'))+ ''+ (document.layers?'':'

Tamási Árontól, a székely-magyar gondolkodás páratlan humorú megjelenítőjétől mi sem állt távolabb, hogy alap nélkül bármely nép lelkivilágába beletiporjon, a hozzá tartozó egyéneket vagy magát a közösséget megsértse.

Az Ördögváltozás Csíkban című elbeszélésében[1] a Gondviselő Durumót, a leghíresebb ördögöt halálig tartó szolgálatra Csíkországba osztotta be. Az űrből talpra esve, Madaras felé eregelvén, a szembe jövő csontos székely kérdésére – „Ember vagy-é, vaj mi a kecskebéka?” – hazugsággal válaszolt: „– Örmén vagyok.” A történet folytatásában kölcsönösen megleckéztetik egymást, sokasodó bűneikért mindkettő elnyeri méltó büntetését: a székely embert felszarvazzák, Durumó pedig – sikeretlen nadrágba ugrása után – jégbe fagyba végzi, az Olt hídja mellett.

Nos, bár a történet nem egyéb, mint a góbé fantázia játéka, az erdélyi örmény gyökerű barátaink nem vették jó néven a novellában megjelenő nemzetkarakterológiát. Annyiban mindenképp igazuk van, hogy népük olyannyira azonosult a befogadó magyarsággal, hogy feltétlen szeretet és megbecsülés illeti őket. A következőkben ezen állítást szeretném kifejteni, illetve meggyőző érvekkel alátámasztani.

A kezdetekről

A hazai örmények saját csoporttudata szerint már a honfoglaló eleinkkel együtt örmény családok is érkeztek a Kárpát-medencébe, sőt a hét törzs egyike akár örmény is lehetett. Azt is tudni vélik, hogy a törzsszövetség létrejöttekor Árpád pajzsra emelése örmény szokás szerint történt[2], bár ez már a görög-római kortól általános gesztus volt.[3] Erdélyben Talmács központtal telephelyet hoztak létre, és a kaukázusi templomépítésekkel rokonítható kápolnákat építettek Erdélyben az Árpád-korban.[4] Jelentős betelepülés történt a XIII. században is, amire az esztergomi örmény negyed, a Terra Armenorum okleveles említése utal. A következő évszázadban IX. Bonifác pápa már Brassóban is tud – minden bizonnyal külkereskedő – örményekről.

A következő, legjelentősebb betelepülési hullámuk a 17. század utolsó harmadára tehető. Miután a török terjeszkedés elől már két-három évszázaddal korábban menekülni kényszerültek, a velünk szomszédos Lengyelországban (Galíciában) és Moldvában is jelentékeny kereskedelmi és vallási központokat építettek ki. A török-lengyel harcok dúlásai következtében a hagyomány szerint 1672-ben érkezett az általuk jól ismert szorosokon az első nagyobb csoportjuk Erdélybe, amelyet inkább több éves folyamatként kell felfognunk. Apafi Mihály fejedelem jó szívvel fogadta őket: Besztercén, Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Görgényszentimrén, Petelén, Marosfelfaluban, Kantán, valamint saját ebesfalvi birtokán telepítette le őket. Már ő, de fia, II. Apafi Mihály is különböző kiváltságokban részesítette őket: szabadon választhattak bírót, szabadon kereskedhettek, kereskedelmi ügyekben pedig a görög kompániához fellebbezhettek.[5]

Származásföldrajzilag heterogén, szociológiai szempontból viszont homogén, főként kézművesekből és kereskedőkből álló csoport alkotta e kolóniát.[6] A beköltöző családok száma 300 alatt lehetett, ami később durván megtízszereződött.[7]

A virágkor

Besztercéről – ahol a vezető rétegük, a legtőkeerősebb, jómódú családok éltek – a szászok 1712-ben kiűzték a számukra nemkívánatos konkurenciát. Ezt követően költöztek át Szamosújvárra (Armenopolis), ahol megalapították az „örmény metropolist”, amely az egyetlen, terv alapján épült város lett Erdélyben. Barokk épületei, templomai sajátos színt képviselnek, tükrözvén egykori lakóik jólétét. Szamosújvár 1726-ban, Ebesfalva 1733-ban kapott kiváltságlevelet III. Károlytól – utóbbi ekkortól az Erzsébetváros (Elisabethopolis) nevet viseli. E két település képezte a kezdetben egységes compania belső és külső alkotórészét. A székelyföldi örmények sokáig az erzsébetvárosi bíró joghatósága alá tartoztak, de 1715-től a gyergyószentmiklósi és szépvízi örmény bíró volt az elsőfokú hatóság az ott élők számára, szabad királyi városi rangot II. Józseftől kaptak.[8]

Az udvar tehát különösen pártfogolta őket, hisz beleillettek az udvar merkantilista gazdaságpolitikájába, a török és zsidó alattvalókat kívánták velük kiszorítani a keleti kereskedelemből, a katolikussá vált vallásuk pedig az ellenreformáció folyamatában nyert jelentőséget.[9]

Eredeti vallásuk szerint az örmény apostoli egyházhoz – a világ első államvallássá vált keresztény egyházához – tartoztak. Apafi idején a nyilvános vallásgyakorlás jogát nem tudták megszerezni, így kezdetben magánházaknál, később bérelt fakápolnákban végezték a liturgiájukat. A 17. század végén Szebelébi Bertalan kézdiszentléleki plébános és püspöki helynök két kápolnában engedélyezte a saját rítusú istentiszteleteik tartását.[10]

Az évszázad utolsó évtizedeiben – hathatós szentszéki, magyar katolikus egyházi és Habsburg udvari támogatással –, a rekatolizáció nagy lendületet vett az ortodox erdélyi románok és a felső-magyarországi rutének körében. Ebben az összefüggésben a protestánsellenes hatalmi játszma részévé vált az örmény apostoli egyház. Bár Minas püspökük vezetésével egy részük ellenezte, az erdélyi örmények Lembergben 1681-ben deklarálták az uniót, elismerve a pápa primátusát. A folyamatot Oxendius Virziresco missziós unitus örmény pap vitte végig sikeresen 1709-ig.

Az általa alapított és felépített Szamosújvár mellett Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós és Csíkszépvíz kanonizálódott örmény kolóniaként, amely nem csupán az örmények nagyobb számának, hanem mindenekelőtt az örmény katolikus egyház húzóerejének köszönhető. Ott építették fel első, szerényebb kőtemplomaikat, majd monumentális szentegyházaikat. Építészetileg a helyi hagyományba igyekeztek beilleszkedni, a szamosújvári Salamon-templom például a vidék késő gótikus falusi templomainak alaprajzát követi.[11] Az erzsébetvárosiak első templomukat 1725-ben építették a Szentháromság tiszteletére, ahová négy év múlva mechitarista szerzetesek érkeztek. A ma is álló hatalmas Istenházát 1766–91 között emelték, védőszentje Árpád-házi Szent Erzsébet. Mellette még kilenc kápolna és templom épült a városban a hívek adakozásából.[12]

