor emlékei között, de később is, Budapestről történt rendszeres nyári hazalátogatásai során, a vad természeti erők, az Uz Bencét idéző erdei viharok és vízáradások bűvöletében kereste alkotásainak témáit. Családi emlékezés szerint 1910-ben vagy 11-ben volt az a rendkívüli nagy vihar, amely a megduzzadt Fiság patakot dühöngő folyóvá változtatta át. Elsodort a víz gátat, kimosott partokat. Itt látta Márton Ferenc azt a villanásszerűen megrögződött jelenetet, amint a gátkötők, apja malma előtt közmunkában hárítják el a károkat. „Ráálltak a legények és a cölöpverő kossal ütemesen beverték rendre az ölnyi vastagságú nagy cserefákat a patak medrébe” – olvassuk egy leírásban.
Korabeli kritikákban is szemléletes bemutatását találjuk a mozgalmas jelenetnek. Mi több, még a bajor főváros népszerű lapja, a Münchener Neueste Nachrichten is megpróbálkozott a számukra egzotikus, inkább etnografikus jellegűnek érzett jelenet bemutatásával (Die Piloten arbeiten címmel) a Glaspalastban kiállított mű kapcsán.
A kritikus Keszler József, a budapesti Képzőművészeti Társulat titkára méltatását idézem: „Négy izmos, markos munkás embert látunk rajta, kik egységes, merész lendülettel emelik fejük fölötti magasságba a sok mázsa súlyú nagykalapácsot, hogy aztán hirtelen engedéssel hullajtsák alá a vastag cölöpre, mely minden ütés után mélyebbre hatol az összerovott gátalkotmányba. Mily megkapó, különös látvány! Csodálatot, szinte tiszteletet parancsol az emberi testi erő iránt. Minden egyes alaknak mozdulata a végső erőfeszítés meggyőző kifejezése. A gát gerendáin megvetett lábaik mintha oda volnának nőve a szilárd alaphoz; testük derékban erős kiszögeléssel hajlik hátra; magasra emelt karjaikon duzzadt és feszült minden izom; kezük erős markolással szorítja a kalapács oldalaiba rögzített vasrúd fogóit.”
A műnek két megközelítése lehetséges. Az egyik stílustörténeti, a másik szociográfiai, az adott helyzettudathoz kapcsolódó értékelés.
Márton Ferenc Gátkötőkjét a magyar festészet késő szecessziós alkotásai közé sorolhatjuk, mely erőteljes expresszív vonásokat hordoz. A jelenet hátterében mintha a levegő is tüzet fogott volna, úgy lobban föl az erőfeszítés szinte emberfeletti nagyságát érzékeltető sárgás piros háttér. A nézőnek óhatatlanul Ferdinand Hodler, a svájci festő Favágója jut eszébe vagy a finnek nagy mesterei, közöttük a Magyarországon is ismert Halonen Pekka.
A Gátkötők és a következő évben 1913-ban keletkezett Erdőirtás a magyar szecesszió kiteljesedésénél egykor bábáskodó Malonyay Dezső és K. Lippich Elek figyelmét is ezekre a rokoni szálakra terelte. „A Kalevala-illusztrációk jutnak eszünkbe – írta Malonyay –, s arra gondolunk, hogy meg tudná illusztrálni a magyar mitológiát ez a művész, ha volna magyar mitológia!” Ami még érdekesebb, Lippich éppenséggel arra kérte Malonyayt, hogy befolyásával és tekintélyével segítse hozzá Márton Ferencet, hogy tanulmányútra „menjen Finnországba, hiszen az ő lelke a Kalevala nagy művészeivel rokon.”
Márton Ferenc – bár szülőföldje ösztöndíjával bejárta Nyugat-Európát – soha sem jutott el Finnországba. Végig küzdötte ellenben a világháború orosz–szerb–olasz frontjait, megtapasztalva a végtelen emberi szenvedést, melynek előérzete benne volt a Gátkötőkben is.
Nem kétséges a Gátkötők kompozíciójának szimbolikus volta. A természeti erőkkel, nehéz földdel, árvizekkel szembeszegülő ember örökös létküzdelme éppúgy benne van e képben, mint a baljós történelmi idők előérzete. Olyan korban keletkezett e mű, amikor az 1912-es és 1913-as Balkán-háborúk előrevetítették immár a mindennél pusztítóbb világégést. A Gátkötőkben a helytállás és megmaradás reménysége kapott hangot.


.: tartalomjegyzék