Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Május
2019 - április
2019 - Március
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2009 - December
Antal Balázs

Álomenciklopédia (Nyilas Attila: Az egynek álmai. Álmoskönyv)

Ha egy könyvnek már az alapvető adatait, például a címét meghatározni is némi gon-dolkodást, illetőleg olvasói munkát, jobban mondva döntést igényel, nos, akkor nem lehet kétséges, hogy az adott kötet szerzőjétől minden kitelik. Nyilas Atilla új köny-vében, mely a miskolci Szoba Kiadótól már megszokottan, „szemgyönyörködtető” kivitelben jelent meg, ahányszor csak előkerül ez a bizonyos cím, annyiféleképpen van leírva. A gerincen AZ EGYNEK ÁLMAI (és itt most nyilván fontos, hogy csupa kapitálissal), a borítón ÁLMOSKÖNYV NYILAS ATILLÁTÓL, a szennylapon Álmos-könyv, a címlapon Az Egynek álmai. Álmoskönyv, majd leghátul a kolofón fölött Az Egynek álmai, avagy Álmoskönyv. Nos, ilyen címzés, olyan címzés, ha valaki könyv-tárban akarná megtalálni, egyszerűbb, ha a szerző nevét gépeli be a keresőbe – kilen-cedik tételként ott egész biztosan megtalálja. A vacillálás, a cím viszonylagos eldöntetlensége persze valamelyest érthető – a direkt Álmoskönyvezés helyett, amely talán félrehallásokat eredményezhet (nem tudom), a mitologikusabb, „szabólőrincesebb”, (még) sejtelmesebb főcím némileg eligazítóbb jellegű. És persze így trükkösebb....
A klasszikus álmoskönyvek álmok megfejtéseit nyújtják, jelentést, jóslatot, spekulációkat. Nyilas könyve ezzel szemben egyáltalán nem spekulatív – nem magyaráz: álmokat ír le, álmok lajstroma, enciklopédiája, de nem megfejtése. Az Egynek álmait ígéri, aztán már egyből az elején látszik, hogy különféle álmodók álmainak leírásait adja – hogy csak néhány megnevezetett soroljak: Csáth Géza naplójegyzetei, Jánossy István álomleírásai, k.kabai lóránt álomnaplói, Birtalan Balázs naplójegyzetei szol-gálnak például forrásul, aztán az ember hátralapozva még egy külön Forrásjegyzéket is talál, közvetlen előtte pedig köszönetnyilvánítást azok felé, akik megosztottak va-lamit álmaikból a kötet szerzőjével – ami arra utal, hogy a különben jelöletlen szöve-gek közül is nem egy közléseken, mások álmain alapul, sőt, van egy olyan sejtésem, hogy a legtöbb szöveg ilyen (mert azért párat talán tényleg Nyilas álmodott). Akkor hát ki az az Egy? Persze könnyű benne a John Donne-i tétel (minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel) átiratát látni (minden álommal stb., stb., gyöngéden olvasómra bízva a döntést, hogy kevesebbet, többet vagy bármi mást helyettesítsen be), és talán meg is engedhető.
