'))+ ''+ (document.layers?'':'

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon elkészítésének elgondolása a Magyar Athaenas megjelenésének 200. évfordulójához kapcsolódva, 1968-ban született. Kezdeményezője Balogh Edgár volt,  a megvalósítás alapjául szolgáló szócikkjegyzéket Venczel József állította össze, háttérintézménye az 1970-ben létrehozott Kriterion Könyvkiadó. Újraalakulása után a lexikoni munkának az Erdélyi Múzeum-Egyesület adott otthont és nyújtott – az Arany János Közalapítvány révén – anyagi hátteret, ennek megfelelően az újabb köteteknek társkiadója is.

Számos viszontagság után az I. (A–F) kötet 1981-ben jelent meg, a II. (G–Ke) kötet,  amely 1983-ra már kiadásra készen állott, a romániai diktatúra bukása után, 1991-ben. Mindkét kötetnek Balogh Edgár volt a főszerkesztője, akinek az 1994-ben megjelent III. (Ki–M) létrejöttében is oroszlánrésze volt, de még a 2002-ben tető alá hozott IV. (N–R) és a közeljövőben megjelenő V. (S–ZS) kötetben is vannak szócikkei. Ő a főszerkesztői feladatokat a III. kötettől Dávid Gyulára ruházta át.

Az eredeti elképzeléseknek megfelelően a személyi szócikkek mellett a lexikon összefoglalókat tartalmaz a jelentősebb erdélyi városok magyar szellemi életéről, a sajtóról, a könyvkiadásról, az erdélyi irodalmi élet különböző jelenségeiről, összefüggéseiről. 

A RMIL eddig megjelent négy kötete az EME és az OSZK honlapján elektronikus formában is hozzáférhető.

Az itt következőkben mutatványt közlünk a május végén megjelenő V. kötetből. (Dávid Gyula)

Székelyudvarhely első okleveles említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való. A XIV. század első felében, mint a telegdi esperesség központja szerepelt, mezővárosként először egy 1448-as birtokperben bukkant fel a neve. Címeres pecsétjét 1558-ban Izabella királynétól kapta. Lakatos István 1702-ben „az egész Székelyföld fővárosá”-nak nevezi, s 1735-ből való J. I. Haas színes rajza, a város első képi ábrázolása, amelynek eredetije a bécsi Hadilevéltárban található.

Szellemi jelenlétének kezdetei az 1593-ban alapított jezsuita középiskolához kapcsolhatók. Az alapító, Marosvásárhelyi Gergely irodalmi munkásságával is követésre méltó példát nyújtott utódainak: lefordította Kempis Tamás négy könyvét, s több eredeti munkát is publikált. Ő volt a város irodalmi-tudományos életének első kiemelkedő egyénisége. Az örökébe lépő tollforgatók közül kitűnt Sámbár Mátyás jezsuita hitszónok, a reformáció-kori hitviták ismert alakja. A jezsuiták kiűzése után a Szent Ferenc-rend vette át a színvonalas iskolai oktatás fenntartásának feladatát. A Rend jóval később, 1916-ban hozta létre, utánpótlásának nevelésére a Collegium Seraphicumot, amelyhez szintén tudós paptanárok tevékenysége fűződik. A 18. században a római katolikus gimnáziumban tanított Lestyán Mózes történész és műfordító, valamint Nagy Keresztély János nyelvész és költő, a 20. század első felében id. Szemlér Ferenc költő és műfordító. A Ferenc-rendi elöljárók közül székelyudvarhelyi szolgálatuk vonatkozásában megemlítendő Boros Fortunát és Trefán Leonárd atyák tevékenysége.

A város kollégiumi rangú református iskoláját 1670-ben gróf Bethlen János, Apafi Mihály fejedelem kancellárja alapította. Tanárai közül kiemelkedik a 17. században Szatmári Pap János és Tolnai István, majd a kollégium mai régi épületét felépítő Baczkamadarasi Kis Gergely, maga is vallásos művek szerzője, a kollégium első énekkarának megalapítója. De itt tanított Benkő József természettudós, a Transsylvania specialis szerzője, Szigeti Gyula Mihály költő és drámaíró, az iskolai színjátszás megalapítója, Magyarósi Szőke József költő és drámaíró. Az egyházi iskolák működtetésének összehangolása érdekében 1927-ben a Református Kollégium fiúgimnáziuma megszűnt és helyébe költözött a nagyenyedi kollégium tanítónőképzője. Ebben az időben – majd a fiúgimnázium 1940–48 közötti újraindítása idején – neves tanárai voltak: Haáz F. Rezső, Szabó Andás, Lévai Lajos.

