'))+ ''+ (document.layers?'':'

1951. május 29-én késő délután, miután Izsák Vilmos a kolozsvári Unitárius Teológia titkára az ARLUS[1] gyűléséről kilépett a Puskin utcára, két idegen férfi szegődött melléje, akik „meghívták, hogy jöjjön fel Igazgatóságunkra [a Kolozsvár Tartományi Securitate Igazgatóságára – O. S.]. Miután beérkezett Igazgatóságunk helyiségébe megfigyelhető volt, hogy nem ijedt meg, ellenkezőleg vidám volt és megkérdezte, hogy mit akarnak tenni vele”[2] – számolt be az eseményről jelentésében Páll Ferenc alhadnagy, Izsák egyik későbbi tartótisztje.  Ki volt ez a férfi, aki azokban a vészterhes időkben – a tömeges letartóztatások, a tobzódó terror és a rettegés ideje volt az erdélyi magyar értelmiségi körökben ez az esztendő is, akárcsak az előbbi kettő –, ha a „szervek” az utcán melléje szegődtek, feltehetően sok eddigi „meghívott” magatartásával ellentétben, nem baljós sejtelmekkel, aggodalommal eltelve, hanem vidáman, érdeklődve sétált be Tartományi Állambiztonsági Igazgatóságra?

Izsák Vilmos „meghívását” az ügynöki hálózat-építés szabályainak megfelelően körültekintő nyomozati munka előzte meg. Néhány nappal a fenti esemény előtt, 1951. május 18-án Páll Ferenc alhadnagy, „elemző tanulmányban” összefoglalva a hálózatban 1948. tavasza óta Izsákról gyűjtött adatokat, a következőket írta: „…unitárius lelkész, jelenleg a kolozsvári teológia titkára. Fizikailag középtermetű, kövér, elegánsan öltözködik, komoly, tiszteletreméltó ember benyomását kelti, szívbeteg, de kezelés alatt van. Tanulmányait illetően jól felkészült, elvégezte az Unitárius Teológiai Akadémiát Kolozsváron… tanárai értékelték, jó diák volt, sok irodalmi, történelmi, filozófiai és vallásos könyvet olvasott, elsők között volt az unitárius teológusok közül, ezért visszatartották a Kolozsvári Unitárius Püspökségen, mint teológiai titkárt. Hivatali kötelezettségeit jól teljesíti, megvannak a szakmai ismeretei és fölöttesei értékelik, megbecsülik. Jó problémamegoldó képessége van, tájékozottságának köszönhetően a komplikáltabb problémákat is könnyen megoldja. Elég erélyes, világos gondolkodású, feladatkörében pontos, munkájában fegyelmezett. Éles megfigyelőképességű, nyíltan rámutat kollégái hibáira és helyes módszerekkel segíti őket. Úgy a demokratikus érzelmű, minta a reakciós kollégái rokonszenveznek vele, mindenki előtt kellemes tud lenni, könnyen köt barátságokat, intellektuális felkészültségénél fogva nagy meggyőző képessége van. Jó a memóriája, bármilyen problémát megjegyez. Annak ellenére, hogy felszentelt pap, nem hisz Istenben, csak azért jár a templomba, hogy ne rakják ki az állásából, mert egy könnyű és elég jól fizetett állása van, ez annak köszönhető, hogy fentnevezett tanulmányozta és most is tanulmányozza a haladó könyveket, párttag volt, jelenleg kizárták, mert pap és tagja volt az imrédysta pártnak. Közösségi szellemű, szeret csapatban dolgozni és problémákról vitatkozni másokkal. Néha munkájában ingadozó magatartást tanúsít, fizetésével elégedetlen, rendszerünk gazdasági intézkedéseivel kapcsolatosan egyes esetekben engedi befolyásolni magát az unitárius tanároktól, papoktól. Pénzéhes, bármit megtesz, dolgozik, csakhogy pénze legyen, szeret jól élni. Félénk, különösen a múltja miatt, mivel az Imrédy Párt tagja volt, fél, hogy múltbeli tevékenységéért őt is letartóztatják, hogy múltját jóvátegye, bármilyen tevékenységet vállal szakszervezeti vonalon és az ARLUS-ban, a beszervezéskor fentnevezett ezen hiányosságait ki lehet hangsúlyozni a sikeres beszervezés érdekében. Rendszeresen olvas újságokat, a Scânteia,  […][3] előfizetője, olvassa a haladó irodalmat, szenvedélye az opera-, színház- és mozi látogatás. Nevezett Izsák Vilmos nagyon szereti a feleségét, lényegében a felesége is szereti őt és féltékeny rá, nehogy más nők után járjon, mert egy kellemes elem.[4] Csifó Nagy László titkárral és a Püspökkel és más fentnevezettekkel, akik szervezett rendszerellenes tevékenységükről ismertek, felsőfokú tanulmányaikat hosszabb ideig mind külföldön végezték, ezek az elemek bíznak jelenleg Izsák Vilmosban. Fentnevezett jól ismeri ezen elemek tevékenységét és széles lehetőségei vannak információs anyagok szolgáltatására e felforgató csoportról a Kolozsvári Unitárius Püspökségen, mint ahogy erre ez a tanulmány is rámutat.

Páll Ferenc állambiztonsági alhadnagy.[5]”

Ez volt tehát Izsák Vilmos személyiségéről, múltjáról, kapcsolatairól, információszerző lehetőségeiről a kép, és vélemény a Kolozsvár Tartományi belügynél, amikor behívták az Igazgatóságra.  Az ismeretanyagból két, különböző léptékű kontextusban érvényes viszonyra figyelhetünk fel. Egyrészt látható, hogy ekkorra „a politika a magánélet olyan tartományaiba is benyomult, amelyek korábban kizárólag a személyiség illetékességébe tartoztak. Így lett politikai kérdés az öltözködésből, a viselkedésből, az ízlésből, az emberi kapcsolatokból, a szabadidős tevékenységből, stb.[6] Másrészt, több utalást találunk a tartótiszt beszámolójában arra, hogy Izsák nem most ismerkedik a Securitatéval, annak ellenére, hogy a beszámoló azt is sugallja, hogy nevezettnek ez az első találkozása a belügy embereivel. Valójában ekkor már Izsák szorgalmas alkalmi besúgóként (az alább kapott fedőnevén) már másfél éve írta jelentéseit az unitárius teológiai tanárokról, lelkészekről: Kovács Lajosról, Lőrinczi Mihályról, Simén Dánielről.[7]

