'))+ ''+ (document.layers?'':'

SZÉKELYKEVE

Pétervárad  s Kalemegdán után,

nagy történelmi pusztaságon át

közelítjük naplemente felől

kelet népét, s kérdezi a sofőr,

ez az út visz Szkorenovác fele?

goszpodine! erre  Székelykeve?

hajt valami tudatalatti vágy,

odahajló erős kíváncsiság.

Nemhogy mint gyenge szórvány veszne ki,

a féreg a gyökeret kedveli,

bár megmaradni még Hungaricum,

így kevésbé anakronisztikus,

minket meg elragadt az utazás,

mint egy szerelmes elhatározás,

itt még vigasz, mi másutt  kései,

s  a gyűlölet villantja késeit.

Kukoricások tengerén hajóz

Aracs romja, de csak mi haladunk,

a büszke nyugat alkonyában épp

kezdi kelet mennybemenetelét,

mielőtt árnyékká lesz az anyag,

fölragyog, mint a valódi arany,

olyan sárga Kugotowicz Manó

térképe is, mint a sárgarigó.

Vármegyékből font babérkoszorúm

helyett  gerenda, csalán verte rom,

szúrós koromszag, mintha a tüzet

tegnapelőtt oltották volna el,

akkor még ez a lapos Pancsova

nem a benzin gyúlékony városa,

míg Belgrád hozta rá a háborút,

a  honvédek meghalni jártak ott.

Mit az Al-Duna kapuja lezárt,

csak ingerelt, hogy verjék le a zárt,

egymás nyomába lépve taposott,

s már a Kárpátok ölében lakott,

megtelepült, de  mint felhők raja

mindig elszállt fölüle a haza,

és menekült, de nem tudta, hová,

volt akinek nem is volt már odább.

Vérzett a hó, máig sincs irgalom,

színt váltott a Siculicidium,

áldozatnak kijár a büntetés,

míg Fogadjisten vagy Istensegíts

földjeit szántják, míg hajlékait

lakják, az anyaország hazahív

a peremére, mint valamikor,

így lett Madéfalvából Trianon.

Másik ország közepére került,

hogy majd a szomszédságban elmerül,

de a bajban jelenné vált a múlt,

amit háromszáz év alatt tanult

túlélővé nevelte akkor is,

ha örvényből égbe kapaszkodik,

de ha a föld erejétől feszül,

nem fél Istenen kívül semmitől.

Visszatér boldog fiatalkorom,

piros tetőit őrzi a torony,

a gémeskút, öreg pásztorkirály,

nem látszik, mégis itt delel a nyáj,

mert minden itt van, ami nincs jelen,

ami a miénk volt és elveszett,

és lovunk nyári rétet abrakol

csillagszóró téli hajnalokon.

FÖLDJEIVEL AZ ORSZÁG

Én kallódó tulajdonom,

a szülői kisbirtok,

megvan ugyan, mint tudhatom

a földbérleti díjból,

csak azt nem, ki utalja át,

mit kézbesít a postás,

s hol az a föld, melyik határ

megnevezhető pontján?

kék telekkönyvi szám alatt

maradt absztrakciója,

négy hektárt, nyolcvannégy arany-

koronát igazolva,

mit parcellánként vettek el,

vissza már egybeszántva

adták a fölreformerek,

kezdvén új földosztásba,

s kiosztották, mint a kevert

kártyát, s nem a sajátját

annak, ki gazdálkodni mer,

és nem futott világgá,

én is jöttem, mint milliók

mentek kíntól leverten,

nem is munkám kínja miatt,

de ami körülötte

a parasztember ösztönös

nyomorúsága, titkos

ítélet a fejünk fölött,

szétszórattatni, itthon!

mennyi belföldi száműzött

múltjától ég a honvágy!

ki törvény szerint örökölt,

más gazdálkodik jussán,

s a másén is más, idegen,

s úgy van csak közöm hozzá,

hogy kézen-közön veszik el

földjeivel az ország.