Virziresco apostoli helynök, majd püspök Szamosújváron nemcsak a lelkeket gondozta, hanem kialakíttatta a sajátos örmény barokk városképet a kereskedő polgárság számára, amely stílus a környék városi és nemesi hagyományaiba is illeszkedett.[13] Létrehozta az örmény tímárcéhet, megalkotván annak alapszabályát. A Rákóczi-szabadságharc alatt a protestáns rendek által kiutasított Illyés András püspök felkérésére ellátta a latin hívek gondozását is: papokat szentelt, harangokat áldott meg, házassági ügyekben bíráskodott, főpapi infuláns miséket végzett, szent olajokat szentelt.[14]

A kézműves bőrfeldolgozás a szintén az örmények által űzött mészárosságra meg a marha- és bőrkereskedelemre épült. Az Erdélyben monopolhelyzetet kivívott állatkereskedőik Moldva és Havasalföld mellett eljutottak Bécsig, a délnémet és itáliai városokig. A szegényebb vándorkereskedőik pedig a vidék áruellátásában játszottak fontos szerepet. Szétterjedvén az országban, a 18. században már az Alföldön béreltek pusztákat állattartásra, anyagi helyzetük már a nemesség megszerzését is lehetővé tették. A Székelyföldön fafeldolgozással és kereskedelemmel, valamint modern pénzforgalom meghonosítással foglalkoztak, utóbbi révén a városiasodást is elősegítvén.[15]

A magyar közjog a betelepedés után egy évszázadig különleges jogállású idegenekként kezelte őket, de 1776-ban sor került a jogi integrációjukra is: ekkortól fogva közhivatalokat is betölthettek, ezáltal jogaik és kötelességeik megegyeztek az államalkotó többségével.[16] Ez által megnyílt előttük a társadalmi és térbeli mobilitás, a földbirtokszerzés lehetősége is (pl. a Bánságban), szétszóródtak az országban, újabb közigazgatási, értelmiségi pályákra kerülhettek s érhettek el rendkívüli sikereket.

Beilleszkedés, identitás, kulturális kölcsönhatások

Nos, a korábban lezajlott vallási uniójuk s az utóbb említett emancipációjuk és migrációjuk a Kárpát-medencében igen ritka politikai és társadalmi integrációt eredményezett. Ahogy Tófalvi Zoltán fogalmazott: az örmények voltak az utolsók, akiket a magyarság integrálni tudott, politikai szempontból a magyar nemzet részeként tekintettek rájuk, és az együttélés is velük volt a legkevésbé problémás.[17]

Kabdebó Lóránt a folyamat lényegét abban látja, hogy „a magyarörmények több mint három évszázad alatt úgy váltak magyarrá, hogy származásuk öntudatát megtartották. A befogadó nemzet legjobb polgáraivá igyekeztek válni, minden sorsdöntő és minden békés időszakban egyaránt.”[18] Szongott Kristóf armenológus szerint is „kétségtelen, hogy a legpéldásabb hazai népelem az örmény. Erényei szinte hibákká tolódnak, hibái pedig majdnem erényszámba mennek. Az örmény munkás és takarékos, józan és rendszerető…, életrevaló és élelmes, családias és vallásos, mint a zsidó, szapora és szívós, terjeszkedő és gyarapodó, mint az oláh, tiszta fejű és furfangos, mint a cigány; és mondhatnám műveltebb, sőt magyarabb, mint a magyar.”[19]

Igyekeztek minél jobb magyarrá lenni: már az 1840-es években büszkén vállalták a magyarságukat, sőt magyar neveket vettek fel.[20] Nem csupán asszimilálódtak, egészen és tiszta szívből magyarrá lettek! Annak érzik magukat lelkükben, ezt vallják írásban és tetteikben. „Orbán Balázs szavaival élve, nem éltek vissza soha új hazájuk vendégszeretetével, amely őket legnehezebb üldöztetéseik korában befogadta. ezen életrevaló nemzettöredék átérezte, mivel tartoznak e hazának és méltónak bizonyult arra, hogy mint magyarörmény e nemzet fiai közé számítson.”[21]

„A 19. század erdélyi örménysége előtt valóban nem volt más lehetőség, mint betagozódni abba a társadalomba, amelybe elődeik már gyökeret vertek, s a közvélekedés által örmény jellemzőknek tartott tulajdonságaikat – becsületesség, szorgalom, hagyománytisztelet, takarékosság, közügyek iránti elkötelezett áldozatkészség, családszeretet, polgári erények – a gazdaság terén elért sikerek után a társadalmi sikeresség szolgálatába állították (…) A század utolsó évtizedeiben a kulturális és társadalmi élet szinte minden területén kiemelkedő helyet foglaltak el az örmények.”[22] Országos arányszámukhoz képest egyértelműen felülreprezentáltak voltak a korabeli Magyarország elitjében.

A ’48-ig jogilag egységes Natio Hungarica tagjaként, majd a polgári jogegyenlőség kivívása nyomán más nemzetiségek is a szabadságért, a társadalmi emelkedésért és a mindezektől várható anyagi gyarapodásért cserébe önként és hálásan váltak magyarrá, és lettek többnyire lojális polgárai a közös magyar hazának.[23] Ugyanakkor nem egy közösség értelmisége a szomszédos nemzetállamok kialakulása után a lojalitás helyett az elszakadást szorgalmazta, magyarellenes agitációt folytatott – a magyarörménység sohasem volt partner az efféle törekvésekhez.

Hozzájárulás a nemzet építményéhez – a patriotizmus példái

1. A honvédelem terén

Joggal büszke a magyarörménység arra, hogy őseik a magyar haza védelmében az 1848-49. évi forradalomban és szabadságharcban kimagasló létszámban vettek részt. Kiss Ernő honvéd altábornagy és Lázár Vilmos ezredes az aradi vértanúk között végezte, Czetz János tábornok pedig messze határainkon túl is öregbítette később a magyar katona hírnevét.[24] Eleméri és ittebei Kiss Ernő a dél-magyarországi harcokban tűnt ki, országos főhadparancsnokká nevezték ki. A szintén bánsági Lázár Vilmos zempléni hadmegye parancsnok az orosz fősereg ellen harcoló hadosztályt, utóbb hadtestet vezette. Mindkettőjüket golyó általi halálra ítélték.

Czetz János huszonhét évesen a szabadságharc legfiatalabb tábornoka lett, miután az erdélyi hadsereg vezérkari főnökeként Bem érkezéséig rendet teremtett, bevonult Kolozsvárra, majd a piski, medgyesi, nagyszebeni és brassói csata után az erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnoki tisztét is ellátta. A megtorlás alatti bujkálást követően külföldre menekült. Argentínában katonai, utóbb polgári földmérési és térképészeti munkálatokat vezetett. A Buenos Aires-i katonai akadémiát ő alapította és hosszú időn át igazgatta.

Mellettük mintegy hetven tiszt és főtiszt, számtalan tiszthelyettes, honvéd és polgári áldozat jelzi, hogy a magyarörménység mennyire magáénak érezte a magyarság akkori szabadságharcait.