 „Ezután rátértünk a beszélgetésre” – folytatja beszámolóját az alhadnagy – „a családjáról és múltbeli politikai tevékenységéről, kértük, hogy írja le az életrajzát, majd elbeszélgettünk élete, tevékenysége minden szakaszáról. Egy nyilatkozatot is adott az imrédy pártban végzett tevékenységéről, kifejtve, hogy egyszerű tag volt semmiféle feladat nélkül. Látva, hogy őszinte és van lehetősége információkat beszerezni, mivel szoros kapcsolatai vannak az  Unitárius Püspökség keretében lévő ellenséges elemekkel, akiket gyűlöl, miután megkérdeztük, hogy egyetért-e a mi rendszerünk politikájával rátértünk a konkrét beszervezésre. Az igenlő válaszára kértünk egy kötelezvényt abban az értelemben, hogy az Állambiztonsági szervekkel fog dolgozni, a titkos együttműködésre és az őszinteségre vonatkozó kiképzést kapott, rögzítettük a következő találkozás helyét és időpontját és ugyanekkor az „Incze Walter” fedőnevet adtuk. Azt mondtuk, ha felesége kérdezi, hol volt, mondja azt, hogy a gyűlés után találkozott két barátjával és elmentek egy pohár sörre. A beszervezés 21 órakor ért véget.”[8]

Az alhadnagy beszámolója a beszervezésről egy lényeges vonatkozásban ellentmondásban állt a korábbi forrásokkal. Izsák vallomását, miszerint őszinte volt az „Imrédy Párt”-ban folytatott tevékenységéről beszélve, cáfolták más ügynökök vagy alkalmi együttműködők korábbi jelentései (alább tallózunk e jelentésekből). De Páll is a beszervezést és ügynökké minősítés engedélyezését előkészítő jelentésében azzal érvelt, hogy „az Izsák Vilmos kapcsán folytatott adatgyűjtési akció során megállapítottuk, hogy a polgári rendszerben az ifjú imrédysták szervezője és vezetője volt. Megállapíttatott, hogy 1941-ben beiratkozott az Imrédy Pártba. Ebben az időszakban, nevezett hűséges aktivistája volt az imrédysta fiatalságnak, intenzív munkát fejtve ki, hogy az ifjakat bevonja ebbe a fasiszta szervezetbe. Ellenséges tevékenységéről beszélgetve vele, lévén, hogy fél, nehogy más intézkedéseket foganatosítsunk ellene, egyetértett a Securitate szerveivel való együttműködéssel az unitárius problémában. Eddig is használtuk, mint jelző (értsd: alkalmi adatszolgáltató – O. S.) személyt az unitárius vallás problémájában...”[9] Izsák 1945. előtti politikai tevékenységére vonatkozó őszintesége tehát megkérdőjelezhető lehetett volna, de ennek nincs nyoma Páll beszervezésről írt jelentésében, feltehetően az alhadnagynak is szolgálati érdeke volt a beszervezés sikere.

Izsák beszervezésének legfontosabb motivációját jelentő indítékot Páll alhadnagy jóval később, (1959. febr. 17.) – a szorgalmasan dolgozó ügynök munkájának időszakos kiértékelőjében –  így foglalta össze: „...amellett, hogy egészében elismerte tevékenységét, pluszban azt nyilatkozta, hogy az unitárius teológián egy ellenséges csoport működik, mint Csifó Nagy László, Simén Dániel, Kovács Lajos, Lőrinczi Mihály és Erdő János teológiai tanárok, akik felsőfokú tanulmányaikat Angliában és az Egyesült Államokban végezték, valamint azt a tényt is, hogy ez a csoport 1949-ig a kolozsvári angol konzulátussal is kapcsolatban volt, most pedig az unitárius papokat rendszerellenes tevékenységre biztatja..”[10]

Valójában Izsák már 1949 végétől elkezdi írogatni a fennebb említett „ellenséges csoport” rendszerellenes megnyilvánulásait jelentő feltételezett – de később soha nem bizonyított –kémtevékenységét sejtető feljegyzéseit. Ki volt a készségesen aláíró, a titkos együttműködést kötelezettségben fenntartások nélkül vállaló Izsák Vilmos, milyen élettapasztalattal, társadalmi szocializációs háttérrel épült be a titkos erőszak-intézménybe? Miért érdemes személyét középpontba állítani, akár egy rövid dolgozat erejéig?

Szemléleti közbevetés

Egy korábbi alkalommal[11] részletesebben kifejtettük, hogy a mikrotörténelem, „a mindennapok története”, vagy „a hétköznapi történelem” jelzőkkel aposztrofált történetírói gyakorlat a múlt sokszínű valóságának feltárásában a társadalmi szereplőket helyezi előtérbe, a sokféle egyéni gyakorlatot. A kutatások homlokterében az egyén társadalmi tapasztalata, annak horizontja, a múltbeli cselekvők világának felfedezése került. E szemléletben a kutató a társadalmi szereplők cselekvési tereinek, esélyeinek különbségeire figyel, és különböző kontextus-rendszereket azonosít. A mikrotörténelem újszerűsége az összetett társadalmi tablók hitelességének erejéből ered. Egy francia történész szerint az új történetírói gyakorlatban „a társadalmi valóság korábbitól eltérő megközelítésére nyílik lehetőség, mégpedig oly módon, hogy egy ember, vagy embercsoport sorsának fonalát követjük nyomon, s eközben felderítjük a terek, az idők sokféleségét és a különböző viszonylatok szövedékét, amelyekben az adott életpálya, vagy életpályák elhelyezkednek.”[12]

Amikor az ötvenes évek elejétől induló hosszú ügynöki életpálya hétköznapi eseményeit, fontosabb fordulópontjait követjük, az egyén szerepét – illetve annak lehetséges változatait – vizsgáljuk a társadalmi mező erőviszonyainak átalakításában és e viszonyrendszer fenntartásában. „Mindenesetre, ha kellő figyelemmel vizsgáljuk át a levéltárakat, a dokumentumok alapján egy sereg olyan ember jelenik meg előttünk, akik az erősítő szerepét játszva felállították, berendezték és elismerték az állam kiépítését – állapította meg Jacques Revel, egy 17. századi példán.[13] A 20. század közepének kommunista hatalmi berendezkedését és uralomgyakorlását kutatva, ezt a jelenséget lépten-nyomon fellelhetjük. Amikor az alábbi részben feltáruló „izsák-jelenség” – bocsássunk előre ennyit: a hatalomhoz fenntartás nélkül lojális, saját társadalmi, anyagi érdekeiért semmiféle morális féket, erkölcsi aggályt nem ismerő, eszközökben nem válogatva törtető társadalmi szereplő – esetét, motivációs hátterét, megvalósulási formáit kutatjuk, ennek az esetnek nemcsak a helyhez és időhöz kötött partikuláris jelentése van. A kommunista uralomgyakorlás kutatásának jelen állása szerint e viszonyulásnak a hatalmi gépezet kiépítésében, az uralmi viszonyok fenntartásában aligha vitatható – társadalmi méretű – jelentősége volt.  

