Cikk A Mzi1oa - Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 – Augusztus
2017 – Július
2017 – Június
archívum …

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink …

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















'+ ''+ (document.layers?(''):('
'))+ 'Loading image ...'+ (document.layers?'':'
')+''); imgWin.document.close(); if( imgWin.focus ) { imgWin.focus(); } return false; } 2017 - Május
Láng Orsolya

Versek

KÉTBALKEZES

 

Összerezdül, amikor leütök egy billentyűt.

Benyúlok a terítő alá,

úgy tapogatom ki a hangot.

Jól érzed itt magad, úgy látom,

marad mozdulatlan, basszuskulcs nyakívvel.

Pedig azt reméltem, ma még összehangolunk.

 

Mielőtt letargikus harmóniák

prédájává válok, teszek egy utolsó

hangsúlyos megfigyelést.

A fejtetőn, a kutacs egykor süppedős talaján

gyarapodik a haj tisztása.

Onnan fázhat úgy, hogy nem tud védekezni

a könnycsatornák inkontinenciája ellen.

A leghűvösebb dallamra is

meleg sírás önti el.

 

A mohos fotelben úgy helyezkedem,

hogy a bal csuklómba görcs áll.

Így a továbbiakban mindenki

a maga bajával foglalkozhat,

pofozgathatja rozzant birtokát,

miközben titkon

a mulandóban hisz,

és a kizárt felé nyit.

 

A BARÁT

 

Helyedre nyomulva, felemelt ujjal jelzi, hogy ő 

gyanakvón tekint minden titokban végbement csodára. 

Semmit nem sejtett, mikor a folyóparton horgászott veled,  

nem látszott rajtad, hogy változol. 

 

Fejcsóválásával szinte lekaszabolja fejem, 

hőköléshez nincs tér.  

Szája szélén gyűlik a nyál, midőn megütközésének hangot ad. 

Beállt mellém, együtt várjuk, hogy kiderüljön az ég, 

lerázhatatlansága jeléül még az ernyőt is elvette,  

„tartani”, hogy „nő létemre” ne fáradjak el, 

amíg téged szapulunk. 

 

Időm sincs átlátni, hogy itt a hálában nem lesz köszönet,  

a tálcán felkínált cinkosság, a figyelemnek álcázott vérszomj  

elvakít, mert rosszul hiányzol. 

 

Hiába mondom, hogy megértelek,  

a szabadság számodra mindennél fontosabb, 

sokatmondón emeli meg állát,  

mint aki érti az iróniát, és vállon vereget  

a helyzet magaslatán. 

Együttérzéséről biztosít, hogy  

éppoly tanácstalan, akárcsak én.  

 

Gondoljak csak bele, 

mióta elmentél, iszik. A bárban,  

ahová focit nézni ül be, mindenki  

arról beszél, hogy milyen nehéz lehet neki, 

és persze  

főként nekem.  

 

Amint eláll az eső, kezembe nyomja ernyőm,  

sürgős teendőire hivatkozva (megállíthatatlanul 

halad sikertörténetének csúcsa felé, hogy ez mekkora  

felelősséggel jár, hiszen egyre kevesebbet hibázhat) elsiet, 

távolodva sem bír zsugorodni, 

hátrahagyva a feladatot, hogy elhagyjam a teret. 

Hogy valahogy jól  

hagyjam  

el.

 

ÉLETJELENSÉGEK

 

Nagymama a fénnyel ellentétes irányba növekszik.

Elvitte a front.

Az újszülöttet hideg vízből meleg vízbe mártják,

ha nem lélegzik.

Hidegről melegre vált az idő, és az öregek

lélegzése leáll.

 

Ha melegről ismét hidegre vált,

már az sem tesz jóvá semmit.

Eső után köpönyeg.

Legfeljebb a temetésen gondol majd mindenki arra,

hogy „lám, még az ég is”,

„milyen szép búcsú”,

„mintha rendelték volna”.

 

A temetésen kapott nátha olyan,

mint esküvőn beleszeretni menyasszonyba, vőlegénybe.

Magunkkal akarunk vinni valamit

a rendkívüli pillanatból.

Saját nevünket viszontlátni egy koszorú

vízlepergető szalagján

sem a könnyű elengedésnek nyit utat.

 

A filodendron jókora volt már,

a ruhásszekrény hátába szegezett pányvák tartották.

Nagymama nagy jóindulattal mégis virágnak nevezte:

„akkor fogok meghalni, amikor az a virág”.

Gyengébb pillanataiban attól tartott,

hogy az ágya fölé hajló karéjos levelek

elszívják előle az oxigént.

 

A pálmának kevés volt már a föld,

kiültettük az udvarra.

Nagymama az ágyából nem láthatta,

hogy a konkurens levelek oxidálódnak,

elszáradnak.

De jobb is volt így.

Könnyezni már nehezére esett.




.: tartalomjegyzék