Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - Október
Podmaniczky Szilárd

Kísértethistória

(Babits Mihály Az én kísértethistóriám című novellájának felhasználásával)

Még soha nem jártam a hegyekben. Elmúltam negyven, de a faluból se nagyon mozdultam ki. Akkor azt mondta a feleségem, hogy nem halhatok meg úgy, hogy soha nem láttam a hegyeket. Mondom, már mért ne halhatnék meg, a hegyek akkor is ott maradnak. Hát nem is azért, hanem mert azt látni kell.
El voltam én eddig is hegy nélkül, zöldséget csak itt tud termeszteni az ember, meg rosszul is látok, lehet, hogy nem is látnám a hegyet. Vagy a csúcsát.
De addig beszélt az asszony, amíg rá nem szántam magam, aztán fölpakoltam egy táskába és fölszálltam a buszra.
Aztán el ne tévedj, kiabált az asszony utánam, amitől mindjárt leizzadtam, mert az asszonynak nagyon jó sejtései szoktak lenni. Már egyből abban se voltam biztos, hogy jó buszra szálltam.
Meg is kérdeztem a sofőrt, hogy biztos-e, hogy odamegy ez a busz, a Fogarasba. Hülyének nézett vagy minek, mert előbb nem mondott semmit, csak hogy másodszorra tettem föl neki ugyanazt a kérdést. Azt mondta, hogy oda tartunk.
Ha tudtam volna, hogy ilyen bizonytalan válaszokat kapok már az elején, el se indulok. Akkor hirtelen az jutott eszembe, hogy nem megyek én a Fogarasba, hanem leszállok a következő falunál, aztán pár napot elrészegeskedek a kocsmában, aztán hazaindulok. Csakhogy az asszony biztos tövirül-hegyire kikérdez otthon, hogy mi merre áll, hol nőnek a fenyők, hol kopaszodik a hegy, meg az élményt, hogy mit éreztem, biztos nem tudtam volna elhazudni.
Szépen meg is állt a busz a következő falunál, néztem, kacérkodtam a kocsmával, jó habos söröket legeltek a pajtások, föl a lábat a biciklitartóra, aztán be a sört. Előtte egy feles, sült kolbász meg zsíros kenyér aprított hagymával, aztán hadd szóljon.
Tudtam, hogy életemben utoljára van ilyen lehetőség, de nem mertem leszállni, mert olyan volna, mintha becsapnám az asszonyt, az meg rosszul áll nekem, nem az én stílusom.
Mentünk szépen Fogaras felé, de nem bosszantottam magam tovább, hanem a képembe húztam a sapkát, aztán megpróbáltam horpasztani.
Már este lett, mire fölébredtem, jól meg is éheztem, ami kisebb gond, hanem kívánkoztam a reterátra. Úgy mozgott bennem, hogy majdnem kiszaladt.
Szóltam a sofőrnek, vagy ahogy gyerekkorban hívtuk, a fosőrnek, ez éppen testhez álló téma is, hogy legyen szíves, álljon már meg egy percre, mert összerondítom magam.
Szépen lehúzódott az útról és kinyitotta az ajtót. Na, akkor aztán mindenki nekilódult, nem csak én szorongattam a bimbaját. Annyian lettünk hirtelen odakint, hogy alig találtunk magunknak helyet az erdőben. Nekem kellett legmesszebbre menni, mert ugye én szálltam ki először. Csakhogy a visszaút volt ám az igazi veszélyes. Kerülgetni az aknákat, a fene se tudta, ki, hova rottyantott. Azt találtam ki, hogy ha minél nagyobbat lépek, annál kisebb az esély, hogy belelépjek. Nekem sikerült is, de valaki biztos fölhozta a cipőjén, mert olyan szag volt, hogy egész éjjel nyitott ablaknál utaztunk, úgyhogy kedvem se volt elővenni a szendvicset, amit az asszony csomagolt. Pedig rám parancsolt, hogy egyek rendesen, érezzem jól magam. A fene se gondolta, hogy egy száguldó budiban fogok a Fogarasba utazni.
Reggel már másik sofőr vezetett. Először azt hittem, hogy megkérte az egyik utast, de mondta ott előttem egy nő, hogy cseréltek.
Az éjjel az illető valahogy elcsomagolhatta a cipőjét, mert már nem volt szaga, elővettem a kolbászos kenyeret, aztán úgy betürültem, mint aki egy hónapja csak kukoricalevélen él. Jó vastagon volt kenve vajjal, hogy beleragadjon a kolbász, különben mindig az ölembe esik. A kenyér frankón megaszalódott a táskában, mintha megtaposta volna valaki. Az ilyen taposott kenyér a kedvencem, átaljárja a kolbászszag a kenyeret is.
