'))+ ''+ (document.layers?'':'

Ott ült a lány és a fiú a Szent György-szobornál, este tizenegy elmúlt már. A fiú a szobor talapzatának dőlve ült, és a lány hajlott hátát nézte, a blúz alól is kidomborodó gerincoszloppal. Meg szerette volna érinteni, és kitapogatni a lapockákat, és esetleg egy-egy puszit adni mindkettőre, lassan, halkan. A lány a fiú cipőjét nézte. Fehér hosszúszárú Converse, kissé használt, a fűzők egyenetlenül haladnak át a lyukakon. Mint aki mindig sietve veszi fel a cipőjét, csak egyet ránt és máris bogoz, és nem köti akkor sem újra, ha az egyik túl szoros a másikhoz képest. A lánynak tetszett ez a lazaság, ahogy a farmernadrág szára is félig a cipőben, félig pedig azon kívül lóg. Kopott csőnadrág, de pontos méret, nem lóg, ahogy a rövidujjú póló sem lóg, ahogy például az osztálytársain szokott, akik mintha mindig az apjuk ruháit hordanák. Ő biztos nem az anyjával vásárol be, gondolta a lány. Ő ilyen divatos, nem túlságosan, de tudja, hogy mi áll jól. A lánynak eszébe jutott, hogy lehet, hogy a fiú trendibb, mint ő, és arra gondolt, hogy ő ehhez képest elég egyszerű ruhákban van, egy hosszúujjú blúz, halványlila, meg egy sima farmernadrág, a kedvence. És balerinacipő, fekete. A lány arra gondolt, hogy mindenféleképpen be kéne szereznie valami dögös cuccot. És szép bugyikat, esetleg valami csipkéset. A lány gyomra összerándult arra a gondolatra, hogy itt ül ezzel a fiúval, aki ráadásul szinte három évvel idősebb. Már egy ideje csendben ültek, és a lány nagyon szeretett volna valamit mondani, mert félt attól, hogy a fiú fogja megtörni a csendet azzal, hogy haza kell mennie. A lány nagyon szerette volna, ha a fiú nem menne még haza. A lány elképzelte, hogy a háta mögött a fiú megérinti a vállát, mire ő hátrafordulna, és egymásra mosolyognának. Akkor a fiú előredőlne, és megcsókolná. A lány eddig még csak egyszer csókolózott, úgyhogy kicsit félt attól, hogy mi volna, ha tényleg megtörténne. Azt is elképzelte, hogy mi volna, ha ő fordulna oda a fiúhoz, de félt attól, hogy a fiú majd nem akarja. Lehet, hogy nem is akar semmit, fordult meg a fejében, és már a gondolattól is elszomorodott. Úgyhogy inkább türelmesen várt, és remélte, hogy lesz valami. Egy ideig így ültek. A fiú aztán előredőlt, és cigit vett elő. Megkínálta a lányt is, és együtt rágyújtottak. Amikor a fiú az öngyújtót a lánynak tartotta, a jobb kézfejével röptében megérintette a lány arcát, és a lány egész testében elkezdett bizseregni. Így szeretett volna maradni, a fiú kezében az arca, és a füstöt átfújná a szájába. A fiú meggyújtotta a saját cigijét is, a bizsergés pedig kicsit alább hagyott. Ez most nagyon jólesik, mondta a fiú halkan, mintha a cigihez beszélne. Ja, válaszolt a lány, és szeretett volna még valamit mondani, valami egyszerűt, de nem jutott semmi az eszébe. Ahogy egymás mellett ültek és fújták a füstöt, most már mindketten előredőlve, nagyon finoman össze-összeért a karjuk. Aztán elszívták a cigit, a csikket pedig elnyomták a szobor talapzatán. Majd ne felejtsük eldobni, mondta a fiú. A lány nagyon örült a majdnak, mert ez azt jelentette, hogy még maradnak itt. Érezte, hogy most neki kellene valamit mondania, és nagyon félt, hogy jót mondjon. Nincs véletlenül kedved felmenni a Fellegvárra? Kérdezte halkan és óvatosan, szinte kijelentőmódban, mint aki előre tudja a választ. A fiú nem válaszolt azonnal. A lány ettől megijedt, és tudta, hogy rossz kérdést tett fel. Ez túl sok, gondolta. Nem baj, ha nincs, csak úgy eszembe jutott, mondta gyorsan és hangosabban, hogy elrejtse a zavarát. A fiú még mindig hallgatott. Egy ideig így ültek. A lány feladta. Érezte, hogy vége. Arra gondolt, hogy vajon mit tenne egy idősebb csaj ilyenkor, és a nővérére gondolt, akinek már voltak pasijai, de csak elfogta az irigység és dühös lett, amiért a nővére sose beszél vele ilyesmikről. Kicsi