'))+ ''+ (document.layers?'':'

– a Vasorrú Bábától Babba Máriáig –

Dolgozatomban azt próbálom vizsgálni, mennyire kapcsolódik meséink Vasorrú/Vasfogú Bábájának és szláv megfelelőjének, a Baba Jagának alakja a szülés szimbolikájához, természetfeletti erejük mennyiben tekinthető egy ősi istenség távoli visszfényének, és mindennek mi a kapcsolata a magyar mitológia szülészbábáival és a székelyek/csángók Babba Máriájával.

Bábaboszorkány: a Vasorrú Bába

A bábaságot mindig is az egyik legveszélyesebb mesterségeknek tekintették, ha valami rosszul ment a szülés közben (mint ahogy ma is gyakran megesik), a legkézenfekvőbb a bába megvádolása volt. A bábaasszonynak volt a kötelessége a csecsemőnek a rontó erők elleni védelmét is ellátni , a születéssel kapcsolatos rítusokat, hiedelmeket gyakorolni[1], akkor nem csoda, hogy hamarosan megjelent a bábaboszorkány rémképe.

Pócs Éva ezt így magyarázza: „Arra a kérdésre, hogy miért bába a boszorkány (és miért boszorkány a bába), kézenfekvő válaszunk van. Egyrészt világos, hogy a valóságos bábaszerep vonzotta magához a falusi társadalmak belső feszültségeit levezető, indukáló boszorkányvádakat, elég ha itt a még századunkig elérő magas csecsemő- és gyermekágyi halandóságra gondolunk. A szülés levezetése kockázatos, kétélű; a bábáknak egyaránt szerepük volt a szülésben és gyermekgyilkosságokban (= születésszabályozás), meddőség, nőgyógyászati bajok gyógyításában, szexuális problémák kezelésében, gyerekbetegségek gyógyításában.[2]

Ezek után nézzük, mennyire kapcsolódik a bábasághoz meséink egyik ambivalens, de inkább gonosz boszorkánya, a Vasorrú Bába. Különféle neveken több európai nép meséiben is megjelenik: természetfölötti lény, hol a sárkányok anyja, hol az ördögök királyáé. Ipolyi Arnold leírásában „vasorrú, mohosképű, orra a földig ér, szeme a vénségtől megmohosodott, borzas ősz haja feláll, mint a serte, nagy zöld fogait vicsorgatja, pofája ráncos, mint a darázsfészek.”[3]Kandra Kabos szerint a kutakban „laknak a vasorrú bábák, kik a gyermekeket lehúzzák.”[4]

A Magyar Néprajzi Lexikon (MNL) a következő szócikket szenteli a Vasorrú Bábának: „Tévesen szláv eredetűnek vélték, de éppen a jellemző vasorrú jelző a szlávban hiányzik. Viszont a fémorrú jelző közismert a szibériai török népek hősénekeiben: »rézorrú banya« (teleut); »ólmos szemekkel, rézorral egy banya ült« (szagáj); »rézorrú banya«, »rézorrú anyó« (sór). A vasorrú bába képe is ismert: legközelebbi nyelvrokonaink, az obi-ugorok ábrázolják így szellemeiket. Ezeknek időről időre áldozatot mutatnak be: arcukat, szájukat, orrukat bekenték vérrel, hússal, zsírral stb. Hogy az arc ne korhadjon hamar, a báb kiemelkedő orrú faarcát fémlappal fedték (cink, ólom, bádog, réz vagy ezüst)” (MNL vasorrú bába, Solymossy Sándorra[5]alapozva). Hadd jegyezzem meg itt, hogy nemigen látom a funkcionális kapcsolatot a Vasorrú Bába és az obi-ugor báb között.

A Vasfogú mindent megold

A Vasorrú Bábát Székelyföld és Moldva egyes részein Vasfogú Bábának nevezik, a Magyar Néprajzi Lexikon külön címszóban foglalkozik vele: „a magyar anyagban a Rózsa és Ibolya típusú mesékben (AaTh 313A és C) fordul elő mint a fiatalokat üldöző ördög- (lidérc-) király felesége. Egyes változatokban fogait élesíti, másokban fogaival rágja magát keresztül azon a sűrű erdőn, amely a menekülő fiatalok által hátradobott vakaróból (lóvakaró kefe) keletkezett.(...)” (MNL vasfogú bába).

És itt kezdődnek a bajok a a Solymossy-féle magyarázattal. Ugyanis obi-ugor rokonaink esetében arról hallgat a fáma, hogy valaha is lett volna vasfoga a bábunak. Szerintem megengedhetetlen módszertani hiba, hogy e mitikus lény tárgyalásakor Solymossy már első pillanattól nem arrafelé keresgélt, hogy mi a közös a magyar nyelvterületen előforduló vasorr és vasfog között, hanem kizárólag az egyikre illő elméletet épít.

