Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - November
Czegő Zoltán

Megközelítésben

TE MEG AZ EMBEREK

                            Ne prédikátor – ahhoz már késő

Te az embereket engeded hazudni.
Hallod? Ez a helyzet tarthatatlan.
Itt aki seregek vesztére épít –
fölöttem riszál, sohasem alattam.

A csúcson totemek, skalpok, címerek váltakoznak.
Alul páráll a könnyek árja.
Lélek- és pincerablásokkor
nem az a tét, hogy árja, nem árja.

Te az embereket engeded hazudni.

Álság, válság, sőt, krízis.
Nézd, anyátlan robban a méhcsalád.
Olcsó az élet, drága a víz is.
Eltévézzük titkon a vacsorát.

Te az embereket ítéled életre.
E parancs a demiurgoszunk.
És akik ellenünkre tesznek mindenütt –
mind mirajtunk állhatnak bosszút.

Lekoptak a csókok az ikonokról.
Vértelen lett Jézus öt sebe.
Ne prédikátor – ahhoz már késő, de
a Nagy Restaurátor az, hogy kösse be!

Megteremnek, hogyne az apostolok.
Tartják a reményt. Szitában vizet.
Árnyuk sivatagban kódorog.
Nyűvik, hogy egykor Isten megfizet.

Te az embereket engeded meghalni.

Egyre csak mennek, mennek üres marokkal,
akik csak adtak, adtak és igazak voltak.
Zugainkban titkon arra gondolunk,
vajon melyikünkre kerül a sor holnap.

A létük, a voltuk azt bizonyítja,
tehetetlenek valának egy szálig.
Bakarasznyit se jobbult a sorsunk.
Mocsárláng lobog.Vagyunk süllyedőben állig.

Te az embereket engeded hazudni.
Világod önnön figyelmeden túli.
Homokszemcséket számlálnak a bírók.
Vesszőfutásunk ótestamentumi.

Várainkat uralják, kiket engedsz.
Városainkat koldusok meg szekták.
Meg így lesz, meg hát a Te akaratod.
Jézus helyett kapunk egy-egy kazettát.

Gyilkolni surran a tékozló fiú,
apát öl, gyermeket, vissza se retten
a gyóntatótól, csak viszi a garast.
Elszámol Veled, velünk interneten.

Te az embert engeded útjára.
Sunyítnak, kik a hazugot lefognák.
Eljöhetne immár a Te országod,
mert amit megélünk – nem élet, nem ország.

Budapest, 2008. november 21.



JÁTÉKIDŐN TÚL

Zsoldos had mocskolt itt,
nem sereg...

Letelt a rendes játékidő.
Hosszabbításról már fölöslegesen.
Elbúcsúznom már alig van kitől.
Az időn túli pont nem esetem.

Eredményhirdetés.Hímtudat.
Itt-ott még égnek a lámpák.
Mennék már, de tart egy indulat.
Annyira szánom e mostani vágtát.

Ha vágta ez, ami itt a mezőnyben.
Ropják egymás sírján a táncot.
Még pajzsot se láthattak soha előttem.
Most lehánynám ezt az egész viháncot.

Bélsáros sípjába fúj a birnok.
Levélben érkezett hozzá a döntés!
Elfogyott, mit érdemes lenne még kibírnod.
Elveszi a pincér előled a tőrkést.

Nézem: ez volt hát a roham? E fáradhatatlan?
Mint dühösen bagzó némberek.
Makogva nyílik meg a föld is alattam:
zsoldos had mocskolt itt, nem sereg.

Egyetlen kardos nincs már fönn a vártán.
Az odvak tömve vigyorral, pénzzel, káposztával.
Az igazság mocsárlángja várt rám
és elhagyott, szeretve, remegve. Rávall.

2008. október 2.


ÜZENET ÉRKEZIK

sebes, poros lába
már örökre ölemben marad

Ott túl valami szörnyű
történhetett veled.
Ahogy a porban, ágak között rohansz,
nem varrottas szoknyád lobog.
És utánad senki nem integet.

Magam szinte összeroppanok
a látványtól. Ilyent
nem őriz emlékezet.

Fekete felleg követ.
Bokrok rebbennek szét.
Kövig vered az út porát.
Minden elmozdul, ahogy törtetsz
valahonnét,
ahol valami immár bizonyosan
nincs tovább.

Örvénylik lábad alatt az avar.
Forgószél tölcsére gyötörve repít.

Egek, mi lehet amott!
És itt
ki mossa majd ki sebeit?

Elér-e ide?
Vezekel
vagy mindeneknek döntésére jutván
az igaz utat meglelé?

Szedd el a követ előle ördög, angyal,
ki óvod, üldözöd.
Csupa gyep legyen az útja,
és sose lefelé.
Egyetlen lábnyomához sincs közöd.

Távolról picinek látszott. Egyre nő,
akár az igazság, ha közelít.
Csak földi lehet az ilyen rohanás,
csapzott, verejtékes.
Van-e még erő, karcsapás?
És van-e hová,
ha már valahonnan?
Mi elől? Miért?
Itt lenne a kötés? Föloldozás?

Egeket tépve. Felém. Hozzám.
Vagy elsuhansz mellettem,
akár egy jótékony villámcsapás?
Szakadt a harisnyád. Szakad
a verejték arcodon, hajad
most vizes ostorként verdes.
Mi az, ami elől,
amiért így lehet rémülni?
Mi az a végletes keserves?

Reng, hullámzik valahol a föld,
s te megérzed, mint egykor
kihallgattad a szívemet.
A cunami mögötted mi lehet?

Ez lenne hát valahonnan
az utolsó üzenet
veled?

Én nem mozdulhatok elibéd.

Légy jó. Vigyázz.
Te vagy a jégeső, harangszó, a ház.
Bírd ki ezt a néhány bolygónyit
egymagad.
Aki így tud üzenetet hozni,
annak sebes, poros lába
már örökre ölemben marad.

2008. november 18.


.: tartalomjegyzék