'))+ ''+ (document.layers?'':'

FÉLBEMARADT TÜZEK

1. Egy szál gyufa kellett volna csak, egy sercenés, és azonnal

lángra lobbannak a kemencében a gondosan, szakszerűen össze-

rakott fahasábok, amelyeket közvetlenül az utolsó kenyérsütés

után raktak be a szüleim. Bizonyára még ki sem hűlt, még meleg

volt a kemence, így a fa mondhatni teljesen kiszáradt, vagyis

könnyű lett volna begyújtani később, ha sor kerül még egyszer

a kenyérsütésre. Dorombolt volna a tűz, miközben anyám még

dagaszt, miközben még kel a tészta. Aztán a teknőben módszeresen

szétszaggatott tésztát kosarakban vitték volna hátra, majd

a bevető lapáttal elhelyezték volna a kemence belső terében,

miután a kihevült kemencéből kikotorták a parazsat.

2. Mikor volt az utolsó kenyérsütés? Talán negyedszázada is van már,

hogy a kemencében várakoznak a fahasábok, s talán még ott maradnak

évekig, ha nem látom meg a múltkoriban…

Nem került sor többé kenyérsütésre, mert az üzletbe naponta

hozták már a különbnél különb kenyereket, mi több, az utcában,

a kapu előtt is kínálták és kínálják a pékárut a mozgóboltokból.

Kevés nyugdíjukból jó beosztással a szüleim

fedezték a költségeket, futotta élelemre és tűzifára is az évek során.