A rendszer sajátosságairól

Jelen keretek között csak érinteni lehet annak a társadalmi viszonyrendszernek a (szüntelen változásban lévő) sajátosságait, amelybe Izsák Vilmos ügynöki tevékenysége beágyazódott. Beszervezésekor a legkeményebb sztálinista időkben a terror, a tömeges letartóztatások, az állandó tisztogatás, és ideológiai mozgósítás (amelynek fontos eleme volt a vallásellenesség!), az elrettentő szándékkal rendezett kirakatperek, ideológiai kampányok – és mindezek következményeként a félelem és rettegés – korában vagyunk.

„Az ötvenes évek sztálinista rendszere: totális diktatúra. Az uralmon lévő kommunista párt minden hatalom birtokosa, az össztársadalmi érdek felismerésének és meghatározásának kizárólagos letéteményese.”[14] Stelian Tănase szerint a teljes igazságot birtokló kommunista elitnek az értelmiségi – különösen a humán értelmiségi – nagyrészt haszontalan társadalmi szereplő. Az értelmiségi sajátos szerepeit, a társadalmi értékteremtést- és lelkiismeretet, a megismerést, a politikai elit egészében kisajátította és elméletileg a hivatalos ideológiával megoldotta. Ezért és ennek sikere érdekében, nyilvánosságban minden versenytársat szét kellett zúzni. A hatalomra került kommunista elitnek ez volt az egyik első feladata, amelynek megvalósítását kitűzte. E célért alkalmazott fizikai erőszakot, propagandakampányokat, megvesztegetést, diverziót, elszigetelést, letartóztatásokat, stb. A humán értelmiségit sújtó megtorlás a legnagyobb arányú volt, ez az elit a köztudat alakításában a kommunista vezetőkkel és propagandistákkal versengett, ezért elhallgattatásokkal, a cenzúrával, tisztogatásokkal, letartóztatásokkal és bebörtönzéssel büntették.[15]  A kommunista hatalom értelmiségellenes beállítódását meggyőzően mutatja az ötvenes években bebörtönzött tömegek társadalmi összetétele. Egy 1959 májusában készült belügyminisztériumi statisztikában az 1956–1959 között elítélt személyek társadalmi összetétele a következő volt: 11.721 elítéltből 4.081 értelmiségi, 175 hajdani kizsákmányoló, 388 pap, 992 volt csendőr és katonatiszt, 451 mérnök és orvos, 4.058 paraszt, 3.134 munkás.[16]  

A rendszer másik sajátossága, a szüntelen harc ellenség felkutatásáért és a vele való leszámolásért: „Megtartani a hatalmat és fenntartani a rendszert egy idegen vagy éppen ellenséges környezetben: ebből alakult ki az »ostromlott erőd« pszichózis és az éberség-őrület, amely azt hajtogatta, hogy nemcsak körös-körül, hanem a falakon belül, magában az ostromlott várban is ott az ellenség.”[17] A tébolyig fokozott gyakorlat funkciói: minden kudarc, hiányosság, ideológiai elhajlás mögött fel lehetett fedezni az ellenség felforgató tevékenységét, kártékony hatását, ébren lehetett tartani a hisztérikus pszichózist. „A sztálini atmoszférának alapvonása volt a szüntelen gyanakvás, e légkörnek egyrészt alapja, másrészt következménye az újabb meg újabb gyűlöletkampányok indítása. A fizikai terrorban tobzódó rendszerben – tömeges bebörtönzések, éjszakai elhurcolások, internálások, kitelepítések, az állandó tisztogatások következményeként – kialakult a rettegés légköre, a sztálini rendszer lélektani alappillére.[18] A sztálinista pszichológiában a félelemkeltés is a hatalom eszköze. „A kommunizmus építésének elengedhetetlen eszközét, a félelmet, Lenin azonnal az októberi hatalomátvétel után alkalmazni kezdte.”[19] A kommunisták félelme a sztálinista struktúrában egyrészt éppúgy a totalitárius hatalomtól való félelmet jelenti, mint a többi halandónál, tehát rettegést a meghurcolástól, az állásvesztéstől, a letartóztatástól.”[20]

Litván György a kommunista mozgalom vonzó és megtartó lélektani tényezőit elemezve megállapította, hogy „a párthoz meggyőződéssel csatlakozó kisembereknél is igenis szerepet játszott a hatalom élvezete, pontosabban a hatalomban való részesedés mámora” amikor tehát a korabeli magatartásmódok, viszonyulások megértésére törekszünk e „hatalomérzés különböző formáit is tekintetbe kell venni.”[21]

A kommunista rendszerben a gazdasági erőforrások kisajátítása után az állam az egyetlen munkaadó. Jacques Rupnik szerint függőségi viszonyok kialakításában és fenntartásában. „A totalitárius államnak (az erőszaknál) sokkal hatékonyabb fegyverek állnak a rendelkezésére: minden állampolgár az alkalmazottja és semmiféle problémát sem jelent föl-le mozgatni őket az ösztönök skáláján – megjutalmazva a jókat, megbüntetve a rosszakat. Ez a lehetőség egy tökéletesen modern fegyver. S bevált...”[22]

A mindenhatónak képzelt, minden igazság letéteményesének kikiáltott, mitizált Párt céljainak megvalósításában a „meghosszabbított kéz” az állambiztonsági rendszer gigantikus gépezete volt. Katherine Verdery e hatalmas felügyeleti rendszert párhuzamba állítva az anyagi javak termelési rendszerével, kifejti, hogy e láthatatlan rendszer közvetlen termékei a dossziék, amelyek az emberek igaz vagy hamisított történetét tartalmazzák, de valójában a „termék” a politikailag alárendelteknek a rendszer számára hasznos hajlandóságai, az uralmat elfogadó, elviselő beállítódásai. Ez a párhuzamos termelési rendszer legalább olyan fontos, mint az anyagi javak termelési rendszere, mert a dossziékat termelők sokkal jobban fizetettek, mint az anyagi javak termelői.[23]  Ezek voltak röviden annak a rendszernek a jellemzői, amelybe Izsák Vilmos felszentelt papként – rendszeridegenként – kereste a beilleszkedés lehetőségeit.

