Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Október
2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Szeptember
Zsidó Ferenc

Az informátor (Lőrincz György: Besúgó voltam, szívem)

Amikor Lőrincz György besúgós könyvét kezembe vettem, akkor döbbentem rá, milyen kevés szépirodalmi könyv született Erdélyben erről a témáról. Magyarországon valamivel több, de az más tál tészta, az erdélyinek hangsúlyozottan etnikai dimenziója van, itt nem elsősorban antikommunista tevékenysége miatt kerülhetett a Securitate kezére az emberfia, hanem magyarsága miatt.
No, de ne menjünk a dolgok elébe, ott tartottunk, hogy Lőrincz György írt egy könyvet a besúgás természetrajzáról és a félelemkeltés mechanizmusairól, az 1980-as évek végének fagyos hangulatát adva vissza egy székely (kis)városban. A távoli múltról bizonyos értelemben könnyebb könyvet írni – annak letisztultsága, megcsontosodottsága miatt –, a közeli félmúltról viszont, mely megannyi megválaszolatlan kérdéssel izgat, nehezebb. Annál is inkább, mivel a szerző maga is magán érzi ennek a félmúltnak a lenyomatát (nem véletlen az ajánlás: „Kortársaimnak, akikkel együtt féltünk), így nagyobb kihívás azon felülemelkednie, irodalmi fikcióvá szublimálnia. Első sutra elég, ha annyit mondok: sikerült. Sikerült általánosítani, elvonatkoztatni, jellemző figurákat és szimptomatikus eseteket bemutatni, és bár az Udvarhely környéki olvasók (a cselekmény nem titkoltan itt játszódik) biztosan ismerős történetek és felismerhető szereplők után fognak nyomozni, a könyv összességében egy jól működő fikció, melyet jóleső „aha-érzéstől” kísérve olvashat majd mindenki, aki valaha is hallott kommunizmusról, besúgókról.
Egy dologtól tartottam a könyv kapcsán, de szerencsére alaptalanul: a könyv nincs szétsiránkozva, szétsajnálkozva, a szerzőnek sikerült elkerülnie ezt a csapdát. Egyszerűen csak elmesél néhány hétköznapi történetet, felvillant emberi sorsokat, az érzelmi állásfoglalást pedig az olvasóra bízza. Köszönjük. A könyvnek van egy antihőse: Göcs Aladár, a besúgó; valamint egy hőse: Szálka János, a jóérzésű, de kissé naiv orvos, aki úgy válik a besúgók és a Securitate célpontjává, a lakosság szemében pedig az ellenállás jelképévé, hogy maga sem akarja. A könyv központi alakja végeredményben Göcs, Szálka csak ellenpontként van jelen, Lőrincz György szándéka a besúgóvá válás folyamatának vizsgálata, a besúgói létérzés feltárása. A szerző tehát nem a könnyebbik utat választja, nem az ellenállás morális felsőbbrendűségére koncentrál, hanem a besúgó prizmájából szövi a történet fonalát, az ő gondolatait exteriorizálja. Arra a következtetésre jut, hogy besúgónak születni kell, illetve a körülmények is azzá tehetik az embert. Göcs gyerekként esendő, komikus, örökösen kicsúfolt, megalázott volt, így már akkor ösztönösen húzni kezdett a hatalom felé, első besúgását még ekkor, gyerekként hajtotta végre, úgy, hogy nem is tudta pontosan, mit cselekszik, de innen már nem volt megállás. Később egyre komolyabb megbízatásai lettek, és egyre inkább belejött a szerepébe. Kételyei ekkor még nem voltak, azok első ízben csak Szálka doktor feleségének (akit ő titkon bálványozott) öngyilkossága után jelentek meg. Sorsát az 1989-es fordulat utáni időkig követi a szerző, amikor a félelem, hogy a besúgók listái bármikor nyilvánosságra kerülhetnek, újból önelemzésre készteti. Az olvasó azt várná, hogy a könyv végén beismeri tetteit és megbocsátásért könyörög, de nem, a szerző nem megy elébe ennek az olvasói elvárásnak, nyitva hagyja a történetet: Göcs Aladár bűnhődése most is zajlik a lelkében, miközben rettegett titkát továbbra is dédelgeti. Apropó: a könyv címe jó, úgymond, blickfangos (sokkal olvasóbarátabb, mint a szerző korábbi monoton, melankolikus könyvcímei – Bukás, Pusztulás, Áldozatok), viszont olyan olvasói elvárásmezőt teremt, ami végül szintén beteljesületlen marad. A cím azt sugallja, hogy Göcs egy drámai pillanatban odaáll felesége elé, és unzsenír kivágja: besúgó voltam, szívem. De ez nem történik meg, Göcs csupán eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha…
Pörgős, olvasmányos könyvet írt Lőrincz György egy olyan témáról, amely az erdélyi magyarságot joggal izgatja továbbra is. A cselekményszövés kifundált, a figurák jól megformáltak. Hitelesen, már-már szociografikus igénnyel adja vissza azt a hangulatot, ami az 1980-as évek székely városkáit jellemezte: az örökös rettegést, a bizalmatlanságot, hogy bárki lehet besúgó, az éhezés megalázó voltát, a magyar jövő hiányának keserűségét. A szerző többször utal arra, hogy a gondolatrendőrség célja elsősorban az elrománosítás, így azt is kimondja, hogy a magyar besúgó erkölcsi vétsége még nagyobb, mert az közvetve egész népe ellen dolgozott. Ugyanakkor – és ez üdítően hat a könyvre – nem érezhető semmiféle tisztázó szándék, a leleplezés, a „jólmegmondás” erőlködése. Lőrincz György nem akar ítélkezni Göcs Aladárról – nemhogy az egész korról –, nem is próbál utólagos erkölcsi elégtétellel szolgálni. Nincs a könyvben semmi romantika: Szálka János mondhatni meghasonlik felesége halála után, Göcs Aladár pedig… Igen, Göcs Aladár ma is itt jár közöttünk. A végső jelenetben az öngyilkosság gondolata is megfordul a fejében, Istenhez fordulva is próbál választ találni arra, hogy mit kezdjen életével egy ex-besúgó, de nincsenek egyértelmű válaszok, csak talányok. Itt újra esendővé válik Göcs, az utolsó oldalon tehát úgy búcsúzunk tőle, hogy nem csak elutasítás van bennünk iránta, mint ahogy Szálkát sem tekintjük par excellence hősnek. Ez már nem az a kor, amikor hősök és árulók táborára osztható a világ, már csak átmenetiségek vannak, a könyvben már csak emberek szerepelnek… Emberek, amilyenek mi is vagyunk.
Lőrincz György jól nyúlt a témához, és a téma jól nyúlt hozzá: olyan szerencsés egybeesés ez, amely csakis jó könyvet eredményezhet. Így, bár Göcs önelemzését olykor túl elvontnak, Szálkáné halálát pedig némiképp előkészítetlennek tartom, az összhatás több mint meggyőző. Nem mellékesen – bár erre a szerző nem ad egyértelmű „utasítást” – ezután azt is fogom tudni, mi lesz a leghelyesebb reakció, ha majd valaki elémbe áll, és ukmukfuk kirukkol, hogy besúgó voltam (szívem)…


.: tartalomjegyzék