A következő játék az olvasás rendjének útjával kapcsolatos: az egyik mód, hogy az olvasó elkezdi a Mr. M-nél és befejezi a Nem kelek fel-nél, ahogy a könybe kötött lapok kínálják, folyamatosan lapozva, tagolás nélkül olvasva egybe az egészet. De van egy másik lehetőség is, ha nem lapozzuk át a nyilván nem véletlenül a könyv elejére kötött tartalomjegyzéket: ebben ugyanis ciklikus tagoltság ajánlatát találjuk, a verscímek pedig közel sem abban a sorrendben szerepelnek, ahogy a könyv fizikai rendjében az oldalak követik egymást. Ez esetben a százötven oldalas kötet 84. oldalára kell lapozni, a Kísérlet az álomról c. szöveghez az olvasás megkezdéséhez, és folyamatos lapozások után az Álmodott verssel ér véget az út, a 67. oldalon, vagyis a fizikai rendet követő olvasásban ez a vers előbb szerepel. És ha már ezt a szerencsétlen szót írtam, hogy fizikai olvasás, talán meg is maradnék ennél – fizikai és metafizikai sorrendről is lehet beszélheti a tartalomjegyzék sugallata alapján. Annyi bizonyos, hogy a ciklusba rendezéssel, ahol is a 19 cikluscím mind álomhoz kapcsolódik (vagy legalábbis tételezhetően), az olyan versek is álmokhoz kötődnek, amelyek különben magukban olvasva nem feltétlenül kapcsolhatók oda. És kirajzol egy szép ívet is a ciklusrend: azzal kezdődik, hogy Álmok álomról és ébredésről és azzal ér véget, hogy Álomban való vers.
És ha már azt hinné a kedves olvasó, hogy végére értünk a csalafintaságok lajstromozásának, meg kell nyugtatnom, vagy le kell lomboznom, kinek hogy: még nem. Az álmok mechanizmusának mindenképpen fontos velejárója, hogy a légiesen könnyű álmokat leírni igen nehéz dolog. Az ember az álmainak fontos jelentést tulajdonít, ezért ahhoz, hogy e jelentést megfejtse, nem elégedhet meg a látomás felületes felidé-zésével-leírásával, hanem nyilván a lehető legaprólékosabb felidézésre törekszik, hiszen minden kicsi jelenség/részlet fontos lehet, fontossá válhat. Ennek eredményeképpen az, ami képben könnyed volt és légies, leírva könnyen nyakatekertté, nehéz-kessé válhat, az meg, hogy más bolyongjon ebben a szöveg-labirintusban számára egészen jelentéktelen és értelmezhetetlen jelenségek között, nos, végképp nagy kihívás. Meg lehet-e csinálni ezotériától, miszticizmustól mentesen, és úgy, hogy azért valami kisüljön belőle és ráadásul még az álomra is hasonlítson meg az olvasó is boldoguljon vele? Nos, Nyilas rengeteg próbát tesz. Írásai az értelmezés előtti összefoglalások, leírások. Némelyik a pontosságra törekszik, ezekkel, hogy úgy mondjam, „minden rendben van”, némelyik mintegy a körkörös álmok mibenlétét igyekszik megragadni, és itt már az olvasó fontos munkatárs – pl. Geci szonett – más pedig a mozaikjaira hulló, darabjaira eső álmok szimptómáit képezi le – egyes esetekben, mint pl. az 1957-tel az olvasó könnyen boldogul, de ha már az Ennyi kerül elő, nehezebb a dolog. Minderről bővebben azért nem írhatok, mert az olvasás sikere-öröme a rejtvényvers megfejtésében áll, és a megfejtést lelővén a játék izgalma veszne el (már azzal is veszít izgalmasságából, hogy e néhány szóban felhívtam rá a figyelmet, hogy egyáltalán rejtvénnyel áll szemben az olvasó). Nyilas jól trükközik, ügyesen variálja a különböző olvasásmódokat előhívó szövegtípusokat, rejtvényeivel úgy teszi titokzatossá a szövegeket, hogy a fentebb említett miszticizmusnak és ezotériának még csak a közelébe se megy, az olvasó mégis megborzong egy kicsit. És jó, hogy mindezt az olvasó intelligenciájának tökéletes tiszteletben tartásával teszi – formai játékai bravúrosak!
