Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Szeptember
Sas Péter

Székely fogadalom Benedek Elek emlékére

A most közreadandó forrásközlés kettős évforduló előtti tisztelgés, aláírói 80 esztendővel ezelőtt szövegezték meg fogadalmukat az idén 150 esztendeje született Benedek Elek emlékére.
A trianoni döntést követően múlhatatlanul szükséges volt az erdélyi magyarság összefogására, erejének összpontosítására. Ez a felismert történelmi szükségszerűség húzódott meg a marosvécsi Helikon néven ismertté vált íróközösség megalakulása mögött is. A marosvécsi találkozók részvevőit a kifelé mutatott egység ellenére sem lehet homogén társaságként kezelni és értelmezni. Nemcsak politikai meggyőződésük, világlátásuk alapján van lehetőség a közösségen belüli, egyéni vonásaikat megállapítani, születési helyük és családtörténetük is megkülönböztette írói-emberi személyiségjegyeiket. Az transzilvanizmus jegyében egységesen megszabott erdélyi glóbuszon egyes tájegységek sajátos, csak a rájuk jellemző egyéni ízzel járultak hozzá a teljesség mind különlegesebbé tételéhez. A Székelyföldön szocializálódott, a helyi ősi mese- és mondavilág tüzében ötvöződött írók és költők jól felismerhető és mással össze nem téveszthető hangvételükkel járultak hozzá az egységes magyar nemzeti irodalom kiteljesedéséhez.
Az 1920-as évek második felében Benedek Elek szárnyai alatt bontakoztak ki „fiai”, a székely írócsoport tagjai, akik közül az elsők között Tamási Áront, Nyírő Józsefet, Szentimrei Jenőt és Kacsó Sándort kell megemlítenünk. A székely irodalom budapesti bemutatkozásáról az elfogulatlannak tekinthető Németh László beszámolójából nyerhetünk képet: „Benedek Elek, a művészcsalád öregapja elmondta, hogy verődött össze az ő kis társaságuk. Megbukott egy erdélyi lap s huszonegy székely fiú kenyér nélkül maradt. Fölkerekedett néhány író, hogy megszerzik nekik a kenyeret. Vándorszínészek módjára járták be Erdély városait s összeszedték a pénzt. Aztán jött új baj. Erdélyben mindig találkozik a tegnapinál sürgősebb nyomor, amelyen segíteni kell. A kis csapat együtt maradt s eljutott Budapestre is. Nem az itteni székely konjunktúra hozta össze őket, hanem az ottani székely szükség. Nem az irodalom egységének szegzik székely voltukat, inkább a sorsuknak adnak nevet vele. Magyar virágok, de emlékezniök kell a kövekre, amelyek közül világ csodájára kihajtottak.1
Az elárvult székely írók úgy érezhették, hogy a Benedek Elek fémjelezte eszmeiség és vállalás további élő igényként és feladatként hagyományozódott rájuk. Ahogyan ezt megfogalmazták: „Mi a Benedek Elek szellemi örököseinek nyilvánítjuk magunkat.”
A fejedelemség korabeli testamentárius urak utódaiként a fogadalomtevők nem csupán saját köszönetük és hálájuk kifejezéseként adóztak „hunyt mesterük” emléke előtt, egy egész népközösség ragaszkodásának adtak hangot, kifejeződést. Nemcsak vérségi, lelki kötelékük érzékeltetésére álljanak itt az elfogulatlannak számítható Ligeti Ernő szavai: „Benedek Elek testesítette meg a nagyobb erdélyi egységen belül a székely gondolatot. Ez nem volt erőszakolt partikularizmus és nem irányult az egység ellen. Itt csak arról volt szó, hogy mert a székelység lelki ügyeit legfőképpen a székelység fiai értik meg, a székelységből kiszakadottak népük ügyét nemcsak a leírt szóval igyekeztek szolgálni, de közvetlen érintkezést is keresni vele és megtalálni a módot, hogy gazdaságilag is felemeltessék.2
Az aláírók szerződésük középpontjába a székelyek autonómiájának megvalósítását tűzték ki. A székelységet a romániai összmagyarság alappillérének tekintették, mert nézetük szerint az erdélyi magyar kisebbség gazdasági, szellemi és politikai súlypontja Székelyföld.