Más korokban is választották e nép fiai a katonai pályát s mutattak fel figyelemre méltó teljesítményeket. Az 1712-ben nemességet nyert Lászlóffy Izsák kapitányt a török háborúban a Vaskapunál elhelyezett nemzeti sereg élén találjuk. Báró Heim Géza m. kir. vezérőrnagy a Ludovika akadémia tanára volt a 20. század első felében, Issekutz Gyula Jenő alezredesi rangban a kolozsvári hadkiegészítő kerület parancsnoka lett 1890-ben. Jakabffy Tódor m. kir. huszárőrnagy a nagy háborúban a 9. honvéd huszárezredet irányította. Korbuly Jakab ezredest 1930-ban avatták vitézzé. Ebesfalvi Lengyel Béla második világháborús vezérőrnagyként, majd hadosztály- és hadtestparancsnokként szerzett dicsőséget a magyar névnek. Lengyel Jánost egy évvel az első világégés előtt léptették elő vezérőrnaggyá. Zakariás Gábor századparancsnokként állt helyt a világháborúban, majd utána a Kossuth Akadémián, ám 1949-ben koholt vádak alapján bebörtönözték. Szabadulása után műszaki pályát futott be.[25]

1956-os hőseik Pongrácz Gergely és Ödön. A szamosújvári család 1946-ban telepedett Erdélyből Soroksárra. Gergely a Corvin-köz egyik parancsnokaként harcolt fivéreivel együtt. A megtorlás elől Nyugatra emigrált, Chicagóban a Magyar Szabadságharcos Szövetség alelnökévé választották. 1991-ben hazajőve az ’56-os Magyarok Világszövetségének elnöke lett, de az ’56-os szövetség budapesti elnökeként és a POFOSZ tb. elnökeként is tevékenykedett. Kiskunmajsán 1956-os Múzeumot alapított és építtetett ifjúsági táborral, kápolnával, amelyet testvére, Pongrácz Ödön 2005 óta irányít.[26]

1. A politika terén

Tartást adhat e néphez tartozóknak, hogy a 19-20. században a törvényhozás meg az államigazgatás legmagasabb szintjein nem csupán históriai pillanatokig, hanem számosan tartósan, évtizedekig is jelen lehettek.

Szükségeltetett ehhez a már említett önkéntes megmagyarosodás, amelyet a korabeli Magyarország lelkesen üdvözölt. Mivel a politikai életben mindenki magyarnak számított, az örmény eredetű közéleti emberek elfogadták az egységes politikai nemzet tézisét és minden megnyilatkozásukban magyarként léptek föl, ellentétben a már „kifelé kacsingató” nemzetiségekkel.

Ifj. Bertényi Iván kutatásai szerint a magyarországi örmények a kiegyezés utáni országgyűlésben az összlakosságon belül elfoglalt arányukhoz képest harmincszorosan (!) képviseltették magukat! E hihetetlennek tűnő mérték jól példázza egyfelől a tehetségüket, másfelől az integráltságuk fokát. A képviselők zöme a két örmény központból, valamint a Bánságból származott. Mindazonáltal Szamosújvárról, Erzsébetvárosról, Gyergyóból, Szépvízről már a 18. században elindult a kirajzás, így az ország szinte minden vidékén éltek, dolgoztak örmények, részt vettek a politikában. Mindenekelőtt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Máramarosszigeten és a fővárosban. A Temesi Bánságban bérelt pusztáik az állattartást és kereskedelmet célozták, nemessé válván hatalmas uradalmakat szereztek. Torontál vármegye arculatát ők is formálták: a Karátsonyi, a Lázár, a Kiss, a Kabdebó, a Gyertyánffy, a Dániel vagy a Gorove családok átvették a magyar nemesség szokásait és hazafias érzelmeit, közülük kerültek ki főképp az Országgyűlés bánsági örmény képviselői. Mivel a t. Házba jutott örmény küldöttek négyötöde a mindenkori kormánypárt színeiben indult, a Katonai Határőrvidéken egyfajta ellensúlyt is képeztek a magyar állameszmét tagadó szerb nacionalista párttal szemben.[27]

Egy századfordulós képviselőre – családunk egykori tagjára – a Kárpát-medencei magyar elkötelezettsége, súlya okán külön felhívnám a figyelmet. Urmánczi Nándor Maroshévízen mint iskola- és plébánia-építtető, lapkiadó is volt. 1918 novemberében Jancsó Benedekkel, Sebes Dénessel és Ugron Gáborral megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot a román csapatok megállítására. A Sopron környéki ellenállást is vezette. Kiutasítva Romániából, a magyar fővárosban megszervezte a revíziós mozgalmat, elnöke lett a Területvédő Ligának. Elindította az Ereklyés Országzászló mozgalmat, amelynek örökös elnökeként a csonkaország területén mintegy hétszáz (!) településen avattak országzászlót. Ő kezdeményezte a Szabadság-téren felállított Észak, Dél, Kelet, Nyugat szoborcsoportot, amelyet a szovjet invázió pusztított el.[28]

Két miniszterelnököt is adtak Magyarországnak. Erzsébetvárosi Lukács László talán kora legnagyobb pénzügyi politikusaként br. Bánffy Dezső, Széll Kálmán, gr. Tisza Kálmán, utóbb gr. Khuen-Héderváry kormányában pénzügyminiszter, utóbbiban a kereskedelemügyi tárcát is vezette. 1912-13-ban miniszterelnökké és a király személye körüli miniszterré nevezték ki.[29] A szintén ügyvéd danczkai Pattantyús-Ábrahám Dezső a második szegedi kormány miniszterelnöke és ideiglenes pénzügyminisztere volt 1919 nyarán.[30] Mindketten a miniszterségük előtt államtitkári posztot is betöltöttek.

Magyarörmény minisztereknek tekinti a kibocsátó közösségük Gorove Istvánt, a Kossuthtal és Szacsvayval szerkesztett Függetlenségi Nyilatkozat egyik szövegezőjét. Andrássy Gyula gróf kormányában földművelés-, ipar-, kereskedelmi miniszter, majd ezt követően közmunka- és közlekedésügyi tárcavezető.[31] Báró Dániel Ernőt kereskedelemügyi miniszterré nevezték ki a Bánffy-kormányban a 19. század végén. A bánsági vízügyi rendezés, vasútépítés, a Vaskapu munkálatainak a befejezése, az esztergomi, tokaji és fővárosi összekötő vasúti híd megépítése, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár vezetése fűződik többek között a nevéhez.[32] Csejtei Kristóffy József 1905-6-ban a belügyi tárcát irányította.[33] Lukács Béla – többszöri államtitkárság után –, gr. Szapáry Gyula és Wekerle Sándor kormányában kereskedelemügyi miniszteri posztra került.

Erzsébetvárosi báró Lukács György 1905-6. évi vallás- és közoktatási miniszter érdemeihez tartozik pl. a baptista felekezet elismertetése, a magyar nyelv intenzitásának növelése az oktatásban, az alkoholizmus és tuberkolózis elleni védekezés tanításának bevezetése az iskolákban. Később számos nemzetközi fórumon fellépett a trianoni szerződés revíziója érdekében.[34] Dr. Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter Tisza Kálmán, gr. Szapáry Gyula, majd Wekerle Sándor kormányában, ezt követően a képviselőház elnöke lett. Jogtudósként a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé fogadta.[35] Gajzágó László, a későbbi jogtudós professzor, akadémikus 1927-ben rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter volt a békeszerződésből fakadó fontosabb ügyek vezetésére.[36]

Államtitkári, helyettes államtitkári beosztások, a közigazgatás más szintjein betöltött tisztségek, nemzetközi szerepvállalások jelzik még a hazai örmények beilleszkedésének sikerességét.

1. A tudomány és a felsőoktatás terén

Ország-világra szóló tudományos teljesítmények, egyetemi professzori címek hasonlóképpen fűződnek örmény származású honfitársainkhoz. A teljesség igénye nélkül néhány idevágó életművet szeretnék a figyelmükbe ajánlani.