Már kacskaringóztunk a szerpentinen, mikor rájöttem, hogy a hegyekben vagyunk. Félelmetes volt. Olyan gödrök meg dombok voltak mindenütt, hogy ezt az ember ezer évig se tudta volna magátul kialakítani. Fenyők meg sziklák, csuda egy látvány, a felhők meg megakadtak a csúcsokon.
Vittem három szemüveget is, hogy valamelyikkel biztosan lássak. Nem akarok hencegni, de még szemüveg nélkül is láttam a hegyet. A pusztában az ilyesmi nem kérdés, föl se fogja az ember, hogy meddig lát el. Ott a horizont, aztán kész, a fene se tudja, hol van az.
Aztán végre megérkeztünk Fogarasba, már éppen eléggé elültem a seggemet.
A feleségem intézte a falusi szállást, nekem csak meg kellett találni, a busz meg három nap múlva megy visszafelé.
Bementem mindjárt a kocsmába, hogy hol van ez meg az. Nem lesz nehéz megtalálni, mert csak egy utca van, aztán annak a végén az utolsó ház. Na, mondom, szépen vagyunk, kicsaptak a falu szélére, mint a libákat legelni. De csak három nap, aztán mehetek haza.
Öt perc alatt megtaláltam a házat, egy csúnya öregasszony lakott benne, bibircsókja volt az orrán meg szőrös bajusza. Na, gondoltam, ezzel akkor se csókolóznék, ha utána arany fogakkal köpködné teli a zsebemet.
Megmutatta a szobát, ami a háznak a végében volt. Akkora volt, mint egy hodály, szerintem valamikor istállónak használták, de kibutult belőle a tehén. Csak nehogy reflexbül megfejjen hajnalban az öregasszony, mert rácsapok a hátára a lapáttal. Mert a lapát oda volt állítva az ajtó mellé.
Kérdem, hogy minek. Hát azért, hogy ha szükségét érzem, beviszem szépen a szobába, rávégzem a dolgom, kihozom, aztán szépen behajítom az erdőbe.
Na, ez aztán a komfort, hú, de utálom a hegyeket!
Bepakoltam a szobába, szétraktam mindenhova a ruháimat, hogy valami hangulata legyen az istállónak, a törülközőmet is kiakasztottam száradni, pedig nem is volt vizes.
Ki tudja, hogy itt mi a szokás? Benéztem a szekrénybe, nehogy legyen benne valaki. Megkopogtattam a hátulját, nem volt titkos kijárat se, aztán benéztem az ágy alá, nehogy kölkedző macska fölött aludjak. Merthogy úgy határoztam, először szépen kipihenem magam, aztán jöhetnek az izgalmak. De hogy mifélék, arról fogalmam se volt.
Úgy aludtam, mint akit fejbe vágtak egy paradicsomos ládával. Gyerekkoromban aludtam utoljára dunyha alatt meg szalmán. Ahogy fölkeltem, kiálltam a sötét udvarra, pössentöttem egyet, mert azt gondoltam, ezt mégse a lapátra csinálom.
Az öregasszony már aludt, vagy a jó isten tudja, mit csinált a sötétben.
Fölöltöztem, aztán elindultam a kocsmába, hogy megvacsorázok. Jobb lett volna, ha az asszony is velem jön, nem lettem volna ilyen egyedül, mint az ujjam. De hát ha egy kicsit is nem öntözi az ember a paprikát, mindjárt föltartott kézzel jön ki a fóliából.
Pedig ezen a jó friss levegőn nagyokat lehetne beszélgetni.
A kocsmában nem voltak sokan, de elfogyott a sör, majd csak az a busz hoz a városból, amelyikkel hazamegyek. Úgyhogy itten nem lesz nagy sörözés, azt már mindjárt láttam. De nem baj, beakasztok én a bortól is, csak ne legyen savanya, mert attól meg rókázok.
Nem volt túl sok választék, tojásrántotta. Igaz, került bele szalonna, hagyma, kolbász, erdei gomba meg olyan kenyeret sütöttek hozzá, hogy megállt benne a tehervonat.
Úgy tömtem befelé, hogy még cuppogtam is hozzá. A bor nem volt valami remek, de azért szódával lecsúszott.
Akkor aztán hallom ám, hogy kiabálnak az utcán.
Ne bántson, ne bántson!
Erre mindenki elkezdett röhögni.
Hát mi lehet ezen olyan vicces?
Veri az Ördög a feleségét, mondta az egyik bajszos ipse, aki úgy röhögött, hogy ki se vette szájábul a pipát.
