'))+ ''+ (document.layers?'':'

Az austerlitzi csatatér legmagasabb pontján, a pratzeni magaslaton monumentális építmény őrzi az 1805. december 2-i harcokban elesett francia, orosz, osztrák, cseh, lengyel, német katonák emlékét. Az egykori csatatér különböző pontján ezen kívül még több kisebb emlékmű, kereszt, tábla jelzi a hősi események színhelyeit. Ezen emlékhelyek köthetők alakulatokhoz, fegyvernemhez, de sokszor jelölnek nemzeti hovatartozást is. A csatatér déli részén lévő csendes kis falu, a mai Telnice határában fehérre meszelt, oszlopszerű kőépítmény található, kettős keresztel, mely szintén egy tömegsírt jelöl. A helyiek szerint ez alatt többségében itt elesett székely katonák nyugszanak. Magyar katonák ugyanis ebből a háborúból – miként az 1792-től 1815-ig tartó francia háborúk szinte mindegyikéből – jócskán kivették részüket, hatalmas áldozatot hozva a császárukért, királyukért és mindenek előtt a becsületükért.

Az 1805-ös, ún. harmadik koalíciós háborúban, az osztrák és orosz hadsereg próbálta legyőzni Napóleon seregét. A szembenálló felek két hadszíntéren vonultak fel, a főesemények a Duna mentén, majd Morvaországban zajlottak. Másodlagosnak számítottak azon hadjáratok, melyen Észak-Itáliában történtek.

Az 1805. évi háború első hadjárata, az ulmi hadjárat az osztrák sereg október 19-20-i fegyverletételével ért véget. Ezt a bécsi, majd az austerlitzi hadjárat követte, amelyet a maradék osztrák és orosz csapatok visszavonulása és a francia sereg előrenyomulása jellemzett. 

Napóleon a szövetségesek üldözését Brünnig folytatta, itt azonban november 20-án megállt és elrendelte seregének összevonását. Néhány napon belül haderejének zöme már az Olmütz felé vezető országút mentén állt.

Az orosz-osztrák hadsereg létszáma visszavonulás közben annyira megnőtt, hogy az erőfölény ekkor már egyértelműen az ő oldalukon volt. Ennek megfelelően a jelenlévő I. Sándor orosz cár és környezete – velük egyetértésben a szintén itt tartózkodó II. Ferenc német-római császár - a támadás mellett volt, míg Mihail Illarionovics Kutuzov gyalogsági tábornok, orosz fővezér egyelőre, újabb erősítések beérkezéséig, várni kívánt. A támadást azonban, az uralkodók akaratának megfelelően, november 24-én végleg elhatározták. Így alakult ki 1805. december 2-án a híres austerlitzi csata.[1]

December 1-én már mind a két fél felvonult a csatatérre és táborba szállt. A szövetséges erők főparancsnokságát hivatalosan a jelenlevő uralkodók látták el, valójában Kutuzovot bízták meg a csapatok vezetésével. A haditervet az egyesített haderő táborkarának főnöke, az osztrák Franz Weyrother vezérőrnagy dolgozta ki. Az orosz és osztrák csapatok elvileg egységes irányítás alatt álltak, azonban a gyakorlatban az alakulatok csak saját parancsnokaiktól fogadtak el parancsot.

A szövetségesek főhadiszállásán elkészített haditerv egy nagyszabású támadással kívánt sikert elérni. Ennek az volt a lényege, hogy a csapatok kisebb része az Olmütz és Brünn közötti országút mentén támad, míg a nagyobb csoportosítás dél felé haladva megkerüli az itt húzódó dombsort, ezzel a szembenálló fél jobbszárnyát és oldalba, ha lehet, hátba támadja. A táborkar főnöke kijelölte azt a települést is, ahol a csapatok az ellenség felé fordulnak, a sarokpontot, amely Tellnitz település volt. Ezt mindenképpen el kellett foglalni.