Idáig értem a gondolataimmal, mikor eszembe jutott, hogy jóbarátomnak, a csángóföldi, klézsei Duma Andrásnak az anyja bábaasszony volt, ezért felhívtam telefonon, a beszélgetés így zajlott:

„– András, neked az anyád bába volt, ugye?

– Igen.

– Hallottál-e a Vasfogú Bábákról?

– A vasfogó bábákról? Anyám erőssen haragudott rejik, met eltették a gyermekeket.

– Hogyhogy?

– Azok a bábák voltak, akik a gyermekelhajtást csinálták. (Kis szünet, mintha habozna) Mondjuk ki tisztán, most mán ki lehet mondani.

– Hogy mondták nekik pontosan? Vasfogú vagy vasfogó?

– Mind a kétféleképpen mondták. Tudod, a népnél hogy van, nem ejtik tisztán, csak egyféleképpen.”

Itt tulajdonképpen le is tehetném a tollat, hisz ez a magyarázat megoldotta a Vasfogú és a Vasorrú Bába évszázados néprajzi rejtélyét. Vasfogú, vasfogó, vasorr: ugyanaz, amivel be kell nyúlni a méhbe, amivel el kell tenni a gyermeket, kérdés klasszírozva.

Vasorr: kampó a halott csecsemő kiemelésére

Miután a Vasfogú Bába esetében András barátom minden tisztázott, nézzük, mennyire illik a 'magzatelhajtást végző bábaasszony' megfejtés annak másik magyar nevére, a Vasorrú Bábára, a vasorr mennyire illeszkedik a magzatelhajtás szimbolikájába (ez az a mozzanat, amit Solymossy elmulasztott: nem ellenőrizte, hogy amit állít, illik-e a Vasfogú Bábára).

Hogy milyen is pontosan a vasorr, arról annyit mondanak a meséink, hogy a földet éri: „Ott áll előtte egy éktelen csúf öregasszony, akinek az orra tiszta vasból volt, s olyan hosszú, hogy a földet verte. De kongott is a föld, mikor az orrát hozzá veregette!”[6]. A román mitológiában a Vasorrú Bába megfelelőjének a neve Csőrös Bába (Baba Cloanța[7]). A szlávoknál a Vasorrú Bábának (Baba Roga, Baba Jaga [horvát, szerb, bosnyák], Ježibaba [cseh és szlovák], Baba Jaga [lett], Баба Јага [makedón], Baba Jaga [lengyel], Баба-Яга [orosz, ukrán, fehérorosz, bolgár]) stb.> karvalyorra van.[8]

A megfejtés magától adódik: a „vasorrú”, „rossz” magyar, szláv, román bábák egy kampó-, csőrszerű eszközzel kaparták ki a magzatot.

Hogy ez mennyire így volt, azt maga az orvostudomány története igazolja. A kora középkorban az Angol Trotulaként ismert mű szerzői a halott magzat eltávolítása céljából „párologtatást javasoltak, folyadékok bevezetését a méhbe, gyógynövényfürdőket és különféle italokat. Ha mindezek az erőfeszítések kudarccal végződnének, a bábának kampóval – tükör segítségével – kell eltávolítania a halott magzatot a méhből. Ha egészben nem lehet eltávolítani, akkor részekben. Ha az anya meghal és a magzat még él, a bábának kötelessége – mind az orvostudományi művek szerzői, mind a zsinati határozat szerint –, hogy pengével bemetszést végezzen a holttest baloldalán, és kiemelje az élő gyermeket.”[9]

Ugyanakkor írásos nyomaink vannak arra, hogy már az ókori görögöknél dívott a bábák által végzett művi terhességmegszakítás. Erről Gradvohl Edina így ír: „A magzatelhajtást, mivel a hippokratészi orvosi eskü tiltotta, egyik csoport sem gyakorolhatta, csak abban az esetben, ha a terhesség az asszony életét veszélyeztette. Mint minden korban, az antikvitásban is megtalálták az emberek annak a módját, hogy a törvényt kijátsszák. Az abortuszt ugyanis nem tiltották, csak éppen azok nem hajthatták végre, akik a legszakképzettebbek voltak (ti. az orvosok) e téren. Létezett azonban egy olyan csoport, amely bátran nevezhető a szülés, szülesztés legkiválóbb szakértőjének: a bábáké. A magzatelhajtást bábák végezték, hiszen őket az orvosi eskü nem kötötte.[10]

Azaz a bábák az ősidők óta nagyon is ismerték, hogyan kell a magzatot kampóval kivenni, innen már csak egy lépés, hogy tudásukat nemcsak a halott, hanem az élő magzat eltüntetésére használják fel.