A Kiegyezés után a város számottevő fejlődésnek indul: lélekszáma 1870-ben még mindössze 4376 fő, az 1910-es népszámlálásra ez a szám 10 244-re emelkedik. Ennek a fejlődésnek a keretében jön létre harmadik jeles iskolája az Állami Főreáliskola, amelynek születése Eötvös József, akkori vallás- és közoktatási miniszter nevéhez fűződik. Az 1871-ben megnyílt iskola már nevében is a kor reáltudományos irányát volt hivatva kifejezni, ennek ellenére tanárai között többen voltak olyanok, akik (egészen 1919-ig, amikor a román állam átvette és román tannyelvűvé tette az iskolát) szerepet vállaltak a város irodalmi és tudományos életében: Vajda Emil irodalomtörténész és publicista irányította 15 éven át a város zenei életét, udvarhelyi tartózkodása idején aratta legnagyobb színpadi sikereit Balázs Sándor drámaíró, és egy évig itt tanított Szabó Dezső, aki 1911-ben a városban az első Ady-estet rendezte. Később itt is tanított néhány éven át Vámszer Géza néprajzkutató és Bányai János geológus, a Székelyföld altalaji kincseinek jeles kutatója.

A 19. századvégen újabb iskolák születtek a városban: 1860-ban a Róm. Kat. Leánynevelő Iskola, 1893-ban a Kő-és Agyagipari Szakiskola, az utóbbinak alapító-igazgatója Hargita Nándor szobrász volt.

Az előbbi három iskola hírneves tanítványainak sorából a teljesség igénye nélkül megemlíthető: Cserei Mihály emlékíró, a kuruc–labanc háborúk korabeli Erdély változásainak megörökítője, Hermányi Dienes József anekdotaíró, Baróti Szabó Dávid, a magyar felvilágosodás korának jeles költője, Orbán Balázs, A Székelyföld leírása szerzője, Petelei István elbeszélő; az 1918 utáni erdélyi magyar irodalomból Benedek Elek, Áprily Lajos, Tamási Áron, ifj. Szemlér Ferenc, Haáz Sándor néptánc- és népviseletkutató, a II. világháború utáni nemzedékekből pedig Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Magyari Lajos, Molnos Lajos költők, Dávid Gyula irodalomtörténész, Toró Tibor atomfizikus, Feleky Miklós, Márton János, Csiky András, Csereszyés Gyula színművészek, Spanyár Pál, Rösler Károly, Teleky József, Sepsi Lajos, Verestóy Árpád, Maszelka János, Kraft László, Székely József, Orbán Áron képzőművészek.

*

Székelyudvarhelyen előbb a tanintézetekben, majd az iskolák falain kívül is – különösen a kiegyezés utáni időszakban – fokozatosan létrejöttek azok az önképzőkörök, művelődési intézmények, egyesületek, amelyek lehetőséget nyújtottak az írói, művészi hajlamok kiélésére, a tudományos eredmények bemutatására. Egyes adatok szerint a városban már 1826-ban alakult egy kereskedői olvasó kör, ennek történetéről azonban közelebbit nem tudunk. Az egyesület-alapításnak Udvarhelyen inkább az 1867-es kiegyezés utáni kor kedvezett. 1868-ban alakult meg a Székely Dalegylet, amely a 19. század utolsó évtizedétől kezdve sorozatos győzelmeket aratott az országos dalosversenyeken. Karnagya előbb Vajda Emil, majd Kiss Elek gimnáziumi tanár volt, 1894-ben Fiuméban arattak országos sikert, 1921–38 között a Romániai Magyar Dalosszövetség Országos Dalosversenyein négy alkalommal nyertek I. díjat. De nem csak a zenei élet terén szerzett érdemeket: keretet biztosított a műkedvelő színjátszóknak is: 1927-ben itt vitték színre a János vitézt és a Tatárjárás c., később a Leányvásár és a Gróf Rinaldo c. operetteket. A kórus 1958-ban, alapításának 90., évfordulóján ismét feltámadt, ekkor már a Művelődési Ház keretében.

1872-ben jött létre a Polgári Olvasókör, amely Szakács Mózes és Bedő Ferenc elnökök vezetésével egészen 1897-ig működik. 1875-ben alakul meg a Nőegylet, 1890-ben az Iparos Önképző- és Segélyező Egylet, majd a kettő 1897-es egyesülése révén a Polgári Önképző Egylet, amelynek élén aztán húsz éven át Solymossy Endre állt. Az egyesületnek 1930-ban 795 tagja, több mint 2000 kötetes könyvtára volt.

A Polgári Önképző és Segélyező Egylet 1900-ban indította be az ipari munkások Szabad Lyceumát, amelynek keretében a város tekintélyes szakemberei tartottak előadásokat, köztük Dávid Lajos matematikatörténész, Soó Gáspár biológus, Hartmann János irodalomtörténész, Lukinich Imre történész, Csehély Adolf matematikus, Viski Károly néprajzkutató és az akkoriban az Állami Főreáliskolában tanárkodó Szabó Dezső. 1911-től az előadásokat gyakran kísérték vetítettképes bemutatók. 1913-ban ugyanebben a keretben új ismeretterjesztő formaként indultak be a Munkás Gimnázium előadásai is.