Az átkarolást végrehajtó négy nagy hadoszlopot Dohturov, Langeron, Przebysewsky és Kollowrath tábornok vezették. Az első oszlop és egyben a csoportosítás elővédjét báró Michael Kienmayer altábornagy vezette hadosztály képezte. E hadosztálynak kellett birtokba vennie Tellnitz-et és biztosítania a hadoszlopok támadását. A csatában résztvevő magyar csapatok e hadosztályhoz tartoztak:

Kienmayer-hadosztály[2]
Carnville-dandár
7. (brodi) határőrezred egy zászlóalja (500 fő)
14. (1. székely) határőrezred két zászlóalja (1300 fő)
15. (2. székely) határőrezred két zászlóalja (1300 fő)
Stutterheim-dandár
3. (O’Reilly) svalizsérezred (900 fő)
1. (Merveldt) ulánusezred egy szakasza (40 fő)
Nostitz-dandár
2. (Schwarzenberg) ulánusezred fél százada (100 fő)
4. (Hessen-Homburg) huszárezred (500 fő)
Moritz Liechtenstein-dandár
11. (székely) huszárezred (700 fő)[3]
Sesajev-kozákezred öt százada (500 fő)
Melentejev-kozákezred öt százada (500 fő)

A hadosztály 6340 katonáját két üteg, vagyis tizenkét löveg támogatta.[4]

A balszárnyi csoportosítás támadását középen a Johann Liechtenstein altábornagy vezette oszlop fedezte. A jobbszárnyat – az említett országút mentén támadó csoportosítás – irányító Peter Ivanovics Bagration vezérőrnagy feladata a szembenálló fél foglalkoztatása, majd az északi irányú támadás kibontakozásakor, egy erőteljes támadás volt. A tartalékot a közép mögött az orosz gárda képezte. A balszárnyat Friedrich Wilhelm Buxhövden gyalogsági tábornok irányította, a szárny tartalékaként a Kollowrath tábornok vezette oszlop szerepelt, ahol Kutuzov is tartózkodott. Az oszlopok ereje változó volt, a hadsereg 84 000 fővel és háromszázhúsz löveggel rendelkezett.

Napóleon eredetileg azt tervezte, hogy rábírja ellenfelét egy középen indított támadásra, majd ennek bekövetkezése után az országút környékén létrehozott csoportosítással északról, illetve a Pozsony felől beérkező Davout-hadtesttel délről csapást mér rá. Ennek szellemében sorakoztak fel a csapatok. Lannes marsall hadteste az országút környékén állt, mögötte a lovasság, a Bernadotte-hadtest, az Oudinot-gránátoshadosztály és a császári gárda. Középen és a jobbszárnyon a befagyott Goldbach-patak mentén a legnagyobb állományú hadtest, a Soult-hadtest állt fel hadosztályonként, illetve dandáronként. Davout marsall csapatainak a jobbszárny mögé kellett érkezniük. Vele együtt a francia sereg létszáma majdnem elérte a 70 000 főt, a lövegek száma százharminckilenc volt. Másnapra szóló parancsban a császár a következőket fogalmazta: „Az állásaink igen erősek, és ha az ellenség megkezdi menetét, hogy jobbszárnyamat átkarolja, akkor oldalát mutatja nekem.” A zseniális francia hadvezér ezt kívánta kihasználni.

December 1-jén este kiderült, hogy Davout csak részenként érkezik be és némi késéssel, így az általa mért csapásra aligha lehet számítani. Napóleon ezért este egy újabb tervet készített, melyet már írásba is foglaltak. E szerint Davout-nak csupán fel kell vonulnia a jobbszárny támogatására, a csapást a balszárny méri. A parancsokat ennek szellemében adták ki, ezután Napóleon nyugodni tért a Zuran magaslaton lévő főhadiszállásán.

A császár álma nem tartott sokáig, ugyanis már éjfél körül felébresztették és jelentettek neki a jobbszárnyon megkezdődött harcokról. Napóleon személyesen sietett a helyszín szemrevételezésére, majd a főhadiszállásra visszatérve módosította elképzelését. Tisztán látta, hogy az ellenség nem középen támad, hanem a jobbszárny ellen. A Soult-hadtest csapatainak ezért délre kellett húzódniuk egészen Tellnitz településig, egy hadosztállyal megszállva a falvakat,mint védelemre alkalmas helyeket. A hadtest támogatására a Bernadotte-hadtest is délebbre vonult. Napóleon elképzelése szerint, Soult marsall hadtestének Legrand-hadosztálya, a beérkező Davout támogatásával fel tudja tartóztatni az ellenség támadását, majd középen két hadosztály áttöri az ellenség állásait és a keletkezett résnél, az előrevont tartalék kifejleszti a sikert úgy, hogy a kettészakított ellenséget részenként megsemmisíti.