Milyen ördög? Gondoltam, csak megkérdezem, ha már itt vagyok.
Hát Ördög Egon. Olyan felesége van, hogy mindenkivel összehál, akivel csak teheti.
Akkor inkább mért nem válik el tőle?
Azért, mert szereti, mondta a pap, és csinált egy újabb leosztást.
Szereti és veri? Ezen még egy darabig elcsodálkoztam.
Kifizettem a vacsorám, aztán hazafelé indultam, nem hívtak meg kártyázni, pedig biztos elvesztettem volna az összes pénzem, amilyen gyatra kártyajátékos vagyok.
Olyan sötét volt az utcán, hogy szinte megtanultam sötétben látni.
Az utca végén ott magasodtak a hegyek, olyanok voltak, mint valami pihenő óriások, akik annyira nehezek, hogy nem tudnak megmozdulni. De ha megindulnak, rálépnek az ember bütykire.
Ahogy a ház végére értem, nyitva találtam az ajtómat. Én hagytam nyitva, vagy átkutatták a ruháimat? Lényegében most is szétdobálva volt minden, ahogy hagytam, a pénzt meg mindig a zsebemben hordom, hogy kéznél legyen, ha szükség van rá. Azt hiszem, nem loptak el semmit, ha mégis, nem nagyon hiányzott.
Fölvettem a pizsamámat, hogy lefekszek, de valahogy nem jött álom a szememre. Legalább egy rohadt könyvet hozhattam volna magammal, attól öt perc alatt elalszok.
Nagyon nem tudtam mit csinálni, csak ültem a szobában és lekapcsoltam a villanyt. Olyan érzésem volt, mintha meghaltam volna. Senki nem tud rólam, és én se tudok senkiről.
Akkor hirtelen kopogtak az ajtón. A fenébe, kellett nekem ilyenekre gondolni, értem jött a halál. De ha az a ronda öregasszony, holnap indulok haza gyalog.
Megfogtam a széket, hogy ha mégis a halál, agyoncsapom.
Még egyszer kopogtak. Ki az? Kiabáltam kifelé, nem jött válasz. Legalább egy nyavalyás kulcs lett volna abban az ajtóban, hogy magamra zárjam, de még azt is elspórolták.
Ki az? Kiabáltam megint, mire megint kopogtak. Nem lesz ez így jó, a picsába!
Rendesen odamentem és kinyitottam az ajtót. Na, akkor aztán úgy elüvöltöttem magam, mint egy állat. Egy szellem állt az ajtóban, egy rendes fehér szellem. Futottam vissza a székért, hogy agyoncsapom, de mire megfordultam, már nem állt ott. Szórakozik ez velem, vagy mit akar? Elindultam a székkel az udvarra, hogy majd ott agyoncsapom. Csakhogy furcsa módon már nem a szellem állt ott, hanem egy asszony, a karján meg a lepedő. Olyan meztelen volt, hogy még a melle is látszott.
Letettem a széket és majdnem leültem. Hát maga kicsoda? Odajött és ide a mellkasomra hajtotta a fejét, aztán meg az egyik kezével benyúlt a pizsamám alá.
Hohó-hohó, mondtam neki, nem addig van az, hogy egy szó nélkül cirkalmazzuk a szerszámot! És a szék mögé bújtam.
Sötét volt, mint a sírban, de azt azért láttam, jóféle portéka. Az ember nem számít minden nap ilyen fogadtatásra. Most már lett volna mit csinálni, de féltem is meg izgultam is. Tetszett is, meg az ördögöt is láttam benne. Hátha tényleg az ördög, és ilyenformán akar elvinni a túlvilágra. Szopod a hegyes csöcsit, oszt hirtelen tarkón vág. Én ugyan nem megyek bele az ilyen szívatásba.
Maga az Ördög Egon felesége? Kérdeztem.
Nem mindegy az magának? Vágott vissza hirtelen. Ahelyett, hogy férfi volna, kérdezősködik? Kérdezte.
Férfi volnék, mi? Mondtam hangosan. Idejön a férje és leüt egy létrával. Hallottam a kocsmában, hogy kiabált.
Az akkor volt, most meg most van. Erősködött az asszony és elindult felém. Nem tudtam elmozdulni, földbe gyökeredzett a lábam. Biztos voltam benne, hogy figyel az öregasszony a sötét ablak mögül. Aztán arra gondoltam, lehet, hogy ez is benne van a szobaárban? De hát csak nem fizet be a feleségem egy luxuskurvára? Vagy igen? A fene se tud gondolkodni ilyen sötétben.
Akkor a démon be akart nyúlni megint a pizsamámba, én meg elkaptam a kezét, mert már kezdett a szerszám is magasodni.