vagy, még ráérsz, mondta ilyenkor mindig, és kiviharzott valami partira vagy randira, hogy aztán az éjszaka közepén vagy hajnalban megjelenjen, másnap pedig egész nap titokzatosan mosolyogjon. Rá van írva, hogy smárolt, gondolta ilyenkor a lány bosszankodva. A fiú ekkor feléje fordult, és megfogta a kezét. Gyere, mutatok valamit, mondta, azzal felállt. A lány utána indult, és engedte, hogy a keze benne maradjon a fiúéban, de csak lazán, nem szorította rá, nehogy azt higgye, hogy túlságosan rá akar mászni. Így mentek el egészen a Farkas utca végéig, ahol a fiú elengedte a lány kezét. Hova megyünk, kérdezte a lány, és tudta, hogy úgysem lesz válasz, csak mondani szeretett volna valamit, hogy a fiú tudja, hogy nagyon érdekli és akarja ezt. A fiú mostmár nagyon gyorsan ment, alig lehetett vele lépést tartani, de így is nagyon szép volt, ahogy rohant végig az Universitățiin. Amikor a főtérre értek, hirtelen megállt, mint aki egy pillanatra elbizonytalanodik, hogy merre kell tovább menni. Várj csak, mondta és összeráncolta a homlokát. Aztán kisimult az arca, és lemondóan a lányra nézett. Francba, nem sikerült. Mi nem sikerült? Kérdezte azonnal a lány, és nem tudta elképzelni, hogy mit mulasztottak el. Semmi, semmi. Csak kiszámoltam, és pont az éjféli harangra kellett volna ideérnünk, mondta a fiú, és abban a pillanatban megkondult a Szent Mihály tornyában a harang. A lány felnevetett, a fiú pedig hirtelen megcsókolta. A fiú ajka puha volt és meleg, és a lánynak nem volt ideje azon gondolkodni, hogy vajon bénázik-e. Aztán vége lett, és a fiú a lány szemébe nézett, és nem mondott semmit, de mindkettőjüknek csillogott a szeme. Egy ideig így álltak a harangzúgásban, és nézték egymást. Aztán csend lett. A lány nem tudta megállapítani, hogy a harang utórezgéseit érzi-e a testében vagy ez ugyanaz a bizsergés, mint a szobornál. Megyünk akkor? Kérdezte a fiú. A lány bólintott. A román színháznál váltak el. Akkor szia, mondta a lány, és még egy pillanatig ott állt, mint aki nem biztos benne, hogy most lesz-e még valami. A fiú szélesen elmosolyodott. Szia. Mondta, a szeme nevetett, azzal megfordult és elment. A lány is gyorsan megfordult, és szinte szaladt hazáig. A házban nem gyújtotta fel a villanyt, hogy nehogy felköltse a szüleit, sötétségben és a legnagyobb csendben vetkőzött le a szobában is. A nővére mégis felébredt, a lány hallotta, ahogyan megfordul az ágyában. Most jöttél haza? Kérdezte ásítva. Aha. Mondta a lány és remélte, hogy elég sokatmondó és laza volt ez az aha. Találkoztál azzal a mutujképűvel? Hangzott el az újabb kérdés, és a lánynak belülről valami hirtelen nagyon elkezdte égetni az arcát. Kivel? Kérdezte, és hallotta, hogy a hangja megremeg, ahogy kimondja a szót. Látott Linda. Mondta flegmán a nővére. A lány egy ideig hallgatott. Jaa. Mondta aztán. Vigyázz vele. Mondta a nővére, és a lány úgy érezte, hogy a nővére féltékeny. Úgyhogy nem mondott semmit. A csendben aztán megszólalt ismét a nővére hangja. Csak azért mondom, mert ő ilyen csajozós, érted. Neki már egy csomó mindenki megvolt. A lány nem felelt. Közben lassan bemászott az ágyába, és bebújt a hideg takaró alá. Onnan szólalt meg aztán. Te is? Ahogy feltette a kérdést, azonnal elbújt a paplan alá, mint aki nem akarja hallani a választ. Én is mi? Kérdezte a nővére, mint aki nem érti. Te is megvoltál neki? Kérdezte a lány, és kidugta oldalt az orrát a takaróból. A nővére felnevetett, és a lány nem tudta eldönteni, hogy azért nevet, mert képtelenségnek tartja a feltételezést vagy mert feleslegesnek gondolja a kérdést. Igen? Akadékoskodott a lány. Válaszolj! Mondta egyre hangosabban. Jó éjszakát! Mondta nevetve a nővére, és a lány hallotta, hogy befordul a fal felé. A lány érezte, hogy nagyon gyorsan ver a szíve. A két kezét a mellkasára helyezte, és ahogy így feküdt a hátán, még sokáig nézett merőn maga elé.