*

A székelyudvarhelyi sajtó történetében az elsőség az Udvarhely c., 1872-ben indított hetilapot illeti (szerkesztője Szombathy Ignác főreáliskolai tanár volt), ezt követte 1874-től az Ugron Gábor szerkeszette Baloldal, amelynek főmunkatársai között Bartha Miklóst és Orbán Balázst is ott találjuk, majd a vármegyerendszer kialakítása után, 1877-ben, az Udvarhelyi Híradó (szerkesztője Szakács Mózes ref. kollégiumi tanár). Egyikük sem volt azonban hosszú életű: az első 1873-ban, az utóbbi 1876-ban szűnt meg. Ettől kezdve közel húsz éven át nem volt helyi lap Székelyudvarhelyen. Ekkor indul, 1894-ben a Székely-Udvarhely c. lap, majd 1898-ban az Udvarhelyi Híradó, 1903-ban az Udvarhely Vármegye Hivatalos Lapja és 1905-ben a Székely Újság, amelyek az 1919-es főhatalomváltozásig jelennek meg.

A 20. század-eleji fellendülés az egyházi és szaklapoknak is kedvezett: 1903-ban indult a reformátusok Vasárnap c. lapja, 1907-től ide költöztette át megjelenése helyét az unitáriusok 1896-ban indított Unitárius Szószéke, 1906-ban indította meg nevelés- és tanügyi lapját Haladás címmel Gyerekes Mihály, aki e lap megszűnése után Udvarhelyi Népnevelés címmel is jelentetett meg egy rövid életű tanügyi lapot, a két háború között pedig újabbakat.

Az 1918 utáni időszak leghosszabb életű lapját, a *Székely Közéletet a város legnagyobb nyomdája, a Becsek D. Fia Könyvnyomdájából átalakult Könyvnyomda Rt. indította el 1918. nov. 24-én. Első főszerkesztője Embery Árpád gimnáziumi tanár, akitől 1919 januárjában a román közigazgatás berendezkedése után állás nélkül maradt Tompa László költő veszi át a szerkesztést, s viszi tovább szinte az 1944 szeptemberi megszűnésig. Ellenlábasa 1925-től *Hargita címmel jelent meg, előbb csak román nyelven, majd magyarul is, M. C. Dobrotă, illetve egymást követően Zorkóczy Béla, Barbát György, Réty Imre szerkesztésében. A román politikai élet különböző erői más lapok útján is próbálkoztak az udvarhelyi közönség befolyásolásával: a Nemzeti Liberális Párt Gazeta Odorheiului-Udvarhelyi Hírlap címmel adott ki 1926-ban és 1928-ban egy néhány számot megért lapocskát, a Nemzeti Parasztpárt pedig egy Romániai Magyar Kisgazda Párt névvel színre lépett alakulat nevében A Nép című lapot, 1935–38-ban (ennek szerkesztője Réty Imre ügyvéd volt).

Fontos sajtóterméke volt a két világháború közötti időknek Bányai János folyóirata, a *Székelység (1931–44). Ez elsősorban a közönség tudományok iránti érdeklődését kívánta kielégíteni: természettudományos és helytörténeti tanulmányok mellett szívesen közölt tudománynépszerűsítő cikkeket is. Ezeken kívül a két világháború között még 25 sajtótermék jelent meg Székelyudvarhelyen, köztük Gyerkes Mihály szerkesztésében a *Tanítók Lapja (1921–27), az ugyancsak általa szerkesztett *Siculia-Gazdalap (későbbi címén Gyümölcsöskert), a Mezőgazdasági Kamara hivatalos lapjaként megjelenő Gazdasági Érdekeink (1928–32).

A helyi egyházi sajtó folytonosságát az 1921-ben alapított és Székelyudvarhelyen 1926–38-ben nyomtatott (és részben szerkesztett) Harangszó, majd a Református Gyülekezeti Élet (1938–40) jelentette. Egy néhány évig Székelyudvarhelyen jelenik meg az *Unitárius Szószék is. Sajtótörténeti különlegességként kell megemlítenünk a Református Kollégium véndiákjainak 1927-ben és 1929-ben kiadott Öreg Kollégista c. lapját, valamint az 1929-ben, egyetlen számot megért Komédiát.