Szemből és oldalból

De miért éppen vasorrnak és vasfognak nevezték a kaparóbába eszközét? A magyarázat egyszerű: a kampószerű eszköz, amelyet a bába használt, az orr/fog képzetét keltette a nézőben. A vasorr a külső szemlélő nézőpontját mutatja oldalból (a szülő nő lába közé behajló, a kampót lefelé maga elé tartó bábát látja), a szülő nő szemszögéből, azaz szemből pedig ez vasfognak tűnhet. Ugyanez a perspektívából adódó különbség figyelhető meg két más kelet-európai boszorkány elnevezésében is: a román Baba Cloanţa (Csőrös Bába) a kaparást végző bábának az oldalsó, a délszláv Gvozdenzuba[11](Vasfog) a szemből való képét örökíti meg.

Tabuk védelmében

A számomra is meghökkentően egyszerű megfejtés után marad az a kérdés, hogy miért csak most sikerült az egyik legfontosabb kelet-európai mitológiai lény „valós identitását” felfedni. Azt hiszem, hogy a vasorrú/vasfogú bába jelentésének megfejtését nagyban megnehezítette, hogy egészen a közelmúltig tabu volt a magzatkaparásról, elhajtásról beszélni, a „gyermekeltüntető bába” (és akin a műtétet végrehajtotta) érthető okokból titokban tartotta tettét (boszorkányság vádjának, megesettség kiderülésének elkerülése, s egyáltalán: az egyház tiltotta az abortuszt).

Felsőcsernátonban például a jó pár éve meghalt, utolsó „guruzsmás” (kuruzsló) asszonyról ma is inkább csak sejtem, hogy egyébbel is foglakozhatott, mint jóslással és rontáselhárítással, minden erre vonatkozó kérdezősködésemmel a hallgatás és a „nem tudom” falába ütköztem. A magzatkaparásról, elhajtásról csak suttogtak, és ha nem ütött be a baj, a nagyobb nyilvánosság, pláne egy néprajzos nem tudott meg róla semmit. A néprajzi lexikon például csak ennyit mond: „Primitív művi beavatkozással végeztek magzatelhajtást a falu specialistái, de ugyanezeket a műveleteket önmagukon is végrehajtották a terhüktől szabadulni akaró asszonyok (pl. a méhet horgolótűvel, orsóval, tollszárral, hegyes pálcával szurkálták meg)” (MNL magzatelhajtás, angyalcsinálás, elcsináltatás, elhajtás).

Pedig a magzatelhajtás sokkal elterjedtebb és iparszerűbb lehetett, mint gondolnánk, elég, ha csak arra gondolunk, hogy az „egykézés” is pár évszázados, de a „kettőkézés” és „háromkázás” már sok-sok évszázados hagyományra tekint vissza.

A 19. századi végi Baranya népességfogyásának okaival, a magzatvesztés és a fogamzásgátlás különböző módjaival foglalkozó tanulmányában Kéri Katalin mondja, hogy bábák és kuruzslók műtéteket végeznek: „Az általam vizsgált iratokban a papok leginkább annak leírására vállalkoztak, hogy milyen módszerekkel folyt Baranyában az »angyalcsinálás«. Elrettentő és hátborzongató leírásokat is találhatunk elvétve a korabeli bábák és kuruzslók »műtétjeiről«, akik számos nőt – köztük tanultakat és gazdagokat is – »átsegítettek« magzatukkal a másvilágra. Old község lelkésze szerint a legtöbb anya azért fél a sok gyermektől, és lesz magzatvesztő, mert fél a szegénységtől, és szeret gond nélkül, jól élni.”[12]

Ha királyainkat, főnemeseinket nézzük, láthatjuk, hogy nekik bizony nem volt annyi gyermekük, „mint a rosta lika”, hanem csak a szegényeknek, akik nem tudtak egy normális kaparóbábát megfizetni. (A fizetség nagyon fontos boszorkányos meséinkben: amikor a boszorkány, köztük a Vasorrú Bába ad valamit, cserébe olyan valamit kér, amit nehéz kifizetni, odaadni.)

Exkurzus a Rézfaszú Bagolyról

S ha már a középkorba is visszamentünk, királyokig, nemesekig, akkor gyorsan fejtsünk meg egy másik évszázados néprajzi rejtélyt is (merthogy a vasfogú bába mindent megold).

A székely és a magyar mitológia egyik érdekes szereplője a rézfaszú bagoly. „Űgyelj, met a rézfaszú bagoly mëgreszel! − Gyermek ijesztésére mondják. A »rézfaszú bagoly« mint mitikus ijesztő hiedelemlény az egész magyar nyelvterületen elterjedt. Az általános elterjedtség ősi voltának egyik bizonyítéka. Keveset lehet róla tudni, a hiedelemkör szemantikai modellje meglehetősen egyszerű. Csíkban azt tudják róla, hogy »jő« és hogy »megreszel«, a kalotaszegi Mérában »fütyül« is”[13].