Izsák Vilmos a retrospektív önigazolás útján

„A származás, mint identitást befolyásoló tényező, természetesen sohasem negligálható, akkor sem, ha az ember szabadulni igyekszik tőle.” (Kövér György)

Izsák 1945 után politikai múltja miatt többször visszamenőleges önigazolásra kényszerült, részben a félelemében, mert tartótisztje könnyűszerrel zsarolhatta az adott politikai kontextusban, másrészt mellőzöttségében (egyházi szolgálatoktól eltiltva) megrendült társadalmi identitásának helyreállításáért folyó küzdelmeiben érvelt „tiszta” múltjával. A beszervezéskor sebtében írt önéletrajza mellé, 1953. február 24-i keltezéssel egy adatgazdagabb változatot készít. A vizsgált iratokban nincs nyoma, hogy ez a változat tartótisztje, vagy más fórum kérésére, vagy saját kezdeményezésből készült. Feltételezhető, hogy a politikai viszonyok alakulására reagálva, személyes sorsa fölötti aggodalmában szükségesnek látta kibővíteni életrajzát olyan, a kommunista ideológia szempontjából pozitív epizódokkal, amelyek az előző önéletrajzában nem szerepeltek. Izsák aggodalmaira tartótisztje 1952 októberében készült beszámolója utal: „...Az augusztusban hozott utolsó intézkedések alkalmával ez az ügynök is nagyon aggódott, hogy letartóztatják,[24] mert tagja volt az Imrédy Pártnak, és amikor mi észrevettük, felhívtuk figyelmét a fentnevezettnek, hogy ha a lehető leglelkiismeretesebben dolgozik, nem tartóztatják le, de ellenkező esetben intézkedések történnek. (Kiemelés tőlünk – O. S.) Ettől az időponttól még nagyobb jóindulatot tapasztaltunk részéről és továbbra is képezzük és neveljük.”[25] Az előbbi sorokban az egyén és az állam felügyeleti gépezete közötti szoros függőségi viszony kialakításának és fenntartásának jellegzetes változatát láthatjuk: a Securitate gyakorlatában a félelemkeltés, a bűntudat gerjesztése a hálózat építés fontos eszköze, az a lelki mechanizmus, amelyre hatékonyan lehetett építeni. Azért volt különleges fontossága az ügynökök beszervezését megelőző időszakban a kompromittáló anyagok gyűjtésének: zsarolni, engedelmességre, együttműködésre lehetett kényszeríteni az ellenállókat, illetve a beszervezetteket – mint Izsákot – hűséges, „őszinte” ügynökökké lehetett képezni.

Izsák 1945 előtti politikai múltja tehát egy bármikor elővehető zsarolási eszköz volt, ezért ügynöki tevékenysége alatt többször kényszerült önlegitimációs játszmákra, vagyis elfogadtatni kívánt identitása újra meg újrakonstruálására. Közvetlenül a politikai hatalomváltás után elkezdődött a rendszer-konform identitásának „kidolgozása” és elfogadtatása, a kommunista ideológiával, a „haladó eszmékkel” való azonosulás és feltétel nélküli lojalitás bizonyítása. Ez a viszonyulás az első időszakban védekező magatartás volt, majd később az ötvenes évek közepétől társadalmi és közvetve anyagi biztonságának megerősítését célzó személyes stratégia. Megjegyezzük (meglehet sok olvasó számára fölöslegesen), hogy Izsák esete nem elszigetelt, egyedi eset: a háború és a rendszerváltás után az „átszocializálódás” folyamata, a „ki vagyok” és a „ki voltam” újrafogalmazása, a tisztogatások, verifikálások időszakában társadalmi méretű folyamat volt. „Az egyének és csoportok rákényszerültek arra, hogy különböző érdekeiket közösségi, társadalmi, politikai érdekeknek álcázva, ezek ideológiáját kölcsönvéve próbáljanak érvényesülni... az átpolitizált társadalmi gyakorlatból következett, hogy mindenkinek egzisztenciális érdeke fűződött ahhoz, hogy a megfelelés látszatát keltse.”[26] Az átszocializálás hatalmi törekvései az egész társadalmat célozták, változatos politikai, társadalmi és gazdasági eszközökkel. Az erőszakolt folyamatban hangsúlyozottan így volt ez az államtól egzisztenciálisan is függő helyzetű társadalmi csoportok (hivatalnokok, értelmiségiek) esetében. Kövessük hát Izsák Vilmos történetét: nemcsak jelentékeny társadalomtörténeti hozadéka miatt: olvasónak és kutatónak morális állásfoglalásra is alkalmat ad!

Izsák Vilmos önreprezentációs technikái

Az új világnézetet hirdető, új (személyes autonómiájától megfosztott) ember formálását kitűző kommunista gyakorlatban zajló menetrendszerű tisztogatások időszakában az önéletrajzok íratása az egyik leggyakoribb ellenőrző, felügyelő, az „elemeket” szelektáló hatalmi technika volt. „Mivel a személyes életút, életpálya az egyén jelenlegi helyzetének megítélésében döntő fontosságúvá lényegült, így annak, aki A Nagy Társadalmi Játszmában benne akart maradni, olyan múltat kellett létrehoznia, mely beépíthetőnek tűnt a társadalom kollektív történelmébe, következésképpen és a szó szoros értelmében ki kellett közösítenie múltja inadekvát elemeit. Ha az vagy, aki a múltad, akkor vagy a politizált társadalom vet ki magából, vagy te veted ki magadból a múltadat...” [27]

Akárcsak más kelet európai államokban, nálunk is a kommunista állam kiépítésének folyamata a politikai nyelv gyökeres megváltozását jelentette, „...a kommunista ideológia a múltat is ki szerette volna sajátítani, s ebbe bizony beletartozott a személyes múlt elbeszélése, az élettörténet is, melynek legprimerebb, szinte adatszerű megjelenítése az önéletrajz. Lévén, hogy szinte mindenki múltjában akadt vagy akadhatott olyan elem, momentum, mely nyilvánvalóan meghaladta a politikai nyelv zárt kereteit, így önként adódik az, hogy a jelentkezőnek (itt: munkahelyre, alkalmazásra jelentkezőnek – O. S.) ki kellett számítani a múlt jó, tehát kiemelkedő, és rossz, tehát elhallgatható darabkáit.” [28]

Izsák Vilmos esetében a személyes múlt „rossz”, „elhallgatott darabkáinak” nem csak az volt a funkciója, hogy aktív szereplőként benne maradhasson a Nagy Társadalmi Játszmában: a tömegterror, a rettegés fennebb vázolt időszakában például a sovinisztának, fasisztának, románellenesnek bélyegzett múltbeli közszereplések (hasonlókat jelentettek más ügynökök Izsák múltjából is!) veszedelmes, az egyén szabadságát, állását, egzisztenciáját fenyegethető tényezők lehettek. Elhallgatásuk legfőbb funkciója az egyén társadalmi védelme, biztonsága. Ilyen társadalom-pszichikai feltételrendszerben „semmi mást nem vetettek papírra ezek az emberek, csak azt, amit a hatalmi oldalon ülő káderesek hallani szerettek volna, vagyis hogy már a múltban szimpatizáltak, sőt egyetértettek a kommunista eszmékkel.”[29] Izsák alábbi önlegitimációs kísérleteiben képzeletdús változatait találjuk a számonkérések kényszerhelyzeteiben született metaforáknak. Először nézzük, milyen elemekből építi fel élettörténetét.