Az austerlitzi csatában résztvevő magyar csapatok közül a székely huszárok harcáról tudunk a legtöbbet egy 1827-ben készült haditudósításból, melyet az 1878-ban megjelent ezredtörténet is majdnem szó szerint idéz.[5] Az ezred augusztus elején kapott parancsot, hogy béke elhelyezési helyeiről vonuljon a kijelölt gyülekezési helyekre. Ennek megfelelően az ezredesi és az 1. őrnagyi osztály két-két századának Sepsiszentgyörgyre kellett mennie, az alezredesi osztály századainak pedig Tövisre.[6] Itt kapta a parancsot augusztus 18-án, hogy az ezred készüljön az elvonuláshoz Bécs felé. A kötelező szemlék után báró Gabriel Geringer ezredes vezetésével a Sepsiszetgyörgyön álló két osztály Nagyszebenbe vonult, ahol a harmadik is csatlakozott. Szeptember 1-én innen indultak tovább. Alig egy hónap elteltével, 30-án Pestnél már pontonokon átkeltek a Dunán. Innen Bécsen át menetelve október 26-án Amstettenbe érkeztek, ahol parancsot kaptak arra, hogy csatlakozzanak Auersperg altábornagy tartalékhadtestéhez. Ezt követően az ezred részt vett a császári sereg visszavonulásában, miközben többször harcba keveredett a franciákkal, így például november 9-én Pottenbrunnál. A hónap utolsó napjaiban, amikor a szövetséges hadsereg már Austerlitztől keletre állt, Geringer ezredes néhány huszárral és kozákkal a pratzeni magaslatról igyekezett szemmel kísérni a franciákat. Az ezred ekkor már a báró Kienmayer altábornagy vezette hadosztályhoz tartozott.

A csata előtti nap a hadosztályhoz tartozó lovasság folyamatosan felderítést végzett, miközben már kisebb harcok is kialakultak a két fél lovasai között. Ebben tevékenyen részt vett a székely huszárok alezredesi osztálya is.[7] Este az O’Reilly-svalizsérek[8] szállták meg ideiglenesen Tellnitzet, elűzve a környékről a francia századokat. Erről az esetről értesítették Napóleont, aki azonnal a helyszínre sietett. Szemrevételezés közben azonban elvesztette a lovát és így kénytelen volt egy darabig gyalogolni. Amikor a katonák felismerték a császárt, fáklyákat gyújtottak és ünnepelték.[9] A székely huszárok észlelték ez ellenség mozgását. „Az ezredes úr két általa vezetett századdal Pratzen előtt állt és az ellenséges őrszemekig, járőrökig előrecirkáltatott. Körülbelül este nyolckor azt lehetett látni, hogy az egész ellenséges hadsereg, három vonalban, tüzektől kivilágítva áll. Az előőrsöket visszatartotta ez a kivilágított tábor és az ellenség mozgása, miközben minden oldalról jelentették a visszavonulásukat. Azért, hogy most az ellenség oly fontos mozgásáról meggyőződjenek, az ezredes úr hat emberrel olyan közel lovagolt az ellenséges táborhoz, amennyire csak lehet és világosan kivették, hogy nem tábortüzek égnek és világosan hallotta a kiabálást az ellenséges sorokból, »Vive l’Empereur«. Azt a biztos ismertetőjelet is látta a kivilágított arcvonal mentén, hogy a hadsereg oszlopokban állt a támadás irányba és nem akar visszavonulni. Ezt még este 7 kor Herbaly alezredes révén a tábornok uraknak és Bubna grófnak, valamint Weyrother főadjutánsoknak jelentette.”[10]

Az éjszakai felderítő harcok után reggel hét és nyolc között néhány huszár osztály ismét Tellnitz felé járőrözött és megállapította, hogy a falut a franciák ismét megszállták és biztosításként egy kisebb lovas kötelék áll a környéken. Ezután megkezdődött a támadás.  A Kienmayer ezredek előőrsi különítményei parancsot kaptak, hogy haladéktalanul gyülekezzenek Augezdnél, majd az 1. székely határőrezred egyik zászlóalja indult előre bevezető, csatárharc megkezdésére, melyet fedezetül egy másik zászlóalj követett.[11] Rakovszky Márton alezredes egy század székely huszárral és egy osztály Hessen-Homburg-huszárral egyelőre táborban maradt.