Nem ez volt az első 20. századi erdélyi magyar autonómiatörekvés. Erdély Cavourja, Kós Károly a wilsoni önrendelkezési elvek alapján 40 ezer emberrel megszervezte az erdélyi Piemont mini-államát, a bánffyhunyadi székhelyű kalotaszegi köztársaságot. Az elnöki tisztet Albrecht Géza földbirtokos töltötte volna be. A legendák világába illő történetben állítólag Kós a köztársaság lobogóját, pénzérmét és bélyegét is megtervezte. Az idők vihara aztán ezt az elméleti vállalkozást is szétfújta. Kós Károly korabeli elképzeléséről soha nem írt és nem beszélt. Hasonló jellegű próbálkozás született Udvarhely megyében, az egykori alispán, a székelyudvarhelyi Nemzeti Tanács elnöke, Paál Árpád vezetésével. A meghiúsult Székely Köztársaság szervezőjét és harminchat résztvevőjét letartóztatták, mert esküt tettek az alakítandó köztársaságra. Elképzeléseit irracionális és utópisztikus elemektől sem mentes Emlékirat a semleges, független Székely Államról címen fejtette ki.
A székely autonómia előfutárainak nevei közül Balázs Ferencé, Finta Zoltáné, Jancsó Béláé, Kacsó Sándoré és Tamási Ároné már a Tizenegyek antológiája megjelenésekor összefonódott. Rajtuk kívül – Cseke Péter megfogalmazásában – „az első paradigmaváltó erdélyi írónemzedék” tagjai közé sorolhatjuk a többi aláírót is. Nyírő Józsefet, Szentimrei Jenőt és Tompa Lászlót nem kell bemutatni, szépirodalmi munkásságuk közismert. György Dénes a marosvásárhelyi római katolikus főgimnázium, majd a kolozsvári Marianum leánygimnázium magyar irodalom tanára volt. 1925-ben a kolozsvári Újság felelős kiadói igazgatója, 1927-től a Pásztortűz szerkesztőségének munkatársa. Zágoni István és Paál Árpád szerzőtársai voltak Kós Károlynak, a Kós röpirat-része címén elhíresült Kiáltó szónak. Paál és Zágoni az autonómia rendszerét fejtegették írásaikban, az önrendelkezés mindenki számára érthető formában történő megfogalmazására, jogi és történeti megalapozására törekedtek. A nemzetiségi kultúra jövőbeni fejlődéséhez, az önazonosság tudat zavartalan ápolásának biztosításához elengedhetetlenül szükséges területi autonómiát és a nemzeti kataszter felállítását követelték. Jancsó Béla kritikus-író kézjegye hiányzik a szerződés aláírásai közül.
Mindezeket az előzményeket élesztette újjá az 1929-ben megfogalmazott Székely Közösségi Szerződés. Az ősidőkből eredeztethető a székelységnek és a földnek szinte mitologikus jellegű kapcsolata. Balázs Ferenc, amikor az erdélyi ember legjellemzőbb testi-lelki kapcsolatrendszerét kutatta, azt „a földdel levő misztikus együttérzés” fogalmában találta meg. Tamási Áron székely vértanú hőse a novellának címet adó mondásával teljesítette be sorsát: „Megnyitom a földnek száját”. Az évszázadok alatt végzett határőrzés és fölművelés során kialakult összefonódás, a székely és a földje szimbiózisa alakította ki a politikai, közigazgatási, földrajzi, kulturális fogalmat: Székelyföld.
A székely írók fogadalma emelkedett hangvételű, akkor megfogalmazott pontjaiban máig megvalósításra váró feladatokat tartalmazó fogalmazvány. Megfogalmazó-aláírói a „testvéri közösség” tagjain belül vonták meg az együvé tartozó „szellemi atyafiak” körét. Jelentőségénél fogva megérdemli, hogy önként vállalt elszigeteltségéből megismerhetővé válva, nemzeti irodalmunk manifesztumai közé emelkedjen.
„A székely Föld, testvéreim, meglássátok, csodákra fog virradni” – fogalmazott Balázs Ferenc messiásváróan a Tizenegyek antológiájában. Meglehet, hogy jövendölése éppen a hitet egyre jobban nélkülöző korunkban fog valóra válni.

