'))+ ''+ (document.layers?'':'

CÉLOZD MEG A HOLDAT!

Hiába éltünk, Jóemberek,

hiába éltünk mindeddig szerető

környezetben, csodálatos

vidéken, ahol csörgedeznek a hegyi patakok, tiszta

az ájer, hegyek vannak meg borvizek,

ha életünk ugyanúgy pergett, mint a szürke millióké,

akik egyik napot teszik a másik után

és ínségben, boldogtalanságban töltik el a rájuk szabott időt,

mert csak a puszta megélhetés az,

amire koncentrálnak,

hónapról hónapra számolgatják a fizetéskéjüket,

hogy

átérjenek egyik tizedikétől a másik tizedikéig a megkuporgatott

garasocskákkal, Jóemberek,

hiába

éltünk…

Ám a Szerencse egy olyan ember,

(nő vagy férfi)

képében is eljöhet hozzánk,

teszem azt – én, vagy teszem azt – más,

akiről nem is gondoltuk volna addig,

s akinek a hatására egyszeriben megváltozik az életünk,

aki jóságos és nagylelkű, aki szeretettel bánik velünk, aki megtanít

az élet bölcseletére, hogy miért is élünk tulajdonképpen,

hogy miképpen éljünk tulajdonképpen, hogy minél

jobban menjen tulajdonképpen…

Sorunk, és minél

jobban érezzük magunkat tulajdonképpen…

Igen, csakhogy nem lehet csak úgy, ukmukfukk belebotlani

a Szerencsébe, hanem elébe kell menni annak,

oda kell járulni elé… annak…

Hogyan is? Miképp is? Mi módon? Először is fegyelmezettek

kell legyünk, aki fegyelmezett, az megragadja a kínálkozó

alkalmakat, a fegyelem határt szab a negatív gondolatoknak,

serkenti a pozitív tetteket, mert

boldog és szerencsés csak az lehet, aki egyaránt

ad és kap, aki egyaránt vet és arat, és aki nem halogat,

ezért hát ne halogassunk mi se semmit: hallgassunk

meg egy személyiségfejlesztő kazettát még ma, tűzzük ki a

céljainkat még ma, kezdjük el a fogyókúrát még ma,

hagyjuk abba az italozást még ma stb. Még ma… És ha betartjuk

a szabályokat, ha legyőzzük a nehézkedési erőt, ha beindítjuk

a motorokat tízezerrel, ha bebizonyítjuk magunknak, hogy vége

a tétlen várakozásnak, a tehetetlen reménykedésnek, akkor

tudjuk, hogy a hit és cselekvés vette át a hatalmat… Még ma.

És akkor mondhatjuk, igen, hogy új nap virradt ránk, új nap,

új hold, új időszámítás, új kezdet, új élet. És boldogok leszünk

és szerencsések, és ha az első napon boldogok leszünk, akkor már

csak annyit kell tennünk, hogy másnap is ugyanígy tegyünk, majd

harmad- és negyednap is, aztán a következő héten, a következő

hónapban, igen, majd a következő évben, aztán a következő években.

Igen. Igen. Ennyire egyszerű az egész. És amire befejeztük új életünk

első esztendejét, már nem tart fogva a múltunk, múltbéli szokások,

balsikerek nem tartanak többé bilincseikben. És ahogy a biblia

is mondja, ezentúl aztán már együtt szárnyalhatunk a sasokkal.

UTAZÓ TANÍTÓ

Ha kiábrándultál mindabból, ami itt van,

már nem mond semmit neked a magányos fenyő,

a gyöngykagyló, a bércek, a hegyek,

a borvizek, a kietlen Nemere nevű

szél, a Szent Anna-tó, a Bálványos,

a Steaua–Sportklub jégkorong-rangadó,

az áthallásos írások, színművek, a csak a sorok

között olvasható könyvek,

fordíts hátat ennek

az értékválságos világnak, a létbizonytalanságnak,

és mindenféle csalódásodat, jövőről táplált illúziódat

magad mögé söpörve, a sehová tartozás bizonytalanságát,

kietlen erdélyi szélként szaggató magányosságát

váltsd fel valami jobbra, valami „igazira”,

és máris kiválasztottnak képzeled magad,

akinek az a hivatása, küldetése, hogy meggyökereztesse

ezen a kietlen, szilvapálinkás, magányos fenyős és ujjnyi

vastag disznószalonnás vidéken az igazit;

és innen már, erről a magaslatról csakis megvetéssel

kell és lehet széttekintened ezen a cudar vidéken önnön

tudatlanságukban tévelygőkre, a milliós számot is

megütő alacsony tömegekre, akik buta módon a téves

szellemi utat választják kényelemből, megújulni

nem akarásból, a változás szelének meg nem érzéséből és

fel nem fogásából...

És ne legyen többé esti ilyen, és ne legyen vasárnap déli olyan,

és nincs többé sem ez, sem az,

az ilyesmi neked már csupán üres bóvli,

kiürült semmi, szentelt víz, festett kép, pezsgős vacsora,

fordíts hátat tehát,

söpörj magad mögé mindent, légy magasabb rendű,

légy kiválasztott ezen a szilvapálinkás,

ujjnyi disznószalonnás, magányos fenyős,

gyöngykagylós, kietlen vidéken…

s akkor…

HONLEÁNY

Az adókért és a fizetésekért a felmelegedésért

és a lehűlésért a hóért fagyért napsütésért a

nemzete sorsáért és a globalizálódó társadalomért

a szegényekért és az öregekért a választások jó kimeneteléért a háborúk ellen a békéért a katonákért

és a katonanőkért az elnökökért és a vezetőkért

hogy ne legyen annyi gyilkosság annyi ártatlan

emberélet ne vesszen hiába ingóért és ingatlanért

játszótérért és útburkolatért kanálisfedőért és

kamatlábért s hogy vissza tudja majd igényelni

az áfát a határon áthozott tévéért meg gázbojlerért

Sír az ünnepeken a szavaláskor csorognak

a könnyei ha a templomról és iskoláról hall

valakit verset mondani a megmaradásról

az eredj ha tucc-ról mert ő nem menne el

semmiképpen nem hagyná itt semmiképpen

nem fordítana hátat semmiképpen mert ő a kéz

amely a bölcsőt ringatja ő a kéz amely a

koporsót majdan a szent humuszba leereszti

ő a kéz amely a bölcső és a koporsó között ápol

betakar és kitörül és ha mikrofon közelébe kerül

rögtön rábogozza a nemes szerszámra a tisztesség

és a becsületesség lobogóját és logóját mert ő

erkölcsös és tartásos zsenge napjai eltöltésére

nem lapozgat titokban pornólapokat megveti ha

jelenlétében nem illendően Olyanról beszélnek

hogy miképp játszhatnának négykezest a dámán

vagy hasonló nyeletlenségek respektábilis valaki

nem fillent soha nem tódít soha semmi prókátori

csűrés-csavarás s ha mégis mert ő is ember neki is

vér buzog az ereiben ő is lát ő is hall ha mégis

megtörténik hogy a Kísértő kígyófeje megbabonázza

és szakít a Bűn fájáról (hollári hopszasza hó! ereszd

el a hajamat! ihajnáré hopp hopp hopp!) amire Auróra

a firmamentumot rózsásra illuminálja meggyónja

többször is és leimádkozza eltévelyedését igazi

tisztogatást végez lelkecskéjében pallérozott

személy módján hogy semmi bűn ne terhelje azt...