Félnyolckor a balszárny oszlopai harcrendbe álltak és megkezdődött az előrevonás. Elől a Kienmayer-hadosztály, a gyalogság középen, a Hessen-Hombug-huszárok jobbszárnyon, a székely huszárok pedig a balszárnyon meneteltek, Nostritz gróf és Moritz Liechtenstein herceg vezetésével. A lovasokat és a székely gyalogosokat az ellenséges tirailleursok[12] tüze a Tellnitz előtti magaslat lábánál állította meg, a rendkívül átszegdelt területen egyelőre nem közelíthették meg az ellenséget.

A franciák Tellnitzben és a falut körülvevő szőlősben, egy magaslatot kihasználva védekeztek. Tellnitz körül természetes és mesterséges árkok és földhányások húzódtak, melyek az itt lévő szőlőskerteket vették körül. Ezekben és a faluban a francia 3. sorezred és két zászlóalj tirailleur helyezkedett el. Ellenük indult támadásra az osztrák hadosztály harcrendjének középen báró Kienmayer altábornagy, immáron a 2. székely gyalogezreddel. A székelyek zeneszóval vonultak fel Tellnitz-cel szemben és kezdték meg harcukat az említett földhányások mögött védekező franciákkal szemben. Először élénk puskatűz kezdődött a támadók és a védők között a „franciák hősiesen védekeztek és a határőrök hevesen támadtak”. A huszárok a gyalogság szárnyain álltak, fedezve a támadókat egy esetlegesen felbukkanó ellenséges lovassággal szemben. A huszárok, különösen a Hessen-Homburg-ok sok embert és lovat vesztettek az ellenséges tirailleurs tűztől, melynek következtében egy idő után hátrébb húzódtak. A 2. határőrezred közben lassan tért nyert és az 1. határőrezred támogatásával támadta a szemben lévő állásokat, a magaslatot. Eközben a határőrzászlóaljak állományuk felét elvesztették. A franciák kétszer vetették vissza a székelyeket, akik azonban makacsul támadtak. Mivel az elől támadó székely magyarok csak lassan nyertek tért, ezért Kienmayer báró Carneville vezérőrnagy dandárából a gyalogság maradékát, nevezetesen a brodi határőröket vezényelte előre a támogatásukra. A székelyek közben lassan felértek a magaslatra, ahol a harc még hevesebben dúlt. Az arcvonal megmerevedett, miközben heves puskatűz zajlott, melynek füstje miatt, az egyébként is ködös időben már csak néhány lépésnyit lehetett látni. A zászlóaljak szinte teljesen eltűntek a füstben, ami irányításukat és a harcot is nagyon megnehezítette.

Mindez azonban nem akadályozhatta meg azt, hogy végül Stutterheim tábornoknak sikerüljön a zászlóaljak megmaradt embereivel bejutni a faluba. Ez egyelőre csak részsikernek bizonyult, mert a franciák ismét kinyomták őket és a magaslatot is csak nagy nehézségek árán tudták megtartani. Eddigre a székely gyalogezredek tagjainak kétharmada meghalt vagy megsebesült.

Az ütközet már egy órája tartott, és még nem lehetett látni a szövetségesek első hadoszlopának élét, melyet a tervek szerint Buxhövden tábornoknak kellett erre vezetnie. A falu mögötti területen álló francia Legrand-hadosztály csapatai egymásután avatkoztak harcba, míg Kienmayer csapatai egyelőre nem kaptak újabb támogatást. A kedvezőtlen erőviszonyok az osztrák csapatokat egyre nehezebb helyzetbe hozták. A helyzetet végül Buxhövden és az első hadoszlop megjelenése oldotta meg. A tábornok a 7. vadászezredtől egy zászlóaljat azonnal előreküldött, illetve tartalékba még egy orosz dandárt is. Mindez lehetővé tette, hogy két székely- és a vadászzászlóalj azonnal támadásba lendüljön és a faluból kiverje a franciákat. A franciák végül a falu melletti útszűkületet is elhagyták és hátrébb álltak fel harcrendbe. A további előrevonulást Buxhövden leállítatta, várta a második oszlop feltűnését Sokolnitz és a magaslat lába közötti síkon.