A két világháború közötti évtizedekben számos tudományos értékű pálya alakult vagy gazdagodott Székelyudvarhelyen: A vidék tárgyi néprajzának (főképp a fafaragó mesterségeknek és a népi viseletnek) kutatásában számottevő eredményeket mondhatott magáénak Haáz F. Rezső, akinek témáihoz készített rajzait A magyarság néprajza is közölte. Bányai János a nemzetközi geológiai szakirodalomban is ismertté vált a Székelyföld ásványi kincseire irányuló kutatásaival. A szépirodalommal is próbálkozó Lévai Lajos kollégiumi tanár demográfiai, hely- és kultúrtörténeti dolgozataival, a székelység múltjának mozzanatait felidéző színpadi műveivel tűnt ki. Boga Lajost, a gimnázium igazgatóját, eredményes biológiai kutatásainak eredményeként 1940 után a Kolozsvárra visszatért I. Ferenc József Tudományegyetem hívta meg tanárának. Tóth Béla, a kollégium Debrecenből jött tanára, ittlétének négy éve alatt írta meg az első összefoglaló tanulmányt Tompa László költészetéről. A Nőszövetség rendezvényein, a Polgári Önképzőkör fillérestélyein, szabadlíceumának keretében, majd 1940–44 között a Kolping Legényegyletben, a Munkásfőiskolán, az IKE keretében szervezett Népfőiskolán nagy látogatottságnak örvendő előadásokat tarottak a fentieken kívül Biró Lajos (Petőfiről), Csefó Sándor (Einsteinról), Kolumbán Lajos (a magyar népdalról), Jaklovszky Dénes (Rembrandtról), Bakóczi Károly (Eminescu költészetéről).

A helyi irodalmi élet legjelentősebb eseményét Tomcsa Sándor szerzői estjei jelentették. A szellemes karcolatok szerzője, aki a harmincas-negyvenes években saját karikatúráival színesítette nagysikerű előadásait, élcelődő kritikával karikírozta ki a társadalmi és a közélet ferdeségeit. Esemény-számba mentek Benedek Elek és „fiai”, a „székely írók” (Bartalis János, Nyírő József, Tamási Áron) szerzői estjei, amelyeknek nagy szerepük volt abban, hogy a város közönségéből új olvasótábort sikerült toborozni az 1918 után kényszerűen önállósult erdélyi irodalom számára. Nyírő József házat is épített Székelyudarhelyen, s a 30-as években hosszabb ideig innen küldte cikkeit a Keleti Újságnak, novelláit, regényeit az Erdélyi Szépmíves Céhnek. Tamási Áron pedig Farkaslakára hazatérőben mindig alkalmat kerített arra, hogy Udvarhelyen is éreztesse jelenlétét. De megfordult itt a Pásztortűz íróinak csoportja, élén Reményik Sándorral, később Móricz Zsigmond, s 1941–44 között a könyvnapok alkalmával Féja Géza, Németh László, Szabó Lőrinc. Ebben az időben az Udvarhelyre látogató írók rendszerint dr. Bakk Elek kórházi főorvos vendégei voltak, ahol valóságos irodalmi szalon alakult ki.

A város szellemi életében éreztette jelenlétét Tompa László és a fent említettek mellett két költő-tanár: Finta Gerő és Fülöp Áron, vagy a különböző tudományágak olyan művelői, mint Szlávik Ferenc, Dobos Ferenc, Embery Árpád, a műfordító Bakóczy Károly és Jaklovszky Dénes, a klasszika-filológia két olyan tudós művelője, mint Biró Lajos, a katolikus gimnázium igazgatója vagy a Kálvin-kommentár-fordító Szabó András.

*

Székelyudvarhely iskoláiban is az oktató-nevelő munka része volt az iskolai színjátszás. Ez azonban, főképp a katolikus gimnáziumban, bibliai tárgyú színjátékok előadására korlátozódott. Az első világi tárgyú iskolai színjátékot 1801-ből ismerjük, ekkor adta elő a kollégium „theátruma” a Dugonics András regényéből írt Matskási Júlia című darabot. Ugyancsak a század fordulójáról ismerjük az 1700-as évek legvégén Udvarhelyen tanító Szentes Antal Regináld ferencrendi szerzetes Rusticus imperans c., jó humorú és zamatos nyelvű drámáját. Az 1820-as évektől a különböző vándor színtársulatok is megjelennek Udvarhelyen: 1827-ben Feleky Miklós társulata hozza el a városba Dugonics András Báthori Máriáját, 1830-ban Koronkay Ferenc, 1837-ben Szigetváry László fordul meg társulatával a városban,1843-ban pedig Déryné udvarhelyi fellépéséről vannak adatok.

