'))+ ''+ (document.layers?'':'

SZEGÉNY KISGYERMEK ÁLOMŐRZÉSE

bújj ide drága átölellek szépen

arra a sovány percre míg elalszol

ha kéred lennék az őrzőangyalod

nyújtózz pihenj belém ezen

a semmi délutánon itt idegenben

ne törődj gyere fordulj ölembe 

most hogy nem üldöz a vágy

legalább nyugton átsimogatlak

gyengítsd bátran az izmaidat

ide nem jönnek utánad a trollok

engedd a készenlét feszülését

át nekem én tartom a hátam

ide most csak a fény sóhajt be

az olcsó függöny alatt meg a

hűtő gombszeme sandít zölden

megrándulsz én az ágyvég

meg térded közé tartom

a combom meg ne üsd magad

nézlek vigyázom az álmod s az

omló bizalomban látod most

minden lehet nézem ismeretlenül

lágy elengedett arcod mögötte

távolodsz már történetedben

nem értek semmit abból ami

benned zajlik s biztosan érzem

minden lehetsz mert én vigyázlak

híres leszel majd jóképű gazdag

óriás fütykössel mászkálsz

mi nem jár egy gyermek fejében

nyugtalanságom eloltom biztos

mosolyra  ébredj s mikor elmész

sem sírok majd hogy boldoggá tettél

ELVÁLIK

a találkozásból az a pillanat

mikor a szem elvillan de a test

még éppen felém a szemnek

az az állása mikor a bezárt szög

már mérhető s a tekintet

húzása fogva tart az az elnyílás

mikor a szándékok már elvezetnek

de a jelenvalóság tehetetlensége

még lassítja a pillanatot elfordul

szemzugból látni ahogyan

a félig már emlék peremén átbillenni

átlökni az elmét készakarva

és értelmezni azt az ahogyant

a mosoly elhervad már a periférián

vagy tart önkéntelen visszarebben

vagy máshol jár már a nézés dac

vagy keménység maszkja mázul vissza

ahogyan belőled elválik a másik

az elfordulásban benne vagy

hogy lophatnám meg ezt az arcod