A tíz székely közéleti személyiség által kötött Székely Közösségi Szerződés

Székely Közösségi Szerződés

Mi, eme jelen szerződés aláírói, valamennyien a Székely Nemzet fiai, akik Benedek Eleket az élőknél élőbbé kívánjuk tenni: úgy érezzük, hogy az Ő áldott emlékét azáltal tisztelhetjük a legméltóbban, ha utolsó kívánsága szerint, mint a Székelység úttörő hada, testvéri közösségbe tömörülünk.
Eme testvéri közösség a Benedek Elekre való égő emlékezésben és az Ő apostoli munkájának folytatásában vallja, megtartja és cselekszi, amint alább következik:
1. Benedek Eleket az Ő munkásságában, igazságszeretetében és hűségében a Székely Nemzet szimbólumának látjuk.
2. Mi a Benedek Elek szellemi örököseinek nyilvánítjuk magunkat.
3. A legteljesebb meggyőződéssel valljuk tehát, hogy nekünk a mi népünkért és a mi népünkkel kell élnünk jóban és rosszban egyaránt. Életünk céljául tűzzük külön-külön és együttesen, hogy a Székely Nemzet jobb megélhetéséért, szabadságáért, öntudatának megerősítéséért, érdekeinek örökös védelméért, igazságának diadaláért, sajátos kultúrájáért és a magyar köznyelvnél színesebb és kifejezőbb nyelvéért mindenféle igazságos módon és eszközzel dolgozni és küzdeni fogunk.
4. Egyéni életünket a mi népünk közösségi érdekeinek mindenkor alárendeljük, mert úgy érezzük, hogy ennek a népnek kiáltó szüksége van apostolokra és vértanúkra.
5. Valljuk, hogy a székelység a romániai összmagyarság alappillére; éppen ezért még harcok árán is arra fogunk törekedni, hogy az itteni magyar kisebbség gazdasági, szellemi és politikai súlypontja a Székelyföldre helyeztessék.
6. A mi erdélyi magyar kisebbségi politikai koncepciónk a székely autonómia. Szorongatóan szükségesnek látjuk megteremteni a Benedek Elek utolsó nagy tervét: a Székely Népművelő Társaságot, amelynek magában kell hordoznia a székely autonómia távolabbi gondolatát is.
7. Eme szerződés aláírói, név szerint: Balázs Ferenc, Finta Zoltán, György Dénes, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Nyírő József, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Tompa László, Zágoni István és Paál Árpád együttesen a Székely Népművelő Társaság előkészítő Bizottságát alkotják.
8. Bármilyen pozícióba, bármilyen viszonyok és emberek közé is sodorjanak a megélhetés gondjai, kötelezzük magunkat arra, hogy a testvéri közösség munkáját sem egyéni, sem más akciókkal nem keresztezzük, sőt nekiszegülünk minden olyan kezdeményezésnek, amely céljaink meggyengítését, vagy testvéri közösségünk megbontását akarná, akár mellékesen is, szolgálni. Továbbá megfogadjuk azt, hogy minden külső megnyilatkozásunk a mi közös céljaink forrásából fog táplálkozni és ezeknek a céloknak híveket igyekszünk toborozni.
9. E szerződés szelleme felett egy állandó bizottság fog őrködni, melynek tagjai: György Dénes, Paál Árpád és Tamási Áron. Minden észrevétel, vagy bármiféle vitásnak látszó ügy kezdőfokon eme bizottság megítélése alá tartozik. Súlyosabb természetű kérdésekben, valamint tagkizárás, vagy tagfelvétel esetében a testvéri közösségnek hét emberből álló tanácsa dönt. Ez a tanács időről időre sorshúzás útján alakul meg. A testvéri közösség Kolozsváron lakó tagjai minden hónap 13.-án összejönnek. Az összeköttetést Tamási Áron tartja.
10. Végül kötelezzük magunkat jelen megállapodásunkról a testvéri közösség keretein kívülállókat semmi körülmények között informálni nem fogunk és a közösség minden ügyeit teljes titoktartással kezeljük.
Mindezek után az összetartozás, a kölcsönös segítség és védelem, a hűség és őszinteség fogadalmi érzésével a jelen Székely Közösségi Szerződést aláírjuk, miáltal szellemi atyafiakká válunk.

Kelt Kolozsvárott, 1929. évi október 31.-én.

Balázs Ferenc, Finta Zoltán, György Dénes, Kacsó Sándor, Nyírő József, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Tompa László, Zágoni István, Paál Árpád

1. Németh László: Székely írók estélye (1929). In: Uő: Két nemzedék. Budapest, 1970. 221.
2. Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kolozsvár, 1941. 98.


.: tartalomjegyzék