„Önéletrajz[30]

Alulírott Izsák Vilmos 1919. július 29- én születtem Sztálinvárosban. Apám, Izsák Vilmos Udvarhely rajon Rava községében született középparaszti származású, hat testvére volt, ezért arra kényszerült, hogy elhagyja a szülőházat és kitanulja a férfiszabó mesterséget Sztálinvárosban.1917–918–1919–ben a vasútnál dolgozott, mint impegát, de nem ismerve a román nyelvet, kényszerítve volt, hogy elhagyja a posztját. Különböző mestereknél dolgozott, mint inas.Anyám egy sztálinvárosi cipész leánya. 1935-ben apám megbetegedett, anyám egy kocsmát nyitott Sztálinvárosban. A kocsma 1948–ig működött, amikor be volt zárva. Apám belépett a szabók Republica szövetkezetébe, anyám kenyér elárusításban dolgozik a sztálinvárosi helyi pékipari vállalatnál. Pillanatnyilag mind a ketten a fent említett helyeken dolgoznak. Apám 60 éves, anyám 56. Az Antonescu-rendszer alatt faji megkülönböztetés miatt szenvedtek, anyámat megverték a vasgárdisták. Szüleimnek van egy családi háza Sztálinvárosban a Baba Novac 48 sz. alatt.

Tanulmányok: Elemi iskolai tanulmányaimat a sztálinvárosi református elemi iskolában végeztem, középfokú gimnáziumi tanulmányaimat a sztálinvárosi római katolikus gimnáziumban végeztem. Az érettségi vizsgát 1937 őszén tettem le.

Az volt a célom, hogy a kolozsvári Ferdinánd egyetemre iratkozzam a természettudományok karára, de a tandíj annyira magas volt, hogy a szüleim nem fogadták el az elhatározásomat, hogy beiratkozzam az egyetemre. Így jutottam el az egyetlen megoldáshoz, hogy beiratkozzam a kolozsvári Unitárius Teológiára, ahol a tandíj kicsi volt és a teológushallgatók nagy ösztöndíjakat kaptak.”

Az (első generációs) értelmiségi pályára készülő Izsák 1937 őszén szerény anyagi háttérrel, támogató kapcsolati háttér nélkül érkezett Kolozsvárra, új társadalmi csoportjába, ahova integrálódni szeretne.[31] Az életút rekonstruálásában Izsák hasznosnak vélte kiemelni, hogy a lelkészi pályát nem világnézeti meggyőződésből, hanem anyagi kényszerből választotta. A vallásellenes kommunista ideológia szemszögéből ez az epizód nyilván pozitívan értékelhető, jól hangzó indoklása volt a teológia választásának. Hasonlóan pozitívan értékelhető politikai üzenete volt a családi háttérről elmondottaknak: középparaszti származás, faji megkülönböztetés miatti szenvedés. Izsák azonosulási kényszerét sejtető apró, de jelzésértékű gesztus, hogy gyermek- és ifjúkorának viszonyairól nem a korabeli, hanem a kommunista adminisztráció idején született aktuális közigazgatási megnevezéseket használta (Sztálinváros, rajon).

„1941-ben befejeztem a teológiát és kineveztek segédlelkésznek a kolozsvári parókiára. Itt 1943 őszéig működtem, amikor letettem a tanári vizsgát és kineveztek unitárius vallástanárnak. Mint unitárius vallástanár a kolozsvári Unitárius Gimnáziumban működtem 1948-ig, ekkor az iskolák államosítása után elveszítettem a katedrámat. Nem lévén állásom, versenybe szálltam a kolozsvári lelkészi állásért, amely éppen üres volt. A hívek 153 szavazattal megválasztottak, a velem együtt versenyző Kelemen Imre 71 szavazatot kapott. A püspöknek joga volt jóváhagyni az első három helyezettet, függetlenül attól, hogy ki hány szavazatot kapott, Kelemen Imrét nevezte ki. Ennek az esetnek nagy visszhangja volt, az elégedetlenségek és a hatóságok miatt Kelemen Imre 24 órán belül el kellett hagyja Kolozsvárt.Az indok, amiért a püspök nem támogatott, az volt, hogy a magatartásom haladó, és a kolozsvári Világosság-ban megjelent amerikaiak elleni újságcikkeim.” Izsák itt elhallgatta, hogy a háttérben jelentős politikai támogatottsággal, a Magyar Népi Szövetség segítségével szerzett szavazattöbbséget, és ellenfele eltávolításának is céltudatosan előkészített politikai okai voltak.[32] Hasonlóképp nem beszél arról, hogy a Világosság-ban megjelent cikke nemcsak Amerika-ellenes, hanem a „haladó eszmék” jegyében egyházellenes is volt. Életútjának e nagy közéleti visszhangot keltő epizódja későbbi ügynöki tevékenységének is egyik fontos motivációja lett. Kiss Elek püspök hosszú évekig következetesen ellenállt Izsák lelkészi kinevezésének, sőt az egyházi szolgálatoktól is eltiltotta. E helyzetből Izsák számára állandó, hol nyílt, hol rejtett feszültség és konfrontáció származott, az ellenfelei fölé kerekedés vágya, a bosszúvágy közel másfél évtizedig meghatározta ügynöki jelentéseinek tárgyát és céljait.[33]

„1948 őszén így állás és kenyér nélkül utcára kerültem. A Magyar Népi Szövetség és a Szakszervezet segítségével kineveztek történelemtanárnak a kolozsvári 26-os általános iskolához. Itt egy évet működtem, majd az 1949–1950-es iskolai évtől áttettek a kolozsvári középfokú nevelőiskola pedagógiai katedrájára – Brassai u. 6 sz. –, ahol az Unitárius Teológia titkárának történt kinevezésemig voltam. Kinevezésemet a Vallásügyi Minisztérium vezetősége támogatta, dr. Kiss Elek püspök három napig ellenállt a kinevezésemnek. A jelenben is ennél az Intézetnél működöm 383 lejes havi fizetéssel.” Nem mellékes Izsák megjegyzése az általa nagyon szerénynek tekintett javadalmazásáról: ügynöki tevékenységének egy másik, de nem elhanyagolható motivációja volt a Páll alhadnagy által is említett „anyagiasság.” Társadalomtörténeti nézőpontból mellékes lehet, hogy Izsák mennyire volt pénzéhes, de azt látnunk kell, hogy az anyagi függőség állapota az értelmiségi államhoz, párthoz láncolásában, a hiteles vagy álcázott rendszerhűsége biztosításában igen fontos tényező volt. 1956-ban a magyar forradalom kitörése előtt „a magyar közélet időszerű erkölcsi-etikai kérdéseiről” elmélkedő Nagy Imre szerint a „mindenható anyagi függőség, a kenyérféltés a megölője a legnemesebb emberi erényeknek, amelyeket a szocialista társadalomban még inkább ki kellene fejleszteni: a bátorságnak, a gerincességnek, az őszinteségnek és nyíltságnak, az elvhűségnek és szilárdságnak.”[34] A túlközpontosított gazdasági, politikai hatalmi rendszerben az anyagi függőség „egyéniségüknek és meggyőződésüknek feladására kényszeríti az embereket”, mert a hatalmon lévők e függőséggel manipulálva „vak és engedelmes eszközzé” aljasítják a jobb és igazabb meggyőződésű embereket is, akikből a személyi diktatúra mindenre kapható kiszolgálói lesznek.”[35] Nincs még elég ismeretünk Izsák személyiségéről a tekintetben, hogy milyen „nemes emberi erényeket” ölt meg benne az anyagi függőség, tény, hogy gyakran elégedetlen volt hivatali javadalmazásával és előfordult, hogy szokatlanul kategorikusan követelte ügynöki munkájának jelentékenyebb díjazását. De ne vágjunk a dolgok elébe.

