Cikk A Mjuynq - Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2015 – Március
2015 – Február
2015 – Január
archívum …

legújabb könyveink: Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
Gábor Felicia – Csángó vagyok
Ferenczes István – A pepita hangya
az összes könyveink …

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2015. február 27

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















'+ ''+ (document.layers?(''):('
'))+ 'Loading image ...'+ (document.layers?'':'
')+''); imgWin.document.close(); if( imgWin.focus ) { imgWin.focus(); } return false; } 2015 - Február
Karácsonyi Zsolt

Archaikus Apolló-korzó

Annyiszor, annyira nekivadultunk, nem maradt meg a múltunk.

Nem maradt a jövő sem.

Küldjük a kérdést felfele és nem válaszol Ő sem.

 

Leírhatom még most is, persze, a régi szót, hogy: éden,

de tűnik, mint az ujjlenyomat a láthatatlan képen.

Ilyenkor az a jó tanács: maradjunk bölcsek, kimértek,

működjön végre megint a jól bevált önérdek,

vagy világítson újra vakítón, amit úgy hívtunk: érdem,

mégis jobb, mint az elmegerincet tartani térden.

 

Mindehhez nem kell űrhajó, elég csak az űr,

az egyre alacsonyabb szintre süllyedő tűréshatár,

hogy robbanjunk be újra a nincsbe,

túl a hétköznap szürkés, cinkelt lincshangulatán.

Aztán ismét az alapítás hétköznapja jön el.

Felépül a város, az utca, tűnik a hely.

Sétatér is lesz, porzó Apolló-korzó,

ahol az oltárpultnál megtesszük tétjeinket.

Rég várt áldozathozatalt játszunk omló isteneinknek.

 

Mert nem tudunk még most se leválni a múlhatatlan részről,

az egyetlen megoldás: kiszállni az egészből.

Elég egy gondolat és máris emelnek a szárnyak,

pont annyira otthontalanok, mint régen a társak.

 

Ha felemelkedsz, láthatod az ifjú pestis víg nyilait,

a belső háztetőt, amit a napfény

beszakít.

 

Ismét bevallhatod magadnak, türelmes-töredékesen,

nem jutottál előre, nem mentél lépre sem.

Ház voltál, ami legbelül érzékelni kezdte a létrát,

béka a lét jósüvegében,

aki éppen a túli világba kacsint át.

 

Észrevenni sem volt időd, eltelt a nyár, a tél, az ősz,

nem sejtetted – „tavasztalan”, hogy az egész nagy kinti és benti

világnak bármi haszna van. Talán nem is volt.

Mert akkor még nem élt ez a szó: a haszon –

hintázgattál elrozsdázott kintornavason.

És pont a lendület miatt

hagytál veszni dallamot, hintát.

 

Elporlottak a dajkamesék, jönnek a nindzsák.




.: tartalomjegyzék