Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - December
Papp Attila Zsolt

Versek

HÓSZIMFÓNIA

Mi hiányzik még napjainkból:
egy űrpalack, amely földet ér
a kitaposott, lucskos havon...
Micsoda tél van, micsoda tél,
érzed, nyakadra tapad a sál,
cibálja folyton téli szél,
meg akar fojtani, úgy bizony;
s elképzeled, a szomszéd fent,
a hatodikon, ha hazaér,
kiugrik majd az ablakon.

Nagyot huppan a szűz havon,
feláll és bambán néz körül.
Te ráköszönsz és mész tovább
– hisz mi sem történt... Az éjszaka
hálóköpenyként szétterül,
s a tömbházak mögötti allén
henger alakú tárgy lapul
a hóban – ama zöld palack.
Így üzen majd az űr, az Úr.

Barátom, mondod, micsoda tél,
megfagyott sál az áll alatt,
a nyak körül, gallér felett,
vállaidon is körbeér...
Milyen lenne felszállni most,
elhagyni allét, zord telet,
belesni minden ablakon
– hív a hatodik emelet,
s kertvárosi manzárdszobák.

Ismét elmúlt egy téli nap;
odabent sárga emberek
s pocakos hölgyek alszanak.
Micsoda hó, és itt a lég
valahogy frissebb is talán:
megannyi ételmaradék
a Legfőbb Űrlény asztalán.

Amit láttál, az épp elég:
szomszéd, álmos padlásszobák,
egy táj, hol folyton hull a hó
– csak az a palack kéne még.
Szétnézel, alant lábnyomok
masíroznak, de nincs tovább:
az ott a sík világ határa.
Idén is tél volt, mondanád,
habár egyetlen éjszakára.


INDIÁN NYÁR, HOLDKÖZEL

Hány hely maradt üres asztalodnál,
nem tudod és nem is számolod már.
A kertben, amely sosem volt tiéd
s a története sem, mely elkísért
a földeken és házsorokon át.
A világ mégis véges hely.
Nahát!

Mondjuk újra elölről a leckét.
A fránya nyelv oly nehezen forog
és úgy szól most, mint aki érzi vesztét:
itt megtorpanni illendő dolog.

Mint jól tudjuk, a Föld mindig lapos volt
– így belátható, ki jöhet utánad.
A szélén ülsz, fejed fölött a Hold,
és nagy vidáman lógatod a lábad,
majd arra gondolsz, aludnod kellene.

A lábad közben, ott alant, a láb
valami langyos lébe lóg bele.

Ez itt a kerted, ez a véges puszta:
semmid sem hiányzik, mégis kell még
– egy másik történetből kelve útra –
békédhez egy ismeretlen vendég.

Furcsa idő járja, indián nyár,
betemet minden látható nyomot.
Távoli vidéken így talál rád
egy emberforma lény, az asszonyod.

Holdközelben álltok. A Föld,
mint tudjuk jól, lapos.
Ha akarod, visszanézhetsz;
de nem ajánlatos.


SZÉLCSEND, RÉMREGÉNY
Chestertoniáda

Szeles, vasárnap délelőtti nyár,
az asztalon bor, és könyv kezemben
– senki nem gondolhatná ki szebben,
milyen leszek, ha egyszer rám talál

száz év múlva egy idegen alak.
A pillanat, mit igazolni kell:
rémregényt derűsen olvasni el,
kis kerti széken, árnyas fák alatt

– nos, nincsen ennél úriabb szeszély.
S a szellem véres ökle ha lecsap,
a kert végén az éggel összeér

a világ végét jelző zöldhatár,
és eltűnik benne a sárga nap.
A tökéletes szélcsend éve vár,

míg fogy a bor, a bóra is eláll
– s a kertkapuban, először a nyáron,

ott áll majd a fiam vagy a lányom.
A tengerég alatt csak ez marad:

a béke, nyár s e kísértetkaland.



.: tartalomjegyzék