Nos, a Vasorrú Bába 'gyermekeltevő bábaasszony' jelentése után egyáltalán nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a Rézfaszú Bagoly nem egyéb, mint a vasorrúnak a férfi párja: a bagolynak nevezett tudósorvos, akinek jellemzője, hogy van egy rézszerszáma (képletesen fasza), amivel a nő nemi szervében vájkál. A rézfaszú bagolytól „azért kell félni, mert megreszel” – nem hiszem, hogy bővebben kellene magyaráznom, hogy ez mit jelent.

A szőrből levő „sűrű erdő”

De térjünk vissza a Vasfogú Bábás mesékhez. Az MNL idézett szócikke szerint a fogaival rágja magát keresztül azon a sűrű erdőn, amely a menekülő fiatalok által hátradobott vakaróból (lóvakaró keféből) keletkezett. Íme, hogyan nyer magyarázatot a mese: a lóvakaró keféből születő (ergo arra hasonlító) „sűrű erdő” nem egyéb, mint a nő fanszőzete, azon kell keresztülhatolni, hogy el lehessen jutni a magzathoz, gyermekhez, hogy el lehessen tüntetni.

Egyes mesékben a Vasorrú Bába kutakban él. Túlmenve a hiedelem praktikus vetületén – azaz a gyermeket távol kell tartani a kúttól –, máris felsejlik a kapcsolat a születéssel, a (jó) bábával, igaz, negatív irányba: nem hozza a gyermeket, hanem viszi, eltünteti.

Talán a népnyelvi vakarék 'a testvéreitől időben messze elmaradt, utolsó gyermek' szó eredeti jelentése éppen a vakarást/kaparást túlélt gyermek lehet.

Írásos nyomok

A Vasorrú Bábának a 20. század elején is élő 'kaparást végző bábaasszony' jelentéséről írásos nyomunk is maradt. Az 1929-es tiszazugi arzénes gyilkossági ügyekben Vargáné ügyvédje így fakad ki Fazekas Gyuláné nagyrévi bábáról: „Férjét, az ő tudta nélkül, azért ölte meg a kapzsi vasorru bába (sic!), hogy a gazdag vádlottat özveggyé, majd menyévé tegye.”[14](Az ügyvédek népnyelvi tudását egyáltalán nem szabad lebecsülni, hisz még a gyóntató papnál is többet tudtak ügyfeleikről, nem beszélve arról, hogy az ügyfél egy-egy eset elmondásakor egyáltalán nem fogta vissza magát, mint a pap előtt.)

Baba Jaga is bába

A szakirodalom egyértelmű megállapítása szerint a Vasorrú Bába szláv megfelelője a Baba Jaga.

Mivel nem célom, hogy a Baba Jagát különösebben elemezzem a 'kaparóbába' + 'jó bába' jelentés kettős szimbolikájában (ehhez szerény becslésem szerint egy könyv kellene), csupán egy-két, azonnal feltűnő jegyét említem meg.

A Baba Jaga

– ellopja a gyermeket és megeszi[15]

– egy lelkekkel teli kádja van[16]: meg nem született, születéstől visszatartott magzatok lelke

– csőrével eszi az embereket, mint a madár[17]: (élő vagy halott) magzatot fel kell darabolni, ki kell tépni, mielőtt kivennék a méhből

– készíti a forró vizet, hogy megfőzze benne a gyermeket (A csodálatos hattyúliba meséje): forró vizes magzatelhajtási módszer

– őrzi az élet- és halálvizet (MNL élet- és halálvize): magzatvíz.

A példákat hosszan-hosszan lehetne sorolni, Baba Jaga nyitott szájra hasonlító kapujától (nő nemi szervének bemenete) egészen odáig, hogy a szüleitől elvesző gyermek a szülők azt a döntését jelentheti, miszerint elvetetik a magzatot.

Hogyan születtek a Vasorrú/Vasfogú Bábás mesék?

E sok metaforát összerakva úgy érzem, nem járok messzire az igazságtól, ha úgy vélem, e mesék akár úgy is születhettek, hogy egy nagyobb gyermek elmondta a kisebbnek, mit látott a kaparóbába működése közben.

Édesanyám és testvérei mai napig mesélik, hogy öt-hat évesen ott voltak Réz doktor mellett (semmi köze a Rézfaszú Bagolyhoz azon kívül, hogy a nevük és a mesterségük megegyezik!), mikor annak nagyanyámból ki kellett vennie egy elhalt magzatot, látták, amikor az darabokban szedte ki egy tálba annak részeit. Ilyen tapasztalat nem múlik el nyomtalanul, abból történet lesz, amit a gyermekek maguk közt mesélnek.