Az ellenség kilenc óra után újabb erősítést kapott. A Davout-hadtesttől Margron tábornok a 11. és a 26. lovasvadász-ezreddel, az 1. dragonyosezreddel és két löveggel sietett „felvenni” a 3. gyalogezredet.[13] Ide irányították továbbá a francia Heudelet-dandárt is a 108. sorgyalogezreddel, a 15. könnyűgyalogezred két századával és négy löveggel.[14] A franciák kihasználták a sűrű ködöt, mely az egész vidéket – különösen a völgyeket - fedte, és egy gyors támadással elűzték a falut biztosító osztrák és orosz vadászokat, valamint az orosz új-ingermannföldi ezredet is. Visszafoglalták a falut és az attól keletre fekvő magaslatot is és már a gyalogságot fedező Hessen-Homburg-huszárezred alazredesi osztály közvetlen közelébe értek. Ekkor báró Johann Mohr ezredes, a huszárezred parancsnoka kiadta a parancsot a támadásra. Az osztály báró Vécsey Ágoston őrnaggyal az élén ellenállhatatlan rohamra indult.[15] Megállították a franciákat, majd szétvertek egy ellenséges zászlóaljat, amely állományának egy része fogságba került és csak kevesen tudtak a falu túloldalán lévő kis patakon átkelni. A támadáshoz csatlakozott a beérkező Dohturov-hadoszlop zöme is és végeredményeként a falut ismét sikerült birtokba venni. Közben a támogató tüzérség a magaslatról lőtte a visszavonuló franciákat, akik minden állásukat elhagyva visszahúzódtak. A hadosztály egyik lovas- és egyik gyalogdandára ezután akadály nélkül átvonult a falu mögötti dombok között és annak túloldalán harcrendbe állt. A szorost néhány zászlóalj és a tüzérség szállta meg. 

Az első oszloptól északra csak nehezen bontakoztak ki a szövetséges csapatok, melyek későn is indultak, összekeveredtek, lassan vonultak. Végül kilenc órára sikerült a második és a harmadik oszlopnak két harcvonalban felsorakozni. A szövetségesek ezt követően óriási túlerőben támadásra indultak, melynek eredményeként a Sokolnitz nevű falut, a mellette lévő területekkel rövid, véres harcban elfoglalták. Davout azonnal egy hadosztályt indított a helyszínre, amelynek ugyan nem sikerült visszafoglalnia falut, viszont a szövetségeseket teljes tétlenségre kárhoztatta.

A szövetségesek negyedik hadoszlopa Kobelnitz ellen vonult, de szintén rendkívül nagy késéssel, pedig itt volt a cár és Kutuzov is. A hadoszlop kilenc óra körül indult és Pratze helységhez érve már erős ellenséges tűzbe került. A fővezért meglepte az eset és azonnal látta, hogy egy középen kibontakozó francia támadás nehéz helyzetbe hozhatja a balszárnyat. Ezért a hadoszlopot a dombsor megszállására rendelte, két harcvonalban. A magaslatok elfoglalásához azonban a hadoszlopnak nem volt elég ereje, így egy hosszú, vékony védelem jött létre.

A hadszíntér északi részén egyik fél sem tervezett döntő eseményeket, mégis heves harcok alakultak itt ki. A döntő események azonban középen zajlottak. Amikor a köd egy kissé felszállt, akkor kezdődött meg a csata legfontosabb része. A Soult-hadtest két hadosztálya indult a dombsor, a Pratzenberg és a Stare Vinohrady elfoglalására. A lendületes rohamnak a szövetségesek védelme nem tudott ellenállni, a magaslatok a franciák kezére kerültek, és ott állást foglalva már védelemmel hárították el Liechtenstein osztrák lovasságának és a cári gárdának az ellentámadását. Napóleon számára minden eseményről pontos jelentést küldtek, aki így tisztában volt a helyzet alakulásával. Minden tartalékot hadosztályai támogatására küldött, így a gárdát és Bernadotte tábornok hadtestét is.