A 48-as szabadságharc leverése után ritkábban fordulnak meg hivatásos színtársulatok a székely anyavárosban. Ezalatt az idő alatt bontakozik ki a helyi műkedvelő színjátszás. 1870-ből a kollégium, majd 1871-től a főreáliskola diákszínjátszóinak előadásairól is tudunk (ők Berczik Árpád, Kisfaludy Károly és Újházi Ede egyfelvonásosaival mutatkoznak be a közönségnek), 1877-ben a Polgári Önképző Egylet műkedvelői Tóth Kálmán Nők az alkotmányban c. vígjátékával jelentkeznek, majd a Székely Dalegylet műkedvelői mutatják be 1892-ben Szigligeti Ede színjátékát, A szökött katonát. A századforduló után már a helyi műkedvelő színjátszásban is érezteti hatását a modern szellem: a Scapin furfangjai, A sevillai borbély és Anatole France Történet egy szerencsés emberről c. vígjátéka mellett bemutatásra kerül Thury Zoltán Katonák c. drámája is.

A 19. század második felében Udvarhelyet felkeresik hivatásos színészegyüttesek: 1852-ben Pósa Mihály, 1858-ban Posonyi Lajos, 1864-ben Hubay Gusztáv, 1865-ben Follinus János. 1875-ben Csóka Sándor hirdet bérletet 12 előadásra. Ugyancsak 1875-ben Szacsvay Imre vendégszerepléséről, 1877-ben Homokay László társulatának előadásairól tudunk. A század végére – az egymást váltó színésztársulatokkal kapcsolatos gondok kezelésére – a városi tanács színügyi bizottságot hoz létre, amely szabályozza az együttesek fellépésének anyagi és technikai feltételeit, a repertoárt, sőt felügyel az előadások művészi színvonalára is. A korabeli sajtóban számos, az udvarhelyi közönség elé kerülő előadással kapcsolatban jelenik meg érdemi kritika.

Az I. világháborút követően sokszínű műkedvelő színházi élet bontakozott ki Székelyudvarhelyen: a Székely Dalegylet keretében 1911–38 között nem kevesebb, mint 21 operett kerül bemutatásra (tekintettel a sikerre némelyek többszöri felújításban is), zenés színpadi művek előadását szervezte meg a Filharmonikus Társaság, a Bőripari Szakszervezet, a Hargita Sportegyesület és a Polgári Önképző Egylet (utóbbi többek között előadta Makkai Sándor Gyöngyvirág c. mesejátékát, Saja Sándor zenéjével és Rezik Károly Tündér királykisasszonyát), olyan eredményesen, hogy az Ellenzék kritikusa az udvarhelyi szerzőtől várja az erdélyi magyar operett megteremtését. Prózai darabok előadására a kollégium, a gimnázium, sőt a Şt. O. Iosif Líceum tanár- és diákműkedvelői is vállalkoznak (a legnevezetesebb előadás Kovách Aladár Téli zsoltár c. Apáczai-drámája 1943-ban, de szerepelnek a műsorokon Kisfaludy Károly, Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán, Molnár Ferenc, I. L. Caragiale, Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos, Oscar Wilde darabjai is). Kiemelkedő színházi esemény volt Nyírő József Júlia szép leány c. székely népoperájának, illetve a Székely Dalegylet 70. évfordulóján a Jézusfaragó embernek a bemutatója is.

Ebben az időszakban is felkeresték a „székelyföldi kerülethez” tartozó Székelyudvarhelyt a hivatásos erdélyi színtársulatok. Kezdetben Fehér Imre, Ungvári Miklós és Krasznay Ernő, később Gáspár Jenő, Ferenczy Gyula, Szalai Miklós, Fehér Imre, Hegedűs Miklós színésztruppjai tartanak rövidebb-hosszabb (olykor 3–4 hetes) ciklusokat a városban.

A város zenei életében meghatározó volt a Székely Dalegylet jelenléte. Nem csak saját fellépéseivel, hanem azáltal is, hogy gyakran adott alkalmat hivatásos előadóművészek jelenlétére a városban. Zsizsmann Rezső, Haják Károly, Palló Imre, Szasa Gorodinszki, Rezik Károly, Hevesi Piroska és mások fellépéséről szólnak méltató kritikák az egykorú sajtóban. 1922-ben Dömény Mária zongoraművésznő előadásában már elhangzanak Udvarhelyen az első Bartók-művek, majd 1937-ben Kodály Zoltán népdalfeldolgozásai is. Később Zathureczky Ede, majd két, székelyudvarhelyi születésű előadóművész, Jodál Gábor és Balogh Ferenc tartanak nagysikerű koncerteket, mindhármuk műsorain Bartók-művek is szerepelnek.

*

A II. világháborút követő első években még megvolt a folytonossága a város korábbi szellemi életének. *Szabadság címmel új helyi lap indult, s a művelődési rendezvények számára a Magyar Népi Szövetség és a Haladó Ifjak Szövetsége biztosított keretet. 1948-ban azonban az egyesületeket egy törvénnyel megszüntették, javaikat állami tulajdonba vették. Ugyanakkor az ország területi-közigazgatási átszervezésével Székelyudvarhely megszűnt egy vidék központját jelentő megyeszékhely lenni. Csak az 1950-es évek derekán mutatkozott némi változás: 1957-re felépült a város új művelődési háza, s abban színjátszócsoport alakult, énekkar, népi-, fúvós- és kamarazenekar kezdte meg tevékenységét,.