„Politikai tevékenység:

1940-ig nem volt politikai tevékenységem, 1940 után egy rövid időre az imrédysta pártban voltam. Az imrédysta párttal kapcsolatosan kihangsúlyozok egy nagyon fontos tényt, éspedig: az Unitárius Teológián akkor Dr. Fikker János volt a dékán, a kolozsvári imrédysta párt vezetője. Ő az óráin is csak kizárólag politikával foglalkozott dr. Simén Dániellel együtt, javasolva, hogy mi egyetemisták is iratkozzunk be a pártba. Egy napon jön Fikker János dékán és bejelenti, hogy az összes egyetemistát beíratta a pártba és nemsokára meg fogjuk kapni a tagsági könyveinket. Lévén ő az Intézet főnöke, és látva, hogy a püspököt is fenyegeti a politikájáért […]mi, egyetemisták nem mertünk ellenállni. 1942-ben kiléptem a pártból, írásban bejelentettem a vezetőségnek. Válaszul Fikker János kirakott a Püspökségen lévő lakásomból és megfenyegetett, hogy le leszek tartóztatva, mert zsidó vagyok.” Izsák itt fontos epizóddal egészíti ki politikai múltjáról a beszervezésekor tett nyilatkozatát – mint állította „egyszerű tag volt, semmiféle feladat nélkül.” Ugyanazt az önfelmentő értelmezést próbálja elfogadtatni, mint a lelkészi hivatás választásának indoklásánál: kényszernek, általa befolyásolhatatlan külső nyomásnak engedve lett a jobboldali párt tagja. Ugyanakkor hallgat az imrédy pártban kifejtett tevékenységéről, a róla jelentő ügynökök szerint 1941-től aktívan részt vett a pártmunkában az ifjú imrédysták szervezője és vezetője volt, beszédeket mondott, szervezett, publikált, stb.).[36] Ha hitelt adhatunk a róla jelentő ügynököknek, Izsák itt nagy valószínűséggel jelentékenyen áthangolta életútjának ezt a szakaszát. Nyilván, élettörténetének minél hitelesebb „rendszer-konform” reprezentációjában volt érdekelt.

Az 1940-44 közötti politikai tevékenységéről Izsák – alább utal erre – már 1944 őszén nyilatkozni kényszerült (ezt a dokumentumot nem ismerjük). 1946 májusában újabb felszólítást kapott az Államapparátus Tisztogatásáért alakult bukaresti Központi Információs Bizottságtól:[37] „18-án a Regionális Felügyelőségtől a 6960/1946 sz. értesítést kaptam – írja a fenti bizottsághoz május 28-én küldött beadványában –, amelyben figyelmeztetnek, hogy a legrövidebb időn belül terjesszek be egy beadványt és a szükséges dokumentumokat helyzetem megvilágítására, a tisztogatás szempontjából. A kolozsvári tanári kart Tisztázó Bizottságnak 1944 őszén, november hónapban benyújtott nyilatkozatomban kijelentettem, hogy 1941 és 1942 között az Imrédysta párt tagja voltam. Ugyanakkor nyilatkoztam, hogy néhány hónap múlva kiléptem ebből a pártból, és azóta nem iratkoztam be egyetlen pártba sem. A pártba tudtom nélkül írtak be, nem ismertem a párt céljait sem. Mint egyszerű párttag háromszor vettem részt az ülésein, amikor kigúnyoltak, nevem után zsidónak tartottak. Ugyanezen okokból szüleim is szenvedtek és vagyonukat elkobozták. Látva, hogy ellentétben vagyok a párt alapelveivel, azonnal kiléptem abból. Így megszakítottam minden addigi kapcsolatomat a párttal. Kilépésemet és becsületes magatartásomat Székely Gyula újságíró és Magyar Népi Szövetségi végrehajtó bizottsági tag nyilatkozatával igazolom, akivel még aznap közöltem ezt az elhatározásomat.

A fentieknek megfelelően befejezve tanulmányaimat és 1943-ban tanári diplomát szerezve, mint tanár nem iratkoztam be egyetlen pártba sem. A katedrát 1943-ban foglaltam el, a tanulókkal szembeni emberséges és pártatlan magatartásomról Dr. Eugen Poenaru úr, jelenleg a Kolozsvári Társadalombiztosítások főorvosa nyilatkozhat, akinek a fia líceumunk tanulója volt, és a faji megkülönböztetés miatt sokat szenvedett. 1940–1945 között a kolozsvári inasiskola bentlakásának nevelője voltam. Mellékelem a vezetőbizottság nyilatkozatát, amelyből kitűnik, hogy nem volt jobboldali magatartásom, s hogy alapítója voltam a demokrata emberként és harcosként ismert Bölöni Farkas Sándorról elnevezett egyesületnek.

Végül mellékelem Garay Edmund úr, a kommunista párt tagjának és régi harcosának, a Kolozsvári Tanügyi Szakszervezet volt tikárának, jelenleg a Kolozsvári Szakszervezetek kulturális részlege felelősének nyilatkozatát, amelyben bizonyítja, hogy Észak-Erdély felszabadítása után demokratikus, sovinizmustól teljesen mentes magatartásom volt, mint megbízható ember részt vettem minden szakszervezeti gyűlésen és becsületes tevékenységem volt, amit számtalan tanúval tudok bizonyítani.

E beadvány alapján kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy vizsgálja meg és vegye tekintetbe az elmondottaim hitelességét, ugyanúgy az általam elszenvedett szomorú következményeket és szíveskedjék helyzetemet kedvezően megoldani.

Tisztelt Bizottság, fogadják Önök iránti különleges nagyrabecsülésemet: Kolozsvár, 1946. május 20.

Izsak Vilhelm” (sic!)

„Csatolom az Unitárius Líceum Igazgatójának igazolását és Borsai Ioan líceumunk tanulójának nyilatkozatát.” (Utólag, kézzel írt szöveg, ami arra utal, hogy Izsák az említett igazolást és nyilatkozatot a beadvány megszövegezése után szerezte be – O. S.).