A hősök csodás menekülése a Vasorrú Bába karmaiból viszont már nem a gyermek fantáziáját tükrözi, hanem a felnőtt utólagos magyarázkodását: ez az anya kínos meséje azon saját „vakarék” gyermekének, aki túlélte a kaparást, magzatelhajtást, s akivel szemben bűntudatot érez.

Lehetséges, a fentiekből úgy tűnhet, hogy a Vasorrú Bába-, Baba Jaga-jelenség születését viszonylag újkori fejleménynek tartom. Nos, ez nem így van, mindez az ősidők ősidejében keletkezhetett, akkor, mikor először próbáltak meg különféle eszközökkel a méhben elhalt magzat kivevésével a terhes nőn segíteni az asszonyok. Kész csoda, hogy például a Vasfogú Bába primordiális jelentésére még most, a 21. században is emlékeznek valahol (gondolok itt a székely/déli csángó keverék Klézsére). Meggyőződésem, hogy manapság, amikor már nem veszik annyira komolyan a tabukat, a tradicionális közösségek felbomlásának idején más helyeken is sikerül kimutatni ennek a megmaradását.

A jó istennő

A fentieket figyelembe véve, a traumatizált gyermek-szemtanúk szemén keresztül nézveazonnal érthetővé válik a bábák természetfeletti (isteni vagy ördögi) erővel való felruházása.

Azt, hogy a magyar bábák isteni erővel bírtak, támasztja alá Kandra Kabos kutakodása a magyar ősvallás kapcsán: „és ha mégis volt az ősvallásnak papnője, ennek mondhatók némi tekintetben a Bába asszonyok. A gyermekadó Nagyasszony tekintetett és tiszteltetett az első bábának. (…) Szeged vidékén még ma is a bába áldja el (…) a Boldogasszony poharát.”[18]

A bábák annak a Boldogasszonynak a papnői, akiről ezt írja a néprajzi lexikon: „feltehetően ősi asszonyistenség neve. Gellért püspök tanácsára a térítők Szűz Máriára alkalmazták, így Mária, Szűzanya törzsökös szinonim szava lett. Archaikus népi imádságaink, ráolvasásaink, ünnepneveink kedveltebb invokációja Mária helyett az ünnepélyesebb Boldogasszony” (MNL Boldogasszony). Kálmány Lajos [19]óta tudjuk, hogy a (Nagy)boldogasszony vagy másképpen a Világ Nagyasszonyának képzetére telepszik rá a Szűz Mária kultusz.

Tánczos Vilmos a Nagy Anya képzetéhez köti a Mária (Boldogasszony)-tiszteletet: „A csíksomlyói népi Mária tiszteletben a »pulchra« (szép, szeplőtelen, szent), a »beatus« (boldog, gazdag, állapotos), az »advocata« (közbenjáró égi édesanya) és a »csodatevő szent« képzetekből olyan Nagy Anya archetípus teremtődött, ami a Csíksomlyói Szűzanyát előbb a székelyek és csángók, majd az egész nemzeti közösség védelmezőjévé és segítőjévé tette”[20]. Ugyanakkor Tánczos megjegyzi, hogy ez a kép nem feltétlenül késői szervesülés, mivel a kereszténység tanításai közt „voltak olyanok, amelyek egyáltalán nem, vagy csak alig mozgatták meg a népi képzelőerőt és lelkületet, mások »szervesülése« ellenben annyira átható volt, hogy a népi vallásgyakorlás gazdag rituális formáit alakították ki, vagy éppen kivételes szépségű népi vallásos folklóralkotásokat hoztak létre.”[21]Ez nagyjából azt jelenti, hogy az lett szerves, ami az is volt a legelejétől fogva.

Úgy tűnik, a Bábának nevezett Boldogasszony imádatáról a középkorból írásos nyomunk is maradt. Az Erdélyi Szótörténeti Tárban találtam a következő két adatot: 1597: „Vontak.... az ora harangot egi baba Azzonnak” (azaz megvonták/megkondították az óraharangot, harangoztak egy/égi „baba Azzonnak), 1596: „vontak... Az ora harangot az Baba Azzonnak Romay Janos felesegenek” (azaz értelmezhető úgy is, hogy Romaj János felesége meghúzatta a harangot a „Baba Azzonnak”).  Szabó T. Attila, a kötet végtelenül óvatos szerkesztője (olyannyira óvatos, hogy egyesek úgy tartják, amit ő nem írt le, az nem is létezik[22]), maga is értetlenül áll, és megjegyzi, „kétséges, hogy az időben első két adalék e jelentés (t.i. 'bábaasszony') alá tartozik-e”.

