Cikk A Mjgwoq - Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2016 – Március
2016 – Február
2016 – Január
archívum …

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink …

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















'+ ''+ (document.layers?(''):('
'))+ 'Loading image ...'+ (document.layers?'':'
')+''); imgWin.document.close(); if( imgWin.focus ) { imgWin.focus(); } return false; } 2015 - December
Jancsik Pál

Versek

MATUTINUM I.-VEL

 

Heten dicsértük az Urat,

heten, akár a gonoszok.

De ők hatan jók voltanak.

Gonosz egyedül én vagyok.

 

Bizony, jók voltak a hatak,

istenfélők és jámborak,

csak én lehettem oly konok,

hogy gazságra leljek okot.

 

A többiek, egyháztagok,

hallgattak, mint szent s jó papot,

míg én egész idő alatt

mint szép papnőt hallgattalak.

 

DÉRIKE, A TÜNDÉRKIRÁLYLÁNY

 

Dérike, a tündérkirálylány,

ő játszik, incseleg velem.

Elszomorít, ha itthagy árván,

örömre gyújt, ha megjelen.

 

Miféle ez a szerelem?

Súlyos és büszke, mint a márvány.

Tűnne, ha mozdulna kezem,

mint szűz havon porzó szivárvány.

 

Elmegy a hó, és forrón tűz a nap,

lesz életem még vigasztalanabb.

Járok az illatos, piros tavaszban,

 

nem is várok már senkire,

örökre eltűnt Dérike –

vágy s magány nyüszít bennem, vert kuvaszban.

 

TALPIG SUGÁRBAN

 

Talpig sugárban, állig verőfényben

fürdik a lelkem tavaszébredésben;

didereg, vonaglik és megremeg

testem a hűvös, tapadó szelek

ujja nyomán,

eső után.

 

Kiverve minden óvó csenderesből,

futó vad, fejem kérdve emelem föl:

van-e még út, és van-e még erő,

a fegyver csöve hol mered elő?

 

Vedlett a bundám, és tépett a múltam,

szálas erdőben gyáván nem lapultam,

s most védtelen kiűzettem mezőre,

áruló síkra, ármányos verőre.

 

Hát rajta, ott túl talán a menedék vár, s

ordas magányom helyén simuló társ.

Öltözöm talpig sugárba, fehérbe,

aki rám lő, szentségre lő, a fényre.




.: tartalomjegyzék