A továbbiakban fontosnak tartjuk a támogató igazolások, nyilatkozatok szövegeinek közlését: a rendszer-konform identitás konstruálásának szemléletes (és ritkán olvasható szép) példái.  E szövegekben néhány olyan nyelvi toposz ismétlődik és olyan homogén értékrend tükröződik, amelyek gyanakvással tölthetnek el e szövegek tartalmi hitelességét és szerzőit illetően.

„Nyilatkozat

Alulírott Székely Dávid Gyula, a Világosság c. újság belső munkatársa, a Népi Szövetség vezető-adminisztratív bizottságának tagja, nyilatkozatomban kijelentem, hogy Izsák Vilmosnak, a kolozsvári Unitárius Líceum vallástanárának tudomásom szerint a múltban nem volt antidemokratikus viselkedése. Tudom, hogy rövid ideig tagja volt az Imrédy féle rasszista pártnak, miután – mint ahogy alulírtnak is közölte – még 1943 nyarán meggyőződve a fentnevezett párt népellenes szándékairól és módszereiről, tartózkodott továbbra is részt venni ebben a pártban.

Tudomásom szerint később sem vett részt egyetlen politikai pártban sem, és nem tevékenykedett politikusként.

Kolozsvár, 1946. május 18.                              Székely Dávid Gyula, újságíró[38]”

„Nyilatkozat

Alulírott Garay Edmund a kolozsvári Tanügyi Szakszervezet volt titkára, jelenleg a kolozsvári Szakszervezeti Tanács kulturális felelőse, kijelentem, hogy Izsák Vilmosnak, a kolozsvári Unitárius Fiúlíceum vallástanárának Észak-Erdély felszabadítása után demokratikus magatartása volt. Mint bizalmas ember részt vett a tanári kar szakszervezetének minden gyűlésén és jelen volt minden tömegrendezvényen. Megfigyeléseim és meggyőződésem szerint Izsák Vilmos tanár tevékenységén és magatartásán keresztül beilleszkedett az Ország újjáépítésének művébe és a demokratikus eszmékért dolgozik.

Kolozsvár, 1946, május 18.                                                             Edmond Garay[39]”   

„Nyilatkozat

Alulírott Dr. Eugen Poenaru, a Biztosítóház Főorvosa kijelentem a következőket. 1939 óta ismerve Izsák Vilmos urat, állítom, hogy mindig korrekt és abszolút sovinizmus-mentes magatartása volt, úgy a magánéletben, mint a szolgálati feladataiban. A fiam tanítványa volt és rasszista indítékokból különböző nehézségeket szenvedett, de Izsák Vilmos tanár minden esetben védelmezte és segítette.A fentiek alapján javasolom és kérem, hogy személye legyen felmentve minden hiba alól és legyen megerősítve a katedrán, melyet elfoglal. 

Kolozsvár 1946. május 20.                                       A Társadalombiztosítás Főorvosa[40]”

„Nyilatkozat

Alulírottak, a kolozsvári Unitárius Inasiskola Bentlakását irányító vezetőbizottság tagjai, kijelentjük, hogy Izsák Vilmos tanár úrnak, bentlakásunk 1940–1945 közötti nevelőjének, velünk szemben mindig korrekt magatartása volt. Mindig a mi munkásérdekeinkért küzdött, védve érdekeinket a legnehezebb időkben is, egyedül ő maradt köztünk, amikor mások menekülésen gondolkodtak. Mindig a legemberségesebb tanácsokat adta és elmondhatjuk, hogy az elmúlt években az ő hatására mind távol maradtunk a fasiszta pártoktól.Észak-Erdély felszabadítása után ő volt az, aki új bentlakásban helyezett el, és ezekben a nehéz időkben gondoskodott jó berendezkedésünkről és irányításunkról. Meggyőződésünk, hogy átfogva érdekeinket és munkás-szempontjainkat bebizonyította, hogy a tömegek élete mellett helyezkedik el.

Kolozsvár, 1946. május 19.

(Olvashatatlan aláírás)a Szociáldemokrata Párt tagja

Égei Francisc egy haladó fiatal”[41]

„Kolozsvári Unitárius Fiúliceum

Sz.  952/1946           Igazolás

Alulírott a Kolozsvári Unitárius Fiúliceum igazgatója hivatalosan igazolom, hogy Izsák Vilmos vallástanárnak tisztán demokratikus magatartása van a tanulókkal szemben, valamint iskolán kívül.1942-től a unitárius inasiskola bentlakásának vezetője volt, ebben a minőségében a bentlakás kebelében demokratikus légkört honosított meg és Kolozsvár felszabadításakor teljes igyekezettel a bentlakás megmentéséért volt.Az iskolai életben szoros kapcsolatai vannak a tanulókkal és a szülőkkel, a haladó irányzat meggyőződéses hiveként. Aktivan részt vett a Tanári Kar Szakszervezetében annak megalakitása óta.  A gyűléseken és a magánbeszélgetésekben demokratikus és emberséges magatartást  tanúsit. Ezt az igazolást fentnevezett kérésére bocsátottuk ki

Kolozsvár, 1946. május 23.                                                     Iskolaigazgató..[42]”

Nyilatkozat

Alulírott Borsai Ioan az Unitárius Líceum VI osztályos tanulója, teljes felelősséggel kijelentem: a Tanár magatartásáról egy évből vannak ismereteim, mert csak 1943–44-ben volt tanárom. Ilyen módon azonban a legdemokratikusabban viselkedett. Egész idő alatt a legszorosabb kapcsolatot kereste az osztály minden tanulójával, soha nem tett egyetlen soviniszta, antiszemita, vagy szovjetellenes kijelentést, és nem tett nemzeti vagy faji megkülönböztetést, akkor, amikor könnyen megtehette volna velem és még két kollégámmal. Elítélte a germán szellemet és ennek káros következményeit az emberiségre. Szerény véleményem szerint semmilyen természetű hibát nem lehet neki felróni.

