'))+ ''+ (document.layers?'':'

VÉRÉRE NÉZ

Vérére néz így az ember,

ahogy a fiú nézte a kutyát,

féltő, kívánós szemmel.

Szűkölt a vágy a mozdulatban,

ahogyan megfordult felé.

Ilyen nézés elől sírva lépsz el.

Honnan volt ismerős az arc?

S miről jutott eszembe –

egész leomló életében ezt a

nézést kérik számon rajta sűrű

folyondár-szívvel majd a nők.

Elkívánják az isteni lángot.

Köpünk a körkörös szomjúságra.

Nézem, eloldott kívülálló, nézem,

hogy lángol, s meghajlok érte.

Hová lesz szeméből ez a tűz,

ha majd behamvazódik ő is

ebbe a kollektív tévedésbe?

A FÖLDSZINTEN, AHOL

A földszinten, ahol

a dolgok megtörténnek,

két tenyér rendelkezik,

igen, mondják igennel,

pecsétes ölelésben.

S egy emelettel följebb

ugyanebben a pillanatban

úgy döntenek, hogy mégsem.

Nem tudható tény: az irgalom

majd a födémet áttöri,

egyetlen arc az emelet,

áll ostobán, nézi

a vak sebet a térben.

Szél fúj, elúszó fényben

fejléces papírcsónakok.

OTTHON HELYETT

Amikor a lány így szól egy este,

megszokott hangján a telefonba,

nálatok, mondja az otthon helyett,

pedig már régen háztartás csak,

gyerek miatt megtartott mérleg,

mondtuk, amire érdeklődés híján

újabb mentségeket ragasztunk,

nem a tényt vettem árulásnak,

nem a könnyedség ütött szíven;

mért gondoltam, hogy nem fáj,

nem lesz többes számú ítélet?

P.S.

Így vagyok: itt, legbelül csak

pofozom a bennem élő

kurvát az előre gördülő

időn magam előtt, mert téged

akar, akkor is, ha nem lehet.

Aztán térdemre ültetem,

s a másikat vigasztalom,

a tiszta szívű kislányt, aki

ártatlanul szívedbe nézett,

és amit látott, tetszett neki.

Fiúszívedbe látott, és minden

eredendő, leplező és áruló

gesztusod,  arcod mögött,

az eredő és leplezetlen,

pulzáló szív ragadta meg,

és látta, ágas-gyökeres,

koronás rajzában a rend átüt

a gyarlóságok áttetsző bőrén.

Látott téged, tisztára vetkezőt,

ki meztelenségén sírni tud,

álmodni a lázas fiút, aki

ünneplőt húz kimosdott

lelkére reggelente.

Nyerges erőt, méretlenül,

s a férfiharcodhoz szikár

test óvatlanságában

látta meg magát.

Előbb a bőr hajlik el.

Csak aztán az önérzet.