A Művelődési Házban, amelynek igazgatója Finta Béla, majd 1999-ig Tárkányi János volt, sokoldalú tevékenység folyt, nagyterme fogadásukra alkalmas teremmel és színpaddal várta a vidéki vendégelőadásokra vállalkozó magyar színházakat. Csak az 1971–73 közötti két évadban a sepsiszentgyörgyi színház 20, a kolozsvári 15, a marosvásárhelyi 16, a temesvári 6, a kolozsvári magyar opera 17, a marosvásárhelyi állami filharmónia 15 magyar nyelvű előadást tartott, de járt itt a szabadkai népszínház és a magyarországi Déryné Színház is. Otthont adott a Művelődési Ház bábszínházi előadásoknak is. Csak az említett két vadban a marosvásárhelyi bábszínház 12, a nagyváradi 7, a nagyszebeni és a kolozsvári 3-3 előadást tartott a gyermekeknek.

Itt lelt otthonra a nagymúltú Székely Dalegylet és a mellette alakult Vegyeskar, a tanárok és orvosok zenekara, a fúvósegyüttes, itt működött a Siculus könnyűzene-együttes; ennek – valamint az 1967-ben indított Szejke-fesztiválnak – a vonzása a műfaj számos országos hírnevű együttesét vonzotta a városba, sőt azt 1970-től országos könnyűzene-fesztivál színhelyévé is tette.

Felépülésétől kezdve itt léptek fel a város néptánc- és folklóregyüttesei (egy időben 11 ilyen együttes volt a városban), ezek közül a legismertebb a Szakszervezetek Tanácsának néptáncegyüttese (irányítója 1955-től Kacsó Albert, 1987-ben bekövetkezett haláláig), és a KISZ keretében alakult esztrádegyüttes. Az 1970-es évek végén 11 folklóregyüttes működött a városban és ezek legnagyobb része a vidékre is kijárt. Ezek a tartományi és országos versenyeken értékes díjakat nyertek, előkelő helyezéseket értek el; a 80-as évektől ezeket is bekényszerítették a *Megéneklünk Románia fesztivál kereteibe.

Lendületet adott a néptánc- és folklórmunkának, hogy itt szervezték meg évente a *táncházmozgalom éves találkozóit és szakmai konferenciáit.

A város szívesen fogadta az itt megtelepedett (vagy hazatért) képzőművészeket, akik közül többen a helyi Művészeti Iskola tanárai lettek. Közülük Kraft László, Maszelka János, Orbán Áron, Székely József a Művelődési Ház keretében képzőművészeti kört vezetett, s 1965-től rendszeresen szerveztek képzőművészeti kiállításokat: csak 1973-ig 112 kiállításra került sor, ebből 44 volt helyi vonatkozású. A kiállító művészek: Antal Imre, Balázs Imre, Benczédi Sándor, Bene József, Ferenczi Júlia, Gaál András, Gy. Szabó Béla, Imets László, Kedei Zoltán, Kusztos Endre, Márton Árpád, Molnár Dénes, Nagy Imre, Nagy Pál, Páll Lajos, Porzsolt Borbála, Sövér Elek, Sz. Kovács Géza, Szécsi , András, Szervátiusz Jenő, Zsigmond Attila, az udvarhelyi alkotók közül Karácsony László, Krafft László, Maszelka János, Nagy György, Nagy Péter, Rösler Károly, Simon Balázs, Székely József.

A Művelődési Házban nyert elhelyezést az 1945 után létesült városi könyvtár is, amelyben olvasókör működött, ugyanakkor számos író-olvasó találkozóval kiemelkedő hazai írókat, ;költőket, tudósokat látott vendégül.

*

Különösen fontos intézménye Székelyudvarhelynek az 1600-as évek derekáig visszavezethető múltú, 1948-ban államosított Római Katolikus Főgimnázium és Református Kollégium és más nagymúltú udvarhelyi iskolák tanári könyvtárainak állagából kialakított *székelyudvarhelyi tudományos könyvtár. A Kollégium állományából bekerült anyagban található 3 ősnyomtatvány, több, mintegy 8300 16. századi régi magyar és külföldi kiadású könyv (Amsterdam, Antwerpen, Bázel, Genf, Hannover, Köln, London, Velence nyomdáinak terméke). 2600 könyve az 1600–1700 közötti évekből, 4500 könyve a 18. századból való. A gyűjtemény értékei közé tartozik 245 kéziratos könyv (köztük Benkő József Transsylvania specialis, Magyarósi Szőke József Geometria, Bethlen János Rerun Transsylvanicarum c. műve stb.). Ide került 1961 után a Római Katolikus Gimnázium tanári könyvtárából származó mintegy 15.000 kötet is, köztük az 1526–28 körül keletkezett Székelyudvarhelyi Kódex. A Könyvtár gazdag lap- és folyóiratgyűjteménnyel rendelkezik, s ez az anyag értékes forrása a helytörténeti kutatásoknak.