Ajtony Árpád a 70-es, 80-as években a párizsi magyar szellemi élet vezető alakja volt. A versailles-i Saint-Quentin-en-Yvelines Egyetem pszichológiai tanszékének tanáraként dolgozott. Francia és a rendszerváltozás után magyarországi filmek forgatókönyvírójaként és szereplőjeként is ismerték.[37] Ávéd Jákó a gyulafehérvári meteorológiai szolgálatot és árvízjelző állomást vezette, a meteorológiai kutatások egyik hazai úttörője.[38] Bányai János geológus a Székelyföld természettudományos – közelebbről ásványtani és gyógyvízkutatási – feltárásában jeleskedett. Az őslénytanban új fajokra talált és megírta a táj paleobotanikáját.[39] Csíky József a debreceni egyetem belgyógyászati tanszékén, valamint az Ápoló- és Védőnőképző Intézet élén jeleskedett.[40] Id. Issekutz Béla a szegedi orvosi kar dékánja, majd a PPTE, ezt követően a SOTE gyógyszertani tanszékét vezette, utóbbi intézményben szintén az orvosi kar dékánja. A modern gyógyszerkutatás magyarországi megindítóját tisztelhetjük személyében.[41]

Kabdebó Gyula a M. Kir. József Műegyetemen építész magántanári képesítést nyert, a főváros iskola- és kislakásépítési tervezését vezette, építészettörténeti és építőművészeti szakirodalmi munkássága is jelentős.[42] Karácsonyi János r.k. püspök a váradi hittudományi főiskolán, valamint a budapesti hittudományi karon egyháztörténetet és egyházjogot tanított. Többek között vármegye- és plébániatörténet-íróként, a székelyek eredetének, helyneveinek feltárójaként is becsüljük.[43] Korbuly Imre a 19. század végén a pozsonyi jogakadémián a nyilvános közjog tanára, majd a kolozsvári FJTE-en a közjog és a közigazgatási jog tanára volt.[44] A szintén jogász Kosutány Ignác Pécsett vezette az egyházjogi tanszéket, a jogi karon pedig dékánná is kinevezték.[45] Kovrig Béla a két világháború közötti magyar szociálpolitika kiemelkedő alakja a kolozsvári egyetemen társadalomtani és társadalompolitikai tanár. A közgazdaságtudományi kar élén dékán, az egyetemnek pedig rektora is volt. 1948-ban az USA-ba kivándorolva a milwaukee-i Marquette Egytem szociológia professzora lett.[46]

Ebesfalvi Lengyel Béla kémikus egyetemi tanárt, intézetigazgatót a bölcsészettudományi kar dékánjának, majd rektorának nevezték ki az 1880-90-es években a budapesti tudományegyetemen.[47] Perényi báró Lukács György Péter József Mária Edit az Albany University Történelmi és Politikai Tudományok tanszékének professzoraként öregbítette jó hírnevünket a múlt században.[48] Novák Ernő a sebészeti műtéttan és az urológia tanára volt a Ferencz József Tudományegyetemen a 40-es évek első felében, majd Szegeden folytatta pályafutását.[49] Novák István gyógyszerész a SZOTE gyógynövény- és drogismereti tanszékét vezette, utóbb dékáni kinevezést is kapott.[50] A szamosújvári Nuricsán József 1903-ban a magyaróvári gazdasági akadémián a kémia tanára. A tordai, tusnádfürdői, málnási és kassai vízforrásainkat elemezte, az első magyarországi – mezőhegyesi – gázforrást is ő ismertette.[51] Papp Simon geológus a magyar kőolajbányászat megteremtője, Kolozsvárt és Selmecbányán tanított felsőfokon, a soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar egyetemi tanára is lett. A 20. században számos kőolaj- és földgázkutatásában töltött be fontos szerepet Csonka-Magyarországon, a visszatért Észak-Erdélyben, valamint több kontinensen.[52]

Danczkai Pattantyús-Ábrahám Géza műegyetemi tanár a hidrogépek és szállítóberendezések tanszéken dolgozott professzorként. Szakemberek generációit nevelte a magyar műszaki életnek. Testvére, Imre a soproni kohógéptan tanszék vezetője, a kohómérnöki, majd a gépész vegyészmérnöki kar dékánja volt. A karok Miskolcra költözése után a hőerőművek, kompresszorok, kohótelepek, géptan tárgyakat tanította, és irányította a tanszéket.[53] Kevéssé közismert, hogy Puskás Tivadar, a telefonközpont feltalálója is rendelkezik magyarörmény kötődésekkel.[54] Roska Márton régész az erdélyi, bánsági, a Tisza alföldje és a Bakony kő- és bronzkori ásatásaival írta be magát a tudomány történetébe. A debreceni, kolozsvári és szegedi egyetemeken volt az archeológia tanára.[55] Simay Imre szobrászt, festőművészt, grafikust az 1920-as években a budapesti Iparművészeti Főiskola tanárává, majd rektorává nevezték ki. Soó Rezső pedig a magyar geobotanikai iskola megalapítója. Foglalkozott a Székelyföld és a Mezőség flórájával, megírta Kolozsvár geobotanikai monográfiáját. Debrecenben, majd Kolozsvárt az egyetem növénytani tanszékének élén állt, Erdély fővárosában a Botanikus Kertet és az EME Növénytárát is vezette.[56]

A szépvízi születésű Száva János Zoltán a marosvásárhelyi általános orvosi kar ortopédiai, traumatológiai és gyereksebészeti tanszékén töltött be professzori posztot 1968-tól tizenhét esztendőn át. A tanszék klinikáját ő hozta létre.[57] Páratlan tudósi és diplomáciai karrier a Szongott Dénesé. Erzsébetvárosiként huszonhárom évesen szüleivel Olaszországba menekül, ahol a mechitarista rend egyetemén örmény nyelv és történelem diplomát szerez. Pappá szentelik, felveszi családja II. József által eltörölt eredeti nevét (Astavatzaturian). A szerzetesrendbe belépvén 1957-től a libanoni Tyros egyetemén tanít, ahol régészeti gyűjtőutak után professzorrá is fogadják. 1973-76 között libanoni kulturális attasé az Iráni Császárságban. Mintegy nyolcvan, többnyire örmény régész, nyelvész, történész kutatásait irányította. Élő és holt nyelvek tucatjait (!) beszélte, ismerte. A hun-szkíta nyelvemlékek felderítésében és összegyűjtésében oroszlánrészt vállalt. Jerevánban akadémikussá és díszdoktorrá avatták.[58]

Temesváry János hegedű- és brácsaművész 1936-59 között a budapesti Zeneakadémia hegedűtanára. Korábban igazgatta a Postás Zeneiskolát, szólistaként muzsikált az Operaház és a Filharmóniai Társaság zenekarában. A Zeneszerzők Országos Szövetsége alelnökké választotta, amelyet másfél évtizedig látott el.[59] Torma Károly régésznek Aquincum és Dácia kutatásában (az előbbi helyen a múzeum megalapításában) tarjuk számon komoly érdemeit. Az erdélyi limest ő találta meg a Meszes-hegységben. 1881-ben az MTA rendes tagjává választották és a budapesti egyetem tiszteletbeli tanárává nevezték ki. Húga, Torma Zsófia szintén régészettel foglalkozott. Nevéhez fűződik a Maros partfalából származó tordosi neolitikus lelet feltárása. A 11 ezer darabos lelet kiemelkedő darabjai a tatárlaki írásos agyagkorongok, amelyeken a sumér ékírás és az ősi magyar írás együtt szerepel. Déva környéki barlangkutatásai a nemzetközi ismertséget is meghozták számára. Az első nő, aki a kolozsvári egyetemen tiszteletbeli bölcsészdoktori címet kapott.[60]