Másoknál sem füstöltek immár a kemencék, s a visszavett föld-

területeken is egyre kevesebben szántottak-vetettek, többnyire

parlagon hagyták a parcellákat. Teltek az évek, a szüleim is

egyre öregebbek lettek, apám felhagyott a gazdálkodással, amely

a rendszerváltást követően, a termelőszövetkezet felbomlása után

egyfajta újrakezdés volt, nekiveselkedés, nosztalgia,

de aztán lemondott a tehénről, az egyesjáromról, mindenről…

3. Álltam a kemence előtt, s arra gondoltam, egy szál gyufával most

lángra lehetne lobbantani a gondosan, szakszerűen, immár

negyedszázada berakott fát. A múltat! Jól kiszáradt, várakozott

eleget… Talán felébredt bennem a hajdani csínytevő gyermek,

vagy egyszerűen csak meg akartam lepni magamat, elűzni

az unalmat, felidézni az elfelejtett tüzeket, amelyek erdőn és mezőn

lobogtak hajdanán, gyermekkoromban, éjszakai szállásokon,

kalyibák előtt, vagy korábban a bérceken, mint lármafák…

Kedvem lett volna lángra lobbantani az évtizedek óta berakott

hasábfákat, gondoltam arra is, hogy anyám emlékére tenném,

aki a tavaly halt meg, és most lenne kilencven esztendős…

Tűzbe szerettem volna nézni, hogy ismét kigyúljanak

az emlékezetemben a hajdani tüzek,

látni akartam, amint parázzsá, majd hamuvá válik a farakás,

látni, ahogyan kiüresedik és kihűl a kemence, akár az életünk…

4. Mégsem gyújtottam be, nem sercent a gyufa, mert a bennem élő,

talán örökölt paraszti számítás, gondolkodás vagy gondoskodás

felülkerekedett… Mi értelme lenne a tűzijátéknak,

a fényűzésnek, amikor ezekből a hasábokból kitűnő tűzgyújtót

apríthatok, hát kiszedtem a kemencéből a hasábokat. Úgyis már

lehűlt az idő, fűteni kell a házban, a régi kályha

csak amúgy nyeli el a tűzifát, s ha félórányit leszakad a tűz,

rövidesen kihűl a szoba, márpedig egy aggastyánnak,

édesapámnak, melegre van szüksége…

SZALMA

Aratás után minden évben

friss szalmával tömtük újra

a szalmazsákokat

megszületni és meghalni

akkoriban csakis

szalmazsákon

illett

szalmán született meg

a Megváltó is

mielőtt megszaporította volna

az öt árpacipót

ott volt a szalmakazal

a csűr hátánál

onnan hordtuk a szalmát

megtömni a szalmazsákot

almozni az istállóban

megperzselni a disznót

karácsony táján

azon az ágyon születtem

amelyen most 98. éves

édesapám fekszik

ebben az ágyban

többé nem születik meg

senki

de ebben az ágyban utoljára

egy ember még

meghal –

VÁZLAT A SZÜLŐHÁZRÓL

1. Hányan születtek és hányan haltak meg ebben a házban

amely 1905-ben épült Isten segedelmével a gerendába felrótt

dátum tanúsága szerint itt született meg apám a nővérei

az öccse itt halt meg nagyanyám akit még ismertem

háromévesen itt halt meg a tavaly édesanyám és apám

napok óta ágynak esve fekszik 98. életévével és

minden bizonnyal már többé nem lépi át a küszöböt

2. Jómagam is itt születtem ebben a házban

amely az elmondottak szerint ideiglenesen épült abban a

reményben hogy közelebbről ha majd lesz rá mód

egy nagyobbat és jobbat építenek egyelőre

úgy gondolták hogy most elég lesz két helyiség

alatta egy veremmel hanem meggondolták és a végéhez

hozzátoldottak egy konyhát amit egy belső ablak

választott el a felső háztól nem lehetett átjárni

ki kellett hát kerülni a tornácra minket gyermekeket

az ablakon adogattak postáztak fel vagy le

3. Hanem később rájöttek arra hogy nélkülözhetetlen

egy gabonás is hát toldottak deszkából a konyhához

ez volt a kamra is ott lógtak a füstölt szalonnák csülkök

a magasban és még itt kaptak helyet valami dézsák teknők

4. Amikor épült a ház úgy vélték elég lesz csupán

a padlásról rakni fel a kéményt így fele téglából

megússzák a kályhacső áthaladt a mennyezet

deszkáján és csak fent a magasban csatlakozott

a kéményhez és itt meg lehetett füstölni a szalonnát

a disznóköltséget gyermekkoromban és később is

éjszakánként néztem a parázsló deszkát a kályhacső körül

rettegve attól hogy lángra lobban meggyúl a ház

5. Féltem a villámlástól az erdőn a fa alatt és féltem

a szülőházban hanyatt fekve az ágyon látván a vöröslő

karikát ami kirajzolódott a mennyezeten a kályhacső körül –

és féltem a padláson randalírozó kísértetektől szellemektől

holott ezek azok a macskák voltak amelyek egerészni

estefelé felosontak a tornác végében lévő létrán

6. Gyermekkoromban még petróleumlámpa lógott

a mennyezetről amikor vacsoráztunk amikor nálunk

volt a fonó amely télidőn körbe járt a szomszédságban

aztán egyszer cserefa oszlopokat állítottak bekötötték

a villanyt kigyúlt Iljics lámpája ahogy az iskolában mondták

később kicserélték betonoszlopokra a faoszlopokat

hanem a házban a falban maradtak a régi huzalok vezetékek

egy megöregedett ház megöregedett idegrendszere

vonaglik most az omladozó vakolat alatt

7. Az ideiglenesség jegyében épült a szülőház

apám szülőháza az én szülőházam

azzal a reménnyel hogy pár év múlva majd

így lesz majd úgy lesz de nem így lett nem úgy lett

eltelt egy évszázad és az apró tatarozgatásokon kívül

többre nem futotta közben történtek bizonyos dolgok

a külvilágban amelyek szüntelenül feladták a leckét

anyám mindig azt mondogatta hogy időnk sem volt

mindenre ami elmaradt ami nem valósult meg azt mondta

hát időnk sem volt időnk sem volt mondotta haláláig

8. Talán titokban tőlem várták hogy majd új házat

építek a régi az ideiglenes helyett de nekem

időm sem volt el voltam foglalva én is a magam dolgával

életével mert egymást érték a változások a külvilágban

és sodortak engem is azok valamerre és az is igaz hogy

több volt a hallgatás közöttünk mint a párbeszéd

az idő más-más partján álltunk mindannyian

ki-ki a maga sorsát követve csupán amikor már

nagyon öregek lettek szólalt meg mind gyakrabban

a telefon hogy milyen jó lenne ha hazaköltöznénk

vagy legalább a gyermekeink közül valamelyik

9. Időnk sem volt és szavunk sem volt az eltelt

évtizedek során helyettünk majd beszélni fog

a törvény a hagyatéki tárgyaláson titokban majd

mindenikünk vétkesnek érzi a másikat és lehet

titokban mindenikünk lelkiismeret-furdalást érez majd

én éjszakánként amíg élek látni fogom a parázsló deszkát

a mennyezetet ahol a kályhacsövet kivezették –

talán valamikor már a kezdetekkor alulról kellett volna

megrakni azt a kéményt másként kellett volna

mindent már az elején már a kezdetekkor másképp

kellett volna gondolkodniuk cselekedniük az ősöknek

a nagyapáknak a felmenőknek egészen a jó Istenig

aki ugyancsak az ideiglenesség jegyében teremtette

és fuserálta el ezt az egész világot