Hogy eldönthessük, „egy” vagy „égi” bábaasszonyról van-e szó, nézzük, hogyan írták 1600 fordulóján az egy szavunkat (szintén a Tár adatai alapján, használati sűrűségi sorrendben): egy, egj, eg, egi. Az egi a legritkábban használt alak, viszont igaz, létezett – azaz nem tudunk meg semmit. Az, hogy Romaj János felesége-e a bábaasszony, vagy ő húzatta meg a harangot a „Baba Azzonnak”, ma már szintén eldönthetetlen.

Az ambivalens istennő

Hasonlóan a magyar mitológia természetfeletti Bábáihoz (pozitív) és a Vasorrú Bábához (ambivalens, hisz sokszor pozitív szerepe van a mesében, nemcsak negatív), a Vasorrú Bába szláv megfelelője, a Baba Jaga (Roga stb.) természetfeletti jegyekkel bír, és ebben az irányban próbál a könyvtárnyi szakirodalom is keresgélni. Andreas Johns szerint a Baba Jaga ambivalens jellege, sokoldalúsága, benne a jó-rossz keveredése teljesen kitűnik az európai folklórból, ahol általában jó vagy rossz karakterek vannak[23], talán ezért is van, hogy az eredetével kapcsolatos elképzelések nem többek mint hipotézisek[24]. Johns szerint Marie-Louise von Franz úgy tartja, hogy a Baba Jaga egy archaikusabb anya-reprezentáció a nyugat-európai Szűz Máriához képest[25].Marija Gimbutas egyszerűen úgy fogalmaz, hogy ő az ősi szláv mitológiában a halál és a regenerálódás/feltámadás istennője[26].Egyetértve Gimbutassal és kiterjesztve azt a Boldogasszony(ok)ra, a Vasorrú Bábára, elmondhatjuk, hogy ezek szimbolikája nem szűkíthető le a szülésre, például a párkákkal való hasonlóságuk (Baba Jaga mindegyre sző, tyúklábakon forgó háza van) az ókor és az őskor nagy anyaistennői felé nyitja meg az utat.

Babba Máriáról

Most pedig beszéljünk bővebben a székelyek/csángók Babba Máriájáról, annál is inkább, hogy a téma messze nincs a jelentőségéhez mérten körüljárva, annak ellenére, hogy páter Daczó Árpád már 1980-ban megjelentette alapvető tanulmányát[27]a Csíkban és a Gyimesekben máig élő mitológiai alakról. (Külön tanulmányt érdemelne, hogy miért is e nagy „visszafogottság”, s hogy szabad-e lemondani valaminek a vizsgálatáról csak azért, mert egyesek „délibábos” dolgokat mondanak róla. Érdekes módon ez a „visszafogottság” már rég nem jellemző a nemzetközi tudóstársadalomra, amit például a Baba Jaga-hiedelemkör példás feltárása fényesen bizonyít).

Ezért most kezdjük azzal, hogy páter Daczó nyomán (és saját nyelvföldrajzi kutakodásom alapján) összefoglaljuk egy szócikkben, mit is tudunk Babba Máriáról:

babba, babbás 1. 'szép' székely gyermeknyelven (Baróti Szabó Dávid: 1803, Magyar Tájszótár: 1838, Kriza: 1863)

Babba Mária 2. 'Hold', 3. 'Szép Szűz Mária, Boldogasszony', 4. 'a szülő nők védelmező istene' (Daczó: 1980)

Az 1. jelentésben Székelyföldön és Moldvában használják, a többi jelentésben elsősorban Csíkszéken és a Gyimesekben használatos

Páter Daczó Árpád nyelvészhez méltó alapossággal dokumentálta ezeket a jelentéseket:

1. „Meglátott egy menasági öreg. Kedvesen összecsapta a kezét és úgy mondta:– Jaj, milyen babba!– Babba? – kérdeztem. – Rég voltam én baba. Bár fiatalabb volnék! – Nem baba, hanem babba. Két b-vel – magyarázta az öreg bácsi. – Babba annyi, mint szép. Babba. Babbás.”

2. „– Kicsi korunkban nem is tudtuk, hogy a Holdat Holdnak hívják. Az a Babba Mária volt.
– Édesapám, Csilip Péter nem is nevezte a Hódat másképpen, csak Babba Máriának. Feléje fordulva imádkozott este, reggel pedig a felkelő nap felé. Mindig keletre fordulva imádkozott.”
3. „– Igen, mert a Babba Mária mindent tud.
– Biztosan tudod azt is, ki az a Babba Mária.
– A Babba Mária a Szép Szűz Mária. Olyan ő, mint a Jóisten.
– Mint a Jóisten? Talán még imádkoztok is hozzája.
– Igen, mondjuk az Üdvözletet, a Most segíts meg Máriát, és kérjük, hogy segéljen meg a Babba Mária.”