Nyilas korábbi köteteiben elkezdett magánmitológia-építkezése az Álmoskönyvben folytatódik. Visszatérnek A Látó szereplői, talán még bővül is a kör, amely itt úgy képződik meg, mint egy egymásról (is) álmodó társaság: a Tudó, a Mondó, a Javas és a többiek szereplői és eredői az álmoknak. A nyelv, amelyen megszólalnak ők és más beszélők – mert a kötetben sok írást az álmodó maga mond el – feltétlenül ismerős a Nyilas köteteit olvasóknak. Legtöbbször versformába tördelt prózaszöveget olvasunk, amely tulajdonképpen novella-kisprózaszerű szerkesztésmódjában is. De találni rímes, ritmusos szöveget (Álmodott vers), kihagyásokra épülő, mozaikos szerkesztésű versalakzatot (Galyatetői anzix), valamint repetitív szerkezetre épülő írást is (Nem kelek fel), amely korábban is a szerző erőteljesebb eljárásai közé tartozott.
A kötet anyaga, ahogy fentebb már említettem, enciklopédikus, afféle álom-inventár. Céljaképp valami olyasmi jelölhető meg, amiről a kötet fülén Szili József is ír: az álom minden álmodónál nagyjából egyformaképpen működő, alkotódó, újraalkotódó poétikájának megmutatása. Ugyan az enciklopédia feltárásához kétféle utat is javasol a könyv, epikus narratív szál nem különösebben vehető ki egyik követése esetében sem. Ilyen módon a ciklusok inkább csak afféle tematika-jegyzékként funkcionálnak (pl. az Elemi csapások c. ciklus, de bár az ide tartozó négy versből egy-egy címében az árvíz illetve a szegről-végről ugyancsak a csapáshoz kapcsolható szakadék szerepel, meg kell mondjam, hogy mindenképp átvitt értelemben tekintendő), nem igazán egy nagyobb narratívstruktúra szálainak megjelöléseként. És hát hogy is lehetne egy-befüggő struktúráról beszélni, amikor a hátsó fülön szerepel egy figyelmeztetés is, amely óva int a versek „egyvégtében” való fogyasztásától, minden darab egyenként s nyelvileg ízlelendő. Nos, feltétlen el kell mondani azonban, hogy igazából, ennek ellenére, egyben működik a kötet. Külön-külön, s főleg, ha nem ismerem az egyberen-dező kontextust (bár erre nemigen nyílik esély, tekintve, hogy emlékeim szerint a kötet darabjainak folyóiratközlésekor is mindig feltüntette a szerző, hogy az álmoskönyvből valók) talán némelyik írás olvasásakor elbizonytalanodnék – egyben viszont sokkal jobban a helyén áll minden. Kibont egy hálót, amely ha akarom, sűrű szövésű, s ha nem, nem, hiszen az álmok, talán a fentebb említett egyformaképp mű-ködő poétikai jegyek okán, sok helyen összeérnek motivikálisan, más helyen pedig a versbeszéd eszközkészletei hasonítják őket.
Az anyag feldolgozása, az álmok elrendezése, felfejtése az olvasóra marad. Nyilas, azt hiszem, megtalálta e kötetben a hangot, amellyel vissza tud hozni az álomból valami lényegit (s azért vagyok óvatos, mert persze közvetlen nem tudom tesztelni, nem az én álmaim szerepelnek a kötetben) – hol szűretlenül áteresztve, hol pedig nagyon izgalmasan megszabdalva-szétszabdalva, szekvenciákra bontva, rejtélyekben-rejtvényekben elhelyezve. Több olvasás szükségességét sugallja az olvasónak, de nem erőszakoltan – ez a helyzet akkor állna föl, ha a lineáris (hogy is írtam föntebb: fizikai) olvasás végén ütközne bele a más elrendezést mutató tartalomjegyzékbe. Nyilasnál az olvasó választhat. Affelől nem vagyok teljesen meggyőzve, hogy az egyik sorrend többet ad, mint a másik. Talán ez nem is lenne szerencsés – hiszen ha az egyik kevesebb, akkor az minek? De mindenképpen izgalmas, szövevényes, bonyolult, jó szerkesztésű, a rejtvényversekkel ügyesen és kiváló ritmusérzékkel megpörge-tett gyűjteményt tart kezében az olvasó.



.: tartalomjegyzék