Verzár Frigyes világhírű orvosprofesszor a debreceni egyetem élettani tanszékét és kórtani intézetét vezette 1919-től, két év múlva dékán, 1927-től rektor is lett. Később a bázeli egyetem élettani, gerontológiai intézetének vezetésére és nyilvános egyetemi tanári állására hívták meg. Az Egészségügyi világszervezet (WHO) táplálkozásprogramját ő dolgozta ki és irányította 1945-ben. Az 50-es években a caracasi egyetemen oktatott, több országban tiszteletbeli doktorrá és akadémikussá választották.[61] Verzár Gyula fülgyógyász szintén Debrecenben volt professzor, majd 1946-47-ig az orvostudományi kar dékánja.[62] A tudósok sorát Zolnai Gyulával zárjuk, aki a budapesti egyetemen a magyar nyelvtudomány és az összehasonlító finnugor nyelvészet tanáraként működött. Nyelvtörténettel, mondattannal, nyelvműveléssel foglalkozván eljutott az akadémiai tagságig.[63]

1. A kultúra, a művészetek terén

Hasonlóképp az eddigiekben vázolt tevékenységi területekhez, itt talán még szembetűnőbb a nemzetünkbe betagozódott örménység súlya. Terjedelmi okokból csak reprezentatív példákat ragadunk ki a halhatatlanok panteonjából.[64]

Kiváló színművészeket, színházi szakembereket adtak: Agárdy Gábor a Nemzet Színésze, Bánffy György drámai szerepei mellett országgyűlési képviselő és az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke is volt. Ferenczy István Vásárhelyen vált a Székely, majd a Nemzeti Színház örökös tagjává, a színművészeti főiskola tanárává. A becskereki színház Gyertyánffy János Torontál vármegyei alispánnak köszönheti a létrejöttét. Korbuly Bogdán bankár a színháztörténetbe is bevéste a nevét, hisz 1874−78 között a Kolozsvári Színház intendánsa is volt. Máig ható cselekedete, hogy megépíttette a sétatéri nyári faházas színkört, amelyet Janovics Jenő építtetett át 1911-ben. Amikor 1918-ban elvették a magyarságtól a Hunyadi-téri színházat, ez lett máig az állandó Magyar Színház épülete.[65] Dr. Kövér Béla a szegedi Bábszínház alapítója, amely halála után 1996-ban fel is vette a nevét. Kövér Miklós Kecskeméten, Szolnokon, Kaposváron, Mohácson, Baján, Egerben, Sátoraljaújhelyen dolgozott színigazgatóként, társulatvezetőként. Mály Gerő a 20. század első felében vidám szerepekben vált népszerűvé a magyar főváros különböző színházaiban. 1946-ban Amerikába távozván a pályaíve megtört.

A zeneművészet, zenetudomány históriája nem kevésbé gazdag a körükből származó személyiségekkel. Dániel Ernő zongoraművész nemcsak hangversenyezett itthon és Európa nagyvárosaiban, de tanított a Zeneakadémián, majd 1949. évi emigrálása után a texasi, majd a Kaliforniai Egyetemen. Karmesterként az USÁ-ban több városi szimfonikus zenekart irányított. Liszt-interpretációi nyomán elnökké választották az Amerikai Liszt Társaságban, az American Orchestra League pedig igazgatósági tagjává. Fancsali János a kolozsvári Zeneakadémia zongora tanszékén végzett 1966-ban. Áttelepüléséig, 1988-ig az ottani zenelíceumban tanított, azóta Budaörsön zeneiskolákban. Otthon megalapította és vezette a Consort de Cluj régizene együttest (1972−1986), itthon pedig 2006-ban a Duo Fresco négykezes zongoraegyüttest, amellyel több CD-t is megjelentetett. 2012-ben megalakította a Souvenirs hangszeres együttest. Évtizedek óta hangversenyező művész. Hangszer-rekonstrukciókat is végez. Részben magyarörmény témájú zene- és művelődéstörténeti munkásságát nyolc önálló, több tucat szerkesztett kötet, több száz tanulmány és cikk jelzi. A budaörsi örmény közösség elnökeként sokrétű rendezvényeket is szervez.

Hollósy Kornélia a 19. századi magyar operavilág kiemelkedő szopránja volt. Vezető énekessé küzdötte fel magát a pesti Nemzeti Színház színpadán, Korfun, Torinóban, Bécsben, Varsóban, Bukarestben is vendégszerepelt. Művészeti szalonját a fővárosi társadalom és kultúra kiválóságai látogatták. Jagamas János Kolozsvárt a Magyar Zenekonzervatórium, majd a G. Dima Zenekonzervatórium előadótanára, a Folklóintézet főkutatója. Gyűjtéseket végzett többek között a Fekete-Körös völgyében, Kalotaszegen, a Mezőségen, a Nagy-Szamos, a Felső-Maros, a Kis-Küküllő mentén, az udvarhelyi, gyergyói, csíki székelyek, a moldvai, gyimesi, barcasági csángók között. Délkelet-Európa egyik legkiemelkedőbb népzenekutatója hatezer dallamot jegyzett le.

Kacsóh Pongrác zeneszerző, zeneíró nemcsak a daljátékai, operái (János vitéz, Csipkerózsika, Rákóczi, Dorottya és mások), hanem a zeneelméleti, zenetörténeti és zenepedagógiai művei okán is érdemes az utókor emlékezetére. Erzsébetvárosi Perényi báró Lukács Miklós a budapesti Operaház főtitkára, majd kétszer az igazgatója is volt. A Zeneakadémián az operai szerepgyakorlat és zenekari gyakorlat tanára, vezette a MÁV szimfonikus Zenekart is. Székelyhidy Ferenc szintén a Magyar Királyi Állami Operaházban vált vezető énekessé, lírai és drámai tenorrá. Dalok, oratóriumok előadójaként is fellépett, a Zeneművészeti Főiskola tanára volt. Kodály több művét neki ajánlotta.

A legnevesebb magyarörmény hegedűművésznek Telmányi Emilt tartják. Bár 1919-től Dániában élt, rendszeresen visszajárt Szülőföldjére: Erdélybe és Magyarországra. Hangversenyező művészként – muzsikusi és karmesteri minőségében is –, egyéni és kamarazenekari fellépésekkel szerepelt Európában és a tengeren túl, mások mellett a kortárs magyar zeneszerzőket népszerűsítette. Arhusban konzervatóriumi tanár volt, kisebb hegedűdarabokat is szerzett. Tutsek Piroskát, a budapesti opera magánénekesét hasonlóképpen kontinens-szerte ismerték. A magyar és az osztrák főváros operaházának egyidejűleg volt a mezzoszopránja a 30-as, 40-es években, de pódiumra lépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a milánói Scalában is.