4. „– Mondja, Erzsi néni, amikor a menyét elvitte a mentő, imádkozott-e érte?

– Már hogyne imádkoztam volna!

– Kihez imádkozott?

– A Babba Máriát kértem, hogy szerencsésen szabadítsa meg.

– A Babba Máriát? Nem a Szép Szűz Máriát?

– Én kértem a Szép Szűz Máriát is, az áldott Babba Máriát is, a Jóistent is, hogy szerencsésen szabadítsa meg.

– Ki az a Babba Mária, hogy őt külön is kérte?

– A Babba Mária? Hát az a Jóisten.”

Itt jegyzen meg, hogy jelen tanulmányomban nem foglalkozom a Babba (Mária) 'Hold' jelentésével, mivel az külön vizsgálódást igényel.

A babba, Babba etimológiája

A babba 'szép' jelentése kapcsán mindenképp a gyermeknyelvi baba szóig kell visszamennünk. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESZ) szerint a baba jelentései: 'csecsemő', 'nő', 'játékbaba', 'valakinek a kedvese', 'farsangi álarcos szereplő'. „Gyermeknyelvi eredetű. Hasonló, a gyermek első artikulált hangjait utánzó s részben magát a gyermeket, részben a gyermek környezetéhez tartozó felnőtteket jelölő szavak sok más nyelvben előfordulnak anélkül, hogy köztük genetikus kapcsolat állna fenn; vö. > angol Baby 'csecsemő'; középfelnémet bäbe, böbe 'öregasszony, anya'; olasz 'babbo' csecsemő' (...); óegyházi szláv baba 'dajka'. (…) A babba a kisgyermek kiejtését adja pontosabban vissza. A bábi alak á-ja nyúlás eredménye; vö.: báb, bábu. (…) A magyarban valószínűleg a 'csecsemő, kisgyermek' az eredetibb jelentés. A többi – hasonlóan a báb jelentéseihez – idegen hatástól függetlenül is kifejlődhetett.”

A TESZ példásan alapos és józan szócikkének talán csak azt róhatjuk fel, hogy nem foglakozik a székely babba 'szép' jelentésével. Emellett a köznyelvi babának, babásnak is van 'szép' jelentése, ezt feltehetően a TESZ szerkesztői azért nem vették be, mert valami újkori affektálásnak tartották (ha egyáltalán tudtak róla). Pedig a babba, baba 'szép' jelentése – onnan kiindulva, hogy a szülő számára mindenik gyermeke szép – az ősidőkig mehet vissza.

Az Új Magyar Tájszótár baba szócikke a következő hangalak változatokat adja meg: baba, buba, bába, pupa, babba.

Első pillantásra bonyolultabb feladatnak tűnik megmagyarázni, honnan jöhet a baba 'nő, valakinek a kedvese, szeretője' jelentése. A megoldás egyszerű: a csecsemő gügyögését nemcsak úgy lehet felfogni, hogy „ő az, aki babát, babbát mond”, tehát ő a babba, a baba, hanem úgy is, hogy „baba, babba az, akit a csecsemő annak nevez”, azaz az anyja a baba, babba, akit a szerelmes férj így is szólít. Ez a fajta jelentésbővülés nemcsak a magyarban mutatható ki, hanem például az angolban is: a baby egyaránt jelent kisgyermeket és kedvest.

A bába szavunkról

Mindazok után, amit megtudtunk aBábaasszonyokról, a Vasorrú Bábáról és a Baba Jagáról (mindhárom mestersége igazából szülésznő), nem hiszem, hogy megállhat a lábán olyan etimológia, amely a babbát és Babba Máriát, a szülő nők védelmezőjét nem köti össze a bába szóval.

A TESZ szerint a bába 'vénasszony' (említve 1111-ben, 1527-ben), 'szülésznő' (említve 1395 k.), 'nagyanya' (említve 1533), 'boszorkány' (említve 1568) szláv eredetű, talán közelebbről egy szlovák *bába jöhet figyelembe, a keleti nyelvjárásokban számolni kell az ugyancsak szláv eredetű román babă átvételével is, a magyar gyermek-, illetőleg dajkanyelvben keletkezett báb, baba, bábu szavakkal nem áll kapcsolatban.

Szerintem erősen kérdéses, hogy az 1111-es említés éppen vénasszonyt jelent-e, Zaicz 2006-os Etimológiai szótára már kérdőjelt tesz utána, ráadásul fel is oldja, hogy településnévről van szó. Ha tehát az 1111-es adatot kivesszük (merthogy miért éppen 'vénasszonyt' jelentene, miért nem egyebet), akkor a jelentések következő „régiségi” sorrendjét kapjuk: 1. szülésznő (1395 k.), 2. vénasszony (1527), 3. nagyanya (1533), 4. boszorkány (1568). Noha egy-egy ilyen időrendi sorrendből nem sokat lehet megtudni, annyit jegyezzünk meg, hogy ez semmiképp nem mond ellent a fenti gondolatsorunknak, miszerint elsődleges jelentése a 'szülésznő' lehetett, sőt!

A szlávok ба́баszaváról

Max Vasmer orosz etimológiai szótárában a ба́ба 'nagyanya' szócikknél a szó gyermeknyelvi eredete mellett tör lándzsát[28].

Andreas Johns ismerteti a ба́ба eredetéről szóló nézeteket[29], Trubacsevet idézi, aki szerint elsődleges jelentése 'nagyanya', de bővüléssel felvette az 'öregasszony', 'feleség, házas asszony' jelentést is. Jakobson szerint ugyanabból a proto-indoeurópai gyermeknyelvi eredetű baba szóból jön, amely az angol baby 'gyermek', német  Bube 'fiú', olasz babbo 'apa' szavakat eredményezte, ezt Trubacsev kétkedéssel fogadja[30]. A régi oroszban a szónak 'szülésznő', 'javasasszony', 'boszorkány' jelentése is volt (Johns ismertetésének vége).

Bevallom, Trubacsevhez hasonlóan kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a ба́ба 'nagyanya' mennyire jöhetett direktben a gyermeknyelvből, a gyermeknyelvben létezhetett-e 'nagyanya' vagy a TESZ-ben megadott óegyházi szláv 'dajka' jelentés. Akármennyit is keresgéltem, legjobb szándékom mellett sem  találtam példákat arra, hogy a csecsemőn magán és a szülein kívül bárki rokon kapott volna gyermeknyelvi megnevezést, minden egyéb rokon neve esetleg csak a két szülő nevének jelentésváltozásából alakult ki, pl. mama 'anya' > 'nagyanya', tata 'apa' > 'nagyapa', papa 'apa' > 'nagyapa' stb., vagy annak továbbképzéséből (pl. nagymama, nagytata, nagypapa stb.). Ahhoz, hogy a ба́ба 'nagyanya', 'dajka' jelentések kialakulhassanak, az óegyházi szlávban léteznie kellett az 'anya' jelentésnek. Ilyen jelentésről nem tudok, ennek ellenére nyilván létezhetett.

A ба́ба gyermeknyelvi eredeztetésével a nagyobb baj az, hogy  'csecsemő' jelentése is hiányzik az óegyházi szlávból. A mai délszlávok bebája nem ide tartozik, több mint biztos, hogy idegen hatásról van szó, hisz az összes környező nép (olasz, román, albán, magyar, német) babát és változatát mond.

ACzuczor-Fogarasi szótár felsorol pár hasonló hangalakú szót a baba 'kisgyermek', báb 'emberi alakot utánzó gyermekjáték' szócikkek alatt: „arab babosz, angol baby, svéd babe, latin puber, olasz bambino, német Bube, finn vauva”, „latin pupa, olasz pupa, puppa, francia poupée, svéd puppa, német Puppe, chaldeai báb (puer, puerulus), héber bábáh, honnan bábah-ajn szem bábja”, egy hatalmas lista a baba hasonló hangalakú idegen megnevezéseire megtalálható a http://hu.wiktionary.org/wiki/baba honlapon.

Akkor mégis honnan jöhetett az óegyházi szlávba a ба́ба szó? Ez már tényleg csak egy ötlet, talán a 'dajka' jelentés lehetett az elsődleges, ami a gyermekre felvigyázó, idegen nyelvű személyt jelentette, azt, aki mindegyre azt mondta a babának, hogy „baba” (merthogy miért éppen a szlávok maradtak volna ki az ősidők óta zajló emberrablásokból, rabszolgatartásból[31]). Innen az összes többi szláv jelentés szépen levezethető. Hogy kitől vették át az ősszlávok ezt a szót? Talán a magyaroktól, talán mástól, a fél világ hírbe hozható.

A baba,babba, Babba, bába szócsalád logikai-etimológiai táblázata

Ha mindezeket a jelentéseket vesszük, rá kell jönnünk, hogy Babba Mária a Boldogasszony, ha nem maga a Nagyboldogasszony, azaz a Tánczos által archetipálisan Nagy Anyának nevezett Isten(nő).

Hogy végre lerántsuk a titokról a leplet: a fenti jelentések fényében Babba (Mária) nemcsak az anya, hanem ő az a valaki, felső hatalom, istennő, akit minden gyermek ezen a néven nevez, első szavával megszólít, ő a Gyermekadó, s ő az, aki a kedvesünk, a babánk, akit szeretünk.