'))+ ''+ (document.layers?'':'

DÉLUTÁNI FOHÁSZ

Erőm megállni nincs nekem,

rántsd el a kormányt, Istenem,

mind gyorsabb, de mind tétovább,

hagyd, hogy száguldjak még tovább,

angyalod vagy tán ördögöd

nevet a szélvédő mögött,

tudom, hogy acélos kezed

előbb-utóbb célhoz vezet,

de most miféle verseny ez,

s vajon ki kivel versenyez,

térj ki előlem, ne siess,

ne kérdezd, hogy kihez, mihez

ragaszkodom még oly nagyon,

s ne áruld el, hogy holnapom

éppen olyan lesz, mint a ma.

Olyan színe vagy illata

lesz mindennek, mint ami volt,

ismétlődik a telihold,

s a reggel is, az este is,

és szerelmesem teste is

úgy sápad éppen, s úgy pirul,

akárcsak eddig, semmi új,

akár a hold, én is növök

s fogyok, de nem vagyok örök,

mégis nap mint nap úgy teszek,

és mindig újratermelek

reményt s csalódást, feltelik

sötétséggel, majd reggelig

a világ ismét lemerül,

és minden végleges belül.

Akkor hát végül is miért?

Ugyanazért a semmiért?

Az ébren töltött éjekért?

Az újratermelt éhekért?

De hiszen megtörtént velem

ez a saját történelem

már sok ezerszer legalább,

hát érdemes-e most alább

s alább adni, mind kopottabb,

mind elhasználtabb okokat

keresni arra, ami van,

s mit mostanáig annyian

végigpróbáltak, ütközött

legvégül mind, felhők között

ülnek, és néznek, Istenem,

tudod jól, tényleg nincs nekem

ehhez képest mit mondanom,

legfennebb csak sikoltanom,

se ok, se cél, se értelem,

fekete ruhád végtelen,

oltsd majd le sok csillagodat,

hogy belefúrjam arcomat.

Marosvásárhely, 2013. május 1.

ÉGI PROGRAM

Nem tudja könyv nélkül Petőfit,

mert ha kell, majd úgyis letöltik,

nem olvas Adyt vagy Szép Ernőt,

csakis egy érintős képernyőt

tapogat telihold-ujjbeggyel,

s amikor világot gyújt reggel,

vagy egy új virágot ha kibont,

éppen csak érint egy nap-ikont,

napestig játszik az égbolton,

s mind többet töpreng a régvolton,

mert ő is már egyre öregebb,

el-elhibázza a szöveget,

s újra meg újra kijavítja,

minden betűje csillag-szikra,

estére látható, mit körmölt,

többnyire Nagy-Göncölt, Kis-Göncölt,

fölénk húz néha egy felleget,

s engedi, hogy még szeresselek,

poéta, azt hiszem, poéta,

majdhogynem úgy mondtam, kolléga,

időnként elment egy csillagot,

s engem is, aki csak rím vagyok

valami versíró programban,

és csak az ő versét folytattam,

valahányszor téged érintett,

mint ölelkező vagy félrímet.

Marosvásárhely, 2013. június 16.