Viski Jánost közössége a legjelentősebb magyarörmény zeneszerzőként jegyzi. Kodály Zoltán tanítványa volt, igazgatta a kolozsvári konzervatóriumot. A szimfonikus műfajban kórusokat, dalokat és kisebb zongoradarabokat komponált. Műveit számos európai hangversenyközpontban sikerrel játszották.

Az irodalom és a sajtó sem szűkölködik örmény gyökerű nemzettársainkban. Alexa Károly irodalom- és művelődéstörténész az ELTÉ-n és a Pázmány Péter Tudományegyetemen több évtizedig tanított. Emellett szerkesztett több lapot, folyóiratot (Kortárs, Magyar Hírlap, Mozgó Világ, Hitel, Életünk, Heti Magyarország, Új Magyarország), Televíziós szerkesztőségvezető, majd a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója is volt. Kilenc saját könyve jelent meg.[66] Bányai Elemér (Zuboly) Szamosújváron, Kolozsvárt több lapot szerkesztett, de írásait bőségesen közölte a fővárosi sajtó is, ahol rövid élete utolsó évtizedében élt. Közeli barátja, Ady, több versét neki ajánlotta. A Tolnai Világtörténelem magyar és francia köteteit, valamint a Napoleon album részeit ő írta meg. 1915-ben tartalékos tisztként az Uzsoki-szorosban esett el.

A gyergyószárhegyi születésű Bartis Ferenc és fia, Attila jelentős 20. századi írástudóink. Az apa 56-os szerepe miatt hét évig börtönben ült, rettenetes kínzásoknak kitéve. Szabadulása után a Hargita és az Új Élet lapokat szerkesztette otthon, majd áttelepülve Budapesten alapító főszerkesztője a Céh folyóiratnak. Emlékiratai, verseskötetei, összmagyar társadalmi szerepvállalása, izzó hazafisága tiszteletet érdemel.[67] Bartis Attila prózáit több nyelvre lefordították, színre vitték, megfilmesítették. Fotográfiái kiállításokon és kötetekben kapnak nyilvánosságot.[68] Bodor Ádám édesapja a Márton Áron püspök elleni koncepciós per egyik elítéltje volt, őt magát pedig tizenhat éves korában börtönözték be kommunistaellenes röplapterjesztésért. Elvégezte a kolozsvári Protestáns Teológiát, az Erdélyi Református Egyházkerület könyvtárában, majd egy fordítóirodában dolgozott. Emellett tárcáit olvashattuk az Utunkban. Elbeszéléskötetei Erdélyben, nagysikerű regényei és további könyvei az 1982. évi áttelepülése után Budapesten jelentek meg. Műveit tucatnyi nyelvre lefordították.[69]

Beczássy Judit regényeit Schöpflin és Kosztolányi méltatta, több műve pályadíjban részesült, idegen nyelvre is lefordították. Képzői tanulmányai és tanítónői tevékenysége a Délvidékhez és Székelyudvarhelyhez fűzik. A Bor Ambrus szerzői néven publikált író (eredeti neve: Hovhanesian Zaven Egon, amelyet Lukács Jánosra változtatott) több kiadó szerkesztője, a Könyvvilág havilap főszerkesztője volt, a Magyar Nemzet kulturális rovatának is munkatársa. A modern német literatúra fordítójaként jelentőset alkotott – 47 kötet őrzi a keze nyomát. Másfél tucat saját szépírói könyvet publikált, részben Bottyán János néven.[70] 19. századi elődje, Csíky Gergely felszentelt katolikus papi, teológiai tanári, valamint szentszéki ügyészi hivatása mellett − püspöki engedéllyel − a literatúrával is foglalkozott. Kilépve az egyház kötelékéből, dramaturgként foglalkoztatta a Nemzeti Színház, tanított a Színiakadémián. Színműveit nemcsak megjelentették, hanem be is mutatták, pályadíjakat nyert drámáival és regényeivel. Szophoklész és Plautus műveit, több tucat színdarabot, szakmunkákat ültetett át magyarra, akadémiai levelező taggá is választották.

Dávid Antal és fia, Csaba a székelyföldi örmények leszármazottja. Dávid Antal Iván novellákkal, erdélyi témájú történelmi regényekkel írta be magát az erdélyi és magyarországi szépirodalomba, de a Brassói Lapoknál, a kolozsvári Keleti Újságnál, az Angyalföld lapnál is publikált, szerkesztett, kishangjátékokat írt a Falurádióba.[71] A nemrég elhunyt Dávid Csaba Varsóban lengyel szakos egyetemi tanulmányok után szinkrontolmácsként dolgozott, jelentékeny a lengyel témájú műfordítói és esszéírói munkássága: Wispiański Menyegző színművét ő fordította elsőként magyarra. Újságíró, szerkesztő volt az IPM magazinnál, a magyarországi lengyel sajtónál és egy ismeretterjesztő televíziós csatornánál, dramaturg a Pannónia Filmstúdiónál. Dirán és Júlia c. történelmi regénye a Rómeó és Júlia téma székely-örmény miliőbe helyezett újraálmodása.[72]

Gorove László szamosújvári nagykereskedő nemcsak a kultúra mecénása, hanem dráma- és regányíró, történeti tanulmányok szerzője, MTA-levelező tag is volt a 19. században. Tizenhat (!) éves korában, a kolozsvári magyar színház bemutatta az általa lefordított Kotzebue-darabot. Dr. Hovhannesian Eghia ügyvéd a törökországi örményüldözés elől menekülve érkezett gyermekkorában Magyarországra.  Gödöllőn letelepedve praktizált, és jelentős adófizetőként községi képviselő is lett. 1928-44 között szerkesztette a Gödöllői Hírlapot, kutatta a település és a megye helytörténetét. A csonkaországi örmény katolikus egyházközség és egyesület megszervezésében is kezdeményező szerepet játszott.[73]

Kabdebó Lóránt irodalomtörténész tanszékvezető egyetemi tanárként működött a pécsi tudományegyetemen. Professor emeritusként a miskolci bölcsészkar alapító dékánja. Számos saját szakkönyve mellett sajtó alá rendezte Szabó Lőrinc életművét.[74] A Lászlóffy-testvérek is a kortárs magyar literatúra jelesei. Lászlóffy Aladár költő, író, műfordító szerkesztő volt. Dolgozott kiadókban – a kolozsvári Daciánál mint főszerkesztő –, a Napsugár, az Előre, az Utunk, a Helikon és a Korunk szerkesztőségében. Több mint harminc kötetet publikált, fordított román költőktől, tanított kultúrtörténetet a kolozsvári egyetemen.[75] Öccse, a nemrég elhunyt Lászlóffy Csaba verseket, prózát, esszét írt, drámaszerzőként és műfordítóként is jeleskedett. A Magyar Művészeti Akadémia tagjává választották.[76]