A csata tulajdonképpen eldőlt, azonban a sikert Napóleon a lehető legtejesebb mértékben ki akarta aknázni, vagyis valóban döntő jelentőségűvé akarta tenni. A pratzeni magaslatokon csapatainak rövid pihenőt adott, mialatt rövid haditanácsot tartott. Ezen kialakult a további terv. Ennek értelmében Soult-hadtest Legrand-hadosztályának dandárjai átmennek támadásba, melyet a magaslatokról egy hadosztálynak kellett támogatnia. Egy dandár Sokolnitz elfoglalását kapta feladatul, melyet a Davout-hadtest is egy hadosztállyal támogatott. Tellnitznél egy dragonyos hadosztálynak kellett szemből lekötnie a szövetségeseket, egy másik hadosztálynak pedig északról kellett indítania támadását, hogy Augezd elfoglalásával elzárja az oroszok visszavonulási útját. Vagyis a terv egy jobbszárnyi nagy átkarolással számolt, mely különböző helyeken megtámadva az ellenséget, annak hadoszlopait elvágja egymástól.

A támadás két órakor kezdődött. A francia dandárok mindenütt a terv szerint törtek előre, több helyen bekerítették a helyzetre lassan reagáló szövetségeseket. Az osztrák lovasdandárok Tellnitztől visszahúzódtak Augezd felé azzal a feladattal, hogy fedezzék az orosz gyalogság visszavonulását. A székely huszárok Liechtenstein herceg irányítása alatt az O’Rielly-svalizsérekkel és két kozákezreddel Tellnitz és Sokolnitz közé vonultak az orosz gyalogság szárnyának fedezésére, Nostitz tábornok a Hessen-Homburg-huszárokkal egy oszlopban vonult vissza. A szövetségesek visszavonulása lassan haladt, a franciák pedig késlekedtek Augezd elfoglalásával. Erre azért is volt kevés lehetőségük, mert az orosz sereg zöme itt gyülekezett, így Kienmayer elővédje, Dohturov oszlopa és más visszavonuló csapatok is. A falut huszonöt löveg védte.

Napóleon a helyszínre érve azonnal tüzelőállásba rendelte a gárda tüzérségét és a Soult-hadtest közelben lévő ütegeit. Előkészítő tüzük után két gyalogezred indult rohamra, amely a gárda lovasságának támogatásával eredményesnek is bizonyult. Buxhövden néhány egysége ekkor már útban volt kelet felé, a zöm visszavonulási útját azonban elvágták. A szövetségesek számára egyetlen lehetőség maradt, a délen húzódó, befagyott tavakon keresztül menekülni. Egyes vélemények szerint ezután Napóleon tüzérségével ágyúztatni kezdte a jeget, mely több ezer szövetséges katona halálát okozta.

Szervezett visszavonulást csupán Kienmayer lovassága mutatott fel. A Hessen-Homburg-huszárok időről-időre felvették a harcrendjüket, így fékezték az ellenséget. A székely huszárok Geringer ezredes vezetésével és az O’Rielly-svalizsérek még Tellnitz előtt harcba keveredtek, sőt két székely század ellentámadásra is vállalkozott, de ez már nem változtatott a helyzeten. Ekkor sebesült meg a huszárezred parancsnoka is, akit három huszár vitt a gyülekezőhelyre. Az orosz gyalogság lassú visszavonulásának fedezése rendkívüli feladatot rótt a lovasságra és ez csak nagy áldozatok révén volt megoldható.

Napóleon az üldözést nem vezette be egyrészt a sötétedés, másrést a csapatok fáradtsága miatt. Ezen a napon így is döntő győzelmet aratott a "három császár" csatájában.

Az orosz-osztrák seregek 25-27 000 embert vesztettek, amiből 10 000 hadifogoly volt, száznyolcvanhat löveg, negyvenöt zászló és a készletek nagy része a franciák kezére került. A francia veszteségek ennél jóval szerényebbek voltak; 1305 halott, 6940 sebesült és 94 fogoly.[16]

A magyar veszteségeket csupán becsülni lehet. A két székely gyalogezred a források szerint elvesztette kétharmadát, vagyis ha 2600 fővel számolunk, akkor 1733 fő halt és sebesült meg. A 4. huszárezredtől öt fő halt meg, harminchat szenvedett sebesülést meg és hét fő esett fogságba.[17] A 11. huszárezredtől hatan haltak meg, ugyanennyien sebesültek és tizenketten tűntek el.[18]

A csatában résztvevő magyarok és az itt elesettek emlékét Tellnitz, a mai Telnice falucskában kopjafák őrzik.

Térkép melléklet: http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/index.htm