Székelyudvarhelyen a múzeumi törekvésre vonatkozó első adatok az 1750–60-as évekre utalnak, s 1797-ből való az a leltár, amely a református kollégiumban már létező múzeum tárgyait (az összesen 327 érmét és 901 különböző tárgyat) veszi számba. Újabb adat ennek a gyűjteménynek a létezésére az 1874/75-ös tanévből való, az iskola elöljárósága ekkor rendelkezik arról, hogy önálló helyiséget kapjon. Negyedszázaddal később, 1900-ban a törvényhatóságban történik kezdeményezés egy vármegyei múzeum létrehozására, s 1902-ben létrehozzák az Udvarhely vármegyei Múzeum-Egyesületet, amelynek igazgatójául, a múzeum létrehozásának megbízásával Csehély Adolfot nevezik ki. Az ő 1904-ben bekövetkezett halála után ez a feladat Molnár Károly főreáliskolai tanárra hárul. A közadakozásból összegyűlt anyagot (569 könyvet, 895 régiségtári és 35 egyéb tárgyat) aztán 1908-ban az Egyesület a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak adományozza. Közben 1906-ban kezdeményezés történik egy népiskolai tanszermúzeum létrehozására is: ennek szervezője Chalupka Rezső értékes anyagot gyűjtött össze, amelynek sorsa azonban ismeretlen.

Ilyen előzmények után kezd hozzá 1911–12-ben Haáz Rezső és Hoffer András, a Ref. Kollégium két tanára, elsősorban tárgyi néprajzi anyagot gyűjtve, a mai múzeum alapjainak lerakásához. Haáz Rezsőnek aztán, aki 1927-től a kollégium utódiskolájának, a tanítónőképzőnek a tanára, tanítványai segítségével az évtizedek folyamán az iskola múzeumi gyűjteményébe értékes régészeti, éremtani, helytörténeti, természettudományi, néprajzi és képzőművészeti anyagot sikerült begyűjtenie, amit ő maga a Kollégium történetét és a régi diákéletet megelevenítő rajzok-festmények sorozatával gazdagított.

1948-ban, az iskolák államosítása után ez a gyűjtemény is állami tulajdonba kerül, majd 1954-ben a Kollégium földszinti helyiségeinél alkalmasabb helyre költözve, a mai Municípiumi Múzeum alapjául szolgál. 1954-ben, Haáz Rezső nyugdíjazása után átmenetileg Horváth József, majd az év végétől Ferenczi Géza, 1974-től Fülöp Lajos, 1976-tól Zepeczáner Jenő igazgatta a jelentősen bővülő (1973-ban már 11 000, 1983-ra pedig az 55 000 tárgyat meghaladó) múzeumot, amely 1990 után a Haáz Rezső nevét vette fel. Ennek részlege lett Tompa László halála után a költő Árpád utcai házában kialakított Tompa László Emlékház és átmenetileg, Tomcsa Sándor halála után az ő lakásában kialakított gyűjtemény.

Székelyudvarhely városa és lakossága nagy gondot fordított a helyi irodalmi és tudományos hagyományok ápolására. Még a húszas években, a tanítónőképző növendékei évente kilátogattak Felsőboldogfalvára, Fülöp Áron költő, a kollégium egykori növendéke sírjához, Lévai Lajos tanár vezetésével pedig Orbán Balázs szülőfalujába, Lengyelfalvára, valamint a Szejkére, ahol nyugszik, s ahol egykori háza állt. Az 1968-as új romániai megyebeosztás keretében municípiumi rangra emelkedett város irodalmi-művelődési életében az elődök megbecsülésének ezt a formáját is felkarolták: 1969-ben ünnepségeken emlékeztek meg Tompa Lászlóról (akinek Árpád utcai lakóháza 1992-ben egy Bodó Levente alkotta emléktáblával megjelölve, a Múzeum irodalomtörténeti részlege lett), Tomcsa Sándorról, Orbán Balázsról, akinek egész alakos szobrát (Hunyadi László alkotását) 1995-ben avatták fel, s akinek emlékére, a Szejke-fürdőn lévő, 1921-ben kialakított sírhelyéhez vezető domboldalban székelykapu-múzeumot alakítottak ki).

Az 1950-es évek végétől a főtér közepét négy munkás-alakkal gazdagított szökőkút (Orbán Áron alkotása) foglalta el. Még 1959-ben emléktáblát (1990-ben szobrot) kapott a tanítónőképző előtt Benedek Elek, egykori iskolája szomszédságában 1993-ban Tamási Áron (mindkettő alkotója Szabó János). 1958-ban emléktáblát lepleztek le a mártírhalált halt kommunista költő, Józsa Béla szülőházán, Hodgyában. Visszakerült egykori helyére, a kollégium régi épületének udvarára a Baczkamadarasi Kis Gergely emlékére emelt – és az iskolák államosítása utáni első „tisztogatáskor” eltávolított – obeliszk, s 2005 óta szobra is áll a kollégium régi épületének egyik benyílójában. Emlékművet kapott 1995-ben (Hunyadi László mellszobrával) Márton Áron püspök, emléktáblát a város szülöttei közül Csanády György (2004-ben), emléktáblát, majd 1997-ben szobrot Tomcsa Sándor (ez Székely József alkotása), berei Soó Rezső biológus (2003-ban), szobrot Baróti Szabó Dávid (Székely József alkotása, felavatták 2005-ben), Tompa László (2006), Móra Ferenc (2007, ez utóbbi kettő Zavaczki Walter Levente alkotása). Szabó János újraalkotta a főtéren az I. világháború alatt felállított „Vas-székely”-t (felavatták 2000-ben), a Millenniumi emlékművet. A magyar történelem és irodalom nagyjait ábrázoló 13 mellszobormásolatból 2004-ben kialakították a Barátok temploma előtt az Emlékezés Parkját. Ugyancsak a templom mellett áll a kommunista korszak politikai üldözöttjeinek emlékéte állított szobor.

A múlt emlékének ápolása mellett Székelyudvarhely mai művelődési életének meghatározó újdonsága az 1977-től működött *székelyudvarhelyi Népszínház munkáját folytató, 1998-ban alakult *Tomcsa Sándor Színház, a város állandó társulata, Románia nyolcadik magyar színháza.

Irodalom: Gönczi Lajos: A székelyudvarhelyi Ref. Kollégium múltja és jelene. Székelyudvarhely 1888. – Vajda Emil: A székelyudvarhelyi m. kir főreáliskola története. Uo. 1893. – Boros Fortunát: A ferencrendiek Székelyudvarhelyen. Székely Közélet 1926/46. – Bányai János: Székelyudvarhely, a székelyek anyavárosa. Székelyudvarhely 1933. – Haáz F. Rezső: A kollégium néprajzi gyűjteménye. Ifjú Erdély 1935/8. – Lévai Lajos (szerk.): A Székely Dalegylet emlékkönyve. Székelyudvarhely 1938. – Biró Lajos: Udvarhely megye jelesei az irodalomban. Uo. é. n. [1939] – Gellért Géza: A székelyudvarhelyi könyvtár. Könyvtári Szemle 1968/4. – Bogdán László: Közművelődési könyvtár Udvarhelyen. Művelődés 1975/12; uő (szerk.): Emlékkönyv a Székely Dalegylet fennállásának 125. évfordulójára. – Jakó Zsigmond: A székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár története. (In: Jakó Zsigmond: Írás, könyv, értelmiség. Buk. 1976. 219–251. – Ferenczi Géza: A Székelyudvarhelyi Múzeum története. Korunk 1984/9. – Vofkori László: Székelyudvarhely. Székelyudvarhely 1991. – Albert Dávid: 400 éves a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium. Uo. 1993. – Derzsy András: A székelyudvarhelyi Szent Miklós plémábiatemplom 200 éves története. 1993. Kézirat. – Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Buk. 1993. – Roth Edit: Százéves az Állami Kő-és Agyagipari Szakiskola. Székelyudvarhely 1993. – Zepeczaner Jenő: Székelyudvarhely. Haáz Rezső Múzeum. Uo. 1994. – Orbán Balázs szoboravatás. 1995. febr. 4. Uo. 1995.– M. Hubbes Éva: Székelyudvarhely nyomdái és kiadványaik. Uo. 1998. – Vofkori György: Székelyudvarhely. Várostörténet képekben. 2. kiad. Kv. 1998. – Tárkányi János (szerk.): Venyige Együttes. 1977–1997. Uo. 1998. – Péter Attila: A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium egykori tanárainak sírjai. 1804-1998. Uo. 1999. – Fülöp Dénes – Osváth Pál: Vasszékely. Mítosz és valóság. Uo. 2001. – Veres Péter: A Haáz Rezső Múzeum Képtára. Uo. 2001 = Múzeumi füzetek. – Szabó-Máthé Ildikó (szerk.): A székelyudvarhelyi pedagógusképzés 75 éve. 1927–2002. Székelyudvarhely 2002. – Haáz Rezső Múzeum. Uo. 2005. –A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkja. Fábián Gyula szövegével, uo. 2006. – Kovács Árpád: A székelyudvarhelyi ferences templom. Uo. 2007. – Novák Károly István: Az emlékező Udvarhely. Uo. 2007.