A gyergyói születésű gamási Lázár István a pesti Magyar Világ rangos irodalmi-kritikai folyóiratot szerkesztette, regényeket, novellákat, drámát, költeményeket, filmforgatókönyveket írt. A Vörös számum c. prózája (1920) Tormay Cécile és Mályusz Elemér korszakos műveinek méltó rokona a Kommün rémtetteiről.[77] Tarján Tamás Bor Ambrus unokaöccse, az ELTE magyar irodalom- és Kultúratudományi Intézetében tanított négy évtizeden át. Negyvenkét önálló könyvet (kismonográfiát, esszé- és tanulmánykötetet, tankönyveket, színikritikákat stb.) tett közzé. Rádiós és televíziós műsorok is fűződnek a nevéhez.[78] Az irodalmárok sorát Petelei Istvánnal zárom. Ő alapította a Kolozsvár c. lapot 1886-ban, de közölt a Keletben és a kolozsvári Közlönyben is. Hírlapírói iskolát teremtett, alapelve a tények, az igazság tisztelete volt. Kezdeményezte az Erdélyi Irodalmi Társaságot, kidolgozta annak alapszabályát. Életében kilenc saját regény- és elbeszéléskötete jelent meg.[79] Alexa a 19. század magyar novellistái közül a legjobbnak minősíti, akinek presztízse napjainkig folyamatos.[80]

Kulturális panteonunkat a képzőművészetekkel zárjuk. Barcsay Jenő festő, grafikus az erdélyi Katona községben látta meg a napvilágot, szülőházán emléktábla áll. A magyar konstruktív irányzat legmarkánsabb személyisége volt. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1946−75 között anatómiát és tárgyábrázolást tanított, előadásainak képeit kötetekbe gyűjtötte. Munkásságát számos díjjal ismerték el, Szentendrén emlékmúzeuma van. Ifj. Halász Gyula fotóművész, grafikus, író Brassai néven tett szert világhírnévre. A szürrealistákhoz csatlakozott először, majd André Kertész segítette a fotográfusi pályára. 1923-tól Franciaországban élt. Picassóról kötetet írt, díszleteket tervezett, filmeket forgatott, 1956-ban Cannes-ban díjat is nyert. Kiállításai, könyvei Európában és Amerikában hangsúlyossá tették az életművét.[81]

Dávid Katalin művészettörténész a bölcsészettudományi doktorátusa után elvégezte a katolikus teológiát is, aminek birtokában több mint húsz évig a Pázmány Péter Teológiai Főiskolán tanított. Fő kutatási területe a szakrális ikonográfia, a szent hagyomány jelképeinek elemzése. Dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Számos kötetet tett le a szakma és a nagyközönség asztalára.[82] A nagybányai festőiskolát Hollósy Simon alapította 1896-ban. Azokra a művészekre épített, akiket kinevelt a szintén általa létrehozott müncheni magániskolában egy évtized alatt. Nagybányán az európai képzőművészet egyik legegyénibb stílusú, korszakos jelentőségű művésztelepét működtette nyaranta. Élete utolsó szakaszát Técsőn töltötte, ahol magyar középiskola viseli a nevét.[83]

Jakobovits Miklós képzőművész, író, a nagyváradi színház magyar tagozatának a díszlettervezője volt az 1960-as években. Később ugyanezen városban tanított művészettörténetet. Dolgozott főmuzeológusként, az újraalakuló Barabás Miklós Céh 1996-ban elnökévé választotta. Festészete Fancsali megfogalmazásában a metafizika, a szürrealizmus, az absztrakció, a minimal art, sőt az olasz trecento hatásait ötvözi.[84] A gyergyószentmiklósi születésű Vákár Tibort grafikusként, építészként tartjuk számon. Kolozsvár és Budapest mellett hét iparváros, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Mezőtúr központja őrzi az urbanisztikai keze nyomát. Mintegy harminc városban fejtett ki műemlékvédelmi tevékenységet. Pest középkori városfalának restaurálását, a Kálvin téri városfal barbakán maradványainak bemutatását és a Margitsziget domonkos kolostorának a helyreállítását is neki köszönhetjük. 1989-ben elsőként emelte fel szavát az erdélyi falurombolás ellen.[85]

1. A sport terén

Talán az előbbieknél kevésbé ismert az örmény gyökerű magyarok munkássága e szempontból, ezért néhány példával szeretném ezt is megvilágítani. Seprősi Czárán Gyula például a Bihar-hegység turisztikai felfedezője. Neki köszönhetjük, hogy turisztikai látványosságokká avatta a Szamosbazárt, a Csodavárat, a Galbina és rézbányai körutat, a révi, menyházi, meziádi barlangokat és számtalan vízesést. Utakat jelzett a tordai hasadékban és Kolozsvár környékén is. Több kötetet is közzétett.[86] Dobribán Géza a legsikeresebb magyar senior atléta. Sík- és gátfutásban, ugrószámokban, súly- és kalapácsvetésben rajtolt. Sokszoros magyar, Európa-, olimpiai és világbajnok lett úgy, hogy a versenyek helyszínére saját erőből utazott el. Sopronban, Barcson, Nagyatádon és Zamárdiban edzősködött. Utóbbi város a teljesítményét díszpolgári címmel jutalmazta, halála után pedig a sporttelep felvette az ő nevét.[87] Donogán István huszonhatszoros diszkoszvető volt a magyar válogatottban. Kétszeres magyar bajnok, országos csúcstartó. Két olimpára is kijutott, Los Angelesben (1932) 5. helyezést ért el.[88]

Gajzágó Tibor orvos egyetemista korában már atletizált. Hármasugrásban csúcsot állított fel, 1898-ban pedig távugrásban országos bajnok lett. A szolnoki MÁV sportegyesület atlétikai szakosztályát később ő alapította.[89] Dániel Ernő miniszter kisebbik fia, Dániel Tibor 1898-ban magyar teniszbajnoki címet szerzett.[90] A kolozsvári id. Szarukán László – anyakönyve szerint Vasile Sarucan – többszörös országos és Balkán-bajnok vágtázó és távolugró volt, ma edző. Felesége, Bozeró Emília országos bajnok, középtávfutó, fiúk ifj. Szarukán László országos és Balkán-bajnok gátfutó. Utóbbi keresztnevét már sikerült Lászlóként bejegyezni, szülei fontosnak érezték a Báthory iskolába íratni…[91]

Merza Gyula, Czáránhoz hasonlóan, a turisztika nagy alakja. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) szervezője, jegyzője 1892-ben, később főpénztárosa, igazgatója, tb. elnöke. Kolozsvár környékén ezernél több kirándulást vezetett, tőle származik az Árpád-csúcs és a Majláth-kút elnevezése, később róla nevezték el a Bükk-erdei menedékházat. A nemzetközi kapcsolatokat ő ápolta az EKÉ-ben, az egyesület Néprajzi Múzeumát szintén igazgatta. Hatszázat meghaladó írása jelent meg turisztikai, néprajzi és armenológiai tárgykörökben.[92] Pongrácz Antal Sándor marosvásárhelyi orvosegyetemi oktató párbajtőrvívásban jeleskedett. Már hallgató korában (1967) ifjúsági és utánpótlás világbajnok, a müncheni olimpián (1972) és a két év múlva sorra kerülő világbajnokságon, majd a tokiói olimpián (1980) egyaránt 4. helyezett. Tagja volt az Európa-kupa győztes, többszörös Balkán-bajnok egyéniben és csapatban. Halála után róla nevezték el az egyetem sportcsarnokát.[93]

A határokon átnyúló nemzet élvonalába tartozó erdélyi jégkorongozók közül csak mutatóba közlök egy nevet, hisz több tucatot felsorolhatnék. Id. Vákár Lajos alapította 1929-ben az első csíkszeredai jéghoki csapatot, amelyben 1954-ig (!) játszott. Három világbajnokságon vett részt a válogatottal, kétszer országos bajnokcsapat tagja volt. Aktív pályafutását követően edzőként és tanácsadóként dolgozott a csíki egyesületeknél. A szeredai jégpalota 1999 óta az ő nevét viseli.[94] És végül egy csattanó… Zakariás József, az „aranycsapat” tagja szintén e körből származik. A 35-szörös válogatott balfedezet kétszeres magyar bajnok 1952-ben olimpia bajnokságot nyert. Részt vett az „évszázad mérkőzésén” (magyar-angol 6:3, 1953-ban), majd a visszavágón (7:1, a következő évben). VB- ezüstérmes 1954-ben, szövetségi edző Guineában a hatvanas években.[95]

Summázat

A nemzet építményéhez való magyarörmény hozzájárulást még folytathatnánk a gazdaság, a jog, a műszaki élet, az egészségügy, az egyházak, a cserkészmozgalom személyiségeinek a számbavételével, de talán az eddigiek is meggyőző bizonyítékát adták annak a tiszteletreméltó hozadéknak, amellyel gazdagították a hazát.