Na, tűnés innen, amíg szépen vagyok, morogtam, és tuszkoltam a kapu felé, közben meg arra gondoltam, de nagy hülye vagyok én.
Végre sikerült kirakni a szűrit, de addigra úgy fölizgultam, hogy amikor bementem a szobába, kinéztem az ablakon, hátha visszajött.
Mérgembül kitámasztottam az ajtó kilincsét a szék támlájával, ember fia be ne tudjon jönni.
Olyan ideges voltam, hogy tettem három kört az asztal körül, mire ágyba bújtam. Kínzott a magány, de nagyon. Akkor hasra fordultam, hátha úgy elmúlik. De a mozgástul még inkább kívántam.
És akkor történt a csoda.
Nem akármilyen kísértet volt ez a démonos asszony, egyszerűen belebújt az ágyba. Úgy izgett-mozgott alattam, hogy ennek már nem tudtam ellenállni. Beleszédültem a boldogságba. Vonaglott, húzott, nyomott, meg én is ezt csináltam. Még az asztalon is elborult a váza. Olyat élveztem, bele a szalmazsákba, hogy reggel is reszkettem, amikor rágondoltam.
Reszkettem, meg bántott is a dolog. Megcsaltam a feleségem, ráadásul egy kísértettel. Hű, de bántott! A rohadt életbe! Hogy fogok így élni tovább? Vagy a kísértet nem számít? Engem akkor is megöl a lelkiismeret-furdalás!
Először is megpróbáltam eltűntetni a foltokat, de nem jött ki se a pizsamából, se a szalmazsákból. A pizsamát beleraktam a lavórba, hogy kimossam, mikor kopogtak az ajtón. Milyen fene nagy forgalom van itt!
Ki az? Kiabáltam. Az öregasszony volt.
Fél óra múlva legyen ott a városházán, a felesége telefonon keresi!
Hát ez meg hogy lehet? Hogy a fenébe tudta meg ilyen gyorsan? Ha az öregasszony köpött, én megölöm.
Összekaptam magam, és hatodjára is átgondoltam az egészet. Nem fogom engedni, hogy elváljon. Inkább öngyilkos leszek. Fölmegyek a hegyekbe és beugrok egy szakadékba. Kellett nekem ezekbe a kurva hegyekbe jönni!
Próbáltam elrendezni magam, hogy ne látsszon az idegesség. A kezemet összekulcsoltam a térdemen. Jól rászámított az asszony a fél órára. Mintha a halálos ítéletemre vártam volna.
Akkor végre kinyílt az ajtó, egy asszony jött ki rajta. Először köszönni is alig tudtam. Meg mertem volna esküdni, hogy ez az asszony járt nálam az este. Persze, meztelenül minden nő egyforma.
A felesége van a telefonban. Mondta. Előre engedett, én meg úgy néztem a félre rakott kagylóra, mintha tényleg benne lenne a feleségem. Fölvettem az asztalról.
Szia. Mondtam.
Szia, Palikám! Jól vagy?
Jól.
Nem esett bajod?
Nem. Dehogy, mondtam, és most még jobban szégyelltem magam. Annyira félt, hogy egy nap után nem bírja ki, és fölhív telefonon. Mocskos egy állat vagyok, aki nem tud uralkodni az ösztönein.
Nem éreztél semmit? Kérdezte, és tudtam, hogy ilyen módszeresen akar rávezetni saját aljasságomra.
Nem, nem éreztem. Mégis mit kellett volna éreznem?
Nagyon aggódtam érted!
Nyugodj meg, nincs semmi bajom. Mondtam, és amíg hallgattunk, arra gondoltam, ha csak az nem, hogy egy életre megutáltam magam.
Gyere haza valahogy, ha úgy gondolod. Már sajnálom, hogy elküldtelek egyedül azokba a hülye hegyekbe. Itt a helyed mellettem.
Nagy kő esett le a szívemről. Minden jel arra utal, hogy megbocsátott. Sőt, szóba se hozza. Egy tündér az én feleségem. Még ma útnak indulok, ha gyalog, akkor gyalog, egy percig se maradok tovább.
Akkor várlak, mondta, és elköszöntünk.
Akkorát sóhajtottam, hogy majdnem lefújtam a nő haját a fejéről.
Aggódik a felesége? Kérdezte.
Igen, egy kicsit. Válaszoltam, és már indultam is kifelé.
Ne aggódjon, nincs mitől félni, mondja meg neki. Itt mindennaposak a földrengések.
Abban a pillanatban megállt bennem az ütő. Földrengés? És egy kicsit kevésbé éreztem magam mocskosnak.


.: tartalomjegyzék