'))+ ''+ (document.layers?'':'

EBBEN A KERTBEN

Tavasz van, ki kellett jönnöm a kertbe

magokat vetni. És lépegetek,

akár öreg anyóka, reszketeg

kézzel nyúlok a másnapi sörért,

amit letettem a vödör mögé,

nehogy fölrúgjam, aztán kárba vesszen.

Megacéloztak a károk,

éjjel-nappal rozsdát hányok

ebbe a pléhvödörbe itt,

abba a fazékba is ott.

A tavaly voltam télapó, meg angyal,

majd visszatértem a társadalomba,

és láttam, hogy jó. De valami gomba

rágja körmeim, s nem tudok kaparni

eléggé, vagy ahogy kéne, ha marni

kell, most, hogy voltam télapó, meg angyal.

Nincs orvosság, békéltető,

hányok, mint a záporeső

ebbe a pléhvödörbe itt,

és abba a gödörbe is.

Ez nem az a hely, ahol majd kisütjük

a bosszút és álljuk azt, mert sarat

nincs alkalom, az esély nem halad

a korral, most, vagy soha elnapolva.

Egy adag folyóvérrel kezet moshat

a stabilitás érdekében, későn.

TÜCSÖK ÉS BOGÁR

Ahány

szél, annyifelé intenék neked.

Hajlott nyirettyűjére dől a tücsök,

és néz utánad – csápja könnyben, lába

sárban ázhat. Hasas bőröndjeid

lobognak mint a herceg sálja, jó

erőben vagy, hála a sok finom

szalonnának. Gyanúsan ronda felhők

ugranak elő, enter csúnya felhő,

delete Nap. Ez egy ilyen dilis nap,

és útra kel minden baktérium,

mely nem vírus, de lehet bacilus.

Hol van a szolga, hol van a vazallus?

Gyökönt egy hűs szobában, kilenc légy

csipkeszárnya legyezi, gyönyörét

leli benne, s ezmindmegette-ujját

se mozdítja, mintha szelíd regényben

bóbiskolna.

ZÖLD PÁNTLIKA

Ha rád omlik egy téglafal,

a házad jobb vagy bal fele,

mely ápolt, de most eltakar,

s a porral együtt fölkavar

a sejtelem, hogy röpül már

a szemedből a kis bogár,

ha elveszíted keszkenőd,

egy folyóban, a fák előtt,

és nem is az találja meg,

kit elvinnél a fák közé,

de mit kerestél a folyóban?

senki sem mondja, gyere bé,

most itt csorog a vize rólad,

ha kedvesed még kedvesebb,

de véle esett el a ló,

és csak a piros alma szebb,

annál, ami szép volt, a jó

öreg áldja meg hát, ahány

színnel mosolyog. És akkor

pár esztendő nem a világ,

ha elhiszem, hogy nem leszel,

fordul a szél, hajad túrja,

könnyű gúnyád könnyen fújja.

HOLTPONT

Berendeztem néhány tágas szobát,

ahol most békében nyugodhatok,

röfögő gondjaim, tömzsi kocák,

ganéba dőlnek, hisz megszűnt az ok.

Egy közegfüggetlen járműre száll

a gondolat patyolat teste, még

üldögél, majd elrepül, mélyre kár

leásni, nem kerget senki, nem ég

a ház se. Érzem, tán velem maradtál,

kérdezlek szép hangsúllyal, te felelsz,

vagy kérdezel, nem világos, magas vár,

ahonnan szólsz, Kelemenné neszez

kövei közül így. Melyik szobában

mit válaszolsz, vagy épp puhatolózol?

Vagy azt sem? Mit is feleltem korábban?

Hangod akár az agyba hatoló bor

elszédít, már a testem nélkül forgok,

kérdezel, vagy válaszolok neked

kábán... talán már ránk férne egy holtpont –

hát mutasd meg nekem kérdőjeled,

és Krasznahorkainak is a pontot!...