A többség és a kisebbség viszonya tájanként, időszakonként és helyzetenként más és más. A népek kontaktzónájában, a nyelvhatárokon mindig is volt átjárás, akulturáció, beilleszkedés, integráció és beolvadás. Amennyiben ezek kényszer hatására mennek végbe, akkor azt erőszakos vagy mesterséges asszimilációnak nevezzük, így nehéz mellette bármilyen érvet mentséget felhozni. Ám ha egy egyén vagy közösség – mérlegelve az előnyöket és hátrányokat –, önként, tudatosan válik identikussá az őt befogadó nemzettel, nem feladva ugyanakkor a származástudatát, ápolván kulturális és hitbéli örökségét, akár pozitívumként is értékelhető.

Az erdélyi gyökerű magyarörmények a minőségi megmaradás útját választották. Bár nyelvüket, anyanyelvű iskoláikat a 19. század második felében elvesztették, szervesen beépültek a magyar társadalomba, annak is a szellemi, műveltségbeli és gazdasági, politikai elitjéhez tartoztak. A tanulmányunkban felsorakoztatott tényekből és példákból kiderül, hogy hihetetlenül sokszínű az a többlet, amit a kereszténységünkhöz és magyarságunkhoz hozzátettek. Munkánknak nem volt célja az örmény identitásuk ápolásának, mentésének a számbavétele. A kölcsönhatások, az integráció megjelenítése viszont olyan aspektus, amely számunkra, magyarok számára igen kevéssé ismert.

Az örmény értelmiség Szamosújvárról kiindulva az 1880-as években országos mozgalmat indított kulturális örökségük mentésére. A Szongott Kristóf gimnáziumi tanár nevéhez köthető armenizmus, az Arménia folyóirat helytörténeti és néprajzi kutatásokat beindítva látható eredményeket hozott: sikerült örmény múzeumot létrehozniuk, a Magyar Néprajzi Társaságban örmény szakosztály is alakult.[96] Mindezt a magyar identitásuk mellett s nem helyette művelték.

Napjaink Magyarországán és Erdélyben ugyanez játszódik le, mint a 19-20. század fordulóján, sajátos vissza-armenizálódási folyamatnak lehetünk tanúi. A magyarörmény értelmiségi elit újra identitásmentő mozgalmat indított, felelevenítvén az egykori armenizmus ideológiáját. Ezt nevezte el Kali Kinga kulturális antropológus neoarmenizmusnak.[97] Budapesten 1997-ben Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület alakult, periodikát (Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek) adnak ki, amely idén már 20. évfolyamába lépett, színvonalas genealógiai, család, egyház- és helytörténeti, művészeti köteteket adnak ki, konferenciákat, előadásokat, programokat, kiállításokat rendeznek: újraélik, tartalommal töltik meg az ezer szállal e hazához kötődő örmény önazonosságukat. Mindeközben hatnak a „kis őshaza”, Erdély maradék örménymagyarjaira is (érdemes lenne elemezni, miért is alakult ki ott ez a terminológia), nem csupán eszmeileg és érzelmileg, hanem nagyon konkrét együttműködéssel, segítségnyújtással, mecenatúrával az ott folyó egyesületek örökségmentő munkálataihoz.

Román környezetben, kisebbségi sorban ugyanis a testvéreik szintén egyöntetűen magyarnak vallják magukat, az örménységük csupán „színfolt a magyarban”. Szituatív, helyzettől függő örménységük pozicionális identitásként írható le: „az emlékezéstől függően kerül előtérbe az örmény mivolt, a nagy egyházi ünnepek, örménységgel kapcsolatos megemlékezések köré fókuszálódik (újabban többnyire magyar-örmény témájú könyv- és albumbemutatók, tudományos és művészeti, zenei előadások, gasztronómiai estek, „örmény vigasságok”, klubdélutánok, stb.).”[98]

Két magyarörmény/örménymagyar szépíró egy-egy, a közös dolgainkat érintő idézetével fejezném be áttekintésemet.

Lászlóffy Aladár szép gondolataiból először: „Magyarország s annak lebegő utódai (’haza a magasban’), amikor a szentistváni intelmek toleranciájának héliumával töltve emelkednek, felszállnak, elszakadni képesek valami szűklátókörű talajszinttől – annak öntudatával és önérzetével válhatnak egyre éteribbé és szárnyalóbbá, hogy erősségüket mennyi nép, nyelv, náció együttműködése képezte végig, s alkotja azóta, ezután is (…) Magyarországnak Erdély kapuján keresztül érkezett, folyamatos kvantumokban az örménysége, időben-térben, jelképesen és valóságosan iszonyúan hosszú vándorlás, inkább bolyongás után. Mert Hungária nem célállomás volt, de a körülmények úgy alakultak, hogy egyik legnagyobb kolóniává vált, s azt követően az örménység lett egyik legjobban hasonuló, beolvadó népcsoportja, testi-lelki utánpótlásvonalainak, vízgyűjtő-medencéjének egyik leghálásabb, legérdemesebb, legérdekesebb forrása.”[99]

Szil-Vay Ingrid zenetanár és költő Örmény-magyar Miatyánkja[100] tegye rá a pontot az együtt gondolkodásunkra:

„Hajr mehr, vor herginsz jesz!”*

Vajon velünk mi lesz?

Hová vet végzetünk?

Mit hoz az életünk?

Keresztények vagyunk,

Egy: örömünk – bajunk.

A jövő még rejtély…

Befogad-e Erdély?

Meghallgattad imánk,

Meglett akaratod.

Mi atyánk, Istenünk,

egybeforrt életünk.

Megáldott az Élő

jókedvvel, bőséggel,

meg is próbált minket

közös ellenséggel.

Nyolcszáz negyvennyolcban,

a nagy közös bajban,

s később ötvenhatban,

szabadságharcunkban

erőfeszítésünk

erőd koronázta.

Székely s örmény vére:

virágok tengere.

Régi hazánk helyett

Erdély otthonunk lett.

Magyarokká váltunk,

s örmények maradtunk.

Ősz gyökereit,

Ősei neveit

Unokáink sora

ne feledje soha!

Urunk, leborulunk.

Hozzád fohászkodunk:

Istenszülő anyánk

áldott szép nevére

Ájl prgjá zmez i csáre!**

* Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy!

** Szabadíts meg a gonosztól!