Kolozsvár, 1946. május 24.                                Borsai Ioan[43]”

A fentiekben Izsák Vilmos én-azonosságának politikailag elfogadható – pontosabban politikailag kívánatos! – megteremtését követhettük. Összefoglalva e konstrukció elemeinek jelentését, ezekből – ha hiteleseknek fogadnók el! – úgy tűnhet, hogy a gyorsan és radikálisan változó politikai, ideológiai feltételek között Izsák Vilmos egy koherens, pozitív, a kommunista értékrend politikai és világnézeti sajátosságainak a legteljesebb mértékben megfelelően viselkedő személyiség volt és maradt, akinek múltjában nincs takargatnivalója. A nyilatkozatok olyan eseményekre, személyes viszonyulásokra, tulajdonságokra, világnézeti sajátosságokra utalnak, amelyek messzemenően egyeznek az uralkodó ideológiában propagált értékrenddel. A rendszerrel való azonosulásának elismertetése a kor hatalmi viszonyai között kétségtelenül egzisztenciális jelentőségű volt. Természetesen feltehető a kérdés, hogy ezek a személyes identitást építő elemek mennyiben „előállított” tények, tettek, viszonyulások? A nyelvi eszközökkel konstruált személyiségkép akár tartós diszpozíciók együtteseként hathatna, ha nem kezdenők el felfejteni, kibontani Izsák Vilmos ügynöki tevékenységének tartalmi vonatkozásait, a fenti támogató nyilatkozatokban többször kiemelt, sokszor hangsúlyozott értékek között – például az emberiességnek, humanizmusnak – keresnők cselekedeteiben is megnyilvánuló formáit. Ha nem bukkanánk Izsák ellentmondásos személyiségének elriasztó nyomaira, identitásválságainak folyamatos újratermelődésére a másokkal való konfliktusaiban, érdekharcaiban, ha nem fedeznénk fel sok esetben morális fékeket nem ismerő kíméletlenségét közvetlen környezetében élő embertársaival szemben…  

Ha más ügynökök és alkalmi besúgók jelentéseit nézzük Izsák Vilmos 1940–44 közötti politikai tevékenységéről, nem sokat kell tűnődnünk a fentiekben megnyilvánuló intenzív azonosulási szándékkal létrehozott, folttalanul pozitív önkép funkcióján. 1945 augusztusában a Kolozsvári Tantestület Regionális Tisztogató Bizottságához címzett feljelentésben „imrédista, szálasistá”-nak bélyegzik, aki vezető volt a kolozsvári Tízes Szervezetben, újságcikkeket írt, tevékenykedett a Szórványok-nál, gondoskodott a telepített és szórvány magyarokról és ügyködött a románok elmagyarosításánál.[44] Egy másik,1948. március 10-én kelt ügynöki jelentés arra emlékeztet, hogy „a Kolozsváron megjelent Magyar Újság 1941. október 16, 237 számának egy cikkéből kiderül, hogy a kassai „restauratorok”[45]küldtek egy magyar zászlót a kolozsvári restaurátoroknak. Ezt a zászlót a restaurátorok küldöttsége adta át egy ünnepség keretében a kolozsvárirestaurátoroknak, amely a Mátyás szobor előtt volt. A lutheránus parókia nevében a zászlót Jarosi András[46] lelkész áldotta meg. Ezután Izsák Vilmos unitárius segédlelkész állt a zászló elé és egy beszédet mondott. A szónoklatok után Erhlich Ernest felesége „zászlóanya”-ként nemzetiszínű szalagot kötött a zászlóra. A résztvevők elénekelték a magyar himnuszt, ezután a Kereskedelmi Kamara helyiségébe mentek, ahol ünnepi összejövetel volt. Kérem intézkedjen.”[47]

Egy nem sokkal későbbi (1948. június 10) rövid tájékoztatóban az adott hatalmi-ideológiai viszonyok között igen súlyos, kompromittáló állítást találunk:„Fő komisszár úr, Izsák Vilmos az unitárius gimnázium tanára és segédlelkész 1940–1944 között sovén magyar magatartást tanúsított, ettől a jelenben sem szabadult meg. Javasolom személyi dosszié formálását és követését.”[48]

Ha hiteltelennek, rosszhiszemű ármánykodásnak tekintenők a fenti feljelentéseket – Izsák ügynöki ténykedésének utólagos ismeretében – akkor is óhatatlanul felmerül a kérdés: a Tisztogató Bizottság felé kinyilatkozatott pozitív jellem- és személyiségjegyeket, a sugallt feddhetetlen politikai, erkölcsi értékrendet milyen mértékben utalhatjuk az „egzisztenciális hazugságok körébe”?[49]

Kövessük tovább Izsák önéletrajzában az önlegitimációs kísérleteit az új politikai rendszerben: „Miután a szovjet hadsereg felszabadította az országot, a Tanügyi Szakszervezetben és a Magyar Népi Szövetségben tevékenykedtem, ahol Kolozsvár tartomány kulturális felelőse voltam 1948–ig. A tömegszervezetben kifejtett tevékenységemért javasolták, hogy vegyenek fel a Román Kommunista Pártba. Én vallástanár lévén, megkérdeztem Brassai Ilona tanárnőt (a középfokú nevelőiskola, Brassai u. 6. sz.), hogy lehetséges-e, hogy beírassanak? Azt válaszolta, a párt vonala bárkit befogad. Így elfogadtak és 1948 januárjától 1949-ig tevékenykedtem, lévén állásom, mint történelemtanár  a 26-os sz. általános iskolánál, hangsúlyozom, nem mint papot, hanem mint tanárt vettek fel a pártba. A verifikáláskor kizártak, mert pap voltam.” Ennek az állításnak ellentmond „Hunyadi” ügynök, aki 1954. szeptember 20-án kelt jelentésében arról számolt be, hogy Izsákot a pártból 1944 előtti politikai tevékenységéért zárták ki: „különböző jobboldali szervezetekben tevékenykedett, mint az Imrédy Párt, a Wesselényi Lövészegylet. A felszabadulás után belépett a Román Munkáspártba, ahonnan az előbbi okok miatt kizárták.”[50]

A pártból való kizárása (1950. március 6-7) Izsákot bizonytalansággal, félelemmel töltötte el. Biztonságkeresési stratégiaként is értelmezhetjük, hogy fokozta tevékenységét a tömegszervezetekben: „1949-ben megválasztottak szakszervezeti... titkárnak, ahol 1952-ig tevékenykedtem. Tagja vagyok az ARLUS-nak. Politikai tevékenységem miatt Kiss Elek püspök utasította Simén Dánielt és Sebe Ferencet, hogy szigorúan tiltva legyen Izsák Vilmosnak istentiszteletek tartása a kolozsvári Unitárius Egyházban, mert méltatlan erre. Ez az utasítás törvénytelen, nem voltam büntetett világi és egyházi fórumoktól, ahogy az Egyház alapszabályzata előírja... 1950-ben házasságot kötöttem Kása Magdával, aki hivatalnok a kolozsvári IRE vállalatnál, IMSz tag, az édesanyja munkásnő az Unirea gyárban és tagja a Román Munkáspártnak.

Kolozsvár, 1953. február 24.  Izsák Vilhelm” (sic!)

Izsák eltiltása az egyházi szolgálatoktól fokozta a fentebb említett papválasztáskor kezdődő gyűlöletét az egyházvezetés iránt. Néhány év múlva, amikor elég erősnek gondolta ügynöki szolgálataival szerzett pozícióját, és kedvezőnek látta a politikai viszonyok alakulását is, kíméletlen támadásokat indított Kiss Elek püspök és köre ellen.

